Kedves Olvasó!
Kísértést éreztem, hogy úgy kezdjem a bevezetőt, mint Leonyid Brezsnyev (ne mondd azt, hogy ki az?) szokta anno a Vörös téren, a Győzelem Napján rendezett hagyományos dísszemlén, már tudniillik hogy "Uvazsajemuje tovarisi i druzjami" de aztán felrémlett előttem hogy ez részben nem is volna politikailag korrekt (ezt pont magasról...) de nem is volna esemény-konform, szóval na.
Itt van a nyakunkon A KIÁLLÍTÁS.
Ezt most kicsit félve, ugyanakkor bizakodva írom le. Félve, mert ez ugye egy afféle "első" kiállítás a szervezőktől, a lebonyolítás egy fiatal, agilis csapat kezében van, akik menet közben fognak felkészülni egy igazán profin megszervezett kiállításra - jövőre. Ehhez képest különben, meglepő talpraesettséget tapasztalunk, szóval ha lesz is némi bizonytalanság, szerintem jó kiállításnak nézünk elébe. Ez reményt keltő. Annál is inkább, mert a kiállítók, az új csapatnak bizalmat szavazó cégek nagy száma is mutatja, mennyire időszerű, és indokolt is volt egy ilyen poszt-hifishow (aka. Rezső-só) létrejötte.
Nem akarnám elvinni ezt a bejegyzésemet abba az utcába, hogy bontsuk ki, miért is nem jó már nekünk az eddigi kiállítás, ezt talán majd nálam avatottabbak, jobb tollúak, vagy informáltabbak esetleg kibontják - utólag, ha lesz ehhez elég vér a pucájukban. Sajnos nem könnyű az efféle mérlegre tevés, (vagy mondjuk inkább tetemre-hívásnak?) anélkül hogy őszinte probléma-feltárás is társulna mellé. Ami fájdalmas is lehet, itt-ott.
Inkább, a magam részéről azt a gondolatot tenném közzé, hogy bár örülök ennek a kezdeményezésnek, hiszen majdnem mindenki jelen lesz a szakmából, és ez jó, nagyon jó, így együtt, mégis ez a leendő kiállítás-sorozat sem tudja igazán pótolni azt, ami nekünk itthon valahogy szerintem sokkal jobban kellene. Egy kifejezetten hazai, magyar gyártókat, túlnyomó többségében magyar fejlesztésű eszközöket bemutató nívós kiállítás. Nem e helyett, hanem e mellett. Most is lesz az idén két "show", az egyik felemelkedőben, a másik lecsengőben, egy hét különbséggel, de sokkal jobb volna egy hazai tematikus kiállítás például májusban, és egy ilyen össznépi októberben. Nem csak a hazai audiofil életet pörgetné kicsit fel az év elején, de nagyobb hangsúlyt adhatna annak a folyamatnak, ami itt zajlik körülöttünk, és egy ilyen kiállítás nélkül csak lassan szivárog át a köztudatba.
Magyarországon a rendszerváltáskor elindult egy exponenciális ütemben növekvő fejlődés az itthoni audio készülékek terén. Kezdetben a jó háttérrel startolók (Zsolt Audio, Etalon, Dunaudio) tudtak legalább hangminőséggel előállni, ha a kicsit egyszerűbb külső kiviteltől jótékonyan eltekintünk. Azóta egyre több tapasztalat, egyre jobb technológia ( ma már szinte bármilyen alkatrész kis mennyiségben is beszerezhető, ez nem volt így a 90-es években) és egyre jobb beszállítói környezet áll rendelkezésre ahhoz, hogy világviszonylatban mérve is jó, vagy legalább elfogadható megjelenésű, és ezzel együtt hangminőségre sem "egyéb" kategóriában mozgó produktumok jöhessenek létre. Ma ott tartunk, hogy elektronikai vonalon simán versenyben vagyunk a külföldi legjobbakkal (Core Audio, Etalon, Flow, Gauss, Heed, Qualiton) kábel vonalon szintén (Valhalla, Darsana, Hydra, Syrius, stb.). Hangdobozban még talán nem, bár pl. egy Popori sztatikus szintén versenyben van abban a kategóriában, Bay Zoli is nyeri a díjakat külföldön. Ennek a folyamatnak van egy markáns üzenete. Úgy szól, hogy igen, a magyar termék felnőtt ahhoz az szinthez, amit az igényes hazai audiofil közönség elvár, bőven belül abban a hangi ("high-end") mozgástérben, amiben a külföldi márkák is mozognak. Ugyanakkor, az ár-érték mutató gyakran a magyar termék oldalára billen elég lendületesen, még akkor is ha első ránézésre vastagon van írva az árcédula. Ez persze nem fogja meggyőzni azokat, akik abban a gondolatvilágban élnek, hogy egy-egy készüléknek mennyi lesz a használt piaci értéke ha három hónap múlva valami mást venne inkább. Az Ő világuk a márka és a külső. Ebben a sorrendben. Az én olvasatomban, Ők nem sorolódnak az audiofil kategóriába, nem annak megfelelő szempontok szerint vásárolnak. Így aztán, ez a vizionált hazai gyártós kiállítás nem is nekik szólna. Ők Rezső közönsége. Ott az is nagyon belefér, hogy a hifi összemosódik a házimozival, a TV-vel, meg az EISA díjas mittudoménmivel.
