Az esős késő őszi szombati napokat zenehallgatással tölteni mindig testet és szívet melengető élmény. Az embernek nincs nagy kedve kint ténferegni a nedves zimankóban, a fűtött szoba melege, meg egy pohár jó bor ígérete a jó zene mellé, sokkal csábítóbb.
Jubilee
Bár, ezen a hétvégén mindezen „kellékek” egyike sem hiányzott, mégis, a legnagyobb csábítást számomra mégsem ezek, hanem egy legendás, a fiatal audio-jövevények által kevéssé ismert hangdoboz főnixmadár szerű újraéledése adta. De ne szaladjunk nagyon előre, mindennek története van, és nekem is megvan az ide vágó saját kis történetem. Nem kell aggódni, nem lesz túl hosszú.
Anno 1987, még a régi rendszerben ( ahol is, mint azt biztos forrásból lehet tudni, elnyomás volt, aztán jött a változás, és az elnyomás helyett falazás lett, ahogy Nádas Gyuri mondaná, legújabban pedig kerítés, de nem akarok félremenni a mondandómmal ) kezdődött a dolog – számomra. Akkoriban még nem volt a mai Heed Audio közvetlen elődjének számító Zsolt Audio sem, Huszti Zsolthoz egy közös ismerősünk révén jutottam el először. A sors érdekes játéka, hogy mind a ketten a mai napig is hangdobozokat terveznek, építenek, más audio eszközök mellett. Sanyarú idők jártak akkoriban, a minőségi zenehallgatásra hangdoboz vonalon alig nyílt mód. Volt az Orion HS család, épp lecsengett a Ramovill által szigorúan ezer pár erejéig behozott Heybrook HB1- láz, ezen kívül valamire való hangszórója csak a soványka, 3 évenkénti valutakeretet a rokonoktól elkuncsorgó, Bécset megjárt keveseknek volt. Zsolt – nagyon jól ráérezve a helyzet tarthatatlanságára - már akkor is azon dolgozott, hogy összehozzon valamilyen alternatívát, elfogadható áron. Később, a rendszerváltás után beindult a Zsolt Audio, jött a falazás, mármint a Krúdy Gyula utcai pincében, a Regák, az Ion Obeliskek, amelyeknek a méret és formavilága visszaköszön a mai Heed elektronikákban, persze sokkal magasabb minőségi szinten.
Hangdoboz születik
Az Ionok kihalásával pedig megszülettek az Ion technikára épülő korai Heed elektronikák. Ide kívánkozik egy kis kitérő. Nem tudom, hányan érzik bele ebbe a névválasztásba azt, amit én, és még tartozom magamnak azzal, hogy Zsolttal megkonzultáljam, mennyi igazság van a meglátásomban, de aligha tévedek nagyot. A Heed ( ejtsd: híd … ) név szimplán, egyszerűen az elektronikában régóta ismert hídkapcsolásból ered(het). Technikailag azért, mert az eredeti Ion erősítők ugyan nem voltak hídkapcsolásúak, viszont egy oldalas táppal üzemeltek, és egyöntetűen egy csatoló kondenzátorral vezették ki a hangot a végfokból a hangszórók felé. A csatoló kondenzátor, bár működik, több bizonytalanságot is hoz a rendszerbe, a hangminőségnek sem tesz túl jót, és az élettartama is véges. Maga a hídkapcsolás további előnyökkel is jár, de lehetővé teszi a kondenzátor elhagyását, azon az áron, hogy így a hangszóró mindkét kapcsán ugyanaz a fél-tápfeszültség lesz jelen. Ez a hangszórót nem zavarja, mert csak a különbségre lesz érzékeny, viszont a hang sokat fog javulni. Zsolt a Heed-al olyasmit akart alkotni, ami legalább olyan jó, mint az Ion volt, vagy inkább még jobb, de már nem Ion.
Ez volt (szerintem) a HEED alapötlete, és a koncepció bevált, a korai modellek nagyon kellemesen, zeneien szóltak. A másik alapkoncepció, ami úgy látszik a siker egyik alapköve, hogy a Zsolt Audio ( ahogy a Heed Audio azóta is ) már a kezdetektől rendszerben gondolkodott, nem csak önálló készülékekben. Lássuk jól, ugyanez az elv fellelhető más, sikeres, nagy nevet szerzett gyártók, gyártmánystruktúrájában, piaci viselkedésében is, lásd Linn, Rega vagy Audio Note.
