Hát, kérem szépen, ez a pillanat is elérkezett. Ideje komolyabban körüljárni a (most épp) legnagyobb, egyben legjobb GAUSS végfokot. Az előző verziója ennek a bemutató cikknek hosszabbra sikerült a kelleténél, úgyhogy íme egy rövidebb változat.
Eddigi legnagyobb, és legjobb képességű erősítőm, a Neuron végfok megszületésekor erős kísértést éreztem ennek a bemutató cikknek a megírására, de végül úgy éreztem, érdemes egy kicsit kivárni. Hadd forrjon ki a dolog, hadd legyenek vele tapasztalatok. Majd megírom akkor, amikor már nem a hirtelen lelkesedés, és az új erősítőhöz a tervező által mindig társított képzelt tulajdonságok dominálna hanem az egész leülepszik, eltűnik a képzelt vízió, és a méltán elfogult konstruktőr is kezdi reális szemmel látni, mi sikerült az elképzelésekből, és mi az ami még megvalósítandó. Hogy aztán kinél mennyi ez az idő, az változó, ismerek olyan konstruktőröket, akik évek alatt sem jutnak el a saját termék szellemképek nélküli reális megítéléséhez. Nálam úgy érzem, így másfél év tapasztalatainak birtokában, eljött ez a pillanat, amikor úgy mutathatom be a jelenlegi legkomolyabb top modellt, hogy nincsenek téveszméim.
A legtöbbet segített ebben az eddigi Vevőinek a véleménye, akik bizalmat szavaztak a Neuronnak, felismerték az erényeit, nemkülönben meg tudták finanszírozni, hogy egy ilyen végfok melegítse otthon a szobát. Nagy segítségemre voltak azok is, akik előre definiáltan vételi szándék nélkül, kíváncsiságból meghallgatták, és megosztották velem saját ráérzéseiket, sőt, még azok is, akik végül más erősítők felé fordultak inkább, mert a három-négyszeres ár sem hozta őket zavarba. Vagy, a saját lehetőségeik szintjén nem volt elég rangos a márkanév, esetleg nem volt elég figyelemfelkeltő a design. Olyan is volt, aki úgy vélte, a saját termékét nem helyezi a vevőinek a fejében elég magas polcra, ha a Neuron volna elé kötve. Én mindannyiuknak hálás vagyok, és ez úton is köszönöm Nekik a visszajelzéseket, úgy érzem mindegyikből tanultam. Hozzájárultak ahhoz, hogy a jövőben reményeim szerint még talán ennél is jobb elektronikák kerülhessenek ki egyszer a kezem alól, továbbá hogy tisztább képem alakulhasson ki, minden tekintetben.
Szóval, immár másfél éve van Neuron, de ezen az oldalon a Kedves Olvasó most először találkozhat ezzel a géppel ennyire testközelből. Az elmúlt időszak – mondjuk úgy, tesztidőszak – alatt a Neuron kapcsolástechnikája csak egy nagyon picit változott, annyiban, hogy egy áramgenerátor megvalósítását menet közben módosítottam. Amin állandóan változtatok, ( tényleg, biztosan nevetnek rajtam a NYYÁK-gyártók, ez a fejlövésem) az a panel. A panel – sohasem elég jó. Egy ilyen kaliberű erősítő panelje még mindig kihívás. Az erősítő számos tulajdonsága múlik egy jól eltalált fóliavezetésen és az alkatrész-elrendezésen. Nem csak a méret, az ár, a zavarmentesség, a zaj, a mechanikai rezonancia, a hőviszonyok, az áram-keresztmetszet viszony, a mágneses egymásra-hatás és áthallás, a gerjedés mentesség, a szerelhetőség, javíthatóság, forrasztási szilárdság, élettartam, de gyakran az adott alkatrész – ne feledjük, itt drága csúcsalkatrészekről van szó – képességeinek az érvényre juttatása is benne van a képben. Nem könnyű jó panelt tervezni. A Neuron is megélt az elmúlt másfél év alatt három panel verziót, és bár mindegyik elég jó lett, az elsőt a már említett áramgenerátor tuning miatt cseréltem, a másodikat pedig a HGL technológia miatt, erről később.
Alkatrész-bázis. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a Neuronban PRP vagy Holco ellenállás-készlet lesz, szemben az Optheron valamivel olcsóbb, ipari specifikációjú, konzisztensen jó minőségű és hangú Vishay ellenállásaival. Akik nem túl járatosak az alkatrész választás, különösen az ellenállás választás témájában, azoknak két mondatban (ez nem fog menni) érdemes összefoglalni, miért érdekes ez.
