Létezik a hazai audiofiliában egy mondat, amely szinte beleégette magát a néhai HiFi Magazin emlőin nevelkedett modern kori hifis társadalom retinájába. Így aztán mindig ott lebeg a látóterü(n)kben, bármerre is nézne a kedves hobbytárs. De jó nagy betűkkel ám, nem csak úgy, megjegyzésként az alsó sarokban!

Ez a nagybetűs beégés aztán elég jól kitakar sok mindent a képből, olyannyira, hogy most, cirka 40 év elmúltával úgy tűnik, kezd a fejlődés, egy egészségesebb rendszerszemlélet gátjává válni.

Az ominózus mondat valahogy (emlékeim szerint) így hangzik:

„Mondottam ember, előbb hangszórót végy !!! „

Vagy valami ilyesmi. Mindegy, nem a szó szerinti mondat az érdekes, hanem az üzenet, amit továbbít, illetve a szemléletmód, amit oly sikeresen megalapozott az elmúlt évtizedekre tekintve. Azt az alapgondolatot, miszerint a hangdoboz volna egy audio lánc első számú komponense, a dolgok nagyobb része ezen múlik, hiszen a többi készülék már mind elegendően jó. Azoknak a variálgatásaival eredendő változást nem lehet elérni a hangzásban, de a doboz! Itt van a kutya elásva, kérem!

BEAG HOX

Szeretném itt, a legelején leszögezni, hogy abban az időben, amikor ezt a gondolatot papírra vetette a Tisztelt „Stáb”, valószínűleg nagyjából igaz volt. Mi, többiek, a feléledő magyar hifis társadalom még nem voltunk elegendően jól informáltak, nem bírtunk olyan tapasztalati háttérrel, ami megengedte volna, hogy a maga valós dimenzióiban, a hozzá kapcsolódó összefüggések fényében láthassuk ennek az állításnak az igazát, rész-igazságát, vagy igaztalanságát. A HFM referencia volt számunkra, maga a megtestesült Tudás, egy új világ kapuja, amibe épp csak benyitottunk. És ennek a tudásnak a fénye elvakított bennünket. Mindent elhittünk, elfogadtunk, lélekben hálásak voltunk az iránymutatásért (amire nagy szükség volt akkoriban, és kisebb mértékben, de ma is).

Sajnos a HFM elmulasztotta ennek az állításának az összefüggéseit, feltételes módját kibontani a fülközönség számára.

Ezek az összefüggések az átlag hobbytárs számára távoli, erősen műszaki kérdések, nem biztos hogy elég sokan, és elég mélyen foglalkoztak a témával ahhoz, hogy átszivároghassanak a köztudatba. Nagy kár, hogy a HFM akkoriban nem hívta fel a figyelmet az állításának a relatív voltára, legalább annyit megemlítve, hogy a feltételek megléte esetén. De nem, a mondat, bárha vicces formában, de mint egyfajta tapasztalati esszencia hangzott el. Így eshetett meg, hogy ezt az állítást még ma is egy egész csomó ember, mint mindentől független alaptézist kezeli, mint egyfajta megsúgott titkot, az utat, ami mentén az audiofil szent Grált keresni érdemes.

Azóta eltelt 40 év…

Műszaki eszközeinket, lehetőségeinket tekintve az elmúlt 40 év teljesen átformálta a világot. 40 éve, a 80-as évek elején még annak örültünk, ha színes volt a TV, és valakinél odahaza egyáltalán volt vezetékes telefon. Nem volt (azóta már nincs) video, DVD, akkoriban jelentek meg az első konzumer számítógépek, a mobiltelefonra és az első CD-kre még úgy 10 évet várni kell, még híre-hamva sincs az internetnek (idehaza). A világ változik, négy évtized alatt nagyot változott. Az elektronika, a technológiai és információs háttér, az anyagfelhasználás, egészen új dimenzióba lépett.  Csak valahogy ez a fenti összefüggéstelen mondat lebeg még mindig afféle örök tacepaoként az audiofil elmék origójában, ezt mantrázzák a népek 40 éve, nem ismerve igazán annak sem az akkori, sem a mai feltétel-rendszerét.