Heed Obelisk SI - a múlt és a jelen találkozása
A rendszerhez, a jó elektronikához kell és dukál is a jó hangdoboz. 1991-et írunk, már mindenhez hozzá lehet jutni külföldről, igaz mindenből vastagon rendelni kell, hogy kiszolgáljanak ( jó áron). A lehetőség adott, a neves hangszóró gyártók termékei elérhetők lettek, és persze ott volt Zsolt hangszórókhoz fűződő „jó viszonya” is. Komoly elektronikához komoly doboz való, nem lehet kisdobozt építeni, különösen egy elő-végfok mellé ( Nexus). Álló (STANDing angolul) doboz kell, megfelelő litertérfogattal a mély hang visszaadáshoz, szép kivitelben, és illesztve a Heed elektronikákhoz. Itt a lényeg.
A StandArt dobozok – bár a saját meghallgatásaim alapján, önmagukban is megállták a helyüket, más rendszerekben – a maximumot mégis a Heed elektronikákkal nyújtották, és vica-versa, az akkori Heed néha kissé mélytónusú, bizonyos rendszerekben határozottan sötét hangzása a Stand Art-okkal vált teljesen koherenssé, és az a plusz mély többlet egy picit kompenzálta a doboz gyorsaságából eredő (kis membránú mélysugárzó) enyhe vékonyságát.
Jól emlékszem, egyszer a Krúdy-ban, a pincében hallgattam ezt a rendszert, a Nexus elő-végfokot egy StandArt 2-vel, egy Zorán lemezzel. Egészen megdöbbentő volt, ahogy ez a páros közvetíteni tudta a Zorán énekében megbújó érzelmeket. Az érzelem közvetítés képessége az zene reprodukció legmagasabb foka, a High-End Audio egyik, ha nem a legfontosabb fokmérője, véleményem szerint.
1991 régen volt, de egy ilyen rendszerrel a mai napig is remekül lehetne zenét hallgatni, nem kellene feltétlenül ácsingózni az upgrade-ek után. Ez pedig azt jelenti, hogy a dolog kiállta az idő próbáját, minőség és értékállónak is bizonyult egyszerre. Nagy szó ez a mai világban.
Az idők változnak, ahogy a hangzásideál is, a mérnökök, az alkatrészek, a technológiák fejlődnek, és 25 év után a tervező joggal teszi fel magában a kérdést, vajon mire jutna a régi ötlet ma, a mai lehetőségek közepette, a mai tudás birtokában? A kérdés nagyon is jogos, én magam, személy szerint látok is némi párhuzamot az e helyen olvasható Quad 405 Extreme projektem, és a StandArt újraéledése között, hisz talán mindkettő ötlete ugyanannak a kérdésnek a válaszát keresve merül fel, bár a 25. jubileum azért egy kivételesen jó alkalom is egyben a válasz megtalálására.
Stand Art Jubilee
A Heed Audio nem csak elektronikai technológia téren, de hangdoboz téren is rengeteget fejlődött az idők, az elmúlt 25 év során. A Shahinian-okra hajazó Enigma sorozat, és az egészen különlegesen szép, zászlóshajó Envoy már messze meghaladták a korábbi StandArt standardját ( bocs a szófordulatért), ahogy Zsolt a cég hangszóró tervezési alapelveiről mesél a bemutató során, a lelki szemeim előtt szinte látni vélem az ívet, amin ez a fejlődés halad. Az Enigmák sokban eltérnek a hagyományos hangszóró tervezési gyakorlattól, különösen a hangnyomás diszperzió tekintetében, ami az élő zenéhez közelítő hangtér és energia visszaadás egyik alapköve. Sokszor még a nagy, drága High-End dobozok sem képesek a szoba minden pontján, vagy csak legalább a hallgatási távolságban, elegendő szélességben a teljes frekvencia tartományban azonos hangnyomás létrehozására, ez az Enigmák egyik erős pontja. Zsolt elmondja, hogy hagyományos hangdobozokkal nagyon nehéz hasonlót létrehozni, és ez a legújabb StandArt-al, a Jubilee-vel sem valósul meg teljesen, de a tervezésekor törekedtek a két design közelítésére e téren. A doboz szándékoltan kis szériában, előre eldöntötten 25 +1 példányban épül csak meg. Ez utóbbi 1 pár Zsolt saját hálószobáját fogja díszíteni, és ez nem vicc, a kidolgozás, a famunka annyira szép, hogy valóban esztétikai élmény, bármely igényes milliőben helyet találhat magának.
