Nem nagyon csodálkoznék azon, ha a fenti idézőjeles jelzővel hivatkoznék az általam épített, legújabb fejlesztésű végfokomra, amolyan „zászlóshajómra” , az sokakban egyből a hasonló című film ( egyébként kiváló a maga műfajában, ha valaki még nem látta volna, Brad Pitt és Morgan Freeman játssza a főszerepeket, Gwyneth Paltrow-al az oldalukon ) jutna először eszébe. Az irodalomban enyhén képzettebbeknek esetleg József Attila. Érdekes, már másodszor is kénytelen vagyok Rá hivatkozni - és ezúttal van is némi párhuzam. „E világon, ha ütsz tanyát, hétszer szüljön meg az anyád!” Most azonban egy másfajta művészeti alkotásról lesz szó. Talán túlzásnak hat, de nem kevésbé érzem mélyen belülről jövő, különleges alkotásnak egy nagyon jó elektronika létre hozását, mint ha egy képzőművészetileg elismert, amúgy meg vállalhatatlan fröcskölt képről, vagy egy olyan Móricka-madár szoborról beszélnénk, ami pl. a Nagyvárad teret „díszíti”. Sőt. Egy igazán jó elektronika – bárhol, bárki is építse azt – iparművészeti kategória. Noha manapság erről szó sem esik mértékadó művészeti körökben, mert ők is annyira értenek hozzá, mint az a bizonyos hajdú a harangöntéshez. Valószínűleg tiltakoznának a „művészet” fogalmának e párhuzammal való lejáratása ellen. Ami persze csak egy vélemény, és ettől az alkotó még joggal lehet elégedett. A Vevő pedig sokkal mélyebb, hosszabban tartó örömhöz, lelki táplálékhoz, összességében harmóniához jut így, mint más művészeti ágak által. Ebben nagyon biztos vagyok.
Szóval, egy mély belső elkötelezettségből született, sok éven át kiérlelt elektronikáról lesz szó. Különlegességét az adja, hogy bár nem elektroncsövekből épült, mégis - vagy tán emiatt is ??? - elképesztően jól hallgatható, hosszú távon sem fárasztó, zenehallgatásra ösztönző ( sic! ) elektronika jött létre az évek során. Amely, úgy érzem, immár túl van a fiatalkor szokásos faragatlanságán, felnőtthöz méltó erővel és kifinomultsággal lép színre.
Csak a történeti evolúciós logika kedvéért, meg azon Olvasóim miatt, akik esetleg nem olvasták volna Az LZ sztori című írásomat anno, röviden összefoglalnám az eddigi változatokat, s ebből majd felsejlik egy emelkedési ív, ahogy a kezdeti szerény próbálkozásoktól eljutottunk – nem királyi többes, három ember munkája hozta létre a mai LZ-t – egy nagyon is méltányolható szintig. Az egyszerűség kedvéért, átvéve az angolszász változatjelölő rendszert, én is Mark vagy Mk. rövidítéssel jelölöm a változatokat, így könnyebb leírni, hivatkozni rájuk.
Mk.I.
Az ős, 1996-os kiinduló modell, egy Rádiótechnika lapjain közölt, „hótt” kommersz tranzisztoros erősítő kapcsolás volt, kb. ilyesmi, mint itt az alábbi képen, azzal a különbséggel, hogy a tápok az eleje és a vége között nem voltak szétválasztva:
Ez az erősítő, akkori alkatrészekkel megépítve – mai fejjel nézve – millió sebből vérzik, teljesen alkalmatlan komoly audiofil szemléletű zenehallgatásra. Ezt elég jól hallani már első bekapcsolásra is, de úgy gondoltuk, tudunk rajta javítani. Fél év után már meg lehetett hallgatni idegösszeomlás nélkül. Jónak még azért nem volt jó. Rengeteg időnket és pénzt emésztett fel ez a kapcsolás, ami mind tanulópénz volt, nagyon sokat tanultunk belőle. Aztán eldobtuk.
