A FUTÓMŰ

Hol is kezdjem a harmadik részt?

Jó, kezdjünk egy rendhagyó definícióval. Mi a (lemezjátszó) futómű?

A lemezjátszás elmélete szerint a lemeznek el kell fordulnia a tű alatt. Az elfordulás állandó sebességen kell történjen, úgy, hogy közben a tű mozgását a barázda moduláción kívül semmilyen más külső hatás ne befolyásolja. A lemez elfordulását lehetővé tevő mechanikus eszköz a futómű.

Technics SL-1210 koppintás - Pioneer új DJ futómű + kar

Természetesen a futómű szerepkörei ezzel korántsem értek véget. Eleget kell (ene) tennie az alábbi segéd-kívánalmaknak is:

-          hordoznia kell a kar-hangszedő párost (mechanikai integritás)

-          sebességet kell tudjon váltani, 33,33 és a 45-ös fordulatok között, néha 78-ra is (régebben)

-          Por és érintésvédelmi szempontoknak is meg kell felelnie

-          esztétikailag is meg kell állja a helyét ( szubjektív )

-          könnyen kezelhetőnek és szervizelhetőnek kell lennie

-          a meghajtásnak bizonyos időtartamon belül stabilnak kell maradnia

-          árkategóriáján belül jól kell szóljon.

Hogyan lesz mindebből végül lemezjátszó?

Egy lemezjátszó futómű végső minősége ott fog eldőlni, mennyire hajlandó egy mérnök csapat komolyan venni a felmerülő problémákat, hol lesz az a határ, amely fölött a további gondokat elhanyagolhatónak fogják tekinteni. Ez a szó, elhanyagolható, a kedvenc szavam, a hifiben mindig ennek elhangzásától indul a katasztrófa. Mert a hallás egy hihetetlenül érzékeny műszer. Sokkal érzékenyebb, mint bármely más érzékszervünk. Olyan mikro-információkat is észrevesz, ami más módon nem ( még sokszor mai méréstechnikáinkkal sem ) detektálható.

Már többször is leírtam, de most megint aktuális, még egyszer:

A hallás a légnyomás energia-eloszlásának változását észleli, térben és időben egyszerre, majd ezt az információt konvertálja agyi folyamatok során hangminta-információkká, amiket pedig tovább konvertál fogalmi információvá. Aztán az, hogy az így születő fogalmi információt az agy hova sorolja, az egy komplex kulturális, esztétikai, műveltségi, neveltetési, és ki tudja még mennyi minden máson is múló kérdés. Én mérnök vagyok, nem esztéta, úgyhogy nem ragoznám ezt itt tovább, de a téma jó, és megérne egy misét (egy cikket mindenképpen). Hátha egyszer akad valaki, akit rávehetnék, hogy írja meg ezeken a lapokon.

Mindenesetre, az hogy a fülbe jutó információból agyunk mit detektál és hogyan, az elsősorban nem fiziológiai kérdés, hanem intellektuális.

Itt jön a képbe megint a lemezjátszó tervezés. Hogy egy lemezjátszó végül jó lesz-e, az részben a kor technológiai színvonalától, részben a piaci igényektől, részben pedig alkotóinak intellektusától függ. Az intellektus meg fogja határozni azt a szintet, ahonnan felfelé a problémákat már elhanyagolhatónak fogják tekinteni a mérnökök.

Lemezjátszót alkotni lehet szimplán marketing szempontok alapján. A marketingeseket sohasem érdekelte a konkrét minőség. Csakis az eladhatóság, a bekerülés és a realizálható nyereség. Legjobb példái ennek a szemléletnek a régebbi japán Direct Drive-ok ( erről picivel később ), egyszerűek voltak és könnyen gyárthatók. Tulajdonképpen ma is megfelelnének a tömegigényeknek – ha lenne a bakelit lejátszására tömeges igény. Ezeknél a gépeknél a minőségi határt a legjobban hallható hangzási sarokpontnál, a nyávogás minimálisan tartásánál húzták meg. Úgy vélték, a nyávogás bárki által hallható ( ha a macska nyávog, már az is sok, nehogy már a lemezjátszó is bekapcsolódjon a szerenádba… ), a többi hangzási momentum pedig szubjektív, és nagyon rendszerfüggő.