Az ellenállások – függően attól, hogy a kapcsolás mely pozíciójában helyezkednek el, sokféle módon tudnak hatni a rajtuk áthaladó hangra (áramra). Mindegyik – kisebb nagyobb mértékben – módosít a hangon, függően az anyagától, gyártási technológiájától, méretétől, sőt még a színétől is, de ez utóbbi már ezotéria, nem szeretnék vitákba bonyolódni senkivel ez ügyben. Ez a módosulás lehet tonális színeződés, hozzáadott zaj (felbontás csökkenés) és/vagy dinamikai, energia-áramlási eltérés, nonlinearitás (torzítások) a frekvencia és a hőváltozások függvényében. A technicisták kedvéért mondom, ezek nem mérhető, vagy csak felületesen mérhető dolgok, fülre azonban egyértelműen azonosíthatók. Minél jobb erősítőben gondolkodunk, azaz minél inkább láthatatlanná szeretnénk tenni az elektronikát a rendszerben, ami tényleg „csak” erősít, és semmi mást nem tesz, annál fontosabb a megfelelő ellenállás választás. A Neuron esetében kiderült, hogy az amúgy bőven átlag feletti PRP túl színezett, bár nagyon jó felbontású, kicsit loudnesses beütéssel bír, míg a Holco bár kiegyenlítettebb, sajnos keményebb, kontúros és feszes, de észrevehetően felkeményíti a hangot. A Neuronhoz egyik sem volt elég jó, legalábbis a teljes ellenállás-készletre vonatkoztatva nem. Így a választásom a japán audiofil specialista Takman REY fémrétegekre esett. Ezek nagyon transzparensek, teljesen kiegyenlítettek, és folyékonyan szólnak, kis áramokon is. Energetikailag is jobbak, mint a kicsit enervált AN Tantalumok. Egy gyors, transzparens, erőteljes, teljesen neutrális erősítőben gondolkodtam, ahol a felbontás nem megy el élességbe, és a dinamikával is együtt kell „lélegezzen” az erősítő, akármekkora hangerőn, akármekkora teljesítményen. Ha valaki egyszer összehasonlítaná a korábbi erősítőimmel, azonnal hallania kell, hogy történt egy jó nagy lépés előre, végül is egy topmodellt szerettem volna alkotni, ami mindenben „ott van”, pestiesen szólva.
A félvezető-készlet az Optheronhoz válogatott alkatrészek top 20%-ból áll, J-FET – tranzisztor – MOS-FET kombinációkban, a kapcsolás minden pontján az ott az elméleti maximumot hozó típussal.
Tápegység. Minden erősítő lelke a táp, végül is bármely erősítő nem más, mint egy modulált tápegység. Minden erősítőnek a kimenetét hallgatjuk, sohasem a bemenetét. Ha egyszer a hagyományos jeltovábbítás-alapú szemléletmódot, ami eddig sem vezetett kb. sehová, eldobjuk, és helyette energetikában kezdünk gondolkodni, rájöhetünk, hogy az igazi jelút – valójában a kimenet áramának útja a táp és a terhelés között. Minden egyes fokozatban. Az általunk hallott hangot elsősorban ennek a körnek az energia-viszonyai határozzák meg. Ami bennünket érdekel, az a terhelésen megjelenő jel. Legyen az hangszóró, vagy a következő fokozat bemenete. A terhelésen megjelenő jel – modulált hálózati energia. Semmi más. NEM azt a jelet halljuk, ami bement a bemeneten és közben valahogy „felerősödött”. Mindig a tápból jövő áram energia-mintázatát halljuk, a bemeneti jellel modulálva. Természetesen a moduláció mikéntje, az „erősítés” minősége is nagyon fontos. De a táp energia-mintázata (frekvencia-függő energia-átadási képessége) alapvetően nyomja rá a bélyegét minden próbálkozásunkra. A Neuronban ezt az alapvetést megpróbáltam a lehető legjobban érvényre juttatni, szabadjára engedni, úgy, hogy egy elegendően széles frekvencia spektrumban tudjon a táp közel homogén energiát szolgáltatni. Valójában - elképesztő mértékű energiát. Legalábbis, ha egy hangdoboz szükségleteihez mérjük. A trafó 1 kVA-es, speciális nagy gerjeszthetőségű japán magos toroid, a Graetz hidak 100 Amperesek (per oldal). A puffer 100.000 uF. (Az első kettőben még EI-mag volt, de az túlságosan melegedett.)
