Felsőbb osztályba léphet
2017. augusztus 22. írta: Analoglued

Felsőbb osztályba léphet

avagy, Rega RP-10 , a Kandidátus

A kandidátus szó jelentése – bár ezt a Kedves Olvasónak vélhetően nem volna muszáj itt felidézni – annyit tesz, mint magasabb tudományos rangra, pozícióra jelölt személy. Nos, efféle jelölti státus úgy látszik nem csak a tudományos, doktori berkekben járja. Nem az első eset, hogy a mi hobbynkban is előfordulnak olyan cégek, amelyek az alacsonyabb árkategóriákban ( a High-End tudományok alapszintjén ) teszik, tették le a névjegyüket – mondjuk ki, elég hangsúlyosan – az asztalra, majd az így szerzett ismeretek (és piac) birtokában komolyabb babérokra törnek. Lásd például – régebbi történet, de én még jól emlékszem – a fa oldallapos Sony Esprit szériákat, vagy a Pioneer SPEC –eket, esetleg ha már lemezjátszó, a Technics SP-10-et ami a maga nemében még ma is referencia számba megy.

Szóval, nem egyedülálló vállalkozás egy megfizethető készülékekkel induló, tömegtermelésre berendezkedett cég részéről a hirtelen magasabb fokozatba váltás. Nem olyan könnyű dolog ez kérem. Nehéz megküzdeni az emberek fejében elfészkelődött kategória-besorolással. A Regával épp ez a helyzet. Ha ma, egy akár nem túl széles körű ismeretekkel rendelkező audiofil barátunk meghallja ezt a márkanevet, óhatatlanul valamilyen alsó középkategóriás készülék képe dereng fel a számára, és a nyúlt agyában sem gondolna semmiféle High-End eszközre. S ha valaki – mint most éppen én – azzal állna elő, hogy de bizony, az a cég is ki tud rukkolni valamivel a felsőbb kategóriákban, az egészen bizonyosan okoz majd némi képi zavart a fejekben.

rp10-apheta-mc.jpg

Rega Planar, P, RP

A Rega lemezjátszói az elmúlt évtizedekben egyfajta evolúciós fejlődésen mentek keresztül. A kezdeti Planar-ok sikere szerencsére megteremtette az anyagi hátteret a minőség kis lépésekben való javítására. Gondoljunk csak a japán Koshin eredetű RB-200-as ( ami azért a mai napig sem nevezhető rossznak ) kar leváltására az RB-250 és 300-as vonallal ( erre az egyre növekvő engedékenységű hangszedők miatt volt szükség), majd a motor állandó bajokat okozó gumírozott felfüggesztését nyugdíjba küldő „P” sorozatra. Később a 110V-os szinkron motor helyét átvette a jóval alacsonyabb rezonanciákat indukáló 24V-os szinkron motor (P3-24, ) majd megépültek a gyári tuning-gépek, a jobb karral ellátott P5, illetve a még jobb karral ( csapágyak ) ill. kerámia alapanyagú tányérral ellátott P7.

Úgy 2011 magasságában a Regánál rájöttek, hogy amit a motorral és a karral költséghatékonyan meg lehetett tenni, azon túl vannak. Mihez lehetne még nyúlni, ami javíthatna a minőségen, látszik, és olcsó??? Hát az aljlemez ( plinth angolul ) !!! A lemezjátszó-lélektannal kicsit behatóbban foglalkozók között ismert tény, hogy a tányércsapágy és a kar közötti rész mechanikai merevsége kritikus pontja a futóműnek. Hogyan erősíthetnénk meg ezt a szekciót úgy, hogy az ne kerüljön sokba, de legyen látványos és hatékony? A Regánál az efféle dolgok zsigerből jönnek, megszületett a plinth bracket, az a merevítő betét, ami kivágott körök geometriájával vonzza a tekintetünket az RP-széria gépein. Hogy azért a motor futása is ( szintén kritikus ) javulhasson, a korábbi TT-PSU helyett lett új, stabilabb változat. A karok (immár RB-303) új külső karkábelt kaptak, a mozgó tömeg csökkent 11,5-ről 9,5 g-ra.  Az RP-3 saját jogán is egy elfogadható lemezjátszó volt ( már nem gyártják) az egyik példányával együtt éltem egy pár hónapot, és sok jó zenehallgató órát szerzett nekem. Az RP-6 igyekezett lefaragni a szokásos Rega bajokból, a szíjtárcsán és a tányéron is javítottak, és eleve benne volt a csomagban a TT-PSU. Majd jött az RP-8, ahol ismét az aljlemezen volt a sor. Minél kisebb a tömeg, annál alacsonyabb a mechanikai energia-tároló képesség, annál alacsonyabb a rezgésszint. Ehhez ugyan nem kell doktorátus, de jól megoldani ezt a feladatot, hogy az még esztétikailag is jól mutasson, nem is olyan könnyű. Az RP-8-al sikerült, a „Skeletal plinth” azaz csontváz aljlemez mára ikonikus részévé vált a top Rega gépeknek.

