Premier ! - Az új Qualiton MC trafó
2017. február 11. írta: Analoglued

Premier ! - Az új Qualiton MC trafó

Mai mondandómat azzal kezdeném, hogy a kis dobozka, amiről szó lesz, valószínűleg az egyik legkevésbé problémás audio készülék, amit valaha is a kezemben tartottam. A világ tökéletlen – miért épp a hifi volna más? – az ember lépten-nyomon belefut valamilyen zavaró momentumba, ami vagy hangban jelentkezik, vagy fejben, de mindenképpen csökkenti az ember nyugalmi, egyszersmind elégedettségi faktorát. Ilyen állapotok között, az Audio Hungary aka. Qualiton ( aka. – ez egy angolszász rövidítés, ebben az amerikaiak járnak az élen, azon belül is az US Army, mindent rövidítenek, szóval aka. annyit tesz, hogy also known as – vagyis: úgy is ismert, mint…) kis (nagy! ) MC trafója olyan, mint a megnyugtató friss szellő, amely elfújja a város fölül a szmogot.

Eredetileg úgy képzeltem – és ez még tavaly volt – hogy tesztet írok erről a komponensről, jó ötletnek látszott összevetni egy nívós MC-képes phono elektronika (lásd Clearaudio ) és egy trafós illesztésű, hasonlóan nívós másik phono, az általam épített, némiképp módosított Indiscreet képességeit.

A dolgok általában egymásból következnek, a tavalyi hangszedő teszthez szükségem volt egy gyári phonora, hogy ne egy házilag épített elektronikán teszteljek, mert ezzel sokak szemében ( mekkorát tévednek, de ez legyen az ő bajuk ) hiteltelenné válna a dolog. Nagy Laci (L’Auditeur) szívességéből megkaptam a Nano-t ( lásd, teszt ) majd miután azt visszaadtam, a nagyobb testvérét, a Smart phonot.

Még korábban, az APX-200-as végfok meghallgatásakor Fábián Laci (Audio Hungary ) jelezte, hogy készül egy új MC trafó, ha van kedvem, szívesen ad majd egy mintát, hallgassam meg. Az ilyen „beszólások” mindig felvillanyoznak, szeretek új tapasztalatokat gyűjteni, és mivel drukkere vagyok minden magyar terméknek, (semmivel sem vagyunk tehetségtelenebbek a nagy márkák mögött állóknál ! ) örömmel vettem a szíves felajánlást. Így hát, amikor a hangszedők a kezembe kerültek, időszerűnek láttam telefonálni, és húzni a csengőt egy ilyen trafóért. Meg is kaptam, postafordultával, ez úton szeretném megköszönni a lehetőséget és a gyors reagálást is!  S ha már ez így alakult, nagyon szerettem volna megtudni ( szerintem, ez minden MC hangszedő aspiráns hobbytársamnak érdekes ) hogy egy magyar gyártmányú MC trafótól mit várhatunk ma?

qualiton_mc_transformer_front.jpg

Tudok róla, hogy néhányan felvették a kesztyűt, és tekertek pár jó trafót idehaza, de legjobb tudtommal a néhai KFKI trafó óta bolti kereskedelmi forgalomba azóta sem került hasonló magyar termék. Ez önmagában egy olyan momentum, amely rangot ad a Qualiton új eszközének. Végre ismét van hazai megoldásunk, talán furcsa egyeseknek, de én ennek őszintén, tiszta szívből örülök.

Szóval, azt gondoltam, hogy amikor erről a kis dobozkáról írni fogok, az amolyan teszt-féleség lesz, az unalomig szokott módon, paraméterek, leírás, meghallgatás, trataratta…. Azonban, most amit írni szeretnék, ahogy így forgatom a fejemben, az sokkal inkább egy élménybeszámoló….

Tulajdonképpen nincs is mit tesztelni rajta.

