Az alábbiakhoz – ha még nem tetted meg – javaslom elolvasni az Analóg vagy Digitális c. cikkemet, amely  ennek az írásomnak közvetlen előzménye, mai megállapításaim az ott elhangzottakra és az akkor átélt hangzásélményekre épülnek.

A történet folytatása, hogy a Január eleji itthoni bemutató annyira felcsigázott, hogy ellátogattam Menyhárt Lacihoz, meghallgatni ugyanazt a szuper PC-Audio front-endet nála, egy más rendszerben, más dobozokkal. Sajnos a látogatás úgy jött ki, hogy mindketten idő szűkébe kerültünk, így hát nem tudtunk hosszasan, sokféle zenén hallgatózni, csak a már nálam is ismert, játszott számokat tettük fel ismét, amúgy emlékeinkből hasonlítva össze a két rendszert. Ő Martin Logan dobozokkal tesztel, egy elég kis szobában, egészen közel kell ülni a dobozokhoz, a térhatás nem áll annyira össze, mint lehetne, de a felbontása így is nagyon jó. Nem szándékozom az ott hallott benyomásaimmal fárasztani a Kedves Olvasót, inkább a lényeg, hogy mintegy lezárásképpen, Laci összekötött KÉT Audio-PC-t, mondván, hogy ha lehet az előző cikkben leírtakat „űberelni” , akkor most ezzel a felállással – majd meglátom – odacsap a lecsóba.

Hát odacsapott. Nem egyszerűen tovább vitte a dolgokat egy még tisztább, még kontúrosabb, még megfoghatóbb, még realisztikusabb irányba ( ami szinte járulékos adalék gyanánt simán csak megtörtént ) hanem ismét generált egy hasonlóan nagy ugrást, mint mikor a laptopomról váltottunk az Audio-PC-re. A különbség olyan jelentősnek tűnt, hogy meg is beszéltük, valamikor szeretném megismételni ezt a két-PC-s dolgot nálam, mert egy jól ismert rendszeren könnyebb felmérni a változások szintjét. Hallom így is, ( Audio-Madagaszkár… hallom én úgyis, úgyis… ) de azért kapacitáltam az ismételt hurcolkodásra, mert – önös érdekből – nagyon kíváncsi voltam, mit hoz át az én otthoni berendezésem mindebből. A felbontás és realizmus növekmény olyan nagynak látszott, hogy kétségeim támadtak, vajon ez csak egy elektrosztatikus hangszórón lesz-e igaz, vagy megismételhető-e az én KEF Reference-imen is. Vagyis, hogy vajon másoknál, potenciális jövőbeni vásárlóknál mire lehet majd számítani? Ajánlható-e jó szívvel ez a nem kevés költséggel járó további „upgrade” bárkinek, vagy csak az ehhez felérő rendszerekben van létjogosultsága?

Digitális hangulatban - a TV-men az Audio-PC JRiver programja látható

Hívtam pár barátot, ismerőst, hogy ne csak mi hárman hallgassuk meg, szerettem volna ezt az élményt megosztani. Nem mindenki tudott eljönni, ez úton üzenem az elmaradóknak, hogy nem keveset hagytak ki. Senkin sem lehet segíteni, ha az illető nem akarja. Én pedig mindig csak felkínálok. Sohasem erőltetek.

Kár az elmaradásért ( az indokokat persze megértem) , mert ami nálam megszólalt, főképp már úgy 10-11 óra felé este - 6 körül kezdtünk - mikorra az elektronikák már nem fáztak, talán a legeslegjobb digitális hang volt, amit valaha is hallottam. Talán a Baranyi Gábor által tervezett Stradi Sound hangdobozon hallottam ( nem a tavalyi kiállításon, hanem náluk, a műhelyben, jóval korábban ) ilyen jó digitális hangot, de az a hatalmas doboz sokkal többet nyújt, mint az enyém itthon. Régóta vagyunk jó barátok, és nagyon örültem, hogy meghallgattatta velem a Stradi dobozt még a fejlesztés alatt, csak keveseknek adatott meg ez a kiváltság. Pedig még nem tudja, de vissza fogok élni a türelmével, mert fogok vinni egy LZ-t, hallani szeretném azokat a dobozokat a saját erősítőmön megszólalni. Szóval az azért egy nagyon elgondolkodtató digitális hang volt, csak épp annyiban volt más, hogy ott éreztem, a doboz szinte nem is ismeri a sávszélesség fogalmát. A legeslegmélyebb, csaknem infrahang tartománytól egészen a levegő részecskéinek lehelletnyi fuvallatát is leképző magas hangokig lehetne elmenni – egy jó forrással.