Mk.II.
Rájöttünk, hogy a MOS-FET az egy nagyszerű eszköz. Az átviteli karakterisztikája hasonlít a csövekéhez, csak nem kell hozzá kimenő trafó. A második próbálkozásunk egy a fentinél egyszerűbb kapcsolás volt ( mert mindig fellélegzel, amikor egy tranzisztort, ami nem feltétlenül muszáj oda, kihagysz... ) immár MOS-FET végekkel. Nagyon jól szólt, néha annyira, hogy könnyek szöktek a szemünkbe, de tényleg. Üzleti értelemben a legnagyobb hibát ezzel az erősítővel követtük el. Egyszerűen egy nagyon jó középkategóriás erősítő lehetett volna, ha akkor gyártásba visszük. Kb. olyan, mint a mai Rega Elicit-R, annál romantikusabb hanggal, és főképp sokkal olcsóbban. De High-Endet akartunk építeni. Pedig erre a változatra mondta a KEF egyik mérnöke, amikor két napra vendégül láttuk, hogy soha életében nem hallotta még a Reference dobozokat így szólni... Hallgatni kellett volna rá. Inkább gyártást kellett volna szervezni erre, és a befolyó pénzből lépni tovább. Mindig tanul az ember valamit.
Mk.III.
A kettes teljesen „mosfetesített” változata. Ennek a verziónak van egy közös pontja a mai 7-essel, az, hogy a tápokat ráültettük az erősítő paneljére, ennek sok előnye van, ha az ember jól csinálja. Ha valaki még emlékszik arra, amikor 1998-ban a Hyatt szállodában tartott High-End kiállításon bemutattuk a nagy (kb 30 kilós, dual-mono) Zeppelin LZ-127-et, nos, ez volt az a változat. Minden nyalánkság benne volt, amit a nagy cégek is felvonultattak, a legjobb alkatrészek, nagy tápok, 2 db 500VA-es trafó, ezüst belső kábelezés, stb. Sok hűhó, semmiért... Jellegében hasonlóan szólt, mint az ismert külföldi nagy tranzisztoros gépek. Ekkor jöttünk rá, mit csinálnak a neves külföldi gyártók, kevés kivétellel. Mert minél jobb alkatrészeket használsz, úgy nő a felbontás, és úgy jön egyre jobban keresztül minden zavaró hiba. Számomra ekkor vált nyilvánvalóvá, miért demóznak sokan olyan zenékkel, amin csak kevés hangszer szólal meg egyszerre, és csak egy énekes. Mint pl. a Patricia Barber meg az Ana Caram lemezek, s még sorolhatnám. Mert azokon a zenéken nem derül ki azonnal a rossz erősítőkön, nagy felbontás mellett, nagyobb hangtömegeknél előbukkanó, nagyon zavaró hiba, a TIM, azaz Tranziens Intermodulációs Torzítás. Az erősítő fejlesztés éveiben lassacskán egyre érzékenyebbé váltam az elektronikák torzításaira, ma ott tartok, hogy nem tudok 10 percnél tovább tolerálni valamit, ami túl sokat torzít. Az erősítők 80 százaléka túl sokat torzít. Az Mk.III-as – minden jó tulajdonsága ellenére – túl sokat torzított. Lépni kellett.
Mk.IV.