Na szóval - lesz ez az EXPO !!!
Állati jó, fel vagyunk srófolva. Várjuk is nagyon!
Az Univerzum (és a Darsanás Török Zoli) összeesküvése folytán én is kint leszek az erősítőkkel, lesz majdnem minden, Neuron, Optheron, Centurion meg Pretorian. Hangdoboznak elvben Zoli hoz egy saját fejlesztésű, majdani Darsana modellt, amit még én sem hallottam szólni, kérdés hogy a szobával hogyan fog barátkozni. Zeke Attila a Dreamaudioból hozzásegített bennünket egy a szoba méretéhez jobban igazodó dobozhoz, és hogy ne legyen rangon aluli a házasság, ez épp egy Harbeth HL-5, egyfajta "világstandard", már ami a studio szintű precizitást, és felbontást illeti. Mostanában odahaza ismerkedünk egymással, próbálom bejáratni a darabot, mert alig-alig ment Őnagysága egy-két órát korábban, és ez egyfajta kezdeti keménységben jelentkezik. Agilis doboz, mozgalmas rajta a zene, és a sávszélei meglepően szélesek, meghazudtolva a doboz méreteit. Kb. 2 millió Forint, ami hangminőségre kb.az Optheron kalibere, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ezzel a végfokkal lesz hajtva. Annyi, hogy az Optheron is a harapósabb kategória, ez a kettő együtt kicsit kevésbé andalító, nem kifejezetten háttérzenélésre való.
Zoli hozza a digitális forrást, én még gondolkodom hogy kell-e analóg. Úgy döntöttünk, hogy zárt ajtós demókat fogunk tartani. Álljunk meg itt egy szóra, kérem! Igen, tudjuk, hogy így a kiállításra valószínűleg ellátogató 1500-2000 ember közül csak 400-450 hobbytársunknak fogunk tudni mutatni valamit. A többiek, akik nem foglalnak maguknak a hostessünknél időpontot, kint rekednek. Őszintén sajnálom ezt, de tényleg. Ugyanakkor, egyáltalán nem szeretném a komoly érdeklődőket, akik megtisztelnek a figyelmükkel, ránk szánnak a kiállításon töltött időből 20 percet, kitenni a prospektusgyűjtő, ide-oda benézegető, beülő, majd két perc felületes "ráhallgatás" után kimászó, ajtónyikorgással-csapkodással távozó zenebarátok (sic!) inzultusának.
Minden egész és fél órában kezdünk, ajtó bezár, se ki-se be. Négy, max 5 számot tudunk lejátszani, de ezeket megpróbáljuk úgy összeválogatni, hogy belelátást engedjenek a rendszer és a komponensek képességeibe, továbbá megpróbálunk egy nagyon rövidre összefoglalt információt adni a készülékekről, a mögöttes tartalomról, hogy mit is próbálunk elérni mindezzel.
Ennek van egyedül értelme, és vállaljuk annak az ódiumát, hogy arra a 400 emberre koncentrálunk akik bizalmat szavaznak, ránk koncentrálnak, arra a 20 perc-fél órára. Így tudjuk átadni azt, amiért oda megyünk.
Aki nem jutna be, szándékai ellenére, azoknak az a jó hír, hogy ha valóban szeretnének egy ilyen rendszert vagy egy Gauss erősítőt meghallgatni, esetleg lakás körülmények között is, a kiállítás után 2 héten át be lehet jelentkezni nálam otthoni zenehallgatásra, és így még közvetlenebb, még koncentráltabb élményben lehet részük, azon az áron, hogy el kell jutni hozzám... "Az élet nem habostorta." Viszont Csepel nincs a világ végén. Zolinál dettó.
Aki ezek után még nem vesztette kedvét, megtalál bennünket a kiállításon ( D50 - Damjanich u.50) 5.-én és 6.-án szombat-vasárnap, az 507-es szobában. Minden demo időpont végén lesz 10 perc szellőztetési-beszélgetési idő.
Várunk Benneteket, foglaljatok időpontot a helyszínen a hostessünknél! Ott találkozunk!
WEB-oldal: https://www.audioexpo.hu/ Jegyek a helyszínen és elővételben is válthatók.
Zoli és Gábor
Darsana & Gauss