Mielőtt belecsapnék a lecsóba, talán érdemes egy kicsi történelmi áttekintést szerezni a Rega cég múltjáról, jelenéről, és lehetséges jövőképéről. Csak pár mondat, és egy sajátos, egyéni látásmód alapján, mert a mai cikkem mondanivalója erre épül.

Hogy a cég milyen modelleket gyárt épp, vagy korábban, arról ezer helyről lehet információt találni a neten, akit ez érdekelne, googlizzon rá, és olvassa el. ( https://www.rega.co.uk/about/timeline ) Inkább azt érdemes most jól látni, hogy a Rega valamikor a 70-es évek végén egy kifejezetten pénztárca-barát lemezjátszó vonallal indult el ( Planet, majd Planar 2 és 3 ) amely elegendően jó minőségűnek bizonyult ahhoz, hogy az átlagos lemezgyűjtők, vagy „csak” zenebarátok igényeit kielégítse, továbbá elegendően egyszerűnek lett tervezve ( merev váz, nincs mit állítgatni rajta ) ahhoz, hogy a probléma-mentesség érzetét keltse a műszaki problémáktól még elvi szinten is megijedő nagyközönségben. Ez a három összetevő ( olcsó jó minőség, probléma mentesen) sikerre vitte a Rega márkát. Az azóta eltelt évtizedek során, ha jobban megnézzük az egyre bővülő számú Rega termékeket mérnöki szemmel, mindvégig látható volt az igyekezet ezeknek a fenti alapelveknek a fenntartására, ugyanakkor az egyre dráguló munkabér költségek, ill. alapanyagok miatt tisztán felismerhető az igyekezet olyan technológiák használatára, amelyek viszonylag alacsony költségszint mellett képesek hangminőségbéli javulást előidézni.

Bár a Rega készülékek az idők során óhatatlanul drágábbak lettek, nem csak önmagukhoz képest, de arányaiban is, más versenytársakhoz képest is, ez az áremelkedés mindig társult egy ezzel lépést tartó minőségi feljebb lépéssel is. És persze van amin nem nagyon lehet, de nem is érdemes spórolgatni. A legjobb példája ennek a folyamatnak a mai cikkem egyik főszereplője a Planar 3 lemezjátszó. A régi Planar 3 még a japán eredetű (Koshin) RB-200-as karral volt szerelve, majd az RB300 megjelenésével kapott egy modernebb (bár minőségben nem sokkal jobb, de az akkoriban elterjedő magasabb engedékenységű hangszedőkhöz jobban passzoló) kart. Később, a P3 modellen megoldották a motor rugalmas felfüggesztése által generált problémát, hogy t.i. a motor menet közben rángatózik, és ezzel a szíj feszessége is változik, egyenfutási problémákat idézve elő. Egy stabilabb, immár fixen rögzített motor megjavította az egyenfutás problémáit. Ekkortól lett választható opció a TT-PSU, egy dedikált külső táp, ami szíjpiszkálgatás nélkül teszi lehetővé gombnyomásra a váltást 33 és 45-ös fordulatok között, miközben kis zajú meghajtást biztosít a motornak – némi felár ellenében. Aztán jött az RP3, ahol a plinth ( erre nincs jó magyar szó, maga a nagy fekete lap, amire minden felszerelődik, készülékháznak nem igazán nevezhető, alaplap meg inkább a számítógépekben van, akkor mi is ez? ) lett kicsit más anyagból, és más színválasztékot is kapott, továbbá az RB-300 kar helyett egy javított csapágyazású, jobb tömegeloszlású kart , az RB-303 személyében. Legújabban, az új, immár ismét Planar 3 -nak keresztelt 3-as magasabb esztétikával, a kritikus helyen, a tányércsapágy és a kar között merevített plinth-el, még jobb karral (RB-330) és az újabb, második szériás TT-PSU-val már fényévnyi távolságban van az eredeti 3-astól, kinézetre is, hangra pedig mindenképpen.

Összességében, amiben a Rega alapvetően zseniális, hogy fenntartja a sikert hozó princípiumokat, miközben egyre jobb minőséget produkál, úgy, hogy az ár-minőség mutató jottányit sem romlott, évtizedek alatt. Nagyon nagy szó, különösen, ha összehasonlítást teszünk más angol márkákkal, pl. Linn. Ott is történtek fejlesztések, de az árak durván az egekbe szöktek.