Poroljuk le egy kicsit ezt a mondatot együtt!!! Virtuális utazásra hívlak Benneteket, a hangdoboz körül, mind újabb nézőpontokból megvizsgálva, vajon mennyire áll meg a mai audiofil-műszaki körülményeink között ez a fenti kitétel, s ha esetleg valamilyen szinten még mindig igaz, milyen feltételek megléte esetén fogadhatjuk el továbbra is bölcs tanácsnak.

Elvi szemmel…

Ha szigorúan nézzük a hazai audiofilia állapotát a 80-as évek elején-közepén, már akkoriban sem volt túl szerencsés dolog azt a tanácsot adni egy kezdő hifistának (jószerével mind azok voltunk) hogy menjen, és a saját addigi tapasztalatai alapján (???) válasszon először egy jó hangdobozt. Ha csak azt nézzük - és ezt most a fiatalabb generáció kedvéért írom le, akik nem ismerték az akkori állapotokat – hogy a Keravill / Ramovill kínálatában a Videoton és Orion esetleg BEAG gyártmányokon kívül eleve semmit sem lehetett beszerezni, talán csak az orosz S30 kisdobozt. A „végy egy jó hangsugárzót” című ajánlás szinte megoldhatatlannak tűnő feladat volt, a szocialista Mission Impossible. 

Videoton...hudejó...

Persze, volt nekünk a Majakovszkij (aka Király) és a Váci utcai műszaki bizományi, ahol néha egy fokkal rangosabb dolgok is előfordultak, több havi fizetés felmutatása fejében. Meg a dollárbolt, ahol a Bécsben lakó nagynéni vehetett nekünk egy csilli-villi Pioneer vagy Technics hangdobozt ( audiofil igényű Spendor, Harbeth, Heybrook stb. nem volt a dollárboltokban ). Erre jön valaki, és azzal zúz, hogy addig nincs jó hifi, amíg nincs egy jó hangdobozod. Milyen igaz…

Ebben az időben indult Huszti Zsolt ( Zsolt Audio, később Heed Audio ) aki a Németországban élő bátyja által az autó csomagtartójában, ülése alatt behozott külföldi hangszórókból kezdett hangdobozokat építeni, megalapozva ezzel az üzleti sikert egy erősen hiánypiacon.

A fentiek fényében, azt gondolom, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy A mondat elhangzásának pillanatában, a helyi kereskedelmi-ismereti viszonyaink között, az a mondat nagyon is helytálló, igazi jó tanácsként felfogható, akár még a kor szocialista gyártmányainak reális műszaki kritikájaként is értelmezhető volt. Úgy vélem, Darvas László egyetlen pillanatig sem hitte, hogy ezt a mondatot az említett viszonyok elmúltával majd bárki is evidenciában fogja tartani, kizárólagos jelleggel. Csak az olvasók hitték azt, hogy továbbra is kizárólagosan igaz.

Zsolt Audio StandArt 2 - méltányolható minőség, sajnos már csak a rendszerváltás után

Egy pár jó ( és ez a szó mindenkinél más szintet jelöl ) hangdobozra mindenképp szükségünk lesz.

A jó hangdobozok ideje úgy a 90-es évek közepétől kezdődött el Magyarországon. Hogy mi és mitől számít jónak, azt nem az én tisztem megmondani, ez széles vertikumban megítélhető fogalom, amelyben a műszaki tartalom mellett a szoba mérete és akusztikai viszonyai ugyanúgy szerepet játszanak, mint az egyéni hangzási preferenciák, és a hangdobozt meghajtó berendezés neutralitása, színezetlensége, vagy éppenséggel színezettsége. Szóval, sok összetevős kérdés, ami nem teszi egyszerűvé a jó és rossz, vagy inkább kevésbé jó hangdoboz kiválasztását – egyéni körülményeinkhez illeszkedő módon. A jó doboz kiválasztását sokan egy önálló, más dolgoktól független projektként tartják számon, valahogy azon a számomra érthetetlen, mégis divatos módon, hogy elolvassuk a teszteket, és megvesszük mindenből azt, amiről jókat írnak. Na, ez az a remek módszer, ami szinte sohasem, vagy csak elvétve vezet jó eredményre.