Mit teszel, amikor már apait-anyait beleadtál, vagyonokat költöttél, és még mindig nem elég jó amit alkotsz? Mint mondani szokás, a hiba nem az Ön készülékében van... (...hanem Önben.... teszik hozzá magukban ). Mi meghallottuk ezt a belső hangot. A hiba bennünk van. A nem tudásban. Valamit nem tudunk. Mást hiszünk, és más történik a valóságban. Szemléletváltásra van szükség. A négyes változat ennek a szemléletváltásnak volt az első megnyilvánulása. E.L. barátunk ötlete nyomán – később rájöttem, hogy nem Ő találta fel a spanyolviaszt, előtte már mások is rájöttek – mélyebbre ástunk a tranzisztor működésének a bugyraiba, ott belül, chip szinten történik valami, amitől jóvá vagy rosszá válik a végeredmény. Nem maga a chip, a szilícium lapka okozza, de ott történik meg. Ez a – nem fogom elmondani, ne is kérdezze senki – mechanizmus az oka annak, hogy még mindig dívik a csöves erősítők divatja, mert ha valaki nem ismeri fel ezt a folyamatot, nem tud jó tranzisztoros gépet építeni. Jó csövest könnyebb - nem kell hozzá ötlet - de sokkal drágább.
Az Mk.IV.-nek még egy felismerést köszönhetünk: nem jó a túl sok MOS-FET. Van egy ideális arány a tranzisztor és a FET alkalmazása között, ami fenntartja a sima, torzítatlan, csövesekre jellemző karaktert, de nem billenti el a hangzást egy kissé befulladt, belassult irányba. Ez volt a négyes baja, de már veszedelmesen jól szólt amúgy. Egyszer valaki azt mondta nekem az LZ-ről, hogy ez a legcsövesebb hangú tranzisztoros erősítő, amit valaha is hallott... van benne valami, a szó jó értelmében.
Mk.V. A „Nagy” ötös
Az ötödik változat az arány erősítője. Itt – és innentől már egyedül az én saját fejlesztésem – találtam meg a jó arányt, tranzisztor kontra MOS-FET. Egyben az LZ elv első igazán méltányolható modellje, ennek már a hangminősége minden tekintetben a – nagy szó, de minden betűje igaz, semmi túlzás nincs benne – világ élvonalában van, szégyenkezés nélkül letehető a Krellek, Levinsonok, Pass Labs-ok mellé. Egyetlen baja mégis csak maradt ennek a kapcsolásnak, mégpedig a rettentő érzékenysége a tápból érkező legkisebb zajra is. Ha volna olyan erősítő, amelyet érdemes volna akkuról üzemeltetni, az az 5-ös LZ. Ez ugye, eléggé kényelmetlenné tenné a használatát, nem is menetem bele ebbe az utcába, noha megoldotta volna a búgás problémáját, ami miatt, elismerve az erényeit, sokan jogosan kritizálták ezt a változatot. Utóbb próbáltam ezen a hibán javítani, ami ismét csak nem egyszerű, mert a Pi-tagos tápszűrés nagyon nagy helyigényű, akkora doboz nincs a világon, és senki sem tenné be a nappalijába. A stabilizátoros tápszűrés kisebb helyet kíván, de kiöli a lelket az elektronikából, szintén alkalmatlan. A 7-es változat főképp ennek a problémának a megoldására született, de majd picit később, előtte még volt az
Mk.VI.
Egy teljesen félresikerült próbálkozás, a kuka kategóriája. A 6-os Drain kimenettel épült, ami elég magas kimeneti impedanciát, ezzel együtt nagyon alacsony damping faktort jelent, és bár ez kis teljesítményen, magas érzékenységű ( tölcséres ) dobozoknál működhet, széles skálán nem lehet beilleszteni szinte bármilyen rendszerbe, és ez nem cél. Összesen négy darab épült belőle, ebből 3-at átépítettem később 5-ösre, egy pedig egy hazai audio-elektronikai cég polcain pihen, az ötletgyűjtés oltárán.
Itt említést kell tenni egy közbülső, az ötös és a hetes közötti átmeneti változatról, az Aquincum LZ-ről, ami a 7-es tápjának kísérleti modellje is volt egyben. Még a régi, MkV.-ös panelen épült.
