Már a múltkori, emlékezetes analóg kiállítás kapcsán egyszer eldöntöttem, nem írok kiállítási recenziókat többet, mert nem hiányzik vitatkoznom egy csomó emberrel, akik mást és főképp másképp hallanak, értékelnek, s ami a top, elvitatják a jogomat a saját vélemény alkotástól.

Most azonban mégis kivételt teszek, részben mert magam is érintve vagyok a múlt hétvégén Varsóban rendezett kiállításban, részben pedig azért, mert több tanulság vonható le belőle, talán nem is csak a magam számára.

Varsóban Audio-Video Show néven fut ugyanaz – na, azért nem teljesen ugyanaz – ami nálunk sok éven át AV-Trend néven vált ismertté. Utóbbi az idén, a 20. évfordulóra szimplán HiFi Show-ra keresztelődött át, mert hát egyre kevesebb a multimédiás kiállító, igaz az EISA díjas nagy TV-k azért helyet kaptak Budapesten. A lengyeleknél azonban három helyszínen, egy stadionban ill. két szállodában fér el a „majdnem ugyanaz” meg hát az éves 8-12 ezres látogatói részvétel sem teljesen ugyanaz.

A lengyel piac minden értelemben közelebb helyezkedik el a némethez, mint a magyarhoz, nem csak a 60 milliós ország lélekszáma, audio kultúrája, de általános kulturális színvonala ( ez már az országon átautózva is azonnal szembeszökő, nincs szemét, rendezettség, tüchtig tisztaság van mindenütt, még a kevésbé frekventált utakon is ) illetve népjóléti értelemben is látszik a magasabb színvonal. A lengyelek európaibbak nálunk, hogy aztán a viselkedéskultúráról már ne is beszéljünk, nem ide vágó téma.

Az idén, egy teljesen hirtelen jött véletlen ötlettől vezérelve, három magyar cég, a Core Audio (Menyhárt Laciék), a Gauss Audio Elektronika (jómagam), ill. az NCS Audio (Csere Norbi) összefogott, hogy közösen jelenjen meg ezen a nívós nemzetközi kiállításon. Mindenki beletette a maga erősségeit a nagy közösbe, Laciék a legújabb audio-PC-jükkel, (ami inkább nevezhető most már zene-szervernek, mert inkább akként működik), front-endjükkel, Norbi a sok év óta csiszolgatott R1 dobozzal, én pedig az új Optheron erősítővel. Laciék komplett front-endjük mellé még egy MBL dobozt is hoztak, mert hát lett légyen az R1 bármennyire is jó doboz a maga kategóriájában, az MBL egy egész más világ, már csak a működési elvéből fakadóan is, egy nyitott ablak, amin minden átsüt, a napfény is, meg a mécsvilág is, képletesen szólva, ha értitek, mire gondolok.

Ha az MBL elé egy hibátlan elektronikát kötünk, a hibátlanság lesz a nyilvánvaló. De ha bármi zavarná az összképet, azt is jól lehetne hallani. Nos, szerencsénk volt, a szobánk jó akusztikájúnak bizonyult, sokkal jobbnak, mint az a budapesti kiállításokon „megszokott”, és a rendszernek sem voltak kirívó hibái, sőt még a komponensek is szerették egymást. Az MBL egy nagyon nehezen hajtható, 84 dB-es doboz, aminek helyenként 0,82 Ohm az impedanciája, a gyári ajánlás 500W-tól indul erősítőben. Féltem, hogy ebből a nagyon alacsony impedanciából esetleg baj lesz, de hála az égnek, az Optheron elbírt vele, talán csak legalul volt tetten érhető egy kis testetlenség, ami a kis szobában, a kis dobozon nem volt szembetűnő. Az NCS R1 is jól szerepelt, sokan kedvelték a hangját. A végén úgy éreztem, kifejezetten az R1 miatt, hogy becsapós kiállítást csináltunk, mert hát egy 2500 Eurós doboz elé oda volt kötve egy közel 15 milliós rendszer, Tara Labs kábelekkel, csak a kábelezés felül járt az 5 millión. (Nagy-nagy köszönet illeti mindezért a Core Audiot, Viktor és Laci mindent odatettek amijük volt, csúcs elektronikát, kábelt, akusztikai paneleket, állványokat, és nagyon nagy részben Nekik köszönhetjük a sikeres bemutatkozást, nélkülük nem tudtunk volna mindezt megmutatni). Ez az MBL-nek nem osztályidegen, vagy inkább mondhatnók kijár, de kevés R1 vevő (vagy mondjuk inkább hogy senki sem) fog egy ilyen erős front-endet elé kötni, ebből kifolyólag ugyanazt a minőséget visszakapni, amit a shown tapasztalt.

