Elöljáróban, ez nem teszt. Inkább egy kis történet, megélés. Ekként tessék olvasni. Tesztnek nem lesz jó.
Érdekes, hogy az ember milyen fura átalakulásokon tud átmenni viszonylag rövid idő alatt is. Na, nem mintha bárki is alapvetően tudna megváltozni, de az élet bizonyos aspektusaihoz való hozzáállásunk igenis változó. Én saját magamat nem tartom túlságosan ingadozó lelki állapotúnak, erre az életkorra – sajnos közeledik a hatvanadik születésnapom, még van addig egy-két év, de ez már nagyon a B-oldal – viszont mostanában audiofil megközelítéseim saját meglepetésemre is ( !!! ) megváltoztak. Korábban igyekeztem felvenni a szálat, a modern idők szelét beengedni az ajtón-ablakon, próbáltam a digitális vonalat azonos értéken kezelni az analóggal, kialakítani az itthoni készülék-környezetet ehhez az igényhez. Még a Tidalra is előfizettem, pedig zsigerből utálom számítógépről vagy mobiltelefonról lejátszani a kedvenc zenéimet. Felgyűlt itt vagy 500 CD lemez, még a rutracker is jó barátom volt egy időben, itt figyel további kb. 2000 lemez digitális formátumokban a NAS-omon, azokat sem ártana könnyedén elérni. Sikerült is eljutni arra a nagyon méltányolható szintre, amikor már nem volt feltétlen hiányérzetem a digitális hang hallatán, különösen a legutóbb általam megtuningolt Micromega Junior ( Philips CD-614 ) volt képes azt a sebességet, felbontást, harmóniát, életszerű sávszélességet és dinamikai kontrasztokat átadni, amitől már volt kedvem bármikor CD-t hallgatni. Stream oldalon pedig a Topping D-70S DAC-om tudott elegendő minőséget ahhoz, hogy – akkor úgy éreztem – a bakelit világ kezdjen túl macerássá, és ha nem is feledhetővé, de a rangos második helyre pályázóvá válni az itthoni rendszeremben.
Aztán jött a Covid, és ezzel több itthon töltött idő, több zenehallgatás, ami óhatatlanul módot adott arra, hogy az ember letisztítsa magában, mit és hogyan hallgat szívesen. Még pontosabban, audiofil énemben mi van szimpla érdeklődés, és mi van érzelmek, nagyon mély kötődés szintjén. Napról- napra vált számomra egyre világosabbá, hogy a szívem az analógért, a fekete lemezeken tárolt zenéért dobog, s a CD gyűjteményem, bár minden egyes darabját kedvelem, teljesen másodlagos, még akkor is, ha sok olyan lemezem van meg CD-n, ami analógon valószínűleg sohasem lesz elérhető. Különösen érdektelen a NAS-on fájlokban tárolt zene, lelkem minden eresztéke berzenkedik a mappák böngészgetésétől, a kattintásra játszott zenéktől, legyen ez a módszer bármennyire kényelmes, és széles vertikumú egyben. ( Mondom ezt úgy, hogy 20 évig informatikusként éltem ) Úgyhogy a Tidalt 3 hónap után könnyű szívvel le is mondtam, azóta se hiányzik.
Számomra – immár teljesen egyértelműen - a konzerv zene a polcokon tárolódik, manifesztálódott, fizikai valójában, illatával, tapintásával, borítójának, barázdáinak fényével, s az ezekhez társuló léleksimogató érzéseimmel együtt, és semmiképpen sem fájlokban. Valahogy épp úgy ahogy az ember Tolsztojt vagy Kurt Vonnegut-ot is könyvként olvas, és nem mobiltelefonon. Nagyon útszéli hasonlattal élve, hülyén nézne ki a motorolaj a hűtőben, a tejesüvegbe öntve. 2,8% 0W30... Igen, attól még az ugyanolyan olaj, a kocsiba is betölthető, de ott, a hűtőben, vagy a tejesüvegből a motorba öntve valahogy tökéletesen, méltatlanul osztályidegen, és rangon aluli. Minden oldalról.
