Miért ennyire szubjektív a HiFi ???
2021. február 23. írta: Analoglued

Miért ennyire szubjektív a HiFi ???

Ezeken az oldalakon a vissza-visszatérő Kedves Olvasó talán már hozzászokott ahhoz, hogy főképp műszaki jellegű tartalommal találkozik. Jómagam, mérnök és egyszersmind konstruktőr aspektusokból szemlélem a témát, ami nyilván eltér a hifivel műszakilag kevésbé, inkább zenei, hangminőségbéli értelemben foglalkozó nagyobb többség szemléletmódjától. Ugyanakkor, és ez adja mai írásom mottóját, az elmúlt 30 évben voltam audio kereskedő is ( Zeppelin Audio, anno. 1995-2001), mielőtt végleg az elektronikák fejlesztése mellé voksoltam. Akkor is, most is sokan jönnek el hozzám, akár egy-egy elektronikáért, vagy csak tanácsot kérni, vagy egyszerű érdeklődésből, kíváncsiságból. Így aztán hosszú ideje napi rendszerességgel találkozom vásárlói-érdeklődői-hobbysta véleményekkel, megközelítésekkel, noha ma már a gyártói oldalt erősítem inkább.

Az ember azt gondolná, elsőre mindenképp, hogy ahány ember, annyi vélemény. Ez kis részben persze igaz, de fel lehet fedezni azonos motívumokat, amelyek óhatatlanul oda vezetnek, hogy az ember fejben elkezd kategorizálni, és okokat keresni. Kicsit berzenkedem ettől, soha senkit sem szándékoznék beskatulyázni, de hát a párhuzamokat nem lehet letagadni.

A műszaki értelemben vett audiofília, vagyis a komolyabb hifi készülékek, rendszerek megítélése – ezt ugye, mindenki azonnal rávágja – rettentő szubjektív. Ezt nyilván nem nagyon kell magyarázni, közhelyesen szólva, ízlések és pofonok, vagy a régi római mondást idézve, „De gustibus non est disputandum”, azaz „Ízlésekkel nem lehet vitatkozni”. Azonban, a HiFi szubjektuma sokkal-sokkal árnyaltabb, sokkal több összetevős, még ha azt igyekszünk egy tollvonással az ízlésre fogni, akkor is.

hearing.jpg

Most (ezért előre érzem, hogy majd szokás szerint, ismét megköveznek páran, már mindegy, úgyis több sebből vérzek :-) ) arra vállalkoznék, hogy elhívjam a Kedves Olvasót egy közös utazásra a szubjektivitás, kifejezetten a HiFi megítélésének specifikus szubjektivitása körül, pillantsunk bele együtt, miért annyira nehéz közös nevezőre hozni a dolgokat ebben a mi imádott, néha meg átkozott hobbinkban.

  1. Akusztika

Ahány lehallgató helyiség, annyiféle megszólalás – ugyanazoktól a készülékektől. Ez egyébként botrány, hogy mennyire befolyásol az akusztika. A minap voltam épp látogatóban egy Vevőnél (nem szeretném nevesíteni, nem is fontos) aki nemrég vásárolt egy komolyabb elektronikát tőlem. Korábban is egy kisebb erősítőmet hallgatta, majd feljebb lépett a létrán, beruházott egy jóval komolyabba. Nálam is meghallgattuk együtt, mielőtt boldogan hazaszaladt vele, de ugyanez az elektronika, ami egyébként nagyon könnyen demonstrálhatóan elképesztő mély energiákat tud mozgatni, Nála valamiért vékonyan, erőtlenül szól. Ennek persze nem csak akusztikai okai lehetnek, de saját bevallása szerint, a korábbi állódobozával is épp ugyanilyen volt, amit viszont én ismerek jól, és tudom, hogy ez az elektronika azzal a dobozzal mekkora energiákkal szól, több ízben, több helyszínen is volt alkalmam ezt a kombinációt hosszasan hallgatni. Még itt a kábel kérdése is, de főképp az akusztika, egy nagy nyílt térben, egy lépcső körül kialakított körbe-nappaliban egyszerűen nem tud az amúgy testes mélyekkel bíró hangdoboz annyi levegőt megmozgatni, hogy a hang balanszba kerüljön. Kisebb szobákban a visszaverődések okoznak bajokat, kiemeléseket-kioltásokat, szóval ez egy nagyon is élő, mindennapos probléma. Emiatt, soha senki nem szabadna, hogy véleményt alkosson magának valamiről, amit másoknál, és nem a saját jól ismert akusztikai körülményei között hallgat meg. Aztán mégis, széltében-hosszában olvashatjuk a különféle show-élményeket, barátoknál szerzett „tapasztalatokat” hogy X készülék ilyen, Y meg amolyan. Nagyon becsapós.