Mindenesetre, tényleg, kezdjük azzal, hogy csak magát a dobozt nézzük, aztán a végén kiegészítjük a dolgot az összefüggésekkel.

Mit kellene tudnia egy „jó” doboznak?

Szeretnénk, ha a hangzás balansza nem billenne el nagyon sem a mély, sem a magas tartomány felé, azaz egy minél szélesebb tartományon belül nem volna egyetlen frekvencia sem kiemelve, sem levágva, azaz egyenletes volna a frekvencia-átvitel. Sőt, azt is szeretnénk, ha ebben a sávban ezek a hangok a lehető legkevésbé torzított formában jelennének meg. Azt is szeretnénk, („Józsi, ki az aki így válogat???”) ha – figyelembe véve a szoba akusztikai sajátosságait – a hangszóróink elég nagy membránfelülettel rendelkeznének a megfelelő mélyhang átvitel érdekében, ezt a szoba légköbmétere határozza meg. Minél nagyobb a szobánk, annál nagyobb (vagy több) mélysugárzójú hangdobozra lesz szükségünk, és ezzel együtt annál nagyobb erősítőre. A nagyobb hangszórót nagyobb dobozba kell majd tenni, aminek minél nagyobb a dobozfelülete, annál jobban rezonál, és színezi a hangot, a mechanikai rezgések csökkentik a mikrodinamikát és a felbontást. Ha ezzel felvesszük a harcot, és merevítünk, esetleg különböző szendvics-szerkezetekkel rezonanciát csillapítunk, az jó, de drága. Egy átlagos 18-25 négyzetméteres lehallgató helyiségben a fizikailag kiszámolhatóan megfelelő mélyhang átvitelhez legalább 6-800 cm2 mélysugárzó membránfelületre, és min.60-100 mm összegzett membránkitérésre van szükség a levegő megmozgatásához. Minél mélyebb frekvenciáról beszélünk, és minél nagyobb szobáról, annál inkább. A nagyobb membránfelület nagyobb mozgó tömeget, ehhez kapcsolódóan magasabb rugóerőt, és ebből a kettőből fakadóan kisebb érzékenységet jelent. (Ebből fakadóan pedig egyre nagyobb szükséges erősítő teljesítményt) A mai modern hangsugárzó tervezés-gyártás alapsztenderdjeihez tartozik a kielégítő ( ez is egy tág fogalom ) mélyhang-visszaadás, emiatt a modern hangdobozok legtöbbje közepes érzékenységű. (Az érzékenység az a paraméter, hogy 1W teljesítményre 1 m távolságból milyen hangnyomást képes kelteni a doboz. Alacsony érzékenységűnek nevezzük a 80 dB alatti, közepesnek a 80-92 dB közötti, és magas érzékenységűnek a 92 dB fölötti dobozokat.).