Sajnos utóbbi időben a Roksan Xerxes futóművem rakoncátlankodni kezdett, egyenfutási problémák jelentkeztek, belső barázdákon jól hallható sebesség-ingadozásokkal, és több lépcsőben eltartott, mire ezt sikerült megoldani, végül is Zeke Attila ( Dream Audio ) segítségével, akinek volt polcon egy jól működő Roksan Xerxes motorja. Ez úton is köszönöm Neki az önzetlen segítségét. Nem kevésbé volt velem nagylelkű Teleki Béla barátom ( Allegro Audio ) aki Rega vonalon segített áthidalni a lemezjátszó – nélküliség sanyarú időszakát. Köszönet érte.
Akik olvasgatták korábbi, pár év előtti írásaimat hangszedő témában, talán emlékeznek arra (mintha lett volna erről szó ) hogy több mint 40 évnyi audiós múltam során szép mennyiségű hangszedőhöz volt alkalmam hozzájutni, hosszabb-rövidebb időre. Értelemszerűen, a korai időszakban ( az még vastagon a szocializmusban volt ) inkább az egyszerűbb, olcsóbb darabokhoz, bár ez sem feltétlenül igaz, az első Hitachi HT-50S lemezjátszómba már Ortofon FF15MkII -t szereltem ( katasztrófális eredménnyel, akkoriban mit sem tudtam a kar-hangszedő rezonanciáról) később a NAD 5120-ban VMS 30 játszott, az már egy más világ, még később az Ausztriában vett Systemdek IIX-emben pedig MC10/STM72 kombó. Az már akkor sem volt épp olcsó, havi fizetés nagyságrendjében mérték. Később aztán végigjártam a hangszedő-szamárlétrát ( szó szerint !!! ) MC20-tól Shure-okon át Goldring Eroicáig, sőt Benz Microkig ( mai nap is létezik olyan Benz modell amit én álmodtam meg, és rendeltem Albert Lukaschektől elsőként, addig nem volt olyan, és azóta gyártásban van, ez nem vicc ) mire végül eljutottam a valóban jó hangszedőkig, Dynavectorig, Koetsuig, Supexig, Clearaudioig.
Ezeknek az utóbbi márkáknak elég nagy az ázsiója, nemzetközi szinten is rendre szuperlatívuszokban beszélnek róluk. Mégis, ahány – annyiféle. Mintha hangszedő vonalon egyáltalán nem létezne neutralitás, vagy még pontosabban szólva, önálló személyiség nélküliség, ragaszkodás a barázdában tárolt hanghoz. Mindmegannyi saját módján próbálja megmutatni ugyanazt. Műszaki értelemben ez a 21. században, a digitális korban furcsának hat, a tökéletlenség szimbólumaként, ugyanakkor mégis valahogy nagyon emberi, és – még furcsább – szerethető is egyben.
Az említett márkák közül számomra, talán a zenei mindenevőségük miatt, az utóbbi két márka hangszedői jönnek be leginkább. A Koetsu – inkább komolyzenére való, a Dynavector pedig (17D2) kicsit technikai hang, kicsit túlzott felbontással, ahol az ember a részletekbe veszik bele, ahelyett hogy a zenét magát szívná magába. Meg kellene hallgatni egy DRT-XV1-et... A Supex kicsit kevésbé Koetsus ( van közük távolról egymáshoz ) és inkább a Clearaudio felé tart, amelyik talán a leginkább semlegesnek tekinthető ebben az illusztris társaságban.
Ezen az alapon az utóbbi években leragadtam a Clearaudio világában, egy Concept MC majdnem mindent tud, amit ennyi pénzért ( vagy akár még kétszer ennyiért is ) az ember elvárhat, különösen pedig nagyon jól illeszkedik az Origin Live Zephyr karomba a Roksanon. Ha van valami, amit fel lehetne hozni a Concept MC rovására, az egy kis hozzáadott keménység a felső középtartományban, ami egy nagyon picit mindig rámutat arra, hogy nem élő, hanem gépzenét hallgat az ember. Van benne egy pici németes ...hm... sarkosság, mintha blokkokból rakná össze a zenét, s ettől a zene folyékonysága kicsit mintha csökkenne, bár így is nagyon magas szintű. Ettől ez még egy oltári jó hangszedő, zenei és érzelmi kifejező készség, mikrodinamika terén sokkal jobb mint bármelyik Benz ( ez az egyéni véleményem ) de nem hibátlan. Ennyiért? Még tízszer ennyiért sincs hibátlan.
Hangsúlyozom, a megállapításaim nagyon kisarkítottak, relatíve, más hangszedőkhöz képest ezek a sajátosságok nagyon mérsékeltek, és alig észlelhetők. Egy átlag audiofil egész életére boldogan ellehet egy Concept MC-vel, és a Koetsu árából megmaradt pénzt lemezre költheti, minden szívfájdalom nélkül.
Maestro V2
A Gauss előfok fejlesztése során az MM phono elektronika próbáihoz úgy gondoltam, hogy kellene vennem egy jobb MM hangszedőt ( a Shure V15 VxMr-em nem illeszkedik kb semelyik karba, sem az Origin Live-ba, sem a Regába, egy NAD lapos kar lenne jó hozzá, de ott meg a futómű hulladék, nem jó. ). Nem egy „hudejó” átlag MM-et, hanem egy tényleg jót. Clearaudio?
Szerencsére a cégnek van a palettáján néhány MM, a Charisma kívül esik a lehetőségeimen, de egy Maestro talán... Ilyenkor mindig ( mérnöki beidegződés, de nagyon hasznos ) számolással kezdek, a fizika az fizika, Szekeres Pista állíthat bármit, a 9 -10,5 Hz közötti rezonancia pont az egy választási faktor. L’Auditeur, Nagy Laci segítségével rendeltem egy Maestro-t, ami 8,9 Hz-es rezonancia pont a Zephyrben, az még elmegy.
A Maestro generátora – állítólag, ahogy a többi Clearaudio MM-é is, állítólag – az Audio Technica-tól érkezik OEM-ben, bár meg kell mondanom, hogy szinte tökéletesen vagyok biztos abban, hogy ez nem ugyanaz, mint amit az AT a saját MM-vonalán előállít, inkább talán a Japánban Signet néven gyártott másik vonalból származik, a japán audiofilek odáig vannak azokért a hangszedőkért (pl. Signet TK7) .
Mindenesetre, amit a Clearaudio ebből a generátorból kihoz, az fényévekkel van előrébb mint bármelyik AT.
De mégis, mit csinál a Clearaudio másképp? Nos, kezdjük azzal, hogy a hangszedő test körül semmi műanyag sincs, csak egy ébenfa burok, ami tartalmazza a felerősítő csavarokhoz a menetes bronz betéteket. Az ébenfa hatását más hangszedőknél is előszeretettel használják, pl. nagyszerű utángyártott testeket lehet rendelni az ebay-ről pl. Denon DL-103-hoz. Vagy pl. ott a Benz LP Ebony, ami szintén ebben látná a mentő kötelet, de sajnos ez nem sikerül, mert a Benzeknél nem ez a hiba. „Nem javul a liszt meg, a lisztjavító szertől....”
Aztán, alulról szemlélve, szembe tűnik, hogy a tűnek nincs tűtartója. Ebből rögtön látszik hogy a tervezőjének volt lelke. A tűtartó ( az a színes műanyag bizb@sz amire a tű van erősítve az MM hangszedőkön) nagyobb kárt okoz, mint amit használ. Igaz, könnyebbé teszi a tűcserét a bütykös nagyujjal rendelkezők számára, de cserébe a tű egész élettartama alatt állandóan rezeg lemezjátszás közben, ezzel pedig durván torzítja a hangot. Régóta javasolgatom a nyitott füllel érdeklődőknek, hogy vegyenek már a boltban egy pillanatragasztót (Bond. Super Bond, Nem James.) és ragasszák oda a tűtartót a hangszedő testhez. Mintha dupla árú hangszedőd lenne, 5 perc elteltével. (Vigyázni kell, hogy a tűhöz ne folyjon oda a ragasztó)
Eddig még jó. Valamit még kell adni ennyiért... Nos, a tűszár az Boron. Ez talán az egyik legjobban használható tűszár alapanyag, mert a., nagyon gyors a rezgésvezető képessége b., merevebb mint az alumínium, és közelít a zafírhoz c., ugyanakkor sokkal kevésbé törékeny mint a zafír és d., olcsóbb mint a zafír. Jellemzően minden boron tűs hangszedőnek kellemes, gazdag hangja van, ez még nem tonalitás, hanem a hangok rendelkeznek egy szubsztanciával, egy testtel, ami az élő hangokban is jelen van. Ezt a zafír tű vékonyítja, a rubin elég jól megközelíti, a dural távolról közelíti, a sima alu pedig elmossa, torzítja.A Boron – az egy külön kategória.
A tű maga egy Shibata, és ezt nagyon jól lehet hallani. A Shibaták jellemzően mélytónusúak, és adnak a hanghoz egyfajta bársonyosságot. Minden hangszedőn ilyenek, de itt, a Maestronál ezt nagyon jól lehet hallani, talán mert az ébenfa test is épp ebben az irányban hat. A Shibata tű – csak hogy ne örvendezz előre – egyébként egy ipari rémálom, mert nagyon nehéz jól beállítani. Meglehetős rutin birtokában is, az ember eljátszik vele egész álló nap, és este úgy fekszem le, mint Gyurcsány az öszödi beszéd után. Szerencse, hogy holnap is lesz nap.
Abszolút nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a hangszedő test oldalai íveltek, és emiatt a beállító sablon húrirányú vonalai használhatatlanok. Használj olyan sablont, amin van sugárirányú vonalazás, beállítod a túlnyúlást, és a hangszedő frontját a sugárirányra. Jó kezdet, de ezt sokáig kell még finomítgatni.
Ezzel el is jutottunk a „hogyan szól?” részhez. ( „Tovább is van, mondjam még?” Sub Bass Monster)
Egy szóval: Jól... Két szóval: Állati jól.
Több szóval: Hatalmas basszus energiák (ne mondd hogy ez eredetileg AT ) és egy MC-szerűen sima közép és magas tartomány. Ez utóbbi egy kissé visszafogottabb, nem tompa, csak – hátrébb van. Na ezt most nem lesz könnyű elmagyarázni. A hangszedőnek nagyon jó a tere. Nagyon. Ami egy olyan térbeli hangszer szeparációt hoz létre, ami a legtöbb hangszedőn egyszerűen csak nincs. A hangszerhangok eloszlanak előre-hátra-oldalra ebben a térben, nem nyüzsögnek elöl a két hangszóró között. A felhangok pedig ott vannak, ahol a hangszerhangok. Emiatt, elsőre olyan, mintha a magas tartomány kicsit szégyenlős lenne, pedig nem az, csak a helyén van a térben. Ezt a minőséget – egy hangszedőtől megkapva – szokni kell. Nem tart nagyon sokáig, de pár nap kell mire rájövünk, hogy sokkal nagyobb realizmust kaptunk, mint eddig bármilyen más MM hangszedőtől. Térben, energia-eloszlásban mindenképp. Eközben, a zene folyékony, hullámzik, nagyon jó mikro és makro dinamikával. A mélyek elképesztő mélyek, amikor van mély hang. Nem tol állandóan egy feldúsult felső mélytartományt, ami akkor is színezi a hangot amikor épp nincs mély hang, mint pl. a Shelter 201, nem vékonyít el semmit mint a legtöbb AT, és ami megszólal, az nem grízes, nem torz, semmiben sem több a kelleténél, vagy kevesebb. Pont annyi. De az egy nagy térből szól.
Soha életemben nem hallottam jobb MM hangszedőt. ( Istenem, add hogy egyszer eljusson ide egy Charisma !!! )
Nagyon-nagyon jó szívvel, AJÁNLOTT VÉTEL!
NGP@AudioWorld
2022.November