Érdekes módon, a marketing szempontokat sikeresen vegyíteni lehet az audiofil szempontokkal. Van a lemezjátszó tervezésnek egy olyan szintje, ahol mindkét érdekvonalat valamennyire érvényre lehet juttatni. Ez az audiofil középkategória. Az ebben rejlő lehetőségeket a japánok is meglátták, de nem voltak ezzel egyedül, a hifi őshazájának számító Angliában is ráéreztek a jó alkalomra. Az így megszülető hibrid-szemléletnek nagyon sikeres készülékek lettek a gyümölcsei. Főképpen azért, mert azok minősége elérte, sőt túlszárnyalta azt a szintet, ami a vásárló közönség nagy többsége számára felette állt a kielégítőnek, sőt mondhatjuk, a nagyon jónak, és ezért fizetni is hajlandónak mutatkozott. A marketingesek javára írandó, hogy felismerték a piaci lehetőséget, a mérnökökére pedig az, hogy képesek voltak az adott kereteken belül intellektuálisan közelítve, magas színvonalú műszaki ( és esztétikai ) válaszokat adni. Ha példákkal állnék elő, a listámon olyan ide tartozó típusok szerepelnének, mint a Technics SL-1210, a Denon DP-szériák, Pioneer 600-asok, Japánból, Rega Planar 3 (ill. ennek deriváltjai, Moth, NAD, Goldring), Systemdek IIX 900, a Michell Angliából, a svájci Thorens bizonyos gépei, Amerikában pedig a VPi junior.

Denon DP-60L - Direct Drive sikertörténet Japánból

A tökéletesség utáni vágy örök, miért épp a lemezjátszó témája lenne kivétel? Sutba a marketing szempontokkal! Építsünk már végre egy valamirevaló lemezjátszót!

Adva van minden, ami ide is kell, ugyanúgy, mint a kevésbé kék (vagy egyenesen snassz piros) vérű futóműveknél. Csapágy, tányér, motor. De valamitől mégis jobbnak kell lennie, mint az olcsóbb gépeknek. Kiindulási pontként lebegjen a szemünk előtt az alapvető definíció ( lásd fent ) „…hogy közben a tű mozgását a barázda moduláción kívül semmilyen más külső hatás ne befolyásolja…” . Na, ez az!!! Ez a pont, ahol tovább kell lépni.

Mert minden lemezjátszó esetében vannak ördögi kis aljadék dolgok, amik megzavarják a tű mozgását. Ha ki szeretnénk szűrni ezeket – egytől egyig – akkor először is tisztában kell lennünk a zavarás eredetével.

( A hangkart a futómű tervező mérnök ideálisnak tekinti, nem foglalkozunk vele, küzdjenek ezzel annak tervezői)

Első nagyon durva zavaró tényezőnk a lemezrezonancia. A tű a barázdában futva a barázdák által rezgésbe jön, de ezzel együtt ellenhatás lép fel, a rezgések (két egymással érintkező felületről beszélünk) nem csak a tűt érik el, a lemez anyagában is továbbterjednek. Aztán visszaverődnek, és más fázisban ( a visszaverődés helyétől függően) érkeznek újra a hangszedő tűjéhez, ahol is elszínezik az épp lekövetett hangot. Nehogy bárki is – régi jó szokás szerint – elhanyagolhatónak vélje ezt az effektust. Nagyon is ott van.