rp10-studio-d.jpg

RP-10

Nemrég kaptam egy felajánlást. Jó hír, hogy ismét van Magyarországon Rega képviselet. Miután a Zsolt Audio-ból Heed Audio lett, és Zsolték napi „küzdelmeibe” már nem fért bele a Regával való huzavona ( angolok, és ezzel mindent elmondtam...) , az a hír járta, hogy Tatabányán van egy kvázi-képviselet, de az a cég nem jelent meg a hazai piacon elegendő hangsúllyal. Aztán pár év köztes időszaka után, úgy tűnik, végre van ismét itthoni gazdája ennek az ügynek. Egerben  az Allegro Audio (Érsek u.3. Tel.: +36 20 984 0124 ) azaz Ohár Andrea és Teleki Béla vállalták fel a dolgot. Tőlük jött egy szívélyes felajánlás, ha van kedvem, szívesen adnak kölcsön egy RP-10-et, az Apheta MC hangszedővel. Örültem ennek a kezdeményezésnek. Részben mert drukkolok a Regának, mert bár nem hazai cég, de mégis annyira beletalál egy itthoni piacszegmensbe, ahol volna kereslet, csak kínálat nem igazán. Más részben pedig amiatt a rettentő jó érzés miatt, amit belőlem egy-egy Rega lemezjátszó minden egyes karlift emelésnél kivált. Megvan az embernek az a ritka érzése, hogy minden rendben van. Ez – aki kezén sok lemezjátszó futott át életében, az tudja – egy nagybecsű dolog. A lemezjátszók állandóan valamiféle műszaki nyavalyával küzdenek, hol a karlift romlik el, hol a beállítások nem jók, hol a csapágy kezd furán viselkedni, hol pedig a szíj csúszik. És még sorolhatnám a rémálom kategóriáit, lényeg, hogy amikor az ember úgy lép oda egy lemezzel a kezében a pörgetőhöz, hogy bizton tudja, érzi: MINDEN oké, ezt ide felteszem, ráeresztem a tűt, és gond nélkül menni fog, és még jól is szól... ma is, holnap is, tíz év múlva is, na, az nagyon megnyugtató. Semmi flikk-flakk. Nem kell állítgatnod, nem billeg, nem csúszik, nem csinál semmit, amit nem kellene. Csak azt teszi, amit kell. Ebben rejlik a Regák alapvető bája. Már a régieké is, az újak, mint például ez a gép itt a konzolomon, még erre is rátesznek egy lapáttal.