Most hagyjuk egy kicsit félbe ezt a gondolatsort, elmesélek egy sztorit, aztán lezárásképpen innen folytatjuk.

A Houdinivel kezdődött minden.

(Mégis, ki a bánat az a Houdini?) Most nem az ismert (amúgy magyar származású, született Weisz Erik) szabaduló művészről lesz szó, hanem a szintén angol Funk Firm, Arthur Khoubesserian cége legújabb, és talán legzseniálisabb termékéről. A.K amúgy lemezjátszós körökben egy élő legendának számít, számtalan igazán nagyszerű ötlet, találmány, technika kötődik a nevéhez. Pl. a 80-as évek egyik csúcslemezjátszója, a Pink Triangle, vagy az azon elsőként alkalmazott akryl tányér, az inverz-csapágy, a háromtengelyes szíjhajtás (Vector-drive), az Achromat lemezalátét, és most legújabban a Houdini kar-hangszedő interface.

A Houdini tulajdonképpen két műanyag darab, amelyek egy pontosan kitalált rugalmassággal illeszkednek egymáshoz. A felső darabot rögzítjük a karhoz, az alsóhoz rögzítjük a hangszedőt. Így leírva nem tűnik semmi extrának, pedig ha valami, hát ez igazán az. Teljesen szembe megy azzal az évtizedek óta követett elvvel, hogy a hangszedőt minél merevebben rögzítsük a karban, hogy a kar csillapító hatása érvényesülni tudjon. Most, a laza felfüggesztésnek köszönhetően, a hangszedőnk minden irányban könnyedén elmozdul a Houdini alján, és bár ez számomra is teljesen hihetetlen, ez a dolog elhozza magát a csodát. Ettől az egyetlen dologtól, egy transzparens, áteresztő-képes rendszerben hallgatva a hang elképesztő módon feltisztul, rengeteg torzítás tűnik el, a zajküszöb lejjebb vándorol, és milliónyi finom kis részlet tűnik elő, a térhatás kiterjed, minden irányba, és az egész megszólalás nagyságrendileg lesz sokkal életszerűbb. Lásd később.

OK., a Houdini nem olcsó, mai ára úgy 120-130 ezer Ft környéke, egy komolyabb MM hangszedő árát kell leperkálni érte. Ez a nagy vízválasztó. Houdinit csak akkor érdemes venni, ha valakinek elég jó hangszedője van ( egy Denon DL-103 vagy 110 az már elég jó ) és elegendően jó rendszere, hogy az általa létrejött felbontás növekedés érvényre tudjon jutni. Akinek ez megvan, az már jócskán beletette a zsetont a rendszerépítésbe, és így a Houdini ára sem lesz relatíve túlzott. Azonban egy olcsó lemezjátszóban egy filléres hangszedővel ez az ár teljesen irracionális, és a minőségi ugrás sem lenne jelentős. Jól van kitalálva az ára. Azok fogják megvenni, akiknél hatásos lesz. Ebből a szempontból, akár egy Rega termék is lehetne, hogy vonjak egy kis párhuzamot, mert az ára alacsonyabb, mint az általa elérhető minőség diktálná.

Nagyjából egy évvel ezelőtt, mivel Arthurral „beszélő viszonyban” vagyok, felhívtam, és kértem tőle egy csomag Achromatot, ahogy az AudioWorld és Audio Hungary Facebook csoportokban szoktuk célzottan, csoport-áron beszerezni ezeket a dolgokat. Arthur azzal fogadott, hogy oké, küldi, egy feltétellel. Ha veszek egy Houdinit. Hogy mit? -kérdeztem. Ok, mondta, küldök néhány cikket, tesztet, olvass utána, aztán beszéljünk.