Mi legyen? Van-e megoldása a lemezrezonanciának? Persze, az idők során történtek erre próbálkozások. Legismertebb a Luxman pumpás-vákuumos lemezrögzítő rendszere, ahol egy kis szivattyú kiszippantja a lemez és a tányér közül a levegőt, így a lemez rászorul a – jól csillapított – tányérra. Ne dőljünk hátra, a trükkös japán nem oldotta meg a gondot, csak még egy összetevőt visz a képbe. Most már a tányér rezonanciáját is visszajuttatjuk a tűre. Igaz, hogy az bizonyos részét a lemezrezonanciának kioltja, de helyette ad másfélét. Következő próbálkozásunk az acryl lemeztányér (plexi), amely eléggé antirezonáns már magában, sok idegen energiát el tud nyelni. Jobban is szólnak a plexi tányéros gépek, különösen, ha egy központi lemezleszorítót is hadra fogunk, hogy a két felület minél jobban egymásra szoruljon. Újabban vannak további fejlemények, nemrég megjelent a Funk Firm nevű cég ( a Pink Triangle utódvállalalta) speciális lemezalátéte Achromat néven. 3 és 5 mm vastag, speciális, buborékokkal teli anyagról van szó, amely mechanikai szerkezete révén a beérkező rezgéseket hővé alakítja, amit aztán lead a környezetének. Nem állítom, hogy ez a végső megoldás, de elég forradalmi és logikus ahhoz, hogy nekem is legyen egy ilyen. Már megrendeltem… :-)

Így néz ki egy Achromat egy Sondeken (meg a Vectorlink MOD)

Lemezalátét vonatkozásában - ha már szóba került, vesézzük ki – már sok mindent kipróbáltak a világon. Az adekvát „felt mat” ( filc) mellett lehet kapni bőr (!!!), balsa, plexi, karbonszálas, grafit, réz, és még ki tudja milyen kígyóhájjal-varjúmájjal kezelt hibrid alátéteket is. Az árak néha nagyon húzósak.

A következő momentum ami a tűt zavarba hozhatja, magának a tányérnak a rezonanciája. Ezt néhány cég csillapítani igyekszik (jó anyagválasztással, pl. acryl tányér, vagy gumi lemezalátéttel, pl. Lenco L75, vagy különféle hibrid tányérok ) mások nem csillapítják, csak elcsatolják tőle a lemezt ( üveg tányér, lásd Rega ) vagy mindkettőt teszik egyszerre ( Linn ). Szorosan ide kapcsolódik a csapágy rezonanciája. Nem is hinnénk, hogy ez is létezik, pedig, de. Itt a kiindulási pont a tengely és a persely találkozási pontja, ami a legtöbb esetben egy, a persely alján található csapágygolyó felső pontja. A pont kicsi, de a forgásból adódó gerjesztés miatt a tengelyben rezonanciák futnak végig, fel a tányérba, ami ott továbbterjed. A rezonancia persze a perselyt sem kíméli, onnan pedig a szubsasszira terjed, majd onnan a karra, és onnan a hangszedő testre… folytassam?

Megoldásként egyesek megpróbálják ezt a pontot minél „súrlódásmentesebbé” tenni, zafír golyó használatával acél helyett, jobb kenőanyagokkal ( láttad hányféle csapágyolaj létezik??? ), mások pedig a golyó és a tengely közé illesztenek kis súrlódási tényezőjű, egyszersmind csillapító hatású anyagot (PTFE lapka).

Következő potenciális hiba forráspontunk a csapágy tengelye. Értelemszerűen, a tengely és a persely között van hézag. Működés közben a hézagot kitölti a csapágyolaj, és nincs számottevő kotyogás. Elméletben. Gyakorlatban viszont, a tányér tömege és esetleges kiegyensúlyozatlansága miatt a tengely alul ugyan támaszkodik, de felül kóvályog a csapágyban, mikroelmozdulásokat produkálva, a legrosszabb helyen, a tányérnál. Ezek simán összemérhetők a barázda általi tűmozgásokkal, vagyis a jelenség elég durva is tud lenni. Megoldás az inverz csapágy ( Pink Triangle, Avid, stb.) amely épp a lemez síkjában támasztja alá a tányért, ott nem lesz elmozdulás.