Nincs vége a kívánságlistának, szeretnénk, ha a doboz könnyen hajtható lenne, relatív kisebb teljesítményű erősítőkkel is (ez pont szembe megy a fenti fizikai membránfelület elvárással) és azt is szeretnénk, ha a sztereo nem csak jobbra-balra volna meg, hanem előre-hátra is, térhatás formájában, amihez viszont a különböző frekvenciáknak azonos fázisban kellene lenniük. Ez ellen dolgozik az a tény, hogy egyetlen hangszóró nem képes átfogni a teljes szükséges átviteli sávot ( 20-20.000 Hz elméletben, ideálishoz közelítő gyakorlatban inkább 10-35.000 Hz) a szélessávú (Lowther stb.) próbálkozás egy szerény eredményekkel kecsegtető idealista megközelítés, jól hallható problémákkal a sávszéleken. Emiatt inkább több hangszóró között osztjuk szét a frekvencia sávot, az osztást egy elektronikával oldva meg (keresztváltó) aminek a fázismenete minden, csak nem egyenletes. Magas tartományban is jó volna, ha a még jól hallható 15 kHz-es hang tisztán szólalna meg, ehhez legalább kétszer, de inkább háromszor ennyit is át kellene tudni vinni a hangszórónak. Azt is szeretnénk, ha a doboz impedancia menete nem volna hektikus, és a teljes frekvencia sávban belül maradna a dobozra specifikált nominál 4 vagy 8 Ohm +/- 30%-os tűrésmezejében. Ez sem egy nagyon könnyed fáklyásmenet. És végül azt is szeretnénk, ha a doboz elég nagy teljesítményű is lehetne (ez is az érzéketlenség felé terel bennünket).

MLSSA diagram - gyorsabb, pontosabb számítógépes hangdoboz mérés

És a mérőrendszer, a 90-es évekből

Technikailag régen ezeknek a nagyon minimálisan megfogalmazott alapkövetelményeknek sem nagyon tudott eleget tenni a hangszóró ipar, pláne nálunk, kb. mindennel baj volt, és akkor még nem is hoztuk a képbe a diffrakciókat, a doboz-rezonanciákat, az impulzus-választ, belső csillapítást, keresztváltó minőséget, belső kábelezést, és egy seregnyi egyéb paramétert, amelyek mind-mind adalékai egy jó hangdoboznak.

Akik elkezdik beleásni magukat egy audiofil igényű hangdoboz létrehozásába, és túljutnak az első sikertelenségeken, rájönnek, hogy egy nagyon bonyolult, nehezen megvalósítható feladattal találkoztak, és nagyon könnyen jutnak arra a nézetre, hogy ehhez képest az audio technika bármely más területe kisujjból kirázható, hogy azoknak a problémaköre eltörpül egy jó hangszóró-projekt mellett. Nos, ez az érzés csalóka, mert nagyon nem így van. Szinte bármely egyéb készüléket nézünk, mindnek megvannak a maga érzékeny problémái, és minél magasabbra helyezzük a minőségi mércét, annál jobban szaporodnak és mélyülnek ezek a problémák.

A gyakorlatban…

Az elmúlt évtizedekben a hangszóró gyártás, és a hangdoboz tervezés is sokat fejlődött, új anyagok jelentek meg, a gyártástechnológia is javult, az egyes hangszóró sorozatok egyes darabjai közötti különbségek (gyártási szórás) csökkentek. A számítógépes modellezésnek köszönhetően a jó minőségű hangdoboz előállítása sokkal könnyebbé vált. A megfelelő hangszóró, keresztváltó alkatrész vagy kábel kiválasztása az interneten azonnal rendelkezésre álló információknak hála, már csak órák kérdése, a folyamat nem csak felgyorsult, az eredmények is sokkal jobbak lettek. Ma már nem csak a komoly ipari háttérrel rendelkező nagy gyárak, de kis sorozatban gyártó vállalkozások, kis cégek is képessé váltak jó minőségű hangdoboz készítésére. Olyannyira, hogy néhány költséghatékonyan termelni tudó cég már a kilencvenes években is, azóta pedig pláne képes relatív olcsón olyan minőségű hangdobozt produkálni, ami a HFM fénykorában hazai viszonylatban elérhetetlen volt. Hihetetlen módon, még ezek az olcsóbb dobozok is elegendően jó felbontásúak és elég színezetlenek ahhoz, hogy érvényesülni hagyják az eléjük kötött berendezés jellegét. Elegendően jók, hogy ha nem is teljes mértékben, de meg tudják mutatni annak gyenge pontjait is.