A régi LZ-k jellemző minimalista külcsíne. Funkcionális, de ráfért egy ráncfelvarrás
És akkor, mai bemutató cikkem tárgya, legújabb büszkeségem, a
Liquid Zen (LZ) Mark 7 „Seven”
Hat fő célkitűzés vezérelt a „Seven” megalkotásakor. Nem állítanék ezek között sorrendet, mindegyik fontos a maga szemszögéből. Mint tudjuk, a világon minden megvalósult technikai eszköz a kávédarálótól az űrsiklóig kompromisszumok és súlyozott gazdaságossági, praktikus, ill. műszaki döntések következménye, ahol bizonyos szempontok kevésbé jutnak érvényre, nincsenek maximumra belőve, az egész projekt optimuma miatt. Így van ez itt is, ha az erősítő bármekkora lehetne, akármennyibe kerülhetne, és legyártható volna ebben az országban, lehetne még jobb. Talán a jövőben. De pillanatnyilag úgy érzem, megtaláltam az optimumot a lehetőségek és az elvárások között.
Az első ilyen elvárás a búgás megszüntetése, alapvető, hiszen egy ócska százezres Denon sem búg, egy csúcskategóriás erősítőtől nagyon gáz a hallható zaj. Jó pár táp variációt kipróbáltam, mire megtaláltam azt a szűrési megoldást, ami nem csapja agyon a hangot, és tiszta tápvonalakat ad. Sajnos ez sem igaz száz százalékosan, mert kapcsoló üzemű lett a dolog vége, ami nagy frekvencián dolgozik, s emiatt mégis csak van a kimeneten egy 3 mV-os zaj jel. Az kb. annyi amennyit egy MM hangszedő szolgáltat, a hangszórót nem tudja érdemben megmozdítani, és csak füllel a magas sugárzóhoz közel hajolva hallatszik nagyon picit, fél méterről már egyáltalán. Bőven benne abban a mértékben, amit egy végfoktól zajtalannak ítélünk. Pipa.
A második szempontom a kábelmentesítés volt. Minden kábelnek van saját karaktere, némelyik összemossa a hangokat, némelyik tonálisan húz el valamely irányba, bizonyos frekvenciákat kiemel, másokat meg háttérbe szorít, némelyik pedig, ami egyiket sem teszi a fentiekből, hosszú bejáródási idővel ajándékoz meg, mire elmúlik belőle a kezdeti kemény, tolakodó jelleg. Mennyire jó volna minden ilyen őrülettől megszabadulni kérem! Nemkülönben az építés során a kábelek méretre vagdosása, csupaszolgatása, felsaruzgatása okozta mizériától és jelentős idő ráfordítástól ! A kábel egy rémálom! Kell egy olyan design, ami panel szintjén oldja meg a kérdést, homogén módon, vastag réz vezetősávokkal. Szerettem volna a bemeneti és a kimeneti csatlakozók között totális kábelmentességet elérni, itt azonban méretbeli kompromisszumra kényszerültem. Nem fér el a sztereo erősítő egy dobozban, ha így tervezném. Monoban elférne. Lehet, hogy később majd csinálok olyan monoblokkokat, amiben tényleg nem lesz egyetlen szál kábel sem, csak a trafó elkerülhetetlen vezetékei. Pillanatnyilag ott tartok, hogy egyedül a hangszóró kimenet jut el a paneltől a csatlakozóig kábelen, alap kiépítésben Van Damme nagy tisztaságú réz kábelekkel, de ha valaki ettől eltérőt szeretne, és hozza a saját kábelét, azt fogom beépíteni, rugalmasan igazodva a Vevő igényéhez. A többi kábelt – és azok hatásait – azonban sikerült kiirtani ebből a mostani változatból.