Utána olvastam, aztán hittem is, meg nem is. De egyvalamit tudtam: Arthur zseniális ebben a témában. Másik találmánya, az Achromat hihetetlenül jól működik – a legtöbb lemezjátszón. Nem mindenütt, de ez más zseniális cucc esetében is pont ugyanígy igaz. Úgy döntöttem, lövök egyet a sötétbe. Megosztottam az átküldött cikkeket, és némi belső morális huzavona után, aljas módon felhasználtam a jó ismerőseim belém helyezett bizalmát, hogy rávegyem őket egy Houdini beszerzésére. Ez a bizalom-átadás esete, aki bennem megbízott, az általam Arthurban bízott meg, de ezt talán inkább csak én tudtam. A lényeg, hogy végül 9 db Houdini talált első körben gazdára, köztük én magam is, és jó barátom, Pap Gyuri, akinél a néhai HiFi Magazin 11-es számában bemutatott Linn Sondek (pont az a darab) pörög. Érdekes annak a lemezjátszónak az előélete, évekig hallgattam rajta zenét, amíg korábbi Zeppelin Audio-s cégtársam, Békefi Imi tulajdonában volt. Az LZ-erősítők fejlesztésénél jó hasznát vettük. Gyurihoz végül Imre által került, így aztán azóta is időnként hallgatok rajta zenét. Érdekes. Vannak dolgok, tárgyak, amik valahogy végig kísérik az ember életét.

Amikor a Houdinik megérkeztek, Gyuri megkért, raknám én bele az Ittok karba, mégis nagyobb a gyakorlatom a hangszedő szerelgetések terén. Persze engem is hajtott a kíváncsiság, és bár Keszthely nincs túl közel, az egyik hétvégén az M7-esen találtam magam, fejemben egy csomó kérdéssel, várakozással.

Beszereltük, és megértettem. A Houdini csodát tesz, minden túlzás nélkül. Olyan mértékben szabadítja fel a zenét, hogy ha ezt az ember egyszer audiofil lélekkel, kellő korábbi tapasztalat birtokában megéli, onnantól mindig ott fog bujkálni a kisördög. Lehet Houdini nélkül lemezt hallgatni? Persze hogy lehet. De számomra, attól a hétvégétől fogva nem volt érdemes.

Szerencsére, a saját Houdinim ott várt rám otthon a polcon, és ez a tény onnantól fogva szívet melengető érzéssel töltött el, pedig azt hittem már kinőttem ezekből a technika iránti érzelmekből. Kis számolgatás, hangkar-hangszedő rezonancia pont, és kijön, hogy a Clearaudio Koncept-em nagyon jól fogja érezni magát egy Houdini alatt, az Origin Live Zephyr karban.

Két gond azért akadt. Egy. A Roksan Xerxesem tetőlapja olyan vastag, hogy nem tudom annyira megemelni a karbak magasságát, hogy a Houdini 6,5 mm-ét kikompenzálhassam. Nem marad alul elegendő menet a karbakon, a kar rögzítéséhez. Ez így használhatatlan. Kettő. Roksanom motor problémákkal küzd, néha lassul, néha gyorsul, épp a neki tetsző ütemben, ez sem maradhat így, de így szintén használhatatlan. Ez az a pont, amikor elkél a baráti segítség.

A Regával folytatódott minden…

Teleki Béla ( Allegro Audio ) első hallásra, ahogy ezt az egész históriát elmesétem Neki, szó nélkül, pillanatnyi hezitálás nélkül a segítségemre sietett. Kaptam egy (promo) Rega Planar 3-ast, kvázi kar nélkül, Béla nagylelkű felajánlása nyomán,  így a futómű a lehető legjobb helyen landolt a polcomon. Nekem pont jó alap volt, hogy a Zephyr átvándoroljon a Roksanról a Planar 3-ra. Első látásra teljesen abszurd, hogy egy 400 ezres kar (amely hozzáértők szerint a háromszoros árú Triplanar szintjén mozog) kerüljön egy Planar 3-ra, azt gondolnánk, hogy az egy rangon aluli házasság. Régi vesszőparipám, megrögzött véleményem, hogy a Rega lemezjátszók szűk keresztmetszetei a lábak, a szíjtárcsa (Planar 6-ig bezárólag) és a Rega karok, és ez szerintem mindegyikre igaz, egészen fel a sorban. Lett légyen mindegyik jó és kerek egész úgy ahogy van, egy jobb kar mindegyiket tovább vihetné még egy kisebb-nagyobb lépéssel – igaz ennek azért ára van. Egy tény, hogy a Rega hangszedői jól érzik magukat a saját környezetükben, és ez a lényeg, a Rega nem esik túlzásba, és pontosan szokta eltalálni a kényes egyensúlyt az elvárható minőség és a költségszint között.