Méretben szigorúan a régi StandArt mérete volt a mérvadó, hiszen ez is egy StandArt, még ha minőségében messze túl is mutat a régi dobozokon. Az érzékenység 91 dB, egy nagyon jól eltalált érték. Társul mellé egy megfelelően lapos, szélsőségektől mentes, könnyen hajtható impedancia görbe. Így a doboz a lehető legszélesebb körben kompatibilis szinte bármilyen erősítővel, 5W-tól a 200W-os erőművekig, csövestől tranzisztorosig. Ahogy ezt Zsolt a bemutatón igyekezett is demonstrálni, egy Pointe integrálttal, EL34, 2x30W, szó nélkül hajtotta a dobozokat. Sokat azért nem erőltette Zsolt a Pointe-t. Részben, mert az nagyon felmelegedett a trafók környékén, vélhetően nem akart kárt tenni benne, részben pedig azért, mert a kis 600 ezres Pointe, bár sima, lágy hangúnak bizonyult, ebben a felállásban távolról sem tudta azt a sebességet, finom felbontást nyújtani, amit a nagyobb Heed elektronikák adnak. Valljuk be, egy ilyen összejövetel alkalmával, amikor egy doboz valós kaliberét szeretnénk másfél órában a hallgatóság elé tárni, nem érdemes rangon alul házasítani a dobozt. Mondom ezt annak ellenére, hogy árban a Pointe és a StandArt Jubilee elég közel esik egymáshoz, utóbbi a 440 ezer Forintos árával alatta van a Pointe 600-ának, mégis ebben a párosításban a Pointe szabja a gátat, a Jubilee a komolyabb Heed-akkal sokkal nagyobb kaliberben tudott megszólalni. Ez a tény, mint annyiszor más alkalommal, ismét megerősít engem abban a véleményemben, hogy az erősítő választás sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a végső hangminőséget, mint a hangszóró – egy adott szükséges minőségi szintet elérő doboz esetén.
Nemkülönben, a fenti tapasztalat egyfajta üzenet is, azoknak, akik még mindig abban a tévhitben élnek, hogy ha a tranzisztorról csőre váltanak, egyszerre minden nagyon rendbe jön. Hát piszkosul nem, más hibák és más erények jelentkeznek, de csöbörből vödörbe kerül az illető, sok pénzért. Vannak bizonyos tranzisztoros, és bizonyos csöves erősítők, amikre nagyon megéri váltani. Sajnos abszolút nem tudok egyet érteni azzal, hogy a szánalmasan gyenge tranzisztoros elektronikákkal szerzett rossz tapasztalatok után valaki hanyatt-homlok a csöves világba kívánkozik, pláne ugyanabban az árkategóriában. Ennek a gondolatmenetnek a konklúzióját nagyon jól lehetett hallani a StandArt bemutatón, kérdés hogy az ott egybegyűlteknek vajon ez a tapasztalat mennyire jött le.
Mindenesetre, ami a mai témám szempontjából fontos, igazán jó hír, hogy a StandArt Jubilee felette van annak a minőségi szintnek, ameddig ő maga képezne gátat, érzésem szerint egy nagyjából másfél- két milliós erősítőig bezárólag.
A bemutató után, a gondolataim elkalandoztak a miértek és hogyanok mezsgyéjére, és bár eredetileg nem volt szándékom értékítéletet alkotni, most épp valahogy ezt kissé nehéz elkerülnöm. Legyen az én szubjektív ítéletem afféle összegzés is egyben, hátha sikerülne pár mondatban összesűríteni a gondolataimban felmerülő százféle aspektusát a dolognak.
A bemutató jól szervezett volt, nem volt egymást taposó tömeg, mindenki elfért, a jó borok ellenére mindenki meg tudta tartani a mértéket, fogyasztásban és vélemény-nyilvánításban egyaránt, ez a közönséget dicséri. Szakmai szempontból értem Zsolt abbéli törekvését, hogy igyekezett ezt a különleges dobozt több szempontból is bemutatni, részben olcsóbb rendszerbe illesztve, mintegy jelezve, hogy lám-lám, mennyire helyén van ez itt is, mintegy koronájaként egy szerényebb rendszernek. Ugyanakkor, a doboz annyira felbontó képes, hogy az éppen hogy közepesnek mondható kisebbik Heed (Elixír) rendszer gyengéi kis túlzással szinte átüvöltöttek a dobozon, nehéz ezt nem hallani már az első 1 percben. Mivel én már az aznapi sokadik társaságban kértem és kaptam helyet, úgy délután 4 óra után, nem gondolom, hogy az elektronikák bemelegedésének hiánya okozta azt a hangkaraktert, amitől én, a ( JÓ !!! ) tranzisztoros, FET-es elektronikák elkötelezett híve, azon kaptam magam, hogy mennyire meghallgatnám ezt a dobozt inkább azzal a Pointe csövessel…
Következő lépésben a Pointe tényleg besimította a hangot, eltűnt az Elixír tipikus tranzisztor hangja, és átadta a helyét egy kerek, meleg, …. semminek. A Pointe nem tudta életre kelteni a StandArt Jubilee-t. Talán nem elegendő a 91 dB....? Ezt Zsolt is azonnal észrevette, és innentől már nem is küzdöttünk tovább az „audiofil” középkategóriával, a nagy HEED-ak végül helyükre tették a dolgokat – amennyire tudták. A lemezek sokkal jobban szólaltak meg, megjött a tér, levegő, tisztaság, sajnos anélkül, hogy zenei értelemben sikerült volna ugyanekkora lépést tenni előre. Én a forrás oldalon kezdeném keresni ennek az (elsődleges) okát, de ebbe most nem mennék bele (hosszú, és félő, hogy lelőnek, még mielőtt befejezném ezt a cikket ) maradjunk a doboznál.