Most, Menyhárt Laci Audio-PC-in polírozva a füleinket, óhatatlanul is eszembe jutott a fenti meghallgatás, és érdekes módon a beszélgetésünk is eltévelyedett a hangdobozok irányába, a Bösendorfereket veséztük ki – távollétükben.

De vissza a digitális oldalra… Az Audio-PC-k, úgy tűnik, osztódással szaporodnak. Nem is kell hozzá más, csak egy kis respektus, megfelelő szoftver, meg némi kedv…

Ismét kipróbáltuk a régi felállást: A közepes PC, ( ez az, amiről a múltkor beszámoltam, azért közepes, mert lesz egy kisebb, olcsóbb, és egy nagyobb, amiről épp ez a cikk szól ) a Le Présence DAC, plusz a Hydra USB-S/PDIF reclock konverter. Halljuk ugyanazt, mint a múltkor, JRiver lejátszóval is nagyon tiszta, a Bughead-al még jobb, némi várokozás árán. A Bughead egy speciális másolgatási eljárással csökkenti a műsoranyag jitterét, és sokkal jobb hangot játszik le, mint egy sima JRiver. Csakhogy, amíg ez a hókuszpókusz folyik, az egy-másfél perc, nem ez lesz a türelmetlenek kedvenc szoftvere. Hármónkon kívül eljött régi barátom, Józsa Karcsi is, aki – bár már régóta számítógéppel játssza le a zenéit - most ismerkedett a dedikált Audio-PC mibenlétével. Így aztán egy ideig csak háttérzenéltünk, amíg Laci beavatta Őt a feltétlenül szükséges tudnivalókba. Addig is melegedtek az elektronikák. Erősítőnek továbbra is az Aquincum LZ-t használtuk, a négy eres Van Damme kábellel kötöttük be a KEF-eket. Interconnect szintjén muszáj volt továbblépni, ide már nem elég jó a Van Damme.

Zenei anyagunk ( lassacskán összeáll ez is, kezdjük következetesen ugyanazokat a zenéket bitenként előcsalogatni az SSD-ről ) a „Somewhere over the Rainbow” –tól, Cassandra Wilson Red guitar-ján, Hugh Masekela Stimela-ján át a Kormorán koncertfelvételéig, vagy épp – a kedvemért – Kari Bremnestől a Byssan Lull c. svéd folk nótáig terjedt. Érdekes hogy egy norvég énekesnő egy svéd dalt énekel – norvégül… nekem nagyon bejön. Van egy angol fordítása a youtube-on, azt legalább értem, így némi tartalmat is kap ez a nagyon szépen, tisztán elénekelt szerzemény.

A nagyobbik PC és a kisebbik Lumin

Hallgatjuk a zenét, és elismerjük, egyöntetűen, hogy jó, nagyon jó, nyílt, térből szól, van dinamikája, és nem csak a beütések vannak jó erőben a halk hangokhoz képest, hanem a halk hangok között is ott van a dinamikai kontraszt, ezt nevezzük mikrodinamikának. A realisztikus zenereprodukció egyik legfontosabb paramétere, tulajdonsága, számomra egyenesen alapvetése. Ha ez nincs meg, hamar elmegy a kedvem a zenehallgatástól. Eszköztelen, semmi sem kiabál ki a rendszerből, amire összevonhatnánk a szemöldökünk, nagyon egyben van, élmény hallgatni.

Az egy darab Audio-PC-re épülő rendszerben már eljutunk oda, hogy a hang mentes a digitális mellékíztől, nincs semmilyen bántó keménység, éles hang, vagy bármi, ami azonnal emlékeztetne, hogy itt bizony a bitekből való lábdobogás előállítása történik. Semmilyen zavaró momentum. Azonban – minden relatív. Az egy PC-s rendszeren a KEF Reference ( régi, jól ismert hibája, a kettő közül az egyik ) kicsit sötéten szól, de hát mit tegyünk, ilyen az orgánuma….

Egészen addig volt ilyen, amíg be nem kötöttük a második, a „nagy” Audio-PC-t a rendszerbe. Itt muszáj vagyok megtorpanni, és némi magyarázatot adni, hogy is kerül még egy PC a képbe? Nos, a lejátszó szoftverek lehetőséget adnak arra, hogy a digitális lejátszás folyamatát két felé válasszuk. A vezérlést kiadjuk az egyik PC-nek, míg magát az érzékeny dekódolást, USB-jelképzést egy másik, csúcsra járatott, kifinomult, majdnem jittermentes PC végzi, ezáltal függetlenítve így a pontos jel létrehozását a lejátszással járó szoftveres hatásoktól, és a gép által óhatatlanul termelt zajoktól. Ez utóbbi, a „nagy Audio-PC” egy új fejlesztés, most született meg nemrég. Olyan, mint egy óriáscsecsemő, nagyobb darab, mint az elődje, méretben inkább az LZ-vel konkurrál ( ami elég laposra lett tervezve, erősítő szokásjoghoz képest, kevesebbet mutat kívülről, mint amit megszólalásakor felhoz a szerény külső mentségére).