Technikailag nézve, az RP-10 nem vonultat fel sok újdonságot azon felül, amit a cég fejlesztői már régebben kitaláltak. Három lényeges ponthoz nyúltak hozzá. Az első a 24V-os AC szinkron motor megtáplálása. Erre már nem bizonyult elégségesnek az amúgy nem olyan rossz TT-PSU, a Rega ehhez a „zászlóshajó” géphez épített egy RP-10 PSU-t, ami saját „bevallásuk” szerint teljes kontroll alatt tartja a motort, sebesség és rezonancia tekintetében. Minthogy a motor a bevált módon, immár stabilan a plinth-re van erősítve, elejét veszi ezzel a szíj állandó rángatózásának, ami minden függesztett gép sajátja. Ez a Regákon a P3 óta így van, nincs benne újdonság. Azonban, a motor rezonanciáknak így közvetlen útja van a tányércsapágyhoz, különösen fontos a motor rezgéseinek alacsony szinten tartása, mert megszüntetni ugye, nem lehet őket, mondjon bárki bármit. Szóval, jó ha van egy dedikált megoldás a motor féken tartására. Érdekes módon, a teljes RP-10 csomagból épp az említett motorvezérlő elektronika a legsúlyosabb egyéniség, erősítőket meghazudtoló karakter, még méretében is, kicsit a régebbi Cyrusokra emlékeztet a formavilágával.

rb2000.jpg

A másik újdonság az RB-2000-es hangkar, szintén kifejezetten ehhez a géphez tervezve. Tulajdonképpen ugyanaz, mint egy RB330, csak eleve nem kapott külső festékréteget, fényesre van vixelve, mint a Salamon....gatyája. Ami itt tényleg lényeges, és régi jó szokás szerint szabad szemmel nem látható ( ahogy az a lényeges dolgokkal lenni szokott ) az, hogy a csapágyak nagyon alacsony toleranciával készülnek, és ezen belül még ezeket is válogatják. Az egész kar olyan pontos illesztésekkel bír, hogy nincs szükség ragasztó anyagok használatára, maguk a mechanikai kontaktusok a csapágyak és a tengelyek között elegendően feszesek a teljes mechanikai integritás fenntartására. Jó ezt hallani, mert ha csak a puszta szemünkre hagyatkoznánk, hát számomra épp a kar tűnik az egész gép „olcsó” pontjának, van benne valami „fröccsöntött kínai” utánérzés, ami persze nonszensz. Talán a kissé szerencsétlenül eltalált tűerő állító tárcsa nyom rá egy ilyen bélyeget, szerintem kár volt egy máskülönben ennyire kimunkált produktumot esztétikailag lógva hagyni. Ettől persze még jól működhet, és működik is. A karból kilógó külső kábel a kisebb 330-és 303-asnál megszokott kékes színű kábel, de itt a csatlakozó dugók egy kevésbé olcsó fajtából valók. Tényleg, korábban valahol olvastam erről a neten, hogy az RB-303 dugóit ki kell cserélni, mert ott „történik valami”. Jó tanács, az sose rossz. Két WBT dugó nem kerül nagyon sokba.

A harmadik dolog, ami relatív újnak számít itt, az a duplikált meghajtó szíj. Eleve alumínium szubplattert kapunk a géphez ( ez a kisebb Regákon vagy egy műanyag kacat, vagy egy félig műanyag, félig fém kompozit ) ami jelentős szerepet játszik a hangminőségben. ( Mostani info: a hamarosan megjelenő Planar 6 is alu szubplatterrel lesz szerelve. Biztosan jó gép lesz...) A két szíj miatt az RP-10 szubplattere ( szíjtárcsája) elég vastag lett, de ott vannak a tetején a vékony kis kiemelkedések körben, ami a tányért hivatott a szíjtárcsától elcsatolni. Ebben a vonatkozásban hangra jobb lenne egy pár sorbothane pogácsa, de egy tény, hogy ezzel a megoldással a tányér és a szíjtárcsa közötti mechanikai kapcsolat egyszer s mindenkorra stabil. Maga a tányér egy kerámia porból préselt, majd hőkezelt, végül gyémánt szerszámmal pontosan méretre munkált darab. A gyár szerint „flywheel effect” amin azt kell érteni, hogy a pereme körül nagyobb a tömeg, a perem kissé lelóg, így az inercia növekedésével stabilabban forog a tányér. Épp mint pl. a Linneken vagy a Roksanokon már vagy 30 éve... Érdekes módon, erre a high-tech lemeztányérra aztán rátesznek egy „hótt” közönséges, gagyi fehér filc lemezalátétet... Öcsém, hát nem futja egy fehér Achromatra ennyiért??? Szánalmasnak tartom, hogy míg a gép telis-tele van mindennel, ami javíthat a hangminőségen, addig a lemezalátét kérdését nem feszegették, és beérték a létező legvacakabb megoldással. Erre már kicsit nehéz azt mondani, hogy azért, hogy a kedves vevőnek maradjon némi mozgástere a hangzás módosítgatására.