Ebből a problémakörből fakad az első számú megfigyelésem, időzzünk el egy kicsit ennél. A látogató bejön a szobába, hall egy hangot, ami vagy tetszik neki, vagy sem. Nagyon jó felbontású rendszert raktunk össze, bízvást mondom, ilyet nagyon kevesen birtokolnak, és az ilyen mélységű belelátás a zenei történésekbe első hallásra lehet nagyon szokatlan, vagy zavaró is, különösen az olcsóbb elektronikák maszatjához szokott füleknek. Annyi az apró kis részlet, információ, akkora a tér, annyira gyorsak a tranziensek, hogy elhiszem, ha valakinek ezt szokni kell. Ha viszont hozzánő az ember hallása ehhez a szinthez, onnantól ami erre nem képes az már nem nagyon tetszik. Ez így működik…

Szóval a lényeg, bejön az érdeklődő, és vagy azonnal rájön, hogy ez itt valami egészen más, valami, ami sokkal többet ad az eddigieknél, miközben abszolút nem bántó, nem torzít, nem esik rá az emberre, nem szorít be a korlátai közé, és ez leülteti az embert a székbe, ott ragasztja, visszahozza, sokan többször is visszajöttek a 3 nap alatt. Vagy pedig belehallgat, és 10 másodperc után menekül vissza a komfortzónájába, mert nem érti teljesen mit is él át. Mert ilyen volt a rendszerünk az MBL-el.

Az R1 volt a híd. Híd a nagy felbontású világ és az ezt szokni vágyó fül között. A dinamikus hangszóró, még a legjobbak is, kicsit lassabb, kevésbé transzparens, még a régi, komótosabb hangzási világot idézi, amibe szeretnek az emberek belesüppedni. Viszont, az elé kötött  elektronika azért megtette a magáét, a hang gyors volt és feszes, megfogott, sima, torzítatlan, ugyanakkor dallamos, ritmikus, részletgazdag, átlátható.  Én pedig azt tapasztaltam, hogy 10 látogatóból 7 vagy 8 azt gondolja, amit hall, az a hangdoboz kiugróan jó minőségétől ilyen. Nem mondom, hogy ne volna jó doboz az R1, önmagában is, azért az árért meg pláne, de a világ legjobb hangdoboza sem tud jobban szólni, mint amilyen meghajtást kap. És ezt az átlag hifi-rajongó valamiért nem érti. Mennek, simogatják a dobozt, dicsérik, nézegetik jobbról-balról-hátulról, mi a bánattól ilyen jó ez? Ha elnézne kicsit jobbra, máris megláthatná mitől, de eszébe sem jut, kívül esik eddigi ismeretein, hogy az elektronikában keresse a jó hang kulcsát.

Aztán voltak a rutinosabbak, akiknek ezt nem kellett nagyon magyarázni, értették maguktól.

Show-élmények

Az ember kiállítóként egy ilyen kiállításon első nap izgatott, második nap már nem, harmadik nap pedig már kifejezetten fáradt. Az ácsorgástól, a tömegtől, a levegőtlenségtől, az információ-átadástól, a nem ivástól, meg a szomszédból átszűrődő hangoktól is néha, de most szerencsénk volt. Mellettünk a Nautilus cég állított ki Dynaudioval meg csöves Octave elektronikákkal, és tényleg jó hangot csináltak, túl azon, hogy az Octave nem tudja eléggé meghajtani a Dynaudio-t, aminek vékonyabb hang, mélyhiány a vége. Többször is visszamentem hozzájuk, mindig ugyanez volt jelen. Még így is sokkal pozitívabb emlékeket hagyott bennem a rendszerük, mint a kiállítás nagyobb része.

Nagyon jól szólt a Lampizator a két monoblokkal, meg a Pacific DAC-al, valami indiai gyártmányú szélessávú dobozzal a Rethm ( hallásra majdnem analóg az angol Rhythm-el, vagyis ritmus). Mindenesetre kellemes volt, nagy bajok nélkül. Meglepetésként ért a lengyel Kruss cég földszinti nagy termében bemutatott rendszere, jó felbontással, kellemesen, torzítatlanul szólt, a ritka, jól felépített rendszerek ismérveit mutatta, ami hozzáértésről árulkodik.

Ezt sajnos legkevésbé az Audio Note kinti képviselete mondhatta el magáról, nekik sikerült az AN szokásos két végletes hangképét egyetlen rendszerbe gyúrniuk (a drága dolgaikat mindig vékonynak, testetlennek, túl fényesnek, az olcsóbbakat pedig ellentétesen, túl fedettnek és dinamikátlannak hallom, én is és mások is, ahogy néhány embert, akit jó hallásúnak tartok megkérdeztem erről). Egy pár AN –E egy Oto SE-ről hajtva, egy laptopról a kiállítás egyik legnagyobb csalódását produkálta, azzal együtt, hogy nem vártam tőlük nagy csodát.

Meglepően jó hangot hozott egy norvég fiatalember a Q Audio nevű cégével, és tölcséres dobozaival, ami elbírt volna egy jobb elektronikát, de legalább a balansza nagyon rendben volt. Hasonlóan jó végeredményt tudott felmutatni egy Hong-Kong-i illetőségű fiatalember a Westminster elektronikákkal, ami 2 db 20W-os A-osztályú mono végfok ( hadd legyek rosszmájú, szerintem Hiraga koppintás, teljesen úgy is szól) és egy széles sávú hangszóró alkotta rendszerben, kifejezetten jó volt hallgatni. Jól meg is dicsértem, hogy mennyire képben van a jó párosításokat illetően. Az eredmény magáért beszélt.

Több helyen használták a lengyel, Katowice-i illetőségű RCM Audio elektronikáit, de számomra inkább egy másik lengyel cégnek, a Muarah-nak a lemezjátszói voltak érdekesebbek. 2 millió körüli árakon nagyon szép, és technikailag innovatív megoldásokat hordozó gépeket építenek.

Időről-időre mindig jön valaki, aki azzal áll elő, hogy akkor ő most megalkotta az ideális erősítőt. Ezt a „Hajrá, Szabó néni” utánérzésű kinyilatkoztatást idén a Lyngdorf Audio vállalta fel, egy digitális erősítővel, amely tulajdonképpen egy magas kimeneti teljesítményű D/A konverter. A dolog állítólag attól lesz nagyon jó, hogy a D/A konverziót maga a PWM elven működő 200W csatornateljesítményű digitális erősítő modul végzi, kimarad egy köztes erősítő és konverziós fokozat. Technikailag ez mind nagyon szép, de ha a konvertálandó jel órajele nincs összehangolva a konvertáló erősítőével, akkor el lehet tolni a bringát, nem érjük el a kívánt eredményt. Sajnos nem sikerült meghallgatnom, nem jutottam el a bemutatójukra.

Sajnos, kiállítóként nem sok időm jutott mások rendszereinek mélyebb elemezgetésére, sőt a stadionba sem jutottam el, ahol a nagy cégek, Gryphontól Magico-ig nagy légtérben tudtak bemutatkozni, majd talán jövőre. Így azokról most nem tudok beszámolni, az MBL és a Gryphon köztudottan mindig jó.

Körülbelül száz kiállító szobában jártam, a Radissonban,  a többi nem volt említésre méltó hang…

Még valami, aztán a látvány, a képek.

Teljesen egyértelműen látszik, hogy a High-End Audio egyre inkább a látványosság kategóriában mozog. Már a korábbi müncheni kiállításról szóló recenziómban is utaltam erre, és most ezen a kiállításon is ezt tapasztalom. A gyártók egyre nagyobb, egyre csillogóbb, és egyre drágább dolgokkal próbálják felhívni magukra a figyelmet, miközben a hangminőség messze nem fejlődik ilyen látványosan, sőt néha mintha abszolút a látvány volna a döntő faktor. Számtalan cég nyomul ebben az irányban. Hovatovább a nonplusz-ultrát az jelenti, ha valaki a látvány MELLÉ még hangot is tud kínálni, bár ez mintha már nem volna alapvető elvárás.

Ma messze nem elegendő egy vitán felüli jó hanggal megjelenni egy ilyen kiállításon, mint ahogy én ezt eddig gondoltam. Mára a High-End Audio sokkal inkább kezd iparművészeti kategóriává lenni, minthogy pusztán magas minőségű zenehallgatásra épített rendszerek megalkotásáról szóljon. Ezt, mint jó tanulságot hazahoztam magammal fejben, amit a nép nem hall, azt legalább látni szeretné. Érdekes fejlemény.

Utószóként hadd meséljem el a kiállítás számomra két legjobb sztoriját. Szombati nap, demózunk, az MBL-ek szólnak, gyönyörű hangok, tér, dinamika…stb. Az egyik látogató, egy szakállas, 60 év körüli lengyel érdeklődik, hogy mit tud az erősítő, …about the amplifier…. OK. mondom, beszél angolul? Billegteti a kezét, szo-szo…mondom jó, menjünk bele, csak kihámozza… Beszélek hozzá úgy 3 perce, de látom, hogy valahol elveszthette a fonalat, kicsit visszakanyarodok. Egyszer csak, mondat közben, megfogja a vállam, majd megszólal magyarul…. „nem értem, bazmeg…”

Régebben járt nálunk, és egy ismerőse ezt megtanította neki, ha mondanának neki valamit, tudjon válaszolni…. Nagyjából negyed órán keresztül röhögtünk együtt ezen.

Minden este, zárás után –ilyenkor mindig van még néhány csellengő érdeklődő – retro záróbulit tartottunk, magyar zenékkel, Afrikától a Santa Mariáig meg ugye, Könnyű álmot hozzon az éj… csak úgy magunknak, olyan bekiabálós, éneklős fajtát, amitől simulnak az idegek, lazul a hangulat. Egyszerre csak megjelenik egy fiatal lengyel pár, bejönnek és leülnek a székekre. Mondjuk: khmm…in fact, demo is over, it is a real Hungarian afterparty… ( a bemutatónak vége, ez itt egy igazi magyar záróbuli). Erre felugrottak, és táncolni kezdtek, majd két szám után a folyosón folytatták. Ettől aztán, valahogy még jobban éreztük magunkat.

Szóval, így telt. Jó és tanulságos kiállítás volt, jó csapattal, jó rendszerrel, jó zenékkel, és jó hangulattal.