Oké, haladjunk térben lefelé, a tányér és a csapágy alatt ott találjuk a szubsasszit – felfüggesztett futóművek esetében – vagy pedig magát a kardeszkát, ami olykor a futómű fő szerelőpanelje is egyben – lásd Rega Planarok, Projectek. Kellő odafigyelés mellett, a lemezjátszónk fő rezonancia-körét (hangszedő-kar-kardeszka-szubsasszi-csapágy-tányér-lemezalátét-lemez) érzéketlenné szeretnénk tenni a kávát rázó külső eredetű rezgésektől . Ezek lehetnek a feltámasztási felületből „átdiffundáló” rezonanciák, vagy „airborn” eredetűek, a hangszórókból jövő, a levegő rezgései által közvetített külső energiák. Vegyük úgy, hogy két rezonancia-körünk van, egy külső, értelemszerűen rezonáns kör, a motorral és a kávával, és egy belső, amit viszont abszolút nem szeretnénk semmiféle rezonanciának kitenni, sőt azon dolgozunk, hogy ott belül elnyomjuk a legkisebb önrezgést is, ami felütné a fejét. Szóval, ha nem szeretnénk, hogy a külső körben ébredő rezgések eljussanak a tűhöz, a belső kört el kell csatolnunk a külsőtől mechanikailag. Nem olyan könnyű, mint elsőre látszik, mert ugyanakkor mégis csak kapcsolatban kell lenniük, hiszen a futómű nem eshet szét, egységes mechanikai egészet kell alkosson.

Linn Keel szubsasszi + kardeszka

Hát jó. Csatoljuk el, de hogyan?

A gyakorlatban három megoldási variáns terjedt el. Leghatékonyabb az AR találmánya, a függesztett vázú, rugós-szubsasszis megoldás (Linn Sondek, Pink PT-TOO, Voyd, Thorensek, stb). Aztán a fél-függesztett, gumis vagy sorbothane elcsatolással ( Linn Axis, Dual-ok, SRM Arezzo, stb.) és a laprugós megoldás, amit Touraj Moghaddam tervezett a Roksan Xerxes-hez. Mindegyiknek van előnye és hátránya ( már megint az érem két oldala…). A fél-függesztett és laprugós megoldás előnye, hogy olcsóbban gyártható, és könnyebben kezelhető, nem imbolyog, mikor a tűt a lemezre tesszük. Továbbá, és az is egy erős érv, a motor és a tányér közötti távolság nem változik, a szíj nem feszül-enged állandóan, ami az egyenfutásban jelentősen ott van. Hátránya, hogy az elcsatolás mértéke korlátozott, ezen a módon több külső rezgés jut be a belső rezonancia körbe.

Függesztett vázú megoldásokban 3 ( néha 4 ) rugó csatol el, elég hatékonyan. (Vannak mágnesesen lebegő ezoterikus megoldások is, méregdrágán). Minél lágyabb a felfüggesztés, annál hatékonyabban. Egy jó felfüggesztés 2-3 Hz-re van hangolva. A legjobb futóművek így készülnek (néhány kivétellel). Így a belső rezonancia körbe kívülről alig jut be rezgés, viszont szembe találjuk magunkat azzal, hogy a körön belül mi történik. Csapágyunk és kardeszkánk egy, a kettőt összekötő supporthoz, egy ú.n. szubsasszihoz csatlakozik, ezt támasztjuk alá a 3 rugóval. Szubsasszink minősége kritikus a jó eredmény szempontjából. Kis tömegűnek kell lennie, merevnek, antirezonánsnak . A régebbi Sondeké merev, nem is rezonál nagyon, de nem elég kis tömegű. A keel meg elég drága…Thorenseken rezonánsabb, mint kellene. Még a leg elmésebb a Pink PT-k Aerolam aluminium méhsejt szerkezetű szubsasszija, de pl. a Pink Anniversary-n, minden idők egyik legjobb futóművén ezt is feljavították egy balsa-aerolam szendvics szerkezettel. ( Az ötlet jó, én is megcsináltam az enyémen :-) ). Láttam nagyon jó szubsasszikat pl. karbonszálas műanyagból ( Manticore Mantra Anniversary – érdekes névválasztás, kicsit zavaró lehet a tájékozattlanabbaknak), vagy Ebonit-ból az AR-ekhez, az előbbi másfél évig a birtokomban volt, mígnem el nem adtam egy Koetsu Urushival egyetemben. Csak idő kérdése, hogy valaki megjelenik egy új szubbal delrinből fúrva-marva-faragva, valamelyik nagyobb géphez.( Aerogél ??? )