Harmadik szempontként jelentkezik a külső megjelenés. A korábbi változatok eléggé „minimál koncepciósra” sikerültek, az egyszerű, funkcionális fekete dobozaikkal, amire bár sok kritikát nem kaptam, ránézni mégsem volt egy esztétikai élmény. Tartalomhoz a forma – tartja a jól eltalált reklámszöveg, ezt a kesztyűt nekem is fel kellett vennem. Ismét egy kompromisszum, mert bár ez az elektronika nagyon megérdemelne egy ennél még exkluzívabb külsőt, az a hazai viszonyok között irreálisan megdrágítaná a bekerülési költséget, ezzel együtt a vételárat. Nem tettem le arról, hogy később – exportra – átcsomagoljam a 7-est, Németországban a 10 ezer Euró úgyis csak a belépő szint. Ennyit simán kiadnak ott egy exkluzív megjelenésű erősítőért. Ez a jövő iránya, ma azonban itthon kell elfogadható külsőt adni az új változatnak. Választásom végül is egy kínai ( ma már szinte minden kínai...állítólag minden negyedik ember kínai. Pl. nálunk is, ott az Apám, az Anyám, én, az öcsém a Zoli, aztán a Wang meg a Julis. 1..2..3..lehet hogy a Zoli kínai??? Este megkérdezem tőle...) kész dobozra esett, de így is van a dobozzal néhány gond. Az első hogy drága, közel százezer Forint mire idejut, vám-áfa. A másik, hogy akkor még nincs kifúrva a megfelelő helyeken, feliratozva. Akinek nem CNC gépen dolgozik a faterja, az ismét csak fizet, futkos, hordja, viszi, hozza, oszt-szoroz, és ájul. Megint csak nem egyszerű a dolog, mert pl. a bekapcsoló gomb furatának kifúrásakor a leeső forgács előszeretettel karcolja meg a szálcsiszolt előlapot. Hadd ne soroljam a dobozzal kapcsolatos újabb bajokat. De végül legalább gyártható, kézben tartható a folyamat, és normális megjelenést ad. A nyomógomb és a bekapcsolást jelző LED elhelyezése nem ad hoc, az aranymetszés szabálya itt is segített.
A negyedik szempont a védelem kérdése. Még a 2-es változatnál „szerettünk ki” a hangszóró védelemből, amikor a tesztek során kiderült, hogy a relék mekkora negatív hatással vannak a hangminőségre. Nagyon célorientált dolog a relés megoldás, egyszersmind a bekapcsoláskor jelentkező koppanást is leválasztja a hangszórókról – nem mintha ez a hangszórót különösebben izgatná, az is csak egy impulzus, akár egy dobütés. Ha bármi történne az erősítővel, lekapcsolja a kimenetet. Közben viszont totálisan elrontja a hangot, a magas tartomány kásás, torz lesz ettől. Azt mondják a relében nálam jártasabbak, hogy van olyan típus, ami nem okoz ilyen gondokat, majd kipróbálom. Addig is, találtam egy megoldást a hangdobozaik miatt aggódó vevők kedvéért. Egy egész csomó LZ dolgozik sok-sok éve stabilan, gond nélkül, kiiktatott védelemmel, soha nem volt ilyen probléma még. De hogy a lelki nyugalom teljes legyen, megtaláltam a relé nélküli megoldást. Egy kis elektronika figyeli mindkét kijáratot, s ha 1V-ot meghaladó DC szintet érzékelne bármely csatornában, azonnal lekapcsolja az erősítőt. Visszakapcsolni sem engedi, amíg a tápkábelt ki nem húzom. Így nincs relé a jelútban, a védelem mégis adott, nem tud annyi ideig DC szint jutni a hangszórókra, ami azokat tönkre tehetné. Elegáns, hangminőség barát megoldás.
Ötödik szempontom a panelek optimalizálása volt, különös tekintettel a jel és táp földelések külön vezetésére, ennek van hatása a hangminőségre. Ha már úgyis új panelt terveztem, lassacskán becsempészem az SMD ( felületre szerelt ) technológiát. Kelleni fog a jövőbeni fejlesztéseknél, amikor innen a DTB technológia, a dinamikus termikus balansz ( új fejlesztési irányom, egyelőre erről ennyit ) felé lépek majd tovább.