rp10_dual_belt.jpg

Aztán persze itt a csontváz-szerkezetű aljlemez. Ráadásul, nem elég, hogy a mechanikai méretek minimalizálása miatt eleve kisebb a tömeg, a fennmaradó, kicsit game padokat idéző formavilágú részt egy, állítólag kifejezetten a Rega számára, 3 éven át ( Isten malmai Angliában is lassan őrölnek ) fejlesztett különleges, nitrogénnel habosított műanyag habból készítik, amely végül kap egy nagy keménységű, és tükrös felületi minőséget adó bevonatot. Valóban, ahogy a kezembe fogom a gépet, az egész zavarba ejtően könnyű, tulajdonképpen két ujjal meg lehetne emelni, ha az ember nem félne a leejtéstől. Az ilyen minimál koncepciós aljlemezek állandó átka, hogy a gépre nem lehet egy rendes porvédő tetőt erősíteni, csak valamilyen bumszli plexi burkolat jöhet szóba, á la Michell Gyrodec.  Emiatt, hogy a nagy merevítgetésben, fogyasztgatásban a gépnek mégis lemezjátszó formája maradhasson ( ezt sokan így szeretik ) de ne sérüljön a kis tömeg koncepció, és még egy porvédő tető is felkerülhessen rá, a gyár tervezett egy külső héjat, ami részben a tetőt is fogja, téglalap alakot is ad végül, és a tulajdonképpeni aljlemezzel csak a 3 db ügyesen megoldott lábon keresztül érintkezik. A masszív kinézetű lábak kívül a külső kávát tartják, belül pedig egy lágy gumis elcsatolást biztosítanak a csontváz-keretnek, amin a tányér-motor-kar együttes van felerősítve.

rega_rp-10_on_shelf.jpg

A géphez a gyár eleve az Apheta2 MC hangszedőt mellékeli, ami a Regáknál szintén korábbról megszokott módon, 3 csavarral rögzítődik a karhoz, ezzel egy plusz merevséget adva, illetve ugyanazon mozdulattal megoldva a hangszedő helyes beállításának kérdését is. Elmés.

Az Apheta tűvédője egy rémálom, egyáltalában nem javaslom fel-le rakosgatni, félő hogy ennek a tű hamar kárát fogja látni, vedd le, és tedd el jó mélyre, a fiók leghátsó sarkába.

apheta2.jpg

A kicsomagolás, üzembe helyezés kb. 5 perc, nincs nagyon mit állítgatni. Rádugom a tápra, elhelyezem a konzolon, és kész.

Meghallgatás.

Viszonylag rövid idő állt rendelkezésemre, szerencsére a hangszedő nem volt teljesen nyers állapotban, nem kellett az első pár órát letekert hangerővel áttévéznem. ( A TV minden új hangszedő bejáratásához óriási segítség) . Elővettem a szokásos jól ismert lemezeimet, és először csak simán zenét hallgattam a Regán, majd elkezdtem összevetni a Pink PT TOO-ban épp ott héderelő Clearaudio Konzept MC hangjával. Trafónak az Audio Hungary Qualiton MC trafóját használtam, ez mindkét hangszedőhöz illeszkedett. Az idő rövidsége, és az épp az alkalomra összerakott phono erősítőm egészen nyilvánvaló bajai ellenére, azért pár megfigyelést meg lehet tenni.