Mottó: „Rákosi elvtárs! Kisebb lett a zsömle! - Nem a zsömle lett kisebb, a pofátok lett nagyobb…”

A két PC-s megoldás óriási előrelépés szinte minden, egy harmatpárás pohár szekszárdi Cabernet Sauvignon nélkül észlelhető szubjektív részletben. Válaszolok a bevezetőmben feltett kérdésre, igen, nálam is megtörténik, legalább ugyanannyira. Másoknál is meg fog. Tulajdonképpen még szavakba önteni is nehéz, kinyílik minden. Sokkal több levegő, a zene végképp lerázza magáról a dobozokat, és önálló életet kezd élni a térben, és ebben a hirtelen jött ambiens, eddig takarásban volt finom részletektől hemzsegő atmoszférában a sötét tónus végképp eltűnik a KEF dobozokból. Nyoma sincs többé. A hangkép semmit sem veszít a balanszából, ugyanúgy megvan minden, az arányok sem változnak, csak a finom felbontás egy teljesen új formája jelenik meg, ami – azt kell mondjam, sajnos – szinte ellehetetleníti a zenehallgatást ha hirtelen visszakötjük a digitális front-endet a sima, egyetlen PC-re alapuló lejátszásra. Kipróbáltuk, jó, de már a hallottak után – nem elég jó. A két PC-s rendszer az énekest szinte megérinthetővé, a dobok bőrét szemmel láthatóan rezgővé teszi, a hangok időnként extrém módon a zenehallgató helyemtől élesen balra, velem egy vonalban szólalnak meg. Önkéntelenül is egy analóg csúcsrendszer jutott az eszembe, egyszer volt alkalmam egy Wilson Benesch lemezjátszót meghallgatni egy Lyra Clavis DC hangszedővel. Akkor, ott volt hasonló érzésem, amikor a jelenlét érzet így megrohanja az ember érzékszerveit.

A nagyobbik Audio-PC belülről

A zenehallgatás jól elhúzódott az éjszakába, és úgy éreztük, ha holnap nem volnának időhöz kötött dolgaink, hajnalhasadtáig tudnánk egymás után feltenni tulajdonképpen bármit, ami csak ott van a listában, bármelyik zene élmény lenne. Ez az érzés a valódi, jó értelemben vett High-End Audio egyik sarokköve, csak nagyon jó rendszereken történik meg.

A srácok összepakoltak, elköszöntek, én pedig magamra maradtam a gondolataimmal. Az ember ilyenkor gyakran konklúziókat keres, általánosságban, és persze, saját magára vonatkoztatva is. Meleg egy dolog, mert amire logikusan jutsz, az nem mindig esik belül a realitásokon. Azért, ettől függetlenül, megosztanám Veletek a gondolataimat, mert ez segítség lehet, ha egyszer meghallod valahol ugyanezt, amit én hallhattam itthon, és hirtelenjében nem is tudnád, most akkor mi is a pálya???

Kósza gondolatok – post audiendum (meghallgatás után)

Le kell szögeznem, jó vastag filccel kellene aláhúzni, a két-Audio-PC-s digitális front-end a legjobb, amit valaha is volt alkalmam megtapasztalni az elmúlt 35 év pár száz rendszere között. PONT.

Technikailag nézve, nehéz elképzelni, hova fejlődhet még ez a terület, hiszen ne gondoljunk másra, csak arra, hogy a számítástechnika mekkora utat futott be az elmúlt 15 évben. Azt is lássuk jól, hogy az egész ma ismert számítástechnika ( ne menjünk vissza a lyukkártyáig ) tulajdonképpen még nincs 30 éves sem. Vagy épp csak. Egészen az elején tart…. furcsán hangozhat, de szerintem így van. Minthogy napi munkámban elég közeli ismeretségben vagyok a computerek lelkivilágával, felmerül bennem az a kérdés, vajon mennyire megbízható dolog ennyi pénzt beletolni olyan eszközökbe, amelyek relatíve gyakran meghibásodnak, amint azt a PC világból ismerjük. Rögtön válaszolnék is magamnak, írásban ( hogy később ne lehessen letagadni :-) ). A PC-k elromlása sajnos bele van tervezve a rendszerbe. No, nem ebbe, az Audio-PC-be, hanem magába a számítástechnikába. Élettartamra vannak tervezve. Óriási a verseny, az árak a padlón. Az maga egy csoda, hogy ha megnézünk egy alaplapot, az több rétegű, előállítani sem olcsó, plusz a chipek, foglalatok, kondik-ellenállások, aljzatok, kábelek, csomagolás, szállítás, kereskedelmi árrés, ÁFA, és a boltban megkapod 15-20 ezerért… Mit gondolsz, mennyibe kerül abban egy kondenzátor?