Mérnök létemre (ez kicsit abszurd) nem szeretek hosszasan leragadni a technikai részleteknél, ennél eredmény-orientáltabb vagyok. De felfogom és el is fogadom, hogy vannak mások, akik csak akkor adnak hitelt bárminek, ha azt valamiféle mérési eredménnyel párosíthatják, számszerűsíthetik, digitalizálhatják, számukra az a megnyugtató. Legyen itt pár sor a kedvükért is.

Paraméterek

Az Audio Hungary honlapján is megtalálható adatok szerint,

  •  

Névleges kimeneti jelszint

5 mV

Bemeneti érzékenység

0.325 mV

Bemenetek száma

oldalanként egy aszimmetrikus bemenet

Kimenetek száma

oldalanként egy aszimmetrikus kimenet

Áttétel (üresjárásban)

1:18

Teljes harmonikus torzítás

< 0.02% (névleges kimeneti jelszinten)

Frekvenciaátvitel

5 Hz - 90 kHz (-3dB)

Névleges forrásimpedancia

2 - 10 Ohm; 5 - 30 Ohm; 15 - 50 Ohm; egyedi igény alapján is hangolható

Névleges terhelő impedancia

47 kOhm

Bemeneti impedancia

145 Ohm

Erősítés (névleges lezárásokkal)

+24 dB

Súly

1 kg

 

A fenti paraméterek nagy része ugyan egyértelmű, de van közöttük olyan, amit érdemes kicsit jobban megérteni, hogy pontosan le tudjuk játszani fejben, hogy mi történik ( nagy vonalakban ) egy MC trafóban. Számunkra, leendő vásárlók számára két adat lesz igazán lényeges. Az egyik a bemeneti impedancia, a másik pedig az áttételi arány.  Az előbbi megmutatja, mennyire terheli a trafó primer (bemeneti) tekercse a hangszedőnket áramban. (Terhelés = áram átfolyás ) Minden elektronikus áramkörben, amelyben valami feszültséget állít elő (generátor) és amelyben terhelés is van (zárt áramkör) el fog indulni egy elektron áramlás (áram ) amelynek mágneses tere van. Ez a mágneses tér ellentétes hatású az áramot létrehozó mágneses térrel. (Lenz törvény). Nos, ez esetben a Lenz törvényben leírtak hatására, minél jobban terheli a trafó primer tekercse a hangszedőt, annál jobban fékezi a tekercs mozgását. A gyakorlatban ez bizonyos mértékű dinamika kompressziót jelent, ugyanakkor bizonyos, a hangszedőben keletkező káros vibráció, tűszár rezonancia kioltását is egyben. A világon mindennek két oldala van, (Jin és Yang) most is kapunk valamit a veszteségekért cserébe.

Minél kisebb a bemeneti impedancia, annál nagyobb a terhelés ( a hangszedő tekercsén átfolyó áram), annál jobban „fogja” a trafó a hangszedőt ( itt van egy párhuzam az erősítők és a hangszórók közötti állapotokkal, meg az ú.n. damping faktorral, ahol az erősítő minél alacsonyabb kimeneti impedanciája fékezi a hangszóró membrán tehetetlenségéből származó „önálló életét”, csak ha valaki már hallott erről, ugyanaz a jelenség). Egyszerűbben: Kis impedancia = nagyobb áram = nagyobb mágnesség = nagyobb fékeződés.

Igen, igen. Jól érzitek, itt nagyon résen kell lenni, hogy mennyi legyen az annyi. Mert a tekercseket se alul, se felül terhelni nem jó, nagyon el kell találni a mértéket. ( Mennyire jó lenne, ha mindenki megtanulna MC trafót méretezni, és ezzel együtt megtanulná, hogy megtartsa az élet dolgaiban is az egészséges mértéket…. Istenem….)