Számomra a StandArt Jubilee egy nagy, egyszersmind jó érzésű meglepetés. Túl azon a nosztalgián, amit az ember óhatatlanul is érez, ha a régi dobozt, az elődöt ismerte és kedvelte, a mostani változat erényei messze túlmutatnak a hibáin, ezzel együtt messze túlmutatnak az ellentételezésként elkért áron is. A hangja teljesen kiegyenlített, nincs hallható nyoma a doboz rezonanciáinak. Fázismenete, ezzel együtt a térhatása, kitűnő. A sebességére sem lehet panasz, elegendően gyors, nem torzít ( jó erősítővel ) és nagyon tiszta, szélesre tárt ablakot nyit az elé tett rendszer értékeinek megítéléséhez. Ebben a minőségében akár még afféle referenciaként is használható, ha valaki erre használná. Emlékeztetnék, a referenciák egyik ismérve, hogy minimális saját karakterrel rendelkeznek, igyekeznek eltűnni a szemünk elől. Ilyen vonatkozásban a StandArt Jubilee csaknem referencia kaliber. Kár volna csak erre használni, mert jól kiválasztott elektronikával, egy közepes méretű lakószobában szerintem nagyon jól fog tudni vele zenét hallgatni a 25 szerencsés vásárló. Talán épp ez a tulajdonsága a legabszurdabb. A doboz annyira jó, hogy a saját árának négy-ötszörösét kell majd elkölteni a boltban elektronikára, ( vagy nagyon okosan kell a használt High-End piacon válogatni… ) hogy kihozzuk belőle a lehetőségei nagy részét. Annyira jó, hogy egy másik abszurd gondolatot is megszült bennem, mennyire szívesen meghallgatnám ezt egy LZ-vel, vagy akár egy APX-200-assal is. Az előbbi relaxáltabb, folyékonyabb mint amilyennek nagy HEED végfokot már máskor is hallottam,, utóbbi pedig dinamikailag erősebb, térhatásban talán még tágabb, levegősebb, a fülemben őrzött hangkarakterek alapján. De jó volna egy közvetlen A-B-C összehasonlítás, egy ennyire tiszta tükörben. Mindazok, akik a tegnapi bemutatón fanyalogtak, szinte garantáltan nem a doboz minősége miatt jutottak tév-következtetésre.
Magam részéről őszintén sajnálom, hogy ez a doboz csak 25 példányban fog megépülni. Ezen az alapon, nagy-nagy örömmel látnék egy Rega-módszerekkel költség-optimalizált, többek számára elérhető, a hangminőséget, a pozitívumokat jobbára megtartó változatot, amit végre magyar termékként teljes szívvel lehetne ajánlani – azoknak, akik hajlandóak mellé tenni a neki kijáró minőséget elektronikában is. Lehetne belőle az évtized Best Buy doboza. Nem viccelek. De a mostani változattal sincs baj, így is nagyon meggyőző az ár-minőség hányados. Nem is beszélve a számozott példányok birtoklásának érzéséről, a gyűjtők imádják az ilyesmit. A befektetés nem csak a limitált széria ritkasága miatt megalapozott. Ha aspirálsz egy jó dobozra, menj, és vegyél egyet ! Még ha kölcsön is kell kérned emiatt. MOST, amíg el nem fogy. IMHO.
( Ez NEM fizetett hirdetés, a fentiek őszinte véleményemet tükrözik, amiért tartom a hátam )
Utóirat. Válasz, itt, és nem ott.
Magyarország tényleg jobb hely lett tegnap óta. De ennek egyesegyedül a Jubilee megszületése az oka, minden más vélt "hozzáadott érték" nélkül.
Nagy Gábor Pál, AudioWorld 2016.November 6.