Mindennek az a valós értéke, amit a benne fekvő műszaki tartalom plusz az innováció hordoz. Ez a tartalom néha nincs köszönő viszonyban az árral, ahogy ezt a High-End Audioban oly sokszor tapasztaljuk, de a dömping cikkek ( alaplap ) esetében legtöbbször igen. Az Audio-PC-k drága, jó minőségű alkatrészekből épülnek, a legújabb „nagy” PC pedig olyan részegységeket is tartalmaz, amelyek nagyon nehezen beszerezhetőek (pl. a fűtött, hőkompenzált, milliomod rész pontosságú órajel-generátor önmagában kiteszi a PC 750 ezres árának majdnem a felét). Ilyen cuccokat a műhold-technikában, a távközlésben és a katonai rakétarendszerekben szokás alkalmazni. A megbízhatóság – tapasztalatom szerint – azon is áll vagy bukik, hogy a PC-t hogyan használjuk. Minél inkább EGY specializált területet szolgálunk ki vele, annál valószínűbb, hogy hosszú távon problémamentes lesz. Csak gondoljunk a szerszámgépek vezérléseire, vagy a repülőgépek fedélzeti számítógépeire. A cél-PC elég megbízható. Általában azok a PC-k szoktak idő előtt behalni, amelyektől túl sokat várunk el, olcsón.

Az Audio-PC-k nem a szokvány kapcsoló üzemű tápokkal mennek, hanem nagyon körültekintően tervezett analóg tápokról, amelyek élettartama sokszorosa a kapcsolóüzeműek 2-3 évének. A mai, szilárd test kondenzátorokkal épülő alaplapok Intel chipekkel szintén évtizedes élettartamot ígérnek. Nincs okunk azt vélelmezni, hogy forrásunk pár év alatt kimúlna.

Eszembe jutott egy nagyon jó analógia. Olyan ez a digitális front-end, mint egy Koetsu Rosewood hangszedő. Extrém jó abban amit kínál, ennek meg is van az ára, és az élettartama is limitált ( valahol ). Mégis, mindezek mellett, mindkettőt megveszik. Szerelemből.

Számoljunk. A nagy PC úgy hallom kb.750 ezer Forintot kóstál, a közepes pedig úgy 450 ezret. Vagyis a két PC ( egymásra rakva olyanok mint egy jó megjelenésű elő-végfok pár ) az cirka 1,2 millió. Adjuk hozzá a Hydra-t, meg egy jó DAC-ot, az újabb 7-800 ezer. Tehát itt egy 2 milliós digitális front end, amely nemcsak hogy jól érzi magát egy 5-6 milliós rendszerben, hanem éppenhogy átmozdítja azt egy másik dimenzióba, a dolog úgy kezd szólni, mintha szoroztuk volna az árcédulát legalább kettővel, vagy hárommal. Ilyen értelemben, HA már beletettünk úgyis annyit, akkor ez a plusz két millió azt teszi meg, ami eddig hiányzott: érvényre juttatja a meglévő dolgaink képességeit. Ez nálam nagyon lejött, számomra ez volt a leginkább egyértelmű végeredmény. Soha nem hallottam még a saját, jól ismert rendszeremet ennyire jól szólni, és bár kb. tisztában vagyok az erősítőm kvalitásaival, mégsem gondoltam, amit végül nem is én fogalmaztam meg, hanem Karcsi mutatott rá, hogy az LZ mennyire nem volt gyenge láncszem, szó nélkül kiszolgálta ezt a forrást is. Ezt a mondatot oda fogom írni a képzeletbeli gyűjteményembe, az erősítőimről hallott egyéb vélemények közé. Szerencse hogy nem csak a gazda szeme hízlalja a jószágot. :-)

Végül egy pár szó egy rövid összehasonlításról, amit próbaképpen megtettünk. Karcsi hozott egy hálózati lejátszót, egy Lumin-t, a kisebbiket. Állítólag ez az eszköz jó hírnévnek örvend, az ára is szép, úgy fél millió táján. Rádugtunk egy külső HDD-t, és meghallgattunk egy-két számot a már említett repertoárból. Nem volt