Az RP-10 hangja ugyanúgy hozza a Rega gépek stílusjegyét, a kicsit vékonyabb alsó középtartományt. A basszusra ezúttal nem lehet panasz, ez a gép már egyáltalán nem könnyűsúlyú, mint a kisebb Regák, bizonyos párosításokban. Magam is meglepődtem, mert a mélytartomány, megfogott és követhető jellege mellett, ami régi Rega erény, lépést tartott a Pink/Koshin/Clearaudio erőteljes, mégis levegős hangjával. Dinamikailag sincs semmi baj, nem éreztem lényeges különbségeket. Egyedül az alsó középtartomány volt valamelyest erőtlenebb, mint a Pinken. Magasban pedig a Rega nyíltabb, színesebb, nagyobb teret rajzol, leválik a dobozokról. Ez vastagon a Rega dicsérete, a Pink az egyik leginkább légies hangú gép, amit ismerek. Amiben a Rega ebben a gyári állapotában gyengébb, az a mikrodinamika, a Pink után kicsit olyan, mint a korábban nálam járt Soulines Satie, a maga parafa lemezalátétjével. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy itt is ez a baj, a szimpla filc nem tud lépést tartani az akryl tányérral, nagyon kellene ide egy Achromat.

rega_rp-10_in_blue.jpg

Végeredményben, az egész gép valahogy nagyon egyben van, azzal az egyetlen kitétellel, hogy filc le, Achromat fel. Mint minden High-End gép, ez is akkor tudja majd jól kifutni magát a leendő gazdáinál, ha egy neki megfelelő színvonalú berendezésbe illesztik bele. A hangja szerintem „mindenevő”, talán kemény rockot nem ezen hallgatnék, de bármilyen akusztikus felvétellel nagyon jól szól, sima, eszköztelen, laza, harmonikus. Jó a felbontása, rendkívüli térleképzéssel. Nem olcsó, de tud valamit, amit más High-End gépek nem mindig tudnak felmutatni. Műszakilag teljesen probléma mentes. Most és tíz-húsz év múlva is. Képzelhetitek, mennyire az, ha az összes kifogásom egyetlen kutya Achromat hiánya...

Hogy lehet-e Regából ennél jutányosabban hasonló hangot csinálni? Talán igen, az RP-8 is nagyon ígéretes. És nemsokára állítólag hamarosan jön egy új közép-Rega is, a Planar 6, majd kiderül.

NGP @AudioWorld 2017 Augusztus végén

A bejegyzés trackback címe:

https://audioworld.blog.hu/api/trackback/id/tr2412770932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kadibela 2017.10.11. 15:10:25

Felmerült bennem egy apró kérdés, így a Rega evolúcióját látva. Rega tulajok első tuning feladata szokott lenni, hogy a gyári üvegtányért akrilra cserélik. Ez egy legalább 20-25 éves, filléres trükk. Azt nem értem, hogyha ez ennyire sokat dob a hangon, akkor miért alkalmaz a Rega mind a mai napig üveg tányért a legtöbb gépen? Még a csúcskategóriás RP10-en is kerámia tányér van, nem pedig akril, a többi típuson meg a mai napig üveg, igaz újabban több rétegű. Nem hiszem hogy teljesen süketek vagy bolondok lennének a Regánál, ráadásul ez egy olyan cég, ami szeret költséghatékonyan lemezjátszót gyártani, mégis maradt a viszonylag drága, macerás üveg. Érdekes, hogy a többi tuningmegoldást idővel maga a Rega is átvette (külső motor táp, karkábel, ellensúly, csapágy, alaplemez tuning) de ezt az akril tányért valahogy nem lépték meg. Ki érti ezt?