Azokon a gépeken, amelyeken a rugók nem húzás irányban működnek, hanem ellenkezőleg, összenyomódnak a tányér/szubsasszi/kar súlya alatt, a rugókat körbe lehet forgatni. A futómű hangja, az általa közvetített hang finomságai, részletgazdagsága!!! nagyban áll vagy bukik a három rugó beállításán. Még a 90-es években, Bécsben a Himmelpfortgasse alatti Linn szaküzletben volt alkalmam Cserján Imrétől, - aki az akkori osztrák Linn képviselet egyik oszlopos tagja volt, és ebbéli minőségében gyakran demózott és állítgatott be Sondekeket - ellesni a Sondek beállítgatásának módszerét. Hehe, később volt olyan ügyfelem aki - némi whisky után - csókolgatni kezdett engem amikor meghallotta ahogy életre keltettem a futóművét az így szerzett technikával :-) Ma is magam előtt látom a sztorit....hehehe.... jó poén volt. :-) :-) :-)

Lényeg, hogy a lemezjátszó káváját és a szubsasszit nagyon pontosan vízszintbe kell állítani, majd a rugókat addig tekergetni egymáshoz képest ( !!! ) jobbra-balra, amíg a szubsasszi mozgása teljesen íránymentessé nem válik. Megpöckölöd a tányért felülről, és a szub mindenfelé mozdul, nem csak mindig ugyanabban az irányban. A tudás ebben az, hogy tudni kell, milyen irányú mozgás esetén melyik rugóhoz kell nyúlni, és milyen mértékben...  Teljesen esélytelen, hogy ha valaki még nem csinált ilyet, elsőre eltalálja. Jó 2 - 3 órás elfoglaltság.

A szubsasszi egyik szerepe, hogy a kar és a tányércsapágy a lehető legmerevebben azonos pozícióban maradjon egymáshoz képest. Másik, nem kevésbé lényeges szerepe a karból érkező rezgések lecsillapítása mielőtt eljutnának a tányérhoz, és a csapágyból érkezőké mielőtt eljutnának a karhoz.

Körülbelül ugyanez a feltételrendszer áll meg a fél-függesztett vázakhoz is, amelyeket tekinthetünk úgy, hogy egybe van integrálva a szubsasszi meg a kardeszka. Ennél a megoldásnál még mindig megvan a két rezonancia kör, hiszen a fél-függesztetteken a motor a kávához van rögzítve. Mostanában tendencia a motor beintegrálása a belső rezonancia-körbe, ami azt mutatja, hogy a tervezők nagyobb problémának érzik a meghajtás egyenletességét mint az onnan érkező rezgéseket. Kapott egy jó nagy lökést ez a design-elv a DC motorok megjelenésével és elterjedésével ( Origin Live ), a DC-motor jóval kisebb rezonanciákat és jobb egyenfutást produkál mint az olcsóbb AC szinkron motor – mindennek ára van.

Ide kell beszúrnom egy gondolatot a motor elhelyezéséről. A szíjhajtású „egybe-gépeken”, ahol a motor bele van integrálva a kávába, és nem lehet változtatni a motor helyét, ez meg fogja határozni egy bizonyos részben a futómű ritmikáját. Ugyanis, nem mindegy, hogy a szíj a tűhöz képest milyen vektoron húzza meg a tányért. Ha a meghajtás vektor azonos irányú (vagy ehhez közeli) a tűszár hossztengelyével, akkor a motor általi „rángatás” csak sebesség ingadozásban fog jelentkezni, ami nem nagyon észlelhető ebben a nagyságrendben. Illetve, és ez a lényeg, észlelhető, mint pillanatnyi mikrodinamikai változás, amit a fülünk ritmikaként érzékel. Ugyanakkor, ha a szíj húzó oldali vektora merőleges (vagy ahhoz közeli ) a tűszárra, a rángatás oldalirányú elmozdulásként jelentkezik, vagyis hibajelet generál mindkét csatornában, ami viszont nagyon is jól hallható, definíció hiányként. Többek között, a helyes motor elhelyezés a titka a Regák legendás ritmikájának, de hasonlóan jól megválasztott a motor helye a Pinkeken ( már megint… ), vagy mostanában jó úton jár a Brinkmann (nahát…) és a Music Hall a nagyobb gépeivel.