acoustics.jpg

 

  1. Szinergia

Ezt a jelenséget is sokan ismerik, de azért említsük meg. Különösen azokra a készülékekre jellemző, amelyek erősebb saját hanggal, karakterrel rendelkeznek. Ezek a készülékek bizonyos kombinációkban elképesztően egymásra tudnak találni, és a végeredmény valami egészen meghökkentően jó lesz.  Nagyritkán még egészen olcsó készülékekkel is megtörténik. Más kombinációkban, amelyek amúgy semmivel sem kevésbé nívósak, sőt az árcédula valami nagyon jóra engedne következtetni, nagyon sokszor mégsem történik meg a csoda. Ennek a jelenségnek a legvalószínűbb oka a különböző készülékek egyéni karaktere, tonális, fázis és energetikai ( !!! ) eltérései a kiegyenlített, homogén állapottól. Nemrég volt alkalmam átélni ezt a jelenséget, méghozzá elemi erővel. Az egyik hazai kereskedő cég bemutató termében hallgattunk egy hat számjegyű árcédulás angol hangdobozt többféle erősítővel. Az a doboz nagyon nyíltan szól, a magas tartománya „el van engedve” valószínűleg magasban zártabban szóló erősítőkkel fejlesztették, rákompenzáltak az ottani hiányokra. Amikor az egyik, erősítéstechnikai értelemben kitűnő, alacsony impulzus-torzítású, de karakteres hazai erősítőt kötöttük elé, hirtelen csoda történt. A doboz „helyre jött”, elkezdett koherensen, a korábbi túlfényezettség, a vékony középtartomány helyett finoman, jó arányokkal szólni. A mély energiák is megjöttek, amit korábban elnyomott a túlzott magas hang mennyiség. A két eszköz együtt egy nagyon-nagyon hallgatható, igazi High-End kategóriájú összeállítás, de egészen biztos vagyok abban, ha bármelyiket kiveszem a rendszerből, összeomlik ez az élmény, és ismét az erőteljes saját karakter kezd dominálni. Bár ez a közös eredmény valóban meghökkentően nagyon „ott van” pestiesen szólva, meg kell mondani, hogy ebben az árkategóriában az ilyen mértékű saját karakter, egyéni viselkedés már nem igazán megy el. Ez persze csak egy vélemény, miközben tisztában vagyok azzal, hogy egy-egy készülék megalkotásakor, egy relatív magas szint felett komoly konstruktőri kihívás a neutralitásra, a saját karakter nélküliségre törekvés. Ha sikerül, csökkenteni lehet a szinergia, mint készülékválasztási faktor megjelenését, univerzálisabban használható eszközöket próbálunk létrehozni. Tényleg nem egy könnyű feladat, de ez egy másik cikk témája.