Analoglued 2017.10.12. 08:17:59

@kadibela: Örülök a kérdésednek, mert tényleg egy olyan dolgot feszegetsz, ami sokunknak nem teljesen világos. Elképzelésem persze van a miértekről, ezt szívesen le is írom, mindamellett lehet hogy nem ez a valós indok.
Egy - bármilyen - audio készülék tervezésekor három alapvető elképzelésből lehet kiindulni. Az A, verzió az elérhető legjobb minőségről szól, a csúcskategóriát célozza, költség nem számít alapon. A B, verzió a józanul árazott, de nívós eszközök piacára készül, ebben tolul a Rega is, és végül a C, verzió a nagyon olcsó, vegyetek minél többet kategória, ahogy azt a kínaiaktól látjuk. Namost, a B változatban a marketingesek megmondják, mik a versenytársak, és azok mennyibe kerülnek. Ebből deriválódik minden. Visszaszámolják az ÁFA-t, a kereskedő haszonkulcsát, a szállítást, a gyár haszonkulcsát, és kijön, hogy egy készülék a bolti ár 20-25%-ába kerülhet csak, költségszinten. Ebből vonjuk le a munkabért meg annak a közterheit, az egységnyi termékre eső gyári rezsiköltségeket, és kijön, hogy a valós anyagköltség az kb. a bolti ár 10%-a. A valós anyagköltség reprezentálja egy készülék technikai színvonalát. Ilyenkor csúszik a képbe a szériaszám, mennyit gyártanak az adott készülékből. Ha nagy a szériaszám, az egységre eső anyagköltség csökken, így adott pénzből nívósabb terméket lehet készíteni. Emiatt tart ki 10 évig egy Bosch vagy Siemens mosógép, aminek 10-12 ezer Ft a valós anyagköltsége, de a nagy szériaszám miatt az alkatrészeit olcsón be tudják szerezni.
Visszatérve a Regára, egy 2000 Fontba kerülő lemezjátszó a fentiek szerint 200 Font valós költségű, de ezt a tervező mérnöknek okosan kell elosztania, úgy, hogy a lehető legjobb minőséget hozza ki a projektből. Ez a mérnöki munka egyik legnehezebb területe. Sok benne a változó. A kar egy lemezjátszó talán legfontosabb része, azon nem célszerű sokat spórolni, a plinth ( alaplemez ) szintén nagyon benne van a hangban, a motor adott, csapágy adott, maradt a tányér, ahol meghúzhatja a nadrágszíjat. Az üveg mint anyag sokkal olcsóbb mint az akryl. Továbbá, megmunkálni is drága, mert eszi az esztergakést meg a kerámialapkát. A CNC rezsióradíjat nem is említve. Ugyanakkor, hangminőségben egy üvegtányér plusz mat és egy plexi tányér között kb. 10 % különbség van csak. Nem is beszélve arról, hogy AC szinkron motor használatakor kell a lendítő nyomaték az egyenfutáshoz, akryl tányér az DC motorhoz való. Szóval az üveg használata egy jó mérnöki döntés, minden oldalról. SZVSZ.
A kérdést mindenesetre továbbítom az Allegro Audio, Roy Gandi hazai képviselete felé, hátha az enyémnél ütősebb magyarázat is volna a dologra. Üdvözlettel, Gábor

kadibela 2017.10.16. 16:06:48

Az anyagköltséges eszmefuttatással nem értek teljesen egyet. Legalábbis azzal a részével, hogy egy Siemens vagy Bosch mosógép 10 évig kitart. Sajnos a Bosch vagy a Siemens ma néhány csúcsmodell kivételével (talán) nem gyárt sokkal jobb minőségben mint néhány noname áruházi (kínai) márka. Mindenki egy "átlag" minőség felé igyekszik, ami még elfogadható áron előállítható és a garanciaidő +2-3 évet kibír. Elég sok háztartási gépet szereltem mostanában, tudnék mesélni. Másrészt az anyagköltség csak egy része a dolognak, sokkal fontosabb a beszállítói minőség folyamatos szigorú ellenőrzése, a gyártás előtt is közbeni folyamatos tesztelés és persze az, hogy eleve milyen igénybevételre, élettartamra tervezték a készüléket. Az akril tányérra visszatérve, tényleg kíváncsi vagyok, még ha drágább is mint az üveg (bár egy ragasztott üvegnél aligha lehet drágább) akkor sem értem hogy soha nem jelet meg még a magasabb kategóriában sem ez a 30 éves tuning megoldás. Szerintem más magyarázat van, és sokkal inkább hajlok arra hogy az üveg tömegéből eredő lendület itt valamiért nagyobb kincs mint az akril kisebb rezonanciája, de én is csak találgatok...
süti beállítások módosítása