Mi lehetne a baj egy szöggel?
Amíg egy falba üthető szeg(!)-ről beszélünk, amit a köznyelv szögediessen csak szögként ismer, azzal semmi, maximum elgörbül kalapálás közben, de azt némi odafigyeléssel el lehet kerülni, meg ki is lehet egyenesíteni. ( Néhai keresztapám – vagy inkább „körösztapám” – beszólása volt, a hogy vagytok című általános kérdésre, hogy hát szögediessen. Az értetlen arcokra pillantva aztán elmagyarázta, hogy az milyen. Már tudniillik, a lányok „meglőhetőssen”, de a fiúk azért „lőhetnének jobban is...” )
A lemezjátszás során azonban vannak szögek (értsd: geometriai irányeltérések az ideálistól) amelyek elég makacsak, nem egyenesíthetők csak úgy ki, és meglétük számos elvi vagy gyakorlatban is számottevő probléma forrása lehet. Ha jól megnézzük, az egész analóg lemezjátszás egy komplex geometriai és egyben rugalmas rendszer, amelyben az eltérések az ideálistól széles határok között tudnak jelentkezni. Ezek közül most csak egyetlen egyet szeretnék kiragadni, a vízszintes szöghiba esetét.
A dolog leegyszerűsítve arról szól, hogy amikor a lemezt készítik, az eredeti mesterpéldány (a legeslegelső barázdába vágott példány, amiből aztán a fém inverz présmatricákat készítik) az egy olyan (általában Neumann) vágógépen készül, amelynek a vágófeje a lemez sugárirányában – tangenciálisan - mozog, de arra merőlegesen, azaz húrirányban áll. Ezzel beállítja azt az állapotot, hogy a barázda mindkét oldala egyenlő mértékben modulálható, függetlenül attól, hogy külső vagy belső barázdáról van-e szó. Ha a vágófej úgy mozogna, mint a hagyományos lemezjátszók karja végén a hangszedő, azzal ez a feltétel nem jöhetne létre.
Miért nem így játsszuk vissza a lemezt? Miért használunk inkább egy egy pont körül elforduló kart? A válasz az egyszerűségben, és a költségekben rejlik. Ami egy studio célú vágógép esetében, ahol a precízió és a műszaki tökéletesség felé közelítés egy lényegi szempont, míg ennek a költségvonzata kevésbé játszik, egy otthoni lejátszó esetében a feltételrendszer megfordul. A költség (és az ebből származtatható ár ) sokkal többet számít mint a műszaki tökéletesség. Általában. Aztán jön a High-End világ, ahol ismét fordul egyet a szempontrendszer, és megint a „legjobbat akarom, mindegy mennyibe fáj” kezd dominálni.
A többiek számára marad a hagyományos hangkar, amit azzal, hogy egy pont körül fordul el, a lejátszás során csak két ponton tudunk úgy beállítani, hogy a hangszedő pontosan a vágófejnek megfelelően álljon, épp merőlegesen a lemez sugárirányára. Az egyik pont nagyjából a lemez sugarának picivel a fele előtt, a másik egy kicsivel az után, a belső barázdák felé áll be, ettől eltérve a hangszedő tűje nem húrirányú a barázdára, és ebből egy lejátszási szöghiba, ezzel pedig egy bizonyos mértékű torzítás, ill. dinamikai kompresszió keletkezik. Ez a hiba a lemez belső felén jelentkezik erősebben. Minél közelebb esik a belső barázda a lemez közepéhez, annál jelentősebb lesz ott ez a hiba, hallható torzításokat hozva létre. Ez az oka, hogy a null pontot nem a lemez közepén határozták meg, hanem inkább attól a belső barázdák felé közelítették, hogy csökkentsék az ott létrejövő hallható torzítás mértékét, amit a befelé csökkenő kerületi sebesség önmagában is hátrányosan befolyásol.
Az idők során a technológia, pontosabban szólva, a kisebb cégek által is elérhető gépipari technológia eljutott arra a szintre, hogy lehetővé vált a vágógép fejmozgását követő tangenciális hangkar előállítása, drágán, de azért már nem elérhetetlen áron. A tisztán elvi technikában gondolkodók örömmel hátradőlhetnek, voilá, megszületett a tökéletes lemezjátszás. A vízszintes szöghibának annyi.
Most akkor eljutottunk mai mondandóm lényegéhez, íme:
Akik azonban képesek a lemezjátszást egy komplex mechanikai – rezonáns energetikai rendszerként értelmezni, hamar rá fognak jönni néhány összefüggésre, ami árnyalja ezt az elsőre szépnek látszó tangenciális képet. ( Az árnyalja, az egy finom kifejezés, valójában a viharfelhők gyülekeznek). Bármely tangenciális kar több problémát hoz a képbe, mint amennyi előnyt kínál.
Problémák a tangenciális karokkal:
- A hangszedőt immár nem a barázda mozgatja a barázdában, mert a kar bázispontját kell elmozdítanunk, hogy az mindig húrirányban álljon. Ehhez kell egy önálló mozgató mechanizmus. Létezik olyan is, amikor maga a hangszedő mozgása rángatja odébb a karbázist, de ez inkább csak nagyon merev felfüggesztésű hangszedőknél nem okoz hibát, minden más esetben a külső barázdához nagyobb erővel súrlódik a tű, és ez elnyomja a tűt egyik irányba.
- A mozgatáshoz ismét csak szöghibára van szükség, aminek érzékelésekor (a hibahatárt is ide számítva) a kart mozgató mechanizmus „utánhúzza” a kart.
- Ha a karbázis mozgatása nem a húriránytól való eltérésen alapul, hanem egy előre számított, lemez-fordulatonkénti érték, az ismét szöghibákhoz fog vezetni, nem egyforma barázdaszélességű lemezek között.
- A két fenti technika kombinációja javít mindkettő hibáin, de minimális szöghiba mindenképpen lesz.
- A kart ismét a lemez fölé kell vezetni, minden olyan rendszer, ami a tangenciális kart elfordítja a lemez fölül az oldalcsere lehetővé tételére, az értelemszerűen egy egy ponton befogott rezonáns rendszer ( fizikában egy támaszú tartó) amely a nyitott végén „lebeg”, azaz ezerrel rezonál. Igaz, ennek a rezonanciának a nagyobb hányada merőleges a barázdára, vagy húrirányú, azaz nem okoz modulációt a hangszedőben, vagyis kiejtődik.
- A hangkar-hangszedő rezonancia nagyon nehezen lesz kézben tartható, a valós mozgó tömegnek relatív alacsonynak kell maradnia, hogy a hangkar könnyebben mozoghasson. Emiatt csak nagy engedékenységű hangszedőkkel lesz ideálisan párosítható, alacsonyabb vagy közepes engedékenységűekkel vékonyan fog szólni. A magas engedékenységű hangszedők azonban nagyobb szöghiba-határt fognak megengedni, mielőtt a kar „utánhúzna”.
- A karbázis vízszintes elmozdulásának nagyon könnyednek kell lennie, hogy a karbázis mozgása ne okozzon jeltorzulást a hangszedőben – emiatt gyakori a légcsapágyas tangenciális kar. A légcsapágy nagyon pontos megmunkálást igényel, ami drága, a levegő nyomásának állandónak kell lennie, ezt nehéz biztosítani, és a légszivattyú pedig zajos, azt egy másik helyiségben kell elhelyezni, hogy a hallgatóságot ne zavarja.
Valójában, a tangenciális karok iránti érdeklődést az a téveszme tartja fenn, hogy a szöghiba az a lemezjátszás egyik legfontosabb paramétere. Ez egy súlyos, koncepcionális tévedés. Ha a lemezjátszó, mint rendszer egészét nézzük, számos olyan fizikai aspektus létezik, amely a minél magasabb végső hangminőség elérése felé vezető rögös úton sokkal fontosabb, nagyobb hatású, és a hang minőségét sokkal mélyebben érinti, mint maga a szöghiba.
Ezek között olyan általánosan ismert összetevők vannak, mint a lemeztányér pontos fordulaton tartása, a lemez alátámasztásának kérdése, a hangkar-hangszedő rezonancia, a hangkar karcsövének rezonanciája, a hangszedő/kar interface (csatlakozási pont), a függőleges letapogatási szög, a motor rezonanciák elcsatolása a lemezjátszó többi részétől, a lemezjátszó elcsatolása a külső rezonancia-forrásoktól, a lemezjátszó saját struktúrális rezonanciáinak minimalizálása, a lemezjátszó tápellátása, és a kábelezés. Ezek mind sokkal előrébb vannak a megoldandó problémák listáján, mint a vízszintes szöghiba, és hatásukban is erősebben befolyásolják a lemez élvezeti szintjét, mint a vízszintes szöghiba által okozott belső-barázda torzítás, ami csak a lemezoldal utolsó 1 percében jelentkezik észrevehetően, egy jól beállított hangszedőnél. Egy SAS vagy MicroLine tűnél még ott sem. A fenti problémák a teljes lemezjátszás során jelentkeznek, és jól hallható elváltozásokat okoznak. Még egy egyszerű lemezmosás is jobban hallható hangminőség-javulást hoz, mint a szöghiba hiánya.
Véleményem szerint, a tangenciális kar egy érdekes megközelítése egy nem túl lényeges hiba megoldásának, de ennyi és nem több. Mérnöki szemmel, ha ugyanezt a pénzt a fenti, fontosabb kezelendő kérdések megoldására fordítanánk, sokkal messzebb juthatnánk a jó irányba. Hogy aztán, a High-End világában van-e létjogosultsága a tangenciális karnak, a fentiek ezt nem befolyásolják. Sok a hiedelmekből táplálkozó vevő, akiket ügyes kereskedői technikákkal el lehet téríteni a jó üzlet irányába (vagy eleve le sem lehet beszélni a rossz irányról). Végül mindenki boldog. Innen nézve, ez volt a tökéletes megoldás.
A szögek, és a kereskedők köszönik, jól vannak.
NGP@AudioWorld
2022.Szeptember