Music Hall MMF 7.1 - jól elhelyezett motorral

Minden olyan esetben, amikor nem tudjuk a motort jó helyre tenni, rendelkezésre áll egy módszer, amivel kikerülhetjük a nem ideális motorelhelyezésből adódó hátrányokat. A 3 pontos tányérhajtásról beszélünk, ahol egy hosszabb szíj és két segédgörgő betoldásával a tányért 120 fokban egyenletesen forgatjuk, eliminálva ezzel a rángatózást, amely így nem tud hibajelet generálni a tű mozgásában. ( Lásd vector drive, Funk Firm ). Akik pedig még nyomatékot is szeretnének belevinni ebbe a technikába, eleve 3 motorral oldják meg, mint anno a Voyd.

A Direct Drive meghajtás nagy előnye, hogy mentes a szíjhajtás ilyetén hibájától.

Mi a Direct Drive?

Ha a tányért nem egy gumi szíjon keresztül szeretnénk hajtani ( nyúlik, rángatja a tányért ) hanem ennél szofisztikáltabb megoldást keresünk, logikusnak látszik egy kvarc vezérelt nagy nyomatékú motort egybeépíteni a tányérral. Így a tányér közvetlenül kap meghajtást, a fordulatszámot pedig egy szervo áramkör tartja stabilan. Régebben a rosszmájú angol szaksajtó elítélően nyilatkozott a japán mérnökök e találmányáról, mert szerintük a DD zeneietlenül szól. Ma úgy vélem, az efféle kijelentéseknek nincs valós alapja, inkább arról volt szó, hogy az akkori angol hifi-ipar nem volt képes ezen a technológiai színvonalon nagy mennyiségben lemezjátszókat gyártani, és a hazai ipar védelmében inkább odatettek a szíjhajtás mellé egy hangzatos ideológiát.Az akkori legjobb DD-ok ma sem számítanak rossz készülékeknek, lásd Technics SP-10, SL-1210, Pioneer 630, stb.

Direct Drive motor a csapággyal - a tengely alján jól látható a golyó fészke

Másik régi vágású tányérhajtási mód az ú.n. idler-drive, vagy dörzskerék hajtás. Ez egy, a motor tengelye és a tányér közé elhelyezett gumikerék, ami átviszi a fordulatot innen oda, miközben a tengely és a kerék közötti átmérő-különbség ( arány ) beállítja a tányér fordulatszámát. Tipikus példái a Lenco L-75/82, vagy a Garrard 301-401, esetleg a Thorens TD-124. Ma ez a meghajtási forma a reneszánszát éli, se szeri-se száma a felújított idler-drive gépeknek, gazdáik pedig esküsznek, hogy ez a legzeneibb hang forrása, az egész Univerzumban. :-)

Idler Drive - a nagy kereket egy rugó szorítja a tányér pereméhez belülről.

( Amúgy "versenyen kívül", hadd említsem meg az egyik legmeghatározóbb élményemet a lemezjátszók meghajtását illetően. A 90-es évek elején egy osztrák fiatalember tervezett egy komplett lemezjátszót, Music Tools néven.Volt a dolognak magyar vonatkozása, mert a gép vázát, ami alu (?) csövekből állt, Szilvai Tibi barátunk ( aka Söund Arts ) készítette, így egyszer módomban állt meghallgatni ezt a gépet egy Linn Sondek ellenében - az a Sondek ugynaz volt ami a Hifi Magazin 11-es számában is szerepelt, sőt a mostani gazdáját is barátomként tisztelhetem. A Music Tools tudott valamit. Meghajtását mágnespogácsák végezték, a mágneses taszítás elvén. Így a tányér mozgása nem volt semmilyen módon hozzákötve a motor mozgásához. SOHA életemben azelőtt, és, azóta sem hallottam folyékonyabb, dinamikusabb hangot. Mellette a Linn vastagabban, de sokkal piszkosabban szólt, és dögunalom volt. Ezt az élményt azóta is gyakran visszaidézem, és elmerengek azokon a műszaki problémákon, amik azóta visszatartanak engem attól, hogy építsek egy ilyen gépet magamnak. Pedig....nagyon kellene. )

Na, vissza a való életbe!