Scan-Speak hangszóró és keresztváló készlet - egy komolyabb kétutas dobozhoz (NADA2)

Ma már minden elérhető idehaza is, sem technikai sem kereskedelmi szinten egyáltalán nem jelent kirívó problémát egy jó minőségű hangdobozhoz jutni. Használtan pedig a High-End is lőtávolban van, bárki számára. Csak hadd említsem fel a saját példámat, az itthon használt KEF Reference Model Two dobozomat Angliából, az ebay-en vásároltam, használtan, újszerűen, mindössze 250 ezer Forintért… Túl azon, hogy mekkora vétel volt, jól jellemzi a hangdoboz helyzetet. Előtte pedig, évekig demóztam egy 100 ezer Forintos KEF Q1-el, ami az én 20 négyzetméteres nappalimban megfelelő elektronikával abszolút problémamentes volt, simán mutatta az elé kötött berendezések minőségét.

Menjünk bele egy kicsit a már említett feltétel-rendszerbe.

KEF Q1 - egészen elfogadható minőség olcsón, de ki kell szolgálni

Ha szeretnénk egy audiofil ( vagy még inkább, kicsit elcsépelt szóval High-End ) rendszert építeni magunknak, ma nem a hangdoboz, hanem egy egész másfajta probléma lesz az, ami meghatározója lesz a végeredménynek.

Hangsúlyozom, ma a jó hangdoboz választás nem tartozik a nagyon nehéz dolgok közé, nem annyira technikai, inkább csak ismeret és pénz kérdése, semmi több. Már 250 ezerből is sikerül… Ami miatt végül a komplett rendszer sokszor nem sikerül, dobozválasztástól függetlenül, az most jön.

Ezek a mai, átlag vagy épp csak kicsivel jobb hangdobozok, bár saját maguk nagyon sokra, nagyon jó minőségre képesek, azt csakis akkor fogják tudni elénk tárni, ha ezt a minőséget a meghajtás oldalról meg is kapják. A meghajtás oldal – a lánc többi része. Az audiofil társadalom azért nem gondolja elegendően jónak az olcsó dobozokat, mert azokat mindig a maguk árkategóriájának megfelelő, olcsó erősítőkkel és forrás készülékekkel párosítják. Ebből nem tud jó eredmény kisülni. Nem fog kiderülni, mit tud a jó minőségű, olcsóbb doboz - valójában. Viszont ha igazán jó a dobozra küldött elektromos jel minősége, csoda történik....

A világ legeslegjobb hangdoboza is csak annyira fog tudni jól szólni, amilyen jelet kap. A világ legeslegjobb dobozai nagyon könnyen tudnak akár rosszul is szólni.

Mondjuk azzal kezdjük, hogy választunk egy nagyon jó hangdobozt, aminek a tonalitása, mérete, s ha már van egy kis tapasztalatunk, akkor hangminősége, felbontása, impulzus és mélyhang átvitele, térhatása, mikro és makrodinamikai kontrasztjai, koherenciája és sávszélessége is már előre izgalommal tölt el, lelki szemeinkkel már látjuk magunkat boldog zenehallgatás közben.

Képzeljük el ezt az esetet, amikor szót fogadunk a HFM 40 évvel ezelőtti ajánlásának, és a rendelkezésünkre álló, mondjuk másfél-két millió forintból az összeg nagy részét egy kegyetlen jó, nagy felbontású, High-End hangdobozra költjük (hiszen ezen múlik minden, megmondták…) A maradék pénzből veszünk ötven ezerért egy DAC-ot, száz ezerért egy erősítőt. További 50 ezerért kábeleket (amelyekről mértékadó, vagy elég hangos online ismerőseink is megmondják, hogy egyik pont olyan, mint a másik, csak a hülye ember megy bele ebbe az utcába, tehát az ötven rugó is erős túlzás már…). Ezeket otthon összekötjük, és várjuk a csodát.

Nem jön… Sőt, valójában a milliós doboz elég barátságtalanul, élesen, torzan, felbontás nélkül, kellemetlenül szól. Azt hisszük, majd bejáródik, és jó lesz, de ez hónapok múlva sem lesz így. Miért is?

Focal Diablo Utopia - drága, de mindent megmutat.

