Nem írok többet az örök darabokról, mert látszólag a kutyát sem érdekel.
Na mindegy, a gyűjtemény teljessége kedvéért, még egy kis kóstoló a nagyszerű nyolcvanas évekből, amit sokan ( lássuk be, nem teljesen indokolatlanul ) az HiFi aranykorának tartanak. Erről már néhány fórumon kifejtettem a véleményem, ami sommásan annyi lenne, hogy szerintem az audiofilia aranykorát épp most éljük.
Csak schlagwortokban, az indokok:
1. Ma mindenből sokkal nagyobb, jobban kategorizálható a kínálat mint 40 éve
2. Az elérhető elektronikai minőség fényévekkel magasabb ma mint régen, az átlagos minőség is javult
3. Ma sokkal többféle formátum él együtt egymás mellett, van kazetta, vinyl (ezek akkor is voltak), CD, HD stream, MiniDisc, viszont már nincs rádió, ez az egyetlen formátum ami kiesett a hifiből.
4. A bennünket érdeklő zenék elérése, megszerzése sokkal könnyebb mint akkor volt
5. A zenék sokkal olcsóbban jutnak el hozzánk.
6. Sokkal jobb kábelek, akusztika javító eszközök állnak rendelkezésre mint régen
7. Magasabb az ide vágó ismereti háttér
8. Az internet miatt az információ szerzés, a készülékekkel kapcsolatos vásárlói tapasztalatok beszerzése sokkal könnyebb, gyorsabb, ami megkönnyíti a választást.
9. Ma (ez hazai sajátosság, másutt ez korábban is megvolt) már a világ bármely termékéhez relatív egyszerűen hozzá lehet jutni. Csak pénz kérdése.
Én azért a fentiek ellenére, úgy vélem, a hazai audiofil élete továbbra sem motálkó, de ez most itt nem az a pillanat amikor ebbe a problámakörbe bele kellene mélyednünk. Maradjunk a mai posztom céljánál, zárjuk le egy egészséges összefoglalóval a múltba kacsintgatást.
Szóval, a 80-as évek szép emlékű készülékei.
A 80-as évek vitán felül a félvezetős elektronika magára találásáról szóltak. Nézzünk meg ezekből egy kis gyűjteményt.
Ion Obelisk
Angliában rajonganak a kis dolgokért. Talán azért, mert az átlag angol szobaméret sem túl nagy, ott a kisdobozok, és az ezekhez tartozó, árban és teljesítményben szintén nem túldimenzionált elektronikák mindig jó piacot találtak maguknak. Az egyik ilyen kis elektronikácska az Ion Obelisk volt, ami nagyon jól hallgathatónak bizonyult, sőt hazai vonatkozásai is vannak, mert a gyártó cég megszűntekor a Zsolt Audio (később Heed Audio) vállalta fel a koncepció életben tartását, Heed Obelisk néven.
A másik nagy sikerű angol kis-nagy erősítő a Mission Cyrus Two volt. Sikerült megalkotniuk egy akkori viszonylatban nagyon jó hangú, külső PSX táppal még erőteljesnek is nevezhető, mégis kis méretű, kompakt elektronikát.
A japók sem akartak akkoriban lemondani az angol piaci részesedésükről ebben az árkategóriában, s kihozták a saját versenylovukat Pioneer A-400 néven. Ettől zengett az egész angol hifi-sajtó, hogy mennyire nehéz versenyben maradni az A-400 nagy gépeket idéző minőségével.
A 80-as években vált közhiedelemmé, az az azóta teljesen falsnak bizonyult tézis, hogy ha jó hangú félvezetős erősítőt szeretne valaki, az A-osztályú erősítők között kell válogatnia. Ezt a trendet erősítette néhány kifejezetten jól sikerült, jó hangú gép, amik ráadásul A-osztályúak is voltak. Pl. Franciaországban Jean Hiraga 20W-os végfoka, és Angliában A Musical Fidelity A1, ill. a Sugden a21. Ebből is egy kult darab lett.
Az angolok a csöveket sem engedték el teljesen, az Audio Innovations háza táján megszületett az A-500, egy EL-34-es csövekkel dolgozó, 2x25W-os integrált, a maga formabontó megjelenésével. Ezeket a gépeket a kicsit visszafogott mélytartományú kisdobozokkal, vagy a szép hangú Snell K-dobozzal való együttélésre tervezték, kifejezetten LP-ről való használatra. Line bemenetről kicsit vékony, tovább rontva a helyzetet, de a phono korrekcióba bele lett tervezve annyi plusz mélyhang, ami LP-ről tiszta és kiegyenlített hangot adott.
Amerikában a Krell alkotott egy szintén nagyon rendben levő hangú félvezetőst, ami még izomerőben is el volt eresztve, sőt, a megjelenése is High-Tech-re sikeredett. Ma is elfogadható erősítőnek számít, és egész jó árakon hozzá lehet jutni.
Krell KAV-300i
Németországban a japánok a Luxman L-sorozattal taroltak, ezek is nagyon jó hangú cuccok, nagy kár hogy a Lux azóta elfelejtett jó erősítőket építeni.
Luxman L-525
Végfokok
Minden audio lánc hangjának alapvető letéteményese a végfok. Itt dől el igazán, hogy végül milyen színvonalú hangunk lesz. Ezen lehet vitázni, mondván hogy a forrás, meg a hangszóró, de valójában nem. Egy jó végfok nélkül a jó hangszóró is csak vonyít, mert nem tud jobban szólni mint amilyen jelet a végfoktól kap, és egy olcsóbb doboz is szárnyakat tud kapni egy igazán jó erősítőtől. Minden audio lánc legzavaróbb torzításai a gyenge végfokoktól erednek, hihetetlen fontossága van ennek a komponensnek.
Sajnos igazán jó végfokot nagyon nehéz beintegrálni egy kis dobozba, együvé az előfokkal, phonoval, bemenetválasztóval, nem nagy csoda hogy aki komolyra veszi a dolgot, szeparált komponensekben gondolkodik.
A 80-as években is született néhány remek végfok.
Harman-Kardon Citation XX
Matti Otala neve talán nem teljesen ismeretlen a még betűjel nélküli generációkhoz tartozó, műszaki érdeklődésű audiofülek előtt. Ennek az erősítőnek a kifejlesztésében is részt vett, a korábban közzé tett, Tranziens Intermodulációs torzításról szóló elméletére alapuló fejlesztett kapcsolástechnikájával. Ma az erősítők fejlesztésében mélyebben tájékozott kevesek már tudják, hogy Otala elmélete csak a jéghegy csúcsáról kapargatta a jeget, de legalább felhívta a figyelmet arra, hogy egy erősítő vizsgálatakor nem a szinuszjeles mérésekből kell kiindulni, hanem a dinamikus impulzus-válaszok visznek közelebb a megértéshez és a megoldások megtalálásához. A japánok ezt már előbb is tudták, csak nem verték nagydobra...
Inkább csináltak valamit, amit megeszi reggelire a Harmant.
Luxman M-05
Amerikában mások is alkottak dolgokat, pl. az Adcom-nál egy legendásan jó végfokot, az 585-öst,
vagy az Audio Research-nál a csöves D70-et
A csöves gépek szerelmeseinek is jutott ínyencség akkoriban, ha nem is túl olcsón, ekkor született a Hiroyasu Kondo San által fémjelzett Audio Note Ongaku,
vagy kisebb lélegzettel, a Meishu.
Angliában a Musical Fidelity és a Quad tolta intenzíven az erősítő fejlesztést, utóbbi pl. a 405 logikáján továbbfejlesztett 606-os végfokkal.
Hazai vonatkozásban is történt legalább egy jó dobás akkortájt, amikor még a legtöbben a Quad-405 (lásd az előző részben) utánépítgetésével voltunk elfoglalva. A Heed Nexus egy szimmetrikus erősítési koncepció eredménye, amely az Ion Obelisk alapjait hozta el nagyobb teljesítménnyel, kisebb torzításokkal, modern külsővel.
Hangsugárzó vonalon is született akkoriban néhány legendás modell, a teljesség igénye nélkül, nézzünk rá pár ismertebb modellre:
Heybrook HB1 - ezt idehaza biztosan nem kell bemutatni, sokan birtokoltunk ilyet, hosszabb-rövidebb ideig. Minden hibája ellenére, azt nem lehetett letagadni, hogy a zene életre kelt ezen a dobozon.
Angliában a Snell dobozok színezetlenségükkel vívtak ki maguknak elismerést, nem véletlenül választotta az Audio Note UK is a saját dobozainak alapjául a Snell modelleket, sőt az Innovations-ök, ill. a Note elektronikák össze is lettek tervezve ezekkel a dobozokkal. A K-modell pl. az 500-as (lásd fent) Innovations-el nagyszerűen szólt - bakelitről.
Örök darabként lett elkönyvelve a szintén angol Spendor BC-1, amelyet a HiFi Magazin is referencia-hangszórónak választott a tesztjeihez. Ez a tény aztán megalapozta ennek a doboznak a kult státuszát, ami a mai napig is tart.
A Mission-nál felvették a kesztűt, és ebben a kategóriában ők is elindultak a maguk fejlesztésével, a 770-essel
A Linn pedig, szintén vastagon odanyomta a papírra ceruzát, és előálltak egy egészen különleges, két egymás mögött elhelyezett mélysugárzóval bíró dobozzal az Isobarik-al. A dobozt KEF hangszórókból építették. Ikonikus az ovális B139 "Racetrack" mélynyomó.
Japánban a Yamaha tett le az asztalra egy studio-montor szériát, ebből az NS-1000 lett egy ma is sokak által áhított darab. Tényleg nem szól rosszul, de nem való nagy térbe, mérete ellenére.
Amerikában a Vandersteen 2b kevert nagy port mint különösen jó hangú, zenére koncentráló doboz.
Végezetül egy különös megjelenésű, de zenei értelemben szintén nagyon kifejező dobozról tennék említést, a Spica TC-50 szintén sok szóbeszéd tárgya volt akkoriban, mint az egyik első lineár-fázisú design.
Nagy Gábor Pál
@AudioWorld 2024.Május