OK, van egy gyönyörű, magas fényű fekete Planar 3-asom (imádom) immár rajta egy klasszis karral, egy szenzációs hangszedővel. Hogy fog belekerülni ebbe a felállásba egy Houdini? Legutóbbi Rega 3-as rátekintésemkor (RP3, lásd korábbi cikkemet ) teljes egyértelműséggel meggyőződtem arról, hogy a Fenol szíjtárcsa cseréje egy alu szíjtárcsára új életet lehel a 3-asba. Ezt most is meg kellett lépni. Mostanra számos alternatíva közül lehet már választani, de számomra csak azok a változatok játszanak, amiken a tányért valamiféle rugalmas módon elcsatolják a szíjtárcsától, vagyis maradt a Groovetracer és a Tangospinner. Árban az utóbbi a jobb, úgyhogy levelet írok Argentínába Gustavo-nak ( https://tangospinner.com/ ). Kell egy alu szíjtárcsa, de ezzel nincs vége. Kérdés: tudna-e esetleg egy speciális méretű tányért készíteni, csak nekem, hogy elférjek a Houdinivel a gépháztető alatt? Igazi öröm, ha az embert ennyi segítőkészség veszi körül, minden irányból. Gustavo is azonnal reagál, nagyon jó a kommunikáció a Tangospinnernél. Igen, mondjam meg a méreteket, és megcsinálják.

Mérek, számolok, rajzolok, majd ismét mérek, ellenőrzésképp. Igen, kijön. Rendelek egy normál méretű 3-as szíjtárcsát, dupla szíjjal, meg az ehhez való motor-tárcsával, és egy alu-delrin kombinációs tányért, ami a kedvemért 2 mm-el alacsonyabb, mint a szokásos. Így, csonttal bár, de akár egy Achromatot is fel tudnék rakni a Houdini mellé, ha nagyon kéne, de maga a Delrin mint anyag is nagyon jó rezonancia kontrollt ad, nem biztos, hogy kelleni fog az Achromat. Ez megint egy jelentős befektetés (érdemes ennyi pénzt tolni egy 3-as Regába???) de ez egy Houdini-specifikus Rega lesz, másképp nem lehet megoldani, nekem pedig a Houdini KELL. Így áll össze a kép.

Kipróbáltam, zenél az úgy is, úgy is…

Hogy ne menjek nagyon félre a dologgal, és mivel már elég régóta bírom Béla ígéretét, hogy egyszer kölcsön kaphatom ( némi beszámoló fejében persze ) a Rega legnagyobb phono erősítőjét, ezúttal úgy éreztem, érdemes volna összekötni a kellemest a hasznossal, itt volna a pillanat, amikor az Aura phono nagy segítségemre volna az elért eredmények tisztázására. A legutóbbi Allegro-klub végén Béla összecsomagolta nekem a nehéz csomagot ( meghökkentő, milyen súlyos egyéniség az Aura ) és hamarosan szép piros fényével sejtelmesen világított a polcomon.

Első lecke. (Rega Planar 3 + OL Zephyr + Clearaudio Koncept + Qualiton MC trafó + Gauss phono)

Még a normál gyári tányérral, de a filc helyett Achromattal. Érdekes módon, valahogy ez a kombináció nem tetszett igazán. A régi 3-as Regák mindig egy kicsit vékonyak voltak alul, megfogott volt a mélytartományuk, de nem elegendően testes a nagy-lemezjátszós élményhez. Ebben a kombinációban ugyan volt elegendő mély, ebbéli félelmeim hamar szertefoszlottak, de nem éreztem elegendően részletesnek, kicsit elnagyolt volt minden. A tér sem tudott annyira kiterjedni, ahogy ahhoz a Roksanon hozzászoktam, valahogy a magasak sem tudtak életre kelni, olyan jó-jó, de semmilyen érzés fogott el, nem erre a hangra vágytam.

Második lecke. (Rega Planar 3 + Tangospinner Delrin tányér + OL Zephyr + Clearaudio + Qualiton MC-trafó +  Gauss Phono)

Nem történik durva visszaesés, ha az ember a lemezt ebben a kombinációban a delrin tányérra teszi az Achromat helyett. Valahogy még jót is tesz a Regának, picit elvesz az Achromattal kapott túl élénkségből, bár lehet, hogy a feldúlt lelki állapotom diktálta csak ezt a nyugalomra vágyást, de mindenesetre még mindig nem kapom azt, amit szeretnék. Az első lemez amit felteszek, az a Men at Work – Business as usual, megbeszéltük Gus-al,(Tangospinner) ez közös kedvencünk, és a tiszteletére az általa gyártott tányérral ez az első amit meghallgatok, és virtuálisan emelem a poharam.  Nagyszerű ausztrál rock zene, de valahogy még nem szabadul el. Valamit cserélni kell.