Mert elrontottuk a rendszerépítést. Nem volt jó a tanács, amit adtak nekünk. A nagy felbontású dobozunk olyan, mint egy nagyító lencse. Nem szépít, nem ken el, a hibát sem torzítja el. Minden problémát, bajt, ami előtte van, kíméletlen őszinteséggel tol elénk, nem kínálja kedvesen fel, ezerrel odavágja. Ez a milliós doboz hibája? Nem. Ez a nem körültekintő, nem harmonikus rendszerépítés hibája. A rossz tanács hibája. Valójában,  a rossz hang oka az esetek túlnyomó részében elektronikai eredetű. Egy százezres erősítő, meg egy olcsó DAC (vagy CD, mindegy) az egy durva hiba-özön. Ezt mind ránk önti az őszinte doboz. Az eredmény legtöbbször fárasztó, ha nem hallgathatatlan.

Ha innen akarunk jó hanghoz jutni, a következő jó esetben egy, rossz esetben több lépésben egy, a doboz képességeivel lépést tartó, azt megfelelően kiszolgáló, kb. a doboz árának minimum duplájába kerülő elektronikára lesz szükség, és amíg ezt meg nem léped, addig végig rossz (vagy még mindig nem elég jó)  hangot hallasz. Közben pénzt veszítesz a nem elegendően jónak bizonyuló cuccok eladogatásakor.

Annyi történt, hogy a 40 éve még jogos tanács mostanra nem jó irányba terel.

Ha rájövünk, hogy egy mai olcsó doboz is mennyire jó tud lenni, és megvennénk a belépőjegyet a High-End Audio-ba, fordítsuk meg a dolgot. Egy jól megválasztott egy-másfél milliós elektronika már elég izmos, elég torzítatlan, és elég jó felbontású. A jel, amit a dobozunk kapni fog, egy jó minőségű jel lesz, és ezt egy közepes doboz is – igaz, nem akkora mértékben, mint a drága High-End hangsugárzó, de meglepően nagy mértékben – meg fogja mutatni. Az eredmény egy széles dinamikával, jó arányokkal, kis torzítással rendelkező, nagyon jól hallgatható, zenei hangú rendszer lesz. Most a doboz hibáit fogod elsősorban hallani, amelyek sokkal kevésbé zavaróak, mint a rossz elektronikák durva hibái. Tudsz örömmel zenét hallgatni. Még az ötven ezres kábelköteggel is.

Innen felfelé az út az egyre jobb hangszórókon keresztül vezet, amelyek mindegyikét megfelelően meg tudod hajtani a top (félvezetős) erősítőiddel, ( sajnálom srácok, csövessel sajnos nem…). Mindvégig örömmel és zavaró momentumok nélkül hallgatsz zenét, és valahol úgy fél millió magasságában ( vagy akár úgy 250 ezer táján…) rájössz, hogy a saját zenei élményedhez nincs is szükség a milliós dobozra. Majd egyszer, ha Rád dől az OTP, és lesz lehetőség az erősítővel, forrással felugrani egy 3-4 milliós szintre, akkor jön el a milliós doboz ideje, mert ez alkot így, egyben egy harmonikus, hallgatható, egyenszilárdságú rendszert.

De még egyszer kiemelném, ez csak akkor lesz így, ha nem szarozol. Meg KELL venned a csúcs elektronikát. Másképp,ha jobban tudod, félsz rászánni ennyit, nem léped meg, csak félig, félúton nem így működik a dolog, nem tudsz kilépni a mókuskerékből.

Manapság ez az igazi jó tanács. Amíg meg nem jelennek fillérekért olyan elektronikák, amik tudnak úgy szólni mint a mai milliós cuccok. Akkor egészségesebb lesz majd az árak és a minőség viszonya. De addig még újabb pár év(tized) eltelik, szerintem.

NGP@AudioWorld

2020.Június

U.i.: A hang az olcsóbb kábellel is jó lesz, de a jó elektronika nagy különbséget tesz a kábelek között. Ez sem hangdoboz kérdés.