Szót kell ejtenünk a nem függesztett típusokról is. Nem gumiszíjas meghajtásoknál ( Direct Drive, Idler-drive) elterjedt a nem függesztett váz, ill. a fél-függesztett ( Technics SL-1210). Nem függesztett gépeken korábban megpróbálták a káva anyagát jól megválasztani ( pl. Kenwood KD-550) de mostanában inkább a nagy tömegű, hibrid kávák terjednek jobban ( Technics SP-10-hez, Lenco L75-82, Thorens TD-124, Garrard 301-401 -hez fa-bronz, vagy palakő anyagokból). Érdekes módon, gumiszíjas, de nem függesztett gépeken (Regák, Project-ek) épp nem a nagy tömeg dominál, inkább a könnyű, de merev vázat favorizálják. ( olcsóbb, érted...? )

Garrard 401 (idler drive) futómű Ikeda karral nagy tömegű  palakő kávában Miyabi hangszedővel            (a futómű képességeit jól jelzik a párosított komponensek... ez így megvan 3-4 millió)

Pár gondolat a kar felerősítésről. Nincs egységes elképzelés arról, mi lenne a legelőnyösebb módja a kar futóműre rögzítésének. Gyanítom, hogy ha ezzel kísérletezett is valamelyik designer, az eredményt leginkább a lehallgató rendszer jellege befolyásolhatta. Többen esküsznek a laza rögzítésre ( Regákon kézzel meghúzott anya ), ami el tud menni odáig, hogy néhány futóművön még gumis alátétet is találunk, ami sz.v.sz. túlzás, a ló túloldala. Egy biztos, minél rezonánsabb a szubsasszi, annál nagyobb a szerepe a kardeszka csillapításának. Biztos vagyok pl. abban, hogy a Linn Sondeken katasztrófába torkollna, ha a kart a szubsasszihoz rögzítenénk közvetlenül ( csak amúgy próbaképpen ). A linn is érezhette ezt, a gyári válasz a problémára a Keel módosítás.

Végezetül elérkeztünk a futóművek gyakran mostohagyerekként kezelt részegységéhez, a motor tápegységéhez.

Ennek a topicnak a megírására valójában Huszti Zsoltot (Heed Audio) kellene felkérnem, mert a világ legjobb lemezjátszó tápegységeinek egyike épp itthon, Magyarországon készül, a Heed logója alatt. (Orbit II )

Aki a témában jobban elmélyedne, javaslom, vegye fel Zsolttal a kapcsolatot ( heedaudio.hu ) és kérjen konzultációs időpontot. Addig pedig kérem, hogy érje be az alábbi szerény, félművelt összefoglalómmal.

Miért kell a lemezjátszó motorjának tápegység? Gyakorta látni olcsóbb gépeken (pl. Regák ) hogy a motor simán rá van kötve a 230V-os hálózatra, nincs ott semmiféle táp, egy kondenzátor meg egy ellenállás kivételével. Így is megy, jól is szól, minek ez a cirkusz? Nos, az a helyzet, hogy a futómű nagyon érzékeny a motor táplálásának minőségére. De hát ez csak egy motor – mondhatnók – elég ha forog, hogy jön ez a hanghoz?

A hálózati áram nem tiszta kérem. Mindenféle zavarok, nagyfrekvenciás lökések, feszültségingadozás van jelen állandóan, ráadásul az 50Hz-es nominál - frekvencia sem állandó. A szokásos szinkron-motor pedig épp ettől az 50 Hz-től függően forog stabilan – vagy sem. Ha azt szeretnénk, hogy motorunkat sem a hálózati frekvencia ingadozás, sem a zavarjelek ne érhessék el, muszáj vagyunk egy dedikált tápot építeni neki, amely egyrészről kiszűri a zavart, másrészről pedig nagyon stabilan tartja az 50 Hz-et – kvarcóra pontossággal.

Igen, általában ez a fő design iránya a külső tápoknak: kvarc vezérelt szinusz jelgenerátor, amelynek tiszta és nagyon pontos kimeneti jelét erősítjük fel a motor számára – impedancia illesztéssel.