Harmadik lecke. (Tangospinner alu szíjtárcsa az eredeti Rega helyett)

Hm, igen, ez így már jobb, sokkal jobb, de még mindig nem vagyok elájulva (mondjuk, elég ritkán vagyok…), de ez érezhetően, határozottan jó irány. Marad.

Negyedik lecke. Kell még több szín. Lecserélem a Qualiton trafót a 72 Audio trafóra. Tér, levegő, kicsit feszesebb, kevésbé meleg, testes (ebben a Qualiton nagyon ott van), némileg olyan „Regás” irány, de most jót tesz. Viszont végre átbillent az elfogadási pontomon. Ezzel így már hosszabb távon is meg tudnék barátkozni. Hans Theessink - Slow Train lemeze szenzációsan szól, el lehet lazulni, de fenntartja az izgalom faktort is egyszerre, nem így emlékszem erre a lemezre a Roksanon, ott az izgalom faktor dominált, nem volt ennyi lazulás. Itt az is van, érdekes élmény. Még mindig érzek egyfajta definíció hiányt, és ezt most épp hajlamos vagyok a Planar 3 lábainak a rovására írni. Így hát előveszek 4 db hazai gyártmányú golyós lábat, és alátolom a plinth alá. Hát igen, azok a gumi harangok nem igazán tesznek jót a Regának. Most elmúlt a definíció hiány, az Alan Parsons Project – Time Machine nyitó száma legalább olyan jó, mint a Roksannal volt, a korábbi gumilábas levegőtlenség, maszat azonban átadta a helyét egy kis keménységnek a középtartomány tetején, amitől szintén szívesen megszabadulnék. Sajnos a még mindig nem rendezett szobaakusztikám is épp itt tol rá egy kicsit, amit fejben mindig leszámolok a dologból, de hallom, hogy ezzel lehetne tenni valamit. Majd ha lesz rá idő. Ezek a golyós lábak még mindig nem tökéletesek, a merev vázas Rega háklis a feltámasztásra. Nahát…

Ötödik lecke. Aura.

Atyaisten. És jajj…

Elkövetem azt a szánalmas hibát, hogy nem csak egy komponenst cserélek, hanem négyet egyszerre. Kettőt mindenképpen muszáj, magát a phono erősítőt, meg a trafót, mert az Aura csakis kizárólag MC hangszedőt fogad, nem kell hozzá trafó. De bedugom a gyárilag hozzá adott hálózati kábelt is, ami a Lapp gyártmánya, egy jó minőségű ipari szintű kábel, a német audiofilek nagyon kedvelik. Ezen felül bedugom a gyárilag mellé csomagolt fehér Rega interconnecteket is, hiszen így adják együtt őket, s mivel a Rega semmit sem csinál véletlenül, úgy vélem, így lesz kerek, teljes az egész.

Egyik szemem sír, a másik meg üveg... vagy delrin… vagy ki tudja, de elkezdek belelátni a zenébe. Mélyen. Sokkal mélyebb térből szólal meg minden, illuzórikus, tíz méterrel hátrébb tolták a hátsó falat, és széltében is tágult, a felbontása tovább nőtt, elképesztően alacsony a zajszint, emiatt nagyon apró kis nüansznyi hangocskák is előjönnek, életre kelnek, amik eddig csak épp hogy a hallásküszöb környékén billegtek. Erre biztosan jó a szimmetrikus felépítés. Viszont a prezensz tartomány eddigi kis keménysége most már elég határozott lett. Felteszek egy Tangerine Dream-et ( Stratosfear ), hátha azon ez pont jó, de ott is sok. Ismerem ezt az effektust, a bejáratatlan (meg a hibás alkatrész-bázisú) erősítő tipikus esete. Hagyni kell, bekapcsolva hagyni napokig, amíg a kondenzátorok formálódnak, magukhoz térnek, a kezdeti keménységük elcsitul, bejáródik. Azért még hallgatózom, nagy élmény így is, Schedrin Carmen szvit, majd egy eredeti argentín Missa Criolla, ( ha már a tányér is argentín…) végül a Roger Waters – Amused to death-el zárom a napot, ami minden átjövő hiba ellenére is nagyon élménydús volt.

Hatodik lecke. Két nap melegedés – járódás után újra ráhallgatok a fenti kombinációra. Sokat javult, de még mindig túl kemény. Próbálkozom a gépezet elején található tekerentyűkkel ( a bal oldali a hangszedőt fogadó kapacitást állítgatja, míg a jobb oldali a lezáró ellenállást, 50 és 400 Ohm között) de ezek nem hoznak megváltást. Hátha a kábel… Lecserélem a hálózatit, ami nem túl jó ötlet, kicsit elmegy tőle a felbontás, a keménység meg marad ahogy volt, úgyhogy inkább visszateszem. Most a fehér Rega kábelen a sor, kihúzom, és kap helyette egy studio kábelt. Na !!! Ez az. Úgy tűnik, a keménység egyik oka a fehér kábel volt, most sokkalta barátibb lett a hang nélküle. Ismét csökkent a definíció, de ezzel a mértékkel simán kiegyezem, ha ez a simaság így marad, még mindig sokkal jobb így minden, mint bármilyen eddigi kombinációban volt. Belehallgatok az összes eddigi lemezbe, és megnyugtatóan konstatálom, mennyire rendbe kerültek a dolgok. Vagyis inkább majdnem. Még mindig ott egy kicsi plusz keménység, kicsi agresszív kiemelés a prezenszen, ami a másik phonoval + trafóval nincs jelen,  ez már valószínűleg az Aura jellegzetessége. Pont ott van, ahol a szobám is beleszól, rátesz, lehet hogy közösen tolják ezt az érzést. Érdekes volna, ha lenne most itt egy Aethos, hogy a kettő együtt hogy egészíti ki egymást koherensre, az utóbbiról ápolt emlékeim azt mondják, ez a kombó ( nem Rega kábellel!) valószínűleg kerek egész végeredményt adhat.

Az Aura nagyszerű, de nem hibátlan phono erősítő. Egészen kivételesen jó sávszélekkel, a nagyon testes de jól megfogott, feszes mély hangoktól a nagyon finom, légies magas csengésekig. Amit nagyban segít a szinte nemleges zajszintje, ennél csendesebb phonot még soha nem hallottam. Megvan az a tulajdonsága, hogy nem áll közém és a zene közé, ez csak a nagyon jó elektronikák sajátja, s ha nem volna az a kis prezensz rátét, el tudna tűnni, mintha ott sem lenne, engedi a front-endet „átjönni”. Plasztikusan szólva, az Aura olyan, mint egy phono-Houdini, és ez egy találó hasonlat. Kifejezetten széles a dinamikai ablaka, gyakorlatilag semmi sem hozza zavarba, még az Amadinda – Babaházi történetének hatalmas dobütései sem, lazán lekövet bármit. Az általam észlelhető kis prezensz-keménység nagyobb hányada a saját akusztikám hibája, s hogy amit maga az elektronika tesz hozzá az mennyire lesz hosszabb távon zavaró vagy sem, az végülis hallgató, rendszer és akusztika függő. Kicsit a saját rendszerem hibája is benne van ebben a verdiktben, ahogy a studio kábeleim elvesznek ennyit az összképből a trafó és a phono között, s így lehetséges, hogy a kábel nélkül a Rega szubjektíve viselkedik így. Egy bizonyos mértékű keménysége biztosan van abban a tartományban. Aki a műszaki adatokra kíváncsi, elolvashatja a Rega honlapján, itt:

https://www.rega.co.uk/products/aura-mc

Mindenesetre, a Rega legutóbbi két „dobása” az Aethossal, és ezzel a phonoval egy nagyon-nagyon magas elektronikai szintet hoz, és bár én szokásosan kritikus vagyok a torzítások terén, ezek a gépek annyira jók, hogy sokan boldogok lennének egy Aura-Aethos párossal.

Helyükben talán vennék hozzájuk egy P10-est is, egy okosan megválasztott hangszedővel, hogy komplett legyen a rendszer. Esetleg akár karcserével, mert KELL egy Houdini. Apropó…

Hetedik lecke: Houdini

És hát akkor – WOOOOW!