 synergy.jpeg

  1. Kábelezés, energetika

Szintén egy kicsit a szinergiához kötődő téma, mégis megérdemel egy önálló blokkot, a kábelezés kérdése. E kérdésben is szélsőségesen eltérő vélemények születnek, én most kifejezetten rendszerértékelési szempontból próbálom nézni a dolgot. Egész szép tábora van azoknak a sorstársainknak, akik a „drót innen odáig” szintjén kezelik a kábelezés kérdését, mintha a kábel nem osztana-szorozna. Winston Churchill angol parlamentben elhangzott mondását idézve, „…tanult kollégáinknak mostanában nincs túl nagy szerencséjük az általuk közölt információk és az igazság egybeesésének tekintetében…”. Valójában, minél jobb, áteresztőképesebb egy rendszer, a kábelezés annál inkább teljes értékű láncszemként fogható fel. A kábelezés igazi nehézsége abban van, hogy megtaláljuk a rendszer képességeihez elegendően jó kábeleket, anélkül, hogy irracionális összegeket áldoznánk rá. Hogy a kábelbe ölt pénz honnantól irracionális, az nagyon rendszer, pénztárca és hallgató függő.

Ha alulkábelezünk, az korlátja lesz a rendszernek, a kábel nem engedi kifutni a berendezést. Legutóbbi saját hangszórókábel váltásom is épp emiatt történt meg. Korábban egy Sükösd Gábor-féle kábelt használtam, amit egyébként kedveltem, kellemes, kiegyenlített, jó arányokkal megáldott hangú kábel volt, a maga szintjén. Aztán jött Teleki Béla a Viard-jaival, és onnantól már nem aludtam jól, mert megmutatta, hogy a kedvelt kábelem mennyire nem transzparens a magas tartományban, és hogy a rendszerem többi tagja sokkal többre képes, mint amit a hangfalkábel „tud”. 1,2 Millió nálam kábel tekintetében irracionális ár, de egy meglévő 7-8 milliós, vagy e fölötti rendszerben arányaiban egyáltalán nem túllövés.

Itt valójában arról van szó, hogy a rendszer enélkül a saját képességei 50-70%-át tudja csak megmutatni, amíg a rendszer teljes ára 15%-ának megfelelő plusz összegért a megfelelő kábelezés „felszabadítja” a maradék 30-50%-ot. Ezt a kérdést így érdemes értékelni. Minél jobb félvezetős készülékekből építkezünk, annál erőteljesebben így van. Csöveseknél sajnos nem. Akik a kábelezés fontosságát alábecsülik, azok általában középszerű, vagy még gyengébb rendszereik birtokában (vagy nem megfelelő hallgatási referenciáik birtokában, lásd lejjebb) teszik ezt, ahol a különbségek a rendszer egyéb korlátai miatt nem tudnak egyértelműen jelentkezni. Ebből aztán tévesen azt a tanulságot vonják le, hogy a kábelezés kérdése túl van dimenzionálva, és a drága kábel csak a vevőn ily módon (is) sok százezret „szakító” kereskedők huncutsága. Ha csak maguknak vonnák le ezt az ostoba következtetést, az még nem volna baj, de sajnos ezt a véleményt széles körben terjesztik is, megtévesztve sok más, a témában kevés ismerettel rendelkező embert, akik emiatt a vélemény miatt bizonytalanná vagy esetleg eleve elutasítóvá válnak (nehogy az „okos” ismerősök hülyének nézzék már…), és ez gátolja az illetők további fejlődését szemléleti és rendszerépítési értelemben egyaránt.

A felülkábelezés azért nem jó, mert a rendszer képességeinél jobb kábelek plusz minősége nem tud érvényesülni, azonban az árcédula tényleg vastag lesz, a majdnem semmiért cserébe. Azt a plusz pénzt a rendszer egyéb pontjain sokkal hatékonyabban lehet ilyenkor elkölteni, ami tényleges pozitív változást tud hozni.

 way_cables_high_end_show_munich_2018_mp51767-1080x675.jpg

Pár szót a hálózati kábelekről. Ismét egy a közvélekedés síkján nem igazán helyén kezelt kábel. Az egyik nagyon hangzatos, még akár logikusnak is tűnő elmélet szerint miután a trafóháztól a konnektorunkig sok-sok méter ad hoc minőségű kábel fut, az az utolsó másfél méter pont annyit ér, mint halottnak a csók. Megható látvány, de nem tesz csodát. Ez a kijelentés ismét olyanoktól származik, akik vagy rendszerük felbontásképtelensége, vagy hallásuk, akusztikájuk, stb. okán nem érzékelik a hálózati kábelek hatásait. Vagy…és ez is benne van, olyan fajta változást várnak, ami nem fog bekövetkezni, miközben a valójában bekövetkező változásra nem figyelnek.

A hálózati kábelek leginkább energetikai szinten vannak jelen, nem tonálisan. Ez azt jelenti, hogy a zene könnyed áramlásában, bizonyos sávok energetizáltságában érhetők tetten, egy jobb kábelen több az élet, mozgalmassá, érdekessé válik a zene, míg egy sima kínai computer kábellel behal minden, szürkévé, érdektelenné, unalmassá válik a zene.

Ha már itt tartunk, elsődleges fontosságúnak tartom a megfelelő fázishelyzet eltalálását, ami energetikailag szintén hihetetlen hatással bír. Saját erősítőim nagyon másképp szólnak a hálózati kábel dugójának két állásában, de hát minden másra is ultra érzékenyek, mutatják a változásokat, legyen az láb, alátámasztás, kábel, még a Long-féle huszonöt Forintokat, még a japán kalligráfiát is. (Sou) Itt is igaz, hogy minél felbontóképesebb egy rendszer, a kábel fontossága annál inkább érzékelhető.

Így vagy úgy, a kábel helyes megválasztása, vagy épp nem megfelelősége, a használat módja, nagy hatással lehet a rendszerrel kapcsolatos kialakuló érzeteinkre.

 

  1. Ízlés

Mint tudjuk, ezzel nehéz lenne vitatkozni, mindenkinek alanyi joga, hogy mást szeressen, mint a többiek, más hangzásideálokat keressen, vagy épp ugyanazt, ezzel nincs is az égvilágon semmi probléma. De csak addig, amíg az illető ízlése, ennek alapján kialakított saját véleménye „körön belül” marad. Azaz csak saját magára nézve kezeli azt, és nem kezd másokat is befolyásolni, különösen megítélni őket eltérő standardjaik, elvárásaik, szempontjaik miatt. Az egyéni ízlés szinte sohasem neutrális, nagyon kevés hobbitársunk keresi a teljes hangzási érintetlenséget, persze nyilván elsősorban anyagi okokból, mert az igen nagyon drága.  Az egyéni ízlésben nagyon gyakran jelenik meg az illető meglévő rendszeréhez való idomulás, a hozzászokás ténye. Innentől a hobbitárs azt tartja „referenciának” minden mást hibásnak érezve, rosszabb esetben eleve lesajnálva. Ebből aztán rengeteg tévképzet keletkezik, amelyeket azonban sokszor abszolutisztikusan, egyetlen létező igazságként kommunikálnak mások felé. Sajnos a való életben napról napra tanúi lehetünk ennek a jelenségnek, amely függően attól, hogy az illető mit próbál szuggerálni a másiknak, lehet előre mutató is, legalább annyira, mint káros is, bizonyos, nem eléggé megalapozott, leegyszerűsített vélemények esetében. Az ízlés és a hozzászokás sajnos nem nagyon segítik egy-egy készülék vagy rendszer helyes megítélését, hacsak valaki nem egy nagyon magas szinthez szokik hozzá. Őket szoktuk időnként irigyelni, a lelkünk mélyén. Nem nagyon, csak kb. mint egy Aston-Martin gazdáját…

 

  1. Hallás

Azt szinte minden „hifista” tudja, hogy mindannyian egyben-másban eltérően hallunk. Tulajdonképpen az egyéni ízlés kialakulásának az egyik alapköve az eltérő hallás. Azt, hogy ki mit hall és azt hogyan dolgozza fel, alapvetően két küszöbérték közötti terület fogja meghatározni, illetve ennek az információvá alakításának képessége, majd végül az információ eltárolásának és „visszaolvasásának” a képessége. Egy elég komplex, nagyrészt agyi folyamat.

Kezdjük az elején, a két küszöbértéknél. Az egyik az észlelési küszöb, a másik pedig a hibatűrési vagy zavartűrési küszöb.

Az észlelési küszöb több összetevős, részben fiziológia, a leghalkabb hangok szintje az az emberi elvi hallástartományban, amit az illető füle még észlelni képes. Elfogadom, hogy korlátozott frekvenciájú hallással hátrányban van valaki, de a nagy többség mégiscsak hall 40 Hz és 15-16 kHz között, ami már elég jó érték. Ez eddig szimpla fiziológia. Erre ül rá egy szűrő, az értékelési képesség, a hallott hang azonosításának a képessége, amely ha sikeres, innentől már mint információ jelenik meg az agyban. Az észlelési küszöb nem állandó, változhat, finomodhat. A hallás, mint a fiziológiailag érzékelt hang információvá való alakítása, tanulható. Messze nem arról van ám csak szó, hogy hánytól hány Hertzig hall valaki. A hallás működése, ami bennünket érint, ami a zene és a készülékek megítélésében érdekes, egy összehasonlító mechanizmus.

 hallas_1.jpg

Vegyünk egy egyszerű példát. Egy kisgyerek pár éves koráig nem nagyon tudja mi az a hegedű. Majd egyszer lát egyet, esetleg hallja is szólni, és megkérdezi, hogy az mi? Ekkor a szüleitől megtudja, hogy az a valami az egy hegedű, és hangot csiholnak belőle, és ha hallja is azt a hangot, akkor ez a három információ, a kép, a hangminta, és a hegedű neve és fogalma összekapcsolt információként eltárolódik a memóriájában. Innentől az így összekapcsolt információk egyikének felmerülésekor a memóriából az összes egybefüggő információ felmerül, és a hegedű látványa felidézi benne az eltárolt hangmintát, és a hangszer nevét. Megtanulta, hogy mi a hegedű, és az hogyan szól. Pont ugyanezen a módon ismerünk meg és tanulunk meg értékelni más hangmintákat is, immár azok résztulajdonságai, avagy minősége, spektruma, stb. alapján.

A hallás memóriára épülő kisebb részben fiziológiai plusz nagyobb részben agyi összehasonlító-értékelő (információvá alakító) folyamat.

Senki nem születik alacsony észlelési küszöbű analitikus hallással, ide hosszú út vezet. Nem elegendő csak leülni és hallgatózni, hanem tudni kellene, mit is hallunk. A hallásnak ez a része legjobban mások által fejleszthető. Megfigyeltem, hogy pl. nálam, akik zenét hallgatnak, elég gyorsan megfogják, hogy egy nagy sávszélességű, tonálisan gazdag hangot hallanak, tág dinamikai kontrasztokkal. Eddig még nem túl nehéz a dolog. Aztán amikor célzottan elkezdem felhívni a figyelmet egy-egy zenében megfigyelhető aspektusokra, hogy azokat a berendezés hogyan tolmácsolja, mennyire meg tud különböztetni kis eltéréseket is, akkor kezdenek ezekre odafigyelni, és beépíteni a rendszerről alkotott saját képükbe. Magától nem mindenki venné észre, de a figyelem ráirányítása növeli az illető hallási „felbontását”, amelyet innentől kezdve akárhány újrajátszáskor már saját magától ismét észrevesz. Megtanulta, hogy mire figyeljen. A hallása analítikusabbá vált, már nem csak az egészet egyben hallja. Ez sokszor visszafelé is „elsül”, én ülök az iskolapadban a közös zenehallgatás alatt, tanulok a hozzám érkezőktől. Ez mindenkinél így van.

Képzeljük el a hallásunk észlelési képességét egy koordináta rendszerben kifejezve, a frekvencia függvényében. Ezen a hallás-fejlődési gráfon mindenki más-más ponton tartózkodik, egy adott pillanatban. Soha nem tudható, hogy ki hol áll éppen.  Attól, hogy valaki meghall 20 kHz-et, még lehet nagyon korlátozott hallás-felbontású, és egy fiziológiailag 12 kHz-ig halló ember is érzékelhet a zenében rengeteg apró változást, hangszínekben, dinamikában, térben, stb. ami a kevésbé gyakorlottak figyelméig el sem jut.

physical_characteristics.jpg

Érdekes jelenség a hallás frekvencia-redundanciája. Ha valaki fiatalabb korában a memóriájába egy helyes hangmintát rögzített egy hangszerről, bizonyos mértékig képes az agy a későbbi, egyre csökkenő frekvencia-tartományú hallás során kikompenzálni az adott hiányt, és az agyi „kiértékelő blokk” felé az eredeti mintát közvetíteni, azaz mintegy javítgatni a hallás fiziológiáját. Minél jobb az illető hallás-memóriája, annál inkább.

Apropó, hallás memória. Közkeletű szöveg, gyakran olvasni arról, hogy egyesek szerint csak az A-B teszt a jó, mert pár másodperc után a hallásunk már nem képes visszaidézni az előbbi hangot. Nem kétlem, hogy ez így is lehet bizonyos embereknél, azonban másoknak, akik jó auditív memóriával bírnak, azoknak évek múlva is elég jól felidézhető egy-egy akusztikai élmény.

Ha valakinek nincs hosszú távú hallási memóriája, az bajban van egy készülék vagy berendezés megítélésekor, mert állandó referencia hiányban szenved. (Mennyi? Harminc… Mi harminc??? Mi mennyi??? ) Nem is nagyon fog sikerülni. Jó hallási memória és összehasonlítási tapasztalat birtokában nincs szükség arra, hogy valaki hosszasan hallgasson valamit ahhoz, hogy az első kialakuló képe is elég jól közelítse egy készülék valós jellegét, ha azt a körülmények (lásd feljebb) lehetővé teszik (ismert rendszer, ismert akusztika). Egyéni véleményem szerint, akinek nincs auditív memóriája, az teljesen hiába csinál A/B tesztet is, mert a referencia hiány így is jelentkezni fog. Ebből aztán ismét egy csomó kérdéses igazságtartalmú vélemény születhet.

 loudness.jpg

A hallás nem csak alulról korlátozott, hanem felülről is. A zavartűrési küszöb is több összetevős. Itt is játszik a fiziológia, van egy hangosság érzet, amely már kényelmetlen, még magasabb hangerő pedig akár fájdalomérzetet is eredményez. ( Bizonyos márkájú – most nem írom ide – berendezéseknél a fájdalomérzet nálam már egész alacsony hangerőn is jelentkezik, úgyhogy azt hiszem a zavartűrési küszöb az márkafüggő is tud lenni … ) Ilyen hangerőre legtöbbünknek csak rock koncerteken van esélye, néhány órás fülcsengésért cserébe. Viszont az agyi folyamatok szintén jelentkeznek. Kifinomult analitikus hallású embereknél a torzítások kezdenek zavaróvá válni, még jóval azelőtt, hogy a hangosság elérné a kellemetlen szintet. Ilyenkor az agy a torzítást mint zavaró körülményt továbbítja az értékelő mechanizmus felé, ami döntésre készteti az agyunkat, figyelmen kívül tudja-e hagyni a zavarást, vagy nem. Ha nem, az fejfájáshoz, rossz közérzethez vezet. Kisebb mértékben, amikor a hallgató még nem azonosította információként a torzítás meglétét (nem tanulta meg, hogy amit hall, az torzítás) az agy egy érdekes módon szab gátat. Azt az érzést közvetíti, hogy nincs kedvünk zenét hallgatni. Tegyünk fel talán egy másik lemezt…. Ha azon sem, majd a harmadikon sem, akkor végül kikapcsoljuk a hifit, és megyünk TV-t nézni, mert bár az sem szól semmivel sem jobban, de ott a képi információ, mint az ember elsődleges információ forrása elnyomja a másodlagos forrást, a hangot, s így az onnan érkező zavarást is, amely így relatíve a fogyasztható szintre süllyed. Ez az oka annak, hogy egy házimozi berendezés tud nagyszerű lenni egy film közben, majd élvezhetetlenül totál pocsék amikor egy lemezt szeretnénk meghallgatni rajta.

A rossz, torz, zavaró hifi berendezés elsődleges ismérve a zenehallgatási kedv hiánya.

Attól függően, hogy az ilyen berendezés gazdájának hol húzódik a zavartűrési küszöbe, a magas küszöbbel bíró embereknél egy vacak cucc is lehet „nagyon jó”, míg ugyanazt a berendezést egy alacsonyabb zavartűrésű, analitikus hallással bíró ember azonnal kikapcsolná, mondván hogy hallgathatatlan. Én ezt mindig, minden egyes alkalommal átélem két nagy nevű japán márka készülékeinek a meghallgatásakor, amiket a fél világ az egekbe magasztal, miközben számomra mind hallgathatatlanul rossz. De legalább tudom, hogy bennem van a „hiba” …

painful.jpg

Érdekes adalék a fentiekhez, hogy vannak „halláscsoportok”, olyan emberek, akik közel azonosan hallanak. Egy-egy ilyen csoporton belül több értelme van a hallgatási tapasztalatok megosztásának, az egymás számára való „referencia-teremtésnek”, mint a kívül esők, a másképp hallók számára, mert számukra az eredmény más, akár nagyon rossz is lehet.

 zajkuszob.jpg

    Az észlelési limit feletti és a zajküszöb alatti  (piros terület) elveszett információ

Egy utolsó gondolat a halláshoz, a zajküszöb. Minden berendezésnek van felbontása, ebből adódóan van „zajküszöbe” ami alatt a berendezés még kiad jelet magából, de az a jel már nem értelmezhető, összemosódó nagyon alacsony jelszintű zajként jelenik meg. Egy jó hallású ember érzékelési küszöbe lehet alacsonyabban, mint egy berendezés zajküszöbe. Ilyenkor fordul elő, hogy a zajküszöb hirtelen lecsökkentése egy egész csomó finom plusz információt hoz a hallgató számára, ami „eddig ott sem volt”. Nem is hinnénk, mennyi nagyon is fontos hang húzódik egy-egy berendezés zajküszöbe alatt, ami elvész a zajban. Akiknek van tapasztalatuk a jól működő (nem mind az…) virtuális földekkel, azok megerősíthetik ezt a megfigyelést. Egy jobb VG elég jól lejjebb tudja vinni egy készülék zajküszöbét, felszabadítva az ambiens információ egészen meghökkentő mennyiségét, ez nagy hatással van a térérzetre és a természetes megszólalásra.

  1. Tapasztalat

Talán ezt sem kell megmagyarázni, de említsük meg. Ha valakinek nincs hallási memóriája, teljesen hiába hallgat meg több évtized alatt is akárhány berendezést, azokból nem visz magával „mintákat”. A minták hiányában az összehasonlítás sem működik, ez egy teljesen áldatlan állapot.  Egy berendezés, vagy készülék megítéléséhez, különösen a konkurens termékek közötti rangsorba helyezéséhez szükséges az, hogy a különféle készülékekről helytálló mintákat, több berendezésben, eltérő körülmények között is azonosított saját hangzást jellemző hangzás-adatbankot tudhassunk magunkénak. Ez nagyon hosszú időbe telik, és a lehetőség sem adatik meg sokaknak.

Nyilván a hifis közönség nagyobb részének elég, ha az adott készülék „jól szól”, állatira nem érdekli, hogy mihez képest, legyen az a Vasedény vagy egy Mark Levinson, ha neki megfelel. Mint fentebb is említettem, ez nagyon rendben van addig, amíg magunknak vonunk le konzekvenciákat. De érdemes tudni, hogy mások, más tapasztalati háttérrel, más, több, jobban körvonalazott mintákkal a fülükben (agyukban) az adott készüléket nagyon másképp is értékelhetik.

NGP@AudioWorld

2021 Február

A bejegyzés trackback címe:

https://audioworld.blog.hu/api/trackback/id/tr3216436848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jovanotti 2021.03.01. 09:53:06

Ezt a cikket kötelező olvasmányként minden fórumon, és face csoportban közzétenném...

Analoglued 2021.03.01. 10:18:09

@Jovanotti: :-) Örülök hogy tetszett. Köszönöm!

AudiJo 2021.03.04. 15:29:56

Jó sokat kellet rá várni, de tényleg megérte! Gratula! :)
AJ

Régihifis 2021.03.18. 09:41:20

Kedves Gábor!
Minden szó igaz a cikkben, ahogy az, az oldalon már régóta hangoztatott állítás is, hogy az erősítő a legfontosabb láncszem. Jó kérdés a tápkábel téma. Sokan tagadják a hangra gyakorolt hatását, pedig bárkinek, bármikor tudom demonstrálni a kábelek közti különbséget. Ha nem jó a tápkábel, akkor hiába jó az interconnect, nem fogja tudni megmutatni a teljes tudását. A Shunyata Research mérnökei szerint, a tápkábel a tápegység trafó primer tekercsének a meghosszabbítása a szűrőig.
Tara Labs One, Audiomeca, Monosaudio (utóbbi kettő 10 AWG-s), Furutech, Xangsane OCS-monokristályos, tiszta ezüst (ez mind kínai) és egyéb kábeleket hallgatva, nálam az jött le, hogy legjobban a PC-OCC és az OCS kábelek szólnak. Az anyag szerkezete fontosabbnak tünik, mint a geometriai kialakítás. Másik fajta kábel válik be az erősítőnél és másik a DAC-nál. Ha megcserélem őket rosszabb lesz a hang. Kábel szinten hasonló lehet a dolog, mint az erősítőnél? A láncban, kábel szinten, a legfontosabb láncszem a tápkábel? Ezenkívül a biztosítékok minősége is nagyon benne van a hangban.
Végére egy olcsó tuning. Egy rózsakvarc kristályt ráhelyezve közvetlenül a DAC chipre, egy kategóriát lehet ugrani a hangminőségben. Lehet kísérletezni egyéb ásványokkal is, állítólag a turmalin is nagyon bejön.
Üdv,
Lukács Tamás

.bta 2021.03.20. 21:31:41

Kicsit ünneprontó leszek. Kötelező olvasmány?? Szerintem nem szabadna ennyire komolyan venni a béklyóba zárt gondolkodásmódunk nyomán ̶m̶e̶g̶f̶o̶g̶a̶l̶m̶a̶z̶o̶t̶t̶ összebarkácsolt teóriákat. Főleg ha még jól le is vannak butítva. Például a "mennyit érdemes kábelre költeni" c. örökzöld (először is rendesen meg kellene fogalmazni, hiszen marhára nem mindegy, hogy 1-1 kábelre vagy az összesre együtt értendő!) igazából semmi másra nem alkalmas, mint lájkvadászatra a fb-on. Aztán a kezdő továbbolvas, és levonja a következtetést, hogy a gyári hálózati kábeleket alapfokon sem ártana lecserélni. Számára innen már nem nagyon lesz visszaút... Sorry.
süti beállítások módosítása