A motor rezonanciáinak mértéke jelentősen függ a fentiektől, és – a két fázisára jutó feszültség arányától. A helyes arány nagyságrendileg a 8:6, de sajnos motoronként változik, emiatt a legjobb lenne ha a tápokat az adott géphez lehetne igazítani. Erre néha van lehetőség, pl. a Linn Lingo-ban.

Mások – szokott módon – másképp képzelték el a jó motortápot. Abból indultak ki, hogy a frekvencia-változás nem nagyon okoz hallható nyávogást ( annyira azért nem durva a dolog ) viszont a táp energia szintje ( !!! ) nagyon is hallható, és ha a hálózati zavarok nagyobb részét kiszűrjük, épp ez az energia ami viszont át fog jönni, és különbséget fog tenni a hangzásban. Ebben a megközelítésben is lehet igazság, mert a Naim Armageddon, ami ezen elv alapján jött létre, az egyik legsikeresebb táp lett a Linn Sondek (és más állatfajták) táplálására. Ebben nyomát se leljük se kvarcnak, se erősítő fokozatoknak, viszont ott figyel benne egy 400 VA-es trafó, ami a kimeneten 2 x 70V-ot állít elő, így a motor a 110V-os tekercsfeszültség helyett kevesebbel jár, rezonanciája csökken.

Naim Armageddon - a régebbi verzió. Mostanra a belvilág ugyanaz, a külső modernebb lett.

Összefoglalóan elmondható, hogy a motortáp nagyon ott van a futómű hangjában, nagy felbontású gépeken azt is meg lehet hallani, hogy a külső táp dobozát milyen felületre helyezi az ember… nem vicc, én simán hallom, sőt azt is, hogy milyen kábellel van a motor a tápra kötve… erről ennyit.

Külön történet a DC-motorok táplálása, ahol is egy szabályozó-kört kell beilleszteni a tápvonalba, mert a motor egyenfutása terheléstől függő.

Motorok tuningja

Itt azért hadd hozzam fel a szokásosan használt Philips - Airpax - Premotec szinkron motor jellemző hibáját, vagyis hogy a motor forgó része a tengely alsó csúszó csapágyára ül rá. Állat rossz ez így, mert a forgórész így dörzsölődik a csapágyon, ami nem tesz valami jót sem az egyenfutásnak, sem a rezonanciáknak. Szerencsére elmés hobbytársaink már megoldották ezt a kérdést. Az ebay-en kapható olyan felragasztható pót-tengelycsapágyazás, amivel be lehet állítani a forgórész alsó és felső véghelyzete közötti közbülső állapotot, így az sehol sem éri el egyik csapágyat sem. Elég hatékony módja a rezonancia csökkentésének.

Direct Drive gépeken egy szokott tuning lehetőség a meghajtó elektronika tápjának izmosabbra cserélése, mondanom sem kell ( ugye? ) hogy a DD ugyanolyan érzékeny a tápra. A szervo válaszideje részben a táp reagálási sebességétől függ. A szervo áramlökésekkel kompenzálja a sebességingadozást, ami azt jelenti, hogy a tápnak impulzus-szerűen kell tudni hirtelen nagy áramokat kiadni magából. Ne gondoljuk hogy ez egy könnyű dolog. A tápban található stabilizátorok ( a feszültséget tartani kell!!! ) komplex áramkörök, reakcióidejük van, ami nem nagyon apellál a szervonak.( Há' hogy végezzem én így a munkámat, kérem??? ). Szóval a körültekintőbb DD tuningok nem csak a trafót cserélik nagyobbra, és helyezik kívülre a káván, hanem beleásnak a gyári elektronikába is - ahol erre szükség van.

Körülbelül ennyit gondoltam ( nagy általánosságban ) a futóművekről szóba hozni. Ez úton kérem a képzettebb, tanult hobbytársaimat, hogy a szokott ( ? ) kiegészítéseiket tegyék meg, ha kihagytam volna valamely érdekfeszítő részt, vagy netalán szándékolatlanul félretájékoztatnék másokat. Biztos vagyok abban hogy mindannyian örömmel vennénk a habot a tortán, ha valamelyőtök további adalékokkal tudna szolgálni.

Köszönöm a figyelmeteket, üdvözöllek Benneteket!         Nagy Gábor Pál   AudioWorld / Aquincum