A bemeneti impedancia persze nem egy kitalált érték. Egy MC trafó lélektana főképp metallurgia, kisebb részben tekercselési technológia, és még kisebb részben szimpla elektronika. Itt most a metallurgián van a sor, a magnak megvannak a maga mágneses tulajdonságai, amelyek meghatározzák, hogyan, milyen dróttal, hány menetből kell a primer oldalt megtekercselni. Ez hozza magával egy részben a majdani bemeneti impedanciát. Amit aztán később, elektronikus úton lehet finomítani. Az Audio Hungary cég ezeket a trafókat hajlandó a vevő egyedi igénye szerint a Kedves Vásárló hangszedőjéhez optimalizálni, vagyis eleve leveszi a vállunkról a kísérletezgetéssel járó gondokat. Csak meg kell adjuk a rendeléskor, milyen hangszedőhöz kérjük az illesztést. Korrekt, kényelmes, gyári megoldás.

qualiton_mc_transformer_inside.jpg

Na, és akkor az áttételi arány. Két dolgot tudunk meg ebből. Az egyik az, hogy adott MC hangszedő kimeneti jel mellett ( ez jellemzően a 0,2 – 0,6 mV közötti érték szokott lenni ) mekkora erősítés keletkezik. A trafó a primer és szekunder oldal tekercseléseinek menetszám-arányában erősít. A menetszám-arány az áttétel. Itt az 1:18 mellett, ha van egy 0,2 mV-os kimenetű hangszedőnk, a trafónk kimenetén ennek 18 szorosa, ( cirka ) 3,6 mV fog megjelenni. A gyakorlatban ugyan ennél kevesebb, de most nem szeretnék elektronikai továbbképzést tartani, haladjunk. Az áttételi arány nem igazán a jelszintek miatt érdekes, hanem az impedancia-transzformáció miatt. Figyelj, itt jön a lényeg ! A trafó a kimeneti lezáró impedanciát az áttételi arány négyzetének megfelelően transzformálja le a bemenetre. (OK, ezt emészteni kell, tudom. Megmagyarázom.)

Adva van egy phono erősítő (RIAA korrektor, régiesen szólva), amelynek a jellemző gyári bemeneti lezárása (impedanciája) majdnem tisztán Ohmos (némi kapacitás mellett) 47 KOhm. Ez egy szabvány érték, így készülnek az MM phono elektronikák. Ha ennek a bemenetére ráakasztunk egy MC trafót, az az áttételi arányának a négyzetével osztja le ezt a 47 KOhm értéket a saját bemenetére. Itt, az 1:18 aránynál 18 a négyzeten = 324. Vagyis, 47 KOhm, azaz 47000 Ohm / 324 = 145,06. Az MC hangszedőnk ekkora terhelést fog érzékelni. Nézzük meg a gyári adatokat…. bemeneti impedancia….lám…145 Ohm… Bingo.

Szinte bármely MC hangszedő illesztése, kényünk-kedvünk szerint megvalósítható egy adott trafóval, ha van egy forrasztó pákánk, meg egy számológépünk. Csak a 47K változtatásával, a fenti módon, olyan lezárást adhatunk az MC hangszedőnknek, amilyet csak tetszik, ill. amilyet az a legjobban szeretne. A 47K Ohm nem egy kőbe vésett érték, még MM hangszedőknél sem, a phono erősítőt állatira nem hatja meg, mekkora ellenállást biggyesztünk az elejére. Őt inkább a bemeneti jelszint érdekli jobban, mert neki 1000-et kell erősítenie, hogy vonal szintű kimeneti jele legyen ( 0,771 V), és a RIAA korrekciót is véghez tudja vinni. Ekkora erősítés mellett nagyon szűk a bemeneti vezérlési tartomány.

Na, ennyit a számokról, meg az adatokról, remélem mindenki elégedett. Lássunk némi szubjektív megfigyelést :-)

qualiton_mc_transformer_back.jpg

Kicsomagolom a kis dobozt, nagyon szép, polírozott rozsdamentes acél ház, rajta diszkrét felirat „Qualiton’, semmi fennhéjázás, ez jó.  Szigorúan funkcionális, be és kijáratok, egy test csatlakozó a hangkarnak, és szia. Nincs mit tovább bonyolítani rajta. A dobozt kézbe fogva, azonnal meglátszik a kéznyom, elrontva a csillogó összképet, vélhetően a legtöbben egyszer összedugják a lemezjátszóval, erősítővel, és legközelebb akkor nyúlnak hozzá, amikor az asszony nagytakarítani szeretne. Adnak hozzá egy kis kendőt egyébként, hogy a kéznyomokat letakaríthassuk.