A végén eljött a nagy pillanat. Szerelgetni kezdek, beillesztem a Houdinit a képbe. Egy ilyen felbontású, zeneileg is meggyőző, nyílt, áteresztőképes rendszerben hihetetlen dolog következik be, annyira magával ragadó, hogy fel sem fogom igazán. Sokáig morfondíroztam azon, hogyan is írhatnám le plasztikusan, mi történik. Az elragadtatás elcsitultával, józanabb füllel és fejjel, azt mondanám, hogy konzerv zenéből élővé, kézzel foghatóvá váltak a dolgok. Rengeteg korábbi torzítás szűnik meg, amit az ember akkor nem hall, csak így. Amikor már eltűnt, akkor hallani mennyi volt.

Konklúzió.

Hm, beigazolódni látszik, amit mindig is gondoltam, hogy maga a 3-as platform sokkal többre képes, mint amit a gyártó beleálmodott, és a büdzsé szabta keretek között meg tudott vele valósítani. Az egy jó kérdés, jobban jár-e az ember, ha a 3-as Regához megveszi a 3rd party kiegészítőket, alu szíjtárcsát, Delrin tányért, vagy eleve jobb feljebb kezdeni, egy 6-ossal vagy pláne egy 8-assal. Mivel én (mert nekem soha semmi nem elég jó, saját elektronikáimat is ide értve) mindkét említett modellen ab ovo kart cserélnék ( NE másoljátok az én őrületemet, legyen elég a magatoké… ) mert kell a Houdini, és a Clearaudio Koncept is nagyon ott van, ez ÍGY együtt kell nekem, egyszerre, a Zephyr karral, ami szintén hozzáteszi a magáét, egy 8-assal sem állna meg a költség ennyiben. Szóval, a fenti kombó az egy teljesen egyéni, egyedi megfontolások szülte lemezjátszó, amely ezek után eléggé a nagy gépek irányába tart, felbontásával, dinamikájával, zenei folyékonyságával, természetességével, és még tovább fog javulni, amikor kikísérletezem hozzá a megfelelő felfüggesztés módját.

Az is jól látszik, hogy egy fecske nem csinál nyarat, csak maga a delrin tányér, vagy csak az alu szíjtárcsa, csak a szuper kar önmagában nem tud csodát tenni. Mindegyik észrevehetően javít, de egyik sem emeli a Regát éteri magasságokba. Viszont ezek hatásai együtt, különösen a Houdinivel karöltve – igen.

Visszatérve a cikk elején félbehagyott, elejtett szálra, korábbi tesztjeimen szerepelt Planar 6 és 8-as modellek, de ugyanígy az Aura és az Aethos is mutatja a Rega újabb időkben tapasztalt igyekezetét a középhifiből a komoly hifibe történő lassú felkapaszkodásra. Az olcsóbb modellek is sokat fejlődtek az évek során, nem lepődnék meg, ha ma valaki összehasonlítana egy mai Planar 2-est egy régebbi Planar 3-al, az előbbi nyerné jelentős előnnyel a megmérettetést.  Ahogy szerintem az Aura-t is oda lehet nyugodt lélekkel tenni más hasonló, vagy magasabb árfekvésű phono erősítő mellé, ahol apró gyengeségei ellenére ( azok másoknak is vannak ) simán éllovas lehetne. 

(Érdeklődők számára: a tesztrendszer egyéb elemei: Gauss Optheron végfokozat, KEF Reference Model Two hangdobozok, Van Damme speciál kábelezés.)

Ajánlás

Ha valaki az Allegro Audio felé tévedne ( közvetlenül az Operaház mellett az Andrássy úton) okvetlen szakítson időt egy látogatásra, és ne hagyja ki a nagyobb Rega elektronikák nyújtotta zenei élményt! A részleteket pedig első kézből, a Rega hazai disztribútorától érdemes megtudni, Teleki Béla szívesen válaszol az esetleges kérdésekre. Bejelentkezni a https://www.allegroaudio.hu/kapcsolat oldalon található elérhetőségeken lehet.

P.s.: Ott „csak” gyári kiépítésű Regák vannak, C’est la vie…

Nagy Gábor Pál

@ AudioWorld 2021 November