Külső. A Neuron jól megtermett darab, 160 mm magas, 430 mm széles és 440 mm mély. De nem ez a legkellemetlenebb tulajdonsága, hanem a súlya, amúgy is van egy kis gerinc-csigolya problémám, minden egyes alkalommal amikor elkészül egy Neuron, leszidom magam ezért az ötletért… Nem vagyok normális… (Besenyő Pista bácsi most beszólna) Mennyivel komfortosabb egy Sevent vagy egy Optheront mozgatni! A Neuron nagy előnye, mindemellett az, hogy a nagy hűtőbordák nagyon jól néznek ki, az egésznek elég tekintélyes megjelenést kölcsönöznek, anélkül, hogy hivalkodóvá, vagy túl technicistává válna a látvány. Szerencse, hogy így van, ezzel a külsővel az egyszerűsége mellett sem kell szégyenkezni, de sokféle lakókörnyezetbe beilleszthető, egy modern minimálban vagy egy Ikea stílusúban ugyanúgy helyén lehet, már ha valakinél ez választási faktor egy erősítő esetében.
Fenntarthatóság. Hosszabb távon gondolkodva - márpedig egy ilyen erősítőt nem adsz el holnap, de még öt-tíz év múlva sem - lényeges tulajdonságokat kellett beletervezni ebbe a gépbe - ahogy ez más Gauss erősítőknél is lenni szokott. Első a 40 év tervezett élettartam, ami nem azt jelenti hogy ezután kidobható, hanem azt, hogy addig kevés a valószínűsége a meghibásodásnak. Az 5 év garancia egyfajta biztosítéka ennek, ha valamelyik alkatrész idő előtt feladná, az biztosan megtörténik 5 éven belül, és azt természetesen javítjuk. A második, a szinte teljes körű javíthatóság, minden alkatrész cserélhető, külön is. Külön foglalkoztam az alkatrészek élettartamával, az erősítőben nagyon kevés olyan alkatrész van, amelynek a minősége idővel romlana ( elöregedne), de azok is évtizedeket bírnak. Pl. egy Kemet puffer kondenzátor 25 fokon kb. 120 000 üzemórát tud, minimális kapacitás-vesztés mellett. Ezek az építési elvek különösen időtállóvá, és magas ár-érték arányúvá minősítik a Neuront. Szinte a teljes elektronika RoHS megfelelőségű, amelyek nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, és azokat a gyártás során is kizárták, így az erősítőnk öko-lábnyoma határozottan alacsony. Erről a Gauss weboldal Premium Features (kis piros zászló) részében olvashattok többet, itt: - http://gaussaudio.hu/premium.html
Insane-csomag. Mi az Insane Pack?
Az őrület szintje. Olyan tuning, amit nem lehet bármilyen erősítőn megcsinálni, mert nem mindegyik tudná érvényre juttatni ezt a nettó 360-420 ezer Forintos űber-tuningot. Az Neuron a közel másfél milliós nettó árával így sem olcsó gép de az Insane csomag minden tekintetben kicsavarja belőle az utolsó szót is amit a kapcsolás tud hangminőség és mikrodinamika tekintetében. Megfelelő rendszerben, az így elköltött 400 ezer az egyik leghatékonyabb tuning, a kis jelű felbontás még tovább javul, minden szösszenet átjön, úgy hogy semmiféle zavaró mellékhatás nem történik. Ebben a csomagban a kritikus helyekre a világ talán legjobb ellenállása, a Vishay TX metal foil típus kerül, aranyozott lineár-kristályos réz vagy (választható) ezüst HGL testkábelezéssel, kiegészítő Audyn tápszűréssel, WBT csatlakozókkal, és a tápkábel is más. További felár ellenében amerikai CineMag trafós kapcsolható XLR bemenetekkel is kérhető.
A Neuronban debütált először ( 3-as panel ) a HGL technológia. HGL – angol rövidítés, Homogenous Ground Lines, azaz homogén test-vonalak. A testelés minden erősítő egyik legkritikusabb pontja, ennek minősége, homogenitása, spektruma (!!!), jelátviteli jellege alapvető az erősítő képességei szempontjából. A Neuronban az Optheron sima panelfóliája helyett ( ami azért még mindig relatív homogén ) immár egy lineár-kristályos nagy tisztaságú réz földelő vezeték fut, külön, csillagpontos kialakítással a táp, a stabilizátorok, az áramgenerátorok és a jel-referencia irányában. Minél nagyobb a kisjelű felbontás, ez a technika annál többet hoz a konyhára, a Neuronban az énekhangokon és a tér kiterjedésén jól hallani. A HGL az Insane csomaggal együtt még hatékonyabb, de ehhez nagyon jó rendszer kell, mert nagyon tisztán hallhatóvá tesz mindent, jót és rosszat is, ami a bemenő jelben ott van. Nyitott ablakká teszi az elektronikát. Az egésznek csak egy annyira torzítatlan erősítőnél van értelme, mint amilyen a Neuron, egy átlagos félvezetősön az ilyen mértékű felbontás növekedés elsősorban a kapcsolás hibáit tolja az ember szemébe, elég fájdalmasan.
A Neuron első számú paramétere, tervezési és építési szempontja a hangja. Ezt a hídrobbantó dumát már a múltban sok más elektronikára is elsütötték, kissé elcsépeltnek hat, meg hát teljesen triviális is, egy top végfokot nem szittya délutáni porszívózásra vásárol az emberfia. Viszont az ezzel a „paraméterrel” hirdetett eszközök nagyon kis százaléka tud ténylegesen annyira belevonni a zenébe, hogy az ember egyszer csak menet közben megfeledkezhessen arról, hogy elektronikát hallgat. A Neuron képes erre – megfelelő, azonos képességű rendszerben.
A világ legjobb doboza is csak úgy tud szólni, amilyen jelet az elektronikától kap.
(Kérdés: De hogy szól?) Egy valós, magyar vásárlói vélemény, álnéven:
„Daniel Hönckoff "Nekem már ez japán spec magos Neuronom van ráadásul az Insane tuninggal, ami az első ilyen a piacon. Nálam ugyan csak egy Audia Flight 3S t cserélt le és tudtam, hogy ez a kult integrált a szűk keresztmetszet a rendszeremben és hála a Neuronnak, végre meghallottam a rendszeremet, minden hang a helyére került. Korábban voltak sikertelen tesztjeim, jöttek mentek a komponensek, de a Neuron-t nem tudom, h mikor fogom lecserélni...??? Ez nagyon, nagyon végállomás ! Minden megmutat, nem rejt véka alá semmit, elképesztő, de nem túlzó dinamika, hatalmas tér, egységes hangkép óriási felbontással. Ami a forráson ott van és a kábelen eljut a Neuronig, azt meghallod! Abszolút high end hang, nem hifi, nem audiophile, high end ! Nem jó kifejezés, hogy ennyi pénzért ilyen hang. Ez az árától függetlenül is felveszi a versenyt a legdrágább erősítőkkel. Csak ajánlani tudom!” (Köszönöm)
Hát, ilyen a Neuron.
Összefoglaló.
Sokan és sokféle erősítőt építenek ma már Magyarországon, köztük elég jókat is, (kinek mi tetszik), a Neuron elsősorban a neutralitásával, könnyedségével, torzítatlanságával és teljesítményével az élvonalban van. Valószínűleg az egyik legjobb végfok ami eddig Magyarországon sorozatban készült, véleményem szerint kicsit eltérő felfogásban, de fej-fej mellett az általam nagyra becsült, kitűnő Allegro Flow One-al.
Szerintem ebben a körben nem értelmezhető a "legjobb" fogalma, mert ez nagyon szubjektív és rendszerfüggő. Zolinál ez, Bélánál meg amaz. A lényeg, hogy eljutottunk idáig. Van hazai felső osztály, ami hangminőségével simán versenyben tud lenni a külföldi elektronikákkal, nem csak a saját árkategóriájában.
A Neuron weboldala elérhető itt: http://gaussaudio.hu/neuron.html
Technikai adatok:
Méretek: 430 (szélesség) x 440 (mélység) x 160 (magasság) mm Súly: 34 kg ( 26 kg japán magos )
Teljesítmény: 4 Ohmra: 440W szinusz / csatorna, 2 x 500W impulzus (egyszerre a két csatornában )
8 Ohmra: 220 W - /csatornánként szinuszban, és egyszerre két csatornában is, ill. impulzusban egyszerre a két csatornában is.
2 Ohmra: 2 x 300W (impulzus, egyszerre mindkét csatornában)
Torzítás: < 0,01% THD, < 0,001% TIM
Frekvencia átvitel: 5 Hz – 70 kHz +0 dB/-1 dB Zaj: < -78 dB
Nyugalmi teljesítmény felvétel: 66W
Ha szívesen meghallgatnád, ennek semmi akadálya, egyeztess egy időpontot a 30-213-8232-es számomon (Budapest) , vagy ha Szlovákiában, akkor Schuster Zalánnál
A GAUSS gyártói weboldalt elérheted itt: gaussaudio.hu
Nagy Gábor Pál @ AudioWorld & Gauss
2022.Június