A fém ház jó külső zavarvédettséget ad, nem volt problémám az elhelyezéssel.

A Qualiton MC trafó felidéz bennem egy erős párhuzamot. Csak egy rövid sztori. A 80-as években a vadászrepülőgépek fegyverrendszereinek tervezésében egy (akkor) újfajta elvet kezdtek el alkalmazni. Az elv neve „Fire and forget” lett, azt jelenti, tüzelj, és felejtsd el. Harci helyzetben a vadászpilóták pszichés terhelése a legtöbb embernél másodpercek alatt leverné a biztosítékot, ők sem bírják hosszan. Ilyenkor minden módszer, ami csak rövid figyelmet igényel, életbevágóan jól jön. Emiatt olyan fegyvereket (rakétákat) kezdtek el fejleszteni, amelyek aktív önirányításúak, vagyis indítás után autonóm módon, önállóan találják meg és követik a célt, és annak mozgásától függetlenül, jó eséllyel eltalálják azt. Maguktól megoldanak egy problémát. (Sparrow, Sidewinder, AMRAAM – már megint egy amerikai katonai rövidítés, Advanced Medium Range Air to Air Missile , azaz fejlett közepes hatótávolságú levegő-levegő rakéta. Na, ilyen az US Army terminológiája…)

Szóval, elnézést az elkalandozásért, a Qualiton MC trafó egy igazi magyar Fire and Forget fegyver. Vedd meg, és felejts el egy problémát. Ugyanis jó MC illesztő egységet találni nem olyan könnyű. Vannak, akik az elektronikákban hisznek inkább, legyen a phono erősítő MC-képes, és ennyi. Nem szándékoznak kiadni plusz pénzt egy közbülső ( úgymond, ha meg lehet oldani eleve az erősítőben, akkor szükségtelen ) eszközre, plusz a hozzá való kábelre. Tisztán anyagi oldalról nézve, megértem őket, sőt, magam is egy időben az Ortofon meg a KFKI trafók után nagyon sokáig egy Hiraga MC headampot hallgattam. Ennek a megközelítésnek az igazát, véleményem szerint a hangszedő minőség határolja be. Az alsó középkategóriáig bezárólag ( Ortofon Quintet, Goldring Eroica, ilyenek ) ezt az elvet jó eredménnyel lehet használni, és anyagilag sem borul fel a rendszer balansza, hülyén nézne ki, ha egy száz ezres MC-t használnánk egy 300 ezres trafóval.  ( Hozzáértők szerint, ezt a véleményemet majd revidiálni fogom, s ha így lenne, majd beszámolok arról is, biztosan lesz komoly oka. Dolgozom ezen.)

Azonban, efölött eljutunk a hangszedők terén egy sokkal kifinomultabb világba, ahol olyan apró nüanszok is számítanak, mint a lezáró impedancia pár tíz Ohmos változtatása, a külső és a tápegységből érkező zavarok, amit csak és kizárólag egy akkus táplálással lehet kiszűrni, annak viszont álmos a hangja – hacsak nem veszünk nagyon-nagyon drága akkukat. Ha ebben a kategóriában megnyugtató, „Fire and Forget” megoldást keresünk, relatív hamar rá fogunk jönni, hogy az egyik megoldásunk egy jó trafó. Van másik megoldásunk is, léteznek kifinomult MC elektronikák, de az nagyon sokba, milliós tételbe fog kerülni.

Utóbbi időben két MC hangszedő volt nálam hosszabban porondon. Az egyik egy speciális Denon, egy DL-103 SA amelynek a tűjét Angliában kicseréltettem egy Paratrace ( egyfajta SAS ) tűre. Ennek 14 Ohm a belső impedanciája, és mint tudjuk ennek 5-8-szorosa szokott lenni az ideális lezárás. Vagyis 112 Ohm, de nem gond, ha ennél kicsivel több. A másik Playmate, amelyet a mai napig is nagy szeretettel hallgatok, a Clearaudio MC Concept,  a teszt során tetszett nekem ez a hangszedő annyira, hogy vegyek egyet magamnak. Ennek még alacsonyabb, 11 Ohmos belső impedanciája van, de ezt nem kell annyira „fogni” nincsenek hallható rezonanciái, mint a Denonnak.

Mostanában, amit gyakran hallgatok, Al di Meola Cielo e Terra-ja, továbbá Leonard Cohen-től a Ten New Songs, ill. most vettem egy 180 grammos Dire Straits lemezt, a  Calling Elvis-t, nagyon jól szól. Valamint a szintén (nekem) új Djabe dupla koncert album (a kék). Plusz, hihetetlen, de egy 80-as években készült, magyar Hungaroton lemez, a szintén dupla Moziklip, ami ugyan cseppet sem semleges hangú, van egy kis mélykiemelése is, de nagyon koncertszerű némelyik számon. Nem egyöntetűen, de néhány szám nagyon el van találva.

Analóg teszt- front endem a szokásos, Pink Triangle PT-TOO a Koshin GST-1-es karral, OL DC motorral, illetve újabban egy Roksan Xerxes, Origin Live Zephyr-el.

Nem írom le lemezről-lemezre, nincs értelme, csak impressziók szintjén.  Első körben, arra voltam kíváncsi, mi történik, ha kikapcsolom a Clearaudio Smart phono MC beállítását, és a trafón keresztül hallgatom ugyanazt a phonot. Nincs észveszejtő különbség, a trafó számomra természetesebben szól, eltűnik egyfajta elektronikus mellékíz. A Smart phono amúgy elég neutrális, eléggé egyben van, nem érződik rajta hogy elektronika. Mégis, ahogy a trafó bekerül a láncba, jól hallhatóan lekerekíti azt a kis épp csak észrevehető tranzisztor hangot. Ezzel együtt, a középmagas – magas tartomány is egy kicsit veszít a definiciójából, bár én ezt sokkal inkább a plusz kábel ( Van Damme ) rovására írom, mint a trafóéra. Itt jön az, hogy igazuk van azoknak, akik az alsó árkategóriákban kerülnék a plusz kábelt, mert amit meg tudnának fizetni, az gyengíti a hangot.

A Qualiton trafó majdnem teljesen karaktertelen. Azért nem, a mélyei picit hangsúlyosabbak, mint a levegője, egy észrevehető „loudness effekt” ami abszolút nem zavaró, sőt, dögössé, jól hallgathatóvá teszi a hangját. Al di Meolán a tér, a levegő nagyon meggyőző, valamennyire veszít a térmélységéből, ebben a tekintetben a Smart phono MC beállításban jobb. A térhatása jobb-bal irányban impresszívebb, mint előre-hátra, kicsit előrébb hoz mindent. A DL-103 SA plusz a Qualiton mélyben annyira erős, hogy a szintén erőteljes KEF Reference dobozok kis túlzással, alig bírják a mély hang tömegeket a Moziklipen. Magasban a Denon jobban szeretne egy nyíltabb trafót, kicsit sötét a tónus.

Átváltva az MC Concept-re, megjön a magas tartomány, életre kelnek a dolgok, a mélyek a helyükre kerülnek, „minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve” , mint anno Ferenc József KuK. ( Már megint egy rövidítés, Kaiser und König, osztrák Császár és magyar Király, ha valakinél ez lemaradt volna… ) Itt is érzem, jóval kevésbé, vagy inkább csak ez a hatás itt jól jön, a Denonon meg sok, a trafónak van egy „vastagító hatása” az egész hangkép energikusabb, teltebb, közelebb az élőhöz ( a Clearaudioval).