Hatodik, utolsó szempontom, a két oldalsó hűtőborda problémája, ami design elem csak, mert ugyan a teljesítmény MOS-FET-eket hűti, ekkora hűtésre, AB-osztályú kapcsolás lévén, nincs szükség. Azonban a borda okoz egy mechanikai hibát, van egy magas frekvenciás rezonanciája, amit csillapítani kell. Emiatt a bordák aljára muszáj felragasztanom egy csillapító csíkot, ami a régi dobozban nem fért el, itt azonban megtehető. Minthogy alul van, nem zavarja a kinézetet, de sokat javít a mechanikai visszacsatoláson.
A „Seven” kvázi-duál mono felépítésű. Ez azt jelenti, hogy ugyan mindkét csatornának különálló, dedikált tápja van, nem két külön trafóról működnek. Egyetlen közös trafón osztoznak, ami viszont elég masszív, 500VA-es, mindkét oldalnak önálló tekercsei vannak, csak a mágneses fluxus közös. Így a tápok nem rángatják el egymás elől az energiát, és a dobozba is szépen belefér minden. A puffer kapacitás sztereo oldalanként 36 000 uF, a bekapcsoló gomb kinyomása után 14 másodperc mire leáll az erősítő.
A tápfeszültség nőtt, a korábbi 40V-ról immár +/- 62V-ra, ezzel együtt a teljesítmény is.
Hivatalosan az alábbi paramétereket van értelme közre adni:
Névleges teljesítmény: 2 x 200W ( 4 Ohm ) , 2 x 135W ( 8 Ohm ), 2 x 105W ( 2 Ohm )
Névleges harmonikus torzítás: 0,05%
Bemeneti érzékenység: 0,7V / 100W
Bemeneti impedancia 75K Ohm
Kimeneti impedancia: 0,5 Ohm @120Hz
Frekvencia menet: 1Hz – 45 KHz (+0, -1 dB)
A gyakorlatban a 2 Ohmos terhelés amúgy is csak impulzus-szerűen következik be, csak bizonyos, nehezen hajtható hangszóróknál. A 100W ilyenkor, normál zenehallgatásnál, még hangos szobahangerőn is bőven elegendő. Ezt az értéket a vég FET-ek SOA ( Safe Operating Area) értéke határolja, elméletben rövid időre lehet magasabb, a táp elbírja.
A MOS-FET-ek felépítése miatt (kapacitások) a frekvencia menet nem nagyon tud szélesebb lenni, emiatt pedig a felső harmonikus torzítás ugrik meg egy picit, de ez nem zavaró mértékű. Sokkal többet nyom a latban a sima, természetes hang.
Nos, így épül az LZ Mk.7, a Liquid Zen Seven.
Befejezésül, a jó elektronika a sikeres audiofil igényű rendszerépítés legfontosabb építőköve, az igazi kulcsa. A magam részéről úgy érzem, beletettem, amit pillanatnyilag lehetett. A sikertörténethez még egy dolog azért kelleni fog. A jó hallású, értelmes, zeneszerető ember. Aki megérti, meghallja, rájön, hogy mit tart a kezében. Ez nem Mindenki Erősítője. ( Azon is dolgozom, nemsokára lesz TZ ) Az LZ Seven nem a kezdőknek való. Inkább azokhoz szól, akik jó adag tapasztalattal a hátuk mögött képesek nem az árát látni, hanem az értékét. Nektek építem.
Ráutaló magatartást tanúsítva, ismét idéznék, maradva József Attilánál: „ Fölsír a hat, de mire mégy??? A Hetedik.... TE MAGAD LÉGY ! „
Mostantól rendelhető, nálam, az audioworld.hu@gmail.com címemen.
Nagy Gábor Pál @ AudioWorld
- Június
Ui. A régebbi LZ tulajdonosoknak: Szokás szerint, aki tőlem vásárolt és upgrade-t szeretne, a régit – ha makulátlan – az eredeti vételáron beszámítom az újba. Természetesen most is él az 5 év garancia.
