Mint azt az előző részben közzétett képről - némi képzelőerő birtokában - sejteni lehetett, a másik itthoni doboz a kis Pantherek mellett feszítő nagy fehér bálna, a Parabox Tempesta immár nem is tudom követni hanyadik reinkarnációja.
Mint minden új készüléknek, ennek a születése sem volt zökkenőmentes, a kezdeti változat nagyon ígéretes hangjában számomra volt egy kis "lyuk", egy keresztváltó-illesztési probléma, amivel szerintem sokan eléldegéltek volna életük végéig boldog összhangban. Mégis, ha egy hibát észreveszünk, és annak kijavítása nem szükségszerűen idéz elő egy újabb - néha még kellemetlenebb - hibát, érdemes foglalkozni vele, pár belé fektetett munkaóra árán rendezni a sorokat.
Bakk Viktor, a Parabox márka tulajdonosa és fő konstruktőre. Ismeretségünk relatív régre nyúlik vissza, volt néhány közös projektünk, egyedi rendszerek építésében, ahol az én részem a meghajtás oldalon jelentkezett - a Parabox dobozok nagyon jól viselkednek egy Gauss Neuronnal hajtva - míg Viktor a hangdoboz vagy a váltó oldalon tette hozzá a maga szakértelmét. Talán a jó kapcsolat, vagy a közös munka sikerei, esetleg az így kialakult bizalom, vagy a Gauss erősítők őszintesége okán, (ki tudja?) újabb időkben Viktor időnként megtisztel azzal, hogy kikéri a véleményemet egy-egy új fejlesztésű hangsugárzóról. Ilyenkor fáradságos munkával idehozza hozzám a legtöbbször elég súlyos dobozokat (volt amit hárman vettünk ki az autóból...). Ennek a hurcolásnak az egyetlen igazi értelme, hogy elég jól ismerem a saját szobám akusztikai állapotát (nem tökéletes, de ismerem) és a dobozok mögé tett elektronika rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amik lehetővé teszik a doboz képességeinek nagyjából helytálló megítélését. (Nem színez, nem nyomja össze a dinamikát, nem torzít, nagyon széles a sávja alul-felül, nem keményedik fel nagyobb hangerőn sem, nem fullad le nehezebb terheléseken sem, térben jól szeparál, de ennyi őszinteség mellett is élményszerű, kellemes, kicsit sem zavaró.) Szóval, itt nálam, az én fülem szerint, ha valami eltér a homogéntől, frekvenciában, fázisban, dinamikában - az hallatszik. Aztán persze az is benne van, hogy több fül többet hall. Ha mindketten ugyanazt halljuk, nehezebb mellélőni.
Korábban is volt hasonló történetünk, Viktor 3 milliós nagy dobozával, itt nálam jól hallatszott a középsugárzó alsó sávjában egy kis gödör, amire Viktor esküdött, hogy műszerrel, mérőmikrofonnal jó. Később, hónapokkal ezután felhívott, hogy összehasonlította a dobozt egy Sonus Faber felső kategóriás (már nem emlékszem melyik típus) dobozzal, és ezt a kis gödröt ott is lehetett hallani - összehasonlításban. Később újra mérte a dolgot, és a mérés során aztán tényleg ott volt a kis eltérés - utólag.
Szóval, a lényeg, hogy közös munkáink során észlelünk ezt-azt, és ezt relatív jól tudjuk azonosítani, meghatározni az eltérés mértékét, jellegét és fontosságát, kell-e hozzányúlni, vagy hagyd inkább így, simán belefér. Ezt most azért írom ide, mert ennél a doboznál - ezt később majd jobban kibontom - van amit úgy kell hagyni, és simán belefér. Az első változat kis eltérése, gödröcskéjének a javítgatása a második verzióban túllendült a kellő mértéken, úgyhogy szóltam Viktornak, hogy építsen új váltót, ha lehetséges, mert a kettő közül egy harmadik lesz a jó - szerintem. Végül megérkezett a Moby Dick (a nagy fehér bálna) egy újabb váltóval, és - még mindig nem igazán homogén, de ezt már szerintem így kell hagyni. Nehogy elromoljon benne az, ami viszont állati jó így.
Ide kívánkozik egy kis összevetés, nemzetközi szinten. Egyben egyfajta vélemény, amit biztosan sokan vitatni fognak, de ettől én mégis így gondolom.
Azt sokan tudják, hogy a különböző nemzeteknek megvan a saját hangzásideáljuk, létezik „angol hang“ vagy „japános hangzás“ vagy - ha már most ebbe futunk bele - amerikai hang. A néhai HFM szerkesztője, Darvas László a maga jellemző anglomán módján, a HFM hasábjain beoltotta az olvasó közönségét a saját hangzásideáljával. Az angolos, a szó jó értelmében kiegyenlített, kevésbé jó - de ugyanannyira igaz - értelmében kissé élettelen, inkább a komolyzenéhez passzoló, a könnyűzenei koncerteken tapasztalható megszólalástól, az ott használt hangszerek élő hangjától messzebb eső hangzást preferálva.
Eközben, akár a német, akár az amerikai, de még - némileg túlzásba esve - a japán hangzás is érdekesebb, izgalmasabb volt, és ma is az - könnyűzenén. Valahogy ez a „kiegyenlített“ hang , mint a HFM sok más dogmája is, befészkelte magát a kollektív magyar audiofil köztudatba, mintegy kiirthatatlan, zenei stílustól és valóságtól független igazodási pontot jelentve, ami visszhangzik nem csak a tesztekben, de az audiofil közbeszédben és az azóta létrejött hazai produktumok tonalitásában is.
Üdítő, és egyben példamutató, hogy most végre született egy doboz (ide idézhetném a Popori-féle sztatikus hangszórókat is, de azok ugye nem dobozok) amely nem az angolos nyomott, túlcivilizált hangot választotta alapnak, inkább egy amerikai jelleghez közelebb eső, a valós könnyűzenei hangszerhangok élénkségét, izgalmát tolmácsolni tudó irányba tart.Ugyanakkor, a megszólalás módja, a felbontás, a sima hangok mégis adnak itt egy audiofil utánérzést ennek a hangnak.
Érdekes pikantériája a kis szériás dobozoknak, hogy elvben - ha erre a készítő hajlandó - lehetőséget adnak a majdani hallgatási helyszínhez való utólagos illesztésre. Nos ez az extra szolgáltatás minden Parabox dobozhoz jár, Viktor igény esetén elvégzi a helyszíni optimalizálást, amiben valamilyen - értelmes és minőségromlás nélkül kivitelezhető - mértékben még esetleges egyéni hangzásideálok felé való elmozdulás is benne lehet, de ez már tényleg eseti kérdés.
A doboz
Szeretném hangsúlyozni, hogy egy véleményt fogok megfogalmazni, amellett, hogy nagy tiszteletben tartom az alkotói szabadságot, és minden konstruktőr jogát bizonyos megoldásokhoz.
Az első szembetűnő érdekessége ennek a mostani doboznak a szemre kissé fura aránytalanság. Nyilván, a mélysugárzó rugóerejének illesztése a doboz belső térfogatához a megfelelő Q (körjósági tényező, ezt felejtsd el, valójában, érthetőbben rezonanciaválasz) eléréséhez meghatározza, mekkora űrtartalommal kell rendelkezzen a doboz - az adott mélysugárzóhoz. Ez a térfogati érték sincs kőbe vésve, el lehet térni tőle bizonyos határokon belül, annak árán, hogy a mélytartomány feszesebbé, de súlytalanabbá válik, vagy még zsírosabb lesz, de sebességét veszíti. Ez a döntés nem csupán hangdoboz kérdés, az erősítő tulajdonságai is hatással vannak erre. Egy jó csillapítású (damping faktorú, ha lenne a valóságban ilyen paraméter, de nincs, lásd erről szóló cikkemet korábbról) erősítő elég jól meg tudja fogni a membránt, és így azt mechanikailag el lehet jobban engedni, nagyobb térfogatú dobozba tenni a mélysugárzót. Ugyanez egy kisebb csillapítású erősítőre kötve egytónusú basszust fog produkálni, és döngeni kezd. Na mindegy, ez most nem a hangsugárzó tervezés gyakorlati útmutatója, térjünk vissza a nagy fehér dobozhoz.
Ha az adott térfogat megvan, azt elvben egy külméreteinek arányaiban nagyon széles skálán mozgó dobozokkal is meg lehet valósítani. Mégis, a praktikum, a doboz oldallapjainak rezonancia tulajdonságai és a vizuális arányosság alapján a doboz vállalható oldalarányai egy sokkal szűkebb tartományban fognak mozogni. Számomra a Tempesta - túl magas. Ugyanakkor a mélysége nem elegendő, ennek a két méretnek az aránya szemre valahogy nem igazán harmonikus. A dobozt - nagyon jó mélytartományú dobozról van szó, nem lehet a falakhoz közel tolni - ígyis-úgyis el kell húzkodnunk a hátsó és az oldalfalaktól, tehát simán lehet mélyebb a mostani állapotnál. Ha mélyebb, lehetne alacsonyabb, arányosabb. A megfelelő arányok barátságosabbá, befogadhatóbbá tennék, amire jó ránézni. Ezt a javaslatomat elmondtam Viktornak, aki hümmögött, szokás szerint, aztán motyorgott valami olyasmit, hogy majd a legközelebbi dobozrendelésnél átszámolja. Jól tenné, de ahogy mindenben, van akit a mostani arányok sem zavarnának.
Hangszóró készlet, keresztváltó, kábelezés
A doboz mély és középhangszórói a Scan-speak-tól valók. Különösen impresszívnek a mélysugárzó agilitását mondanám, nagyon mély hangokig is le tud nyúlni, ugyanakkor nem döng, nem kalimpál, kultúráltan viseli magát. A középsugárzó talán egy picit kevésbé úri neveltetésű - és talán éppen ez a doboz orgánumának, hangolásának a kulcsa. Annak ellenére, hogy Viktor mindent megtett, hogy a felsőbb tartományokat simává, emberivé tegye, a keresztváltó 12 dB/oktávos meredekséggel vágja a nem túl szépen sugárzott frekvenciáit az egyes hangszóróknak, és ezen belül is olaj-papír (Remix) és Clarity Cap fólia kondenzátorok, Mundorf tekercsek adnak egy simaságot, finom lefutást a lesugárzott hangoknak. A magas-sugárzó egy kínai gyártmány, egy kis ribbon, a kábelezés a Supra-tól deriválódik. Agilitásában elég jól passzol a középsugárzóhoz, bár a frekimenete szerintem nem igazán sima, különösen az alsó tartományaiban. Mégis, elegendően finom és részletező. Becsapós dolog, az embernek elsőre (a szokásos demo zenékkel) az a feelingje, hogy egy kórusművekre, vagy lágy jazzre tervezett audiofil dobozzal van dolga, és csak később, a vadabb műfajokat sorra kerítve derül ki, hogy valójában éppen hogy nem így van, csak a sima hangok annyira szokatlanok egy rockzenei hangszer orgánumához.
Hangszert mondok, mert a hangszer az az eszköz, ami a rezgésekből, értő kezekben zenét állít elő. Ebben a felfogásban egy-egy jól eltalált hangdoboz is igazi hangszer, még ha azokat a rezgéseket nem kézzel, hanem elektromos árammal hozzuk is létre. Ez a doboz - hangszer, a javából. Nem minden zenére. Az elektromosan torzított gitár nem nagyon illeszkedne egy akusztikus, nagyzenekari mű világába, és egy fuvola is hülyén adná ki magát egy AC/DC koncerten, pedig mindkettő hangszer, a maga helyén. Ez a doboz is ilyen.
Hifis körökben köztudott, hogy nincs mindenevő rendszer. Vannak kifinomult, akusztikus zenére hangolt, mikro-dinamikailag felbontóképes dobozok a nekik való erősítőkkel, és vannak az erőt, a makro-dinamikát, a nyers állati ösztönöket felszínre hozni tudó dobozok, a nekik megfelelő zenékhez. A kettő közötti terület az audiofil senki földje. Átmenet nincs, vagy ritka, mint a fehér - bálna. Ebben a dobozban a rockzenei tehetség mellett audiofil erények is megjelennek, ahogy erről már fentebb, az amerikai hangról szóló részben említést tettem.
Meghallgatás
Tesztzenei választékomban utóbbi időben kissé eltávolodtam a demo zenék világától, egyik-másikat kifejezetten művinek, becsapósnak és forszírozottnak érzem, nem is szoktam hallgatni őket. Jó példája ennek kb.minden Stockfish kiadvány, kivétel talán - számomra - Allan Taylor, akinek a zenéje eltalál hozzám, minden sztokfishes csinn-bumm cirkusz mellett is - a kocsiban. A másik véglet a My Reel Club, ami szerintem sávhatárolt felül, ködös, tompa, színezett ez is, csak másképpen. Az egy másik kérdés, hogy a zenei anyag (Djabe) sem túl szerencsés, mondhatnám - ismét csak számomra - hallgathatatlanul disszonáns. Szerencsére, az elmúlt évtized felvételei között rengeteg jó zene, egyszersmind jó felvétel is van, ami egy jó rendszeren élményszerűen szól, ki lehet kapcsolni a hifis gondolatokat, és elengedni magunkat a zenére. Még az adekvát Cabernet Sauvignon (CSAK Szekszárdi !) sem kell feltétlenül hozzá. Az előző cikkemben, a Panther dobozról, leírtam hogy miken tesztelgettem, ezekhez társult be aztán ennél a doboznál az AC/DC, (Shoot to thrill) a Judas Priest ( Jaw breaker), Stevie Ray Vaughan (Tin Pan Alley), Pink Floyd (Hey You), CCR (Lodi - Remastered), Fonográf (Viktória), majd a pocsolyába lépett Takáts Tamás, Beatrice (8 óra munka, 8 óra zenehallgatás...) és végül, ezúttal utolsó sorban, Korda Gyuri bácsi, a Reptér felé félúton (Ez már csak a poén kedvéért…). Remegett az ujjam a Piramis fölött is, de inkább kihagytam, mert nincs két életem.
Ilyenkor aztán kutyát sem érdekelnek a szokásos audiofil agymenések, térleképzésről, meg koherenciáról, hagyjad már, léggitár, kezedben a láthatatlan dobverők, a lábad üti a lábdobot, és úgy általában, egészen úgy érzed magad, hogy egyedül el tudnád játszani az egész számot, gitárostól, dobverőstől, éneklésestől egyetemben.
NA! Hát ez az! Erről szól a dolog. A doboz nem kiegyenlített, a felvételek jó 80%-a sem az. A rockzeneieké 100%-ban nem az. Viszont, ami a rockzenében felugraszt az ülésből, és elszaladsz a képzeletbeli dobverőkért, az azonnal keresztüljön. Éljen Gerő, a hangerő, odaküldöd, (kit érdekel Marika néni a szomszédban...?...adjatok már neki is egy gitárt...) és Woooooáááá! Naggyon durván odateszi. Oké, kell hozzá a Neuron sebessége, végtelen energiája, de ha a doboz nem tudná ezt, az erősítő hiába tudná. Ha munkának vége, és kijössz a gyárból, - Viktóriát már elvitték Szabadiba, szabad vagy! - még a Reptér sem tűnik olyan messzinek. Ha érted mire gondolok.
Kamarazenére vegyél Spendort. Csodálatos. De az ezeken a zenéken meghal. A Tempesta itt kezd élni. Kell hozzá egy gyors félvezetős erősítő. Hiába 92 dB-s a doboz, egy lassú játékos nem fogja szofisztikálttá tenni, a hibái meg fognak maradni az erényei pedig nem tudnak igazán kibontakozni. Egy gyors félvezetőssel az erényei fognak dominálni, a hibái pedig feledhetőkké, vagy legalábbis nem igazán zavarókká minősülnek - egészen széles zenei skálán.
Ebben az utóbbi kitételben nem értünk egyet Viktorral, szerinte a doboz igazán jó csövesekkel még jobban szól. Elvben el tudom képzelni, még ez is simán előfordulhat, ugyanakkor logikátlannak tartom. Van egy dobozunk, ami olyat tud, amit száz másik nem, és most kezdjük el beszorítani egy „audiofil“ kategóriába a száz másik mellé? Ezt mindenki döntse el maga, inkább nem vitatkoznék ezen. „De gustibus non est disputandum…“
A dobozról további információkat Bakk Viktortól lehet kérni (tel. 20/448 7065).
N.G.P. @ AudioWorld
2025.Június