Átváltok az Indiscreet-re, az a phono vidámabb, mozgalmasabb, felnőttebb hangú, kevésbé feszes, nem akar annyira precíz lenni, mint a Smart, kicsit bohém, de élményszerűen az. A trafóval is az. Ez jó hír, a trafó nem fogja vissza a mikrodinamikát, talán csak egy nagyon kicsit, semmi komoly, ezen is vidám a zene. Inkább csak nyugodtabb, ez bizonyos zenéken, klasszikuson, jazzen jó, AC/DC-n nem annyira, de mondom, oda kell figyelni, hogy ez átjöjjön.

Végeredményben,

Az Audio Hungary MC trafója egy jól sikerült produktum, szerintem. Mindent tud, amit egy jó trafónak tudnia kell, ezen az áron különösen. Fenomenális mélytartománya van, finom, tiszta magas tartománya, ami sohasem fárasztó. Térhatása széltében nagyszerű, mélységében kicsit szűkebb, mint lehetne, de ez sem zavaró. Realisztikusan szól, ha jól választjuk ki hozzá a hangszedőt. El tudom képzelni, hogy ez a trafó elsőrangú illesztő egység lehet a nálunk is kapható Audio-Technica felsőbb kategóriás MC hangszedőihez ( OC9 Mk.3, stb.), amelyek szokásosan kicsit vékonyabban szólnak a kelleténél, ugyanakkor fényesebbek is, ezt a hiányosságukat ennek a trafónak a karaktere egy részben kompenzálná. A maradék részhez a megfelelő kábel választás a kulcs, a trafó és a phono erősítő között. Nálam a Clearaudio MC-vel is nagyon jól partiban volt, ez mutatja a cég árpolitikájának a helyességét, ezek azonos kaliberű dolgok.  Ismét egy kitűnő magyar termék, tök jó hogy van nekünk egy ilyen, végre. Abszolút nem túlzás az egyetlen rajta olvasható felirat: Qualiton.

NGP. AudioWorld, 2017. Február

A bejegyzés trackback címe:

https://audioworld.blog.hu/api/trackback/id/tr412248068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bgd75 2017.02.13. 08:42:10

Kedves Gábor!

Remek volt a cikk, mint mindig, de most engem egy mellékvágánya érdekelne: A Dire Straits On Every Street LP-jére már nekem is régóta fáj a fogam. (Sajnos használtan sehol nem leltem fel.) Itthon az MM-ben vetted, vagy másik forrásból származik?

Köszönöm!

Analoglued 2017.02.13. 10:29:19

@bgd75: Helló! A Face the Music-on vettem. Itt: facethemusic.hu/

Sok sikert! Gábor

Jetiinasia 2017.03.03. 18:16:40

Csak azt nem értem hogy a hájendsón miért nem volt tavaly és tavalyelőtt bekötve a rendszerbe ha már el akarnak adni ilyen ezközt?! Mert demóra egy MM hangszedővel szerelt gyalú volt bekötve, abboli is valami budget.

Analoglued 2017.03.03. 20:35:22

@Jetiinasia: Talán azért, mert ennek a trafónak a hivatalos megjelenése, mint termék ez év elején volt, előtte csak nullszéria volt, az meg még nem kereskedelmi termék. Abban én is egyetértek, hogy az Audio Hungary termékei megérdemelnének egy sokkal jobb analóg front-endet, mint amit a shown használtak hozzá. Egy Ortofon 2M Red nem tud kiszolgálni milliós elektronikákat. Gondolom most már, hogy van jó trafó, a következő kiállításon valamilyen MC lesz a lemezjátszóban.

Bela Triznjak 2017.03.05. 19:56:37

A gyalu Marantz TT-15 volt (ami egyébként Clearaudio gyártmány ) Viruoso MM-el. MC vel kezdtek demózni,csak egy látogató kitörte a tűt véletlenül az elején.Így is jól szólt,sokunknak bejött.
süti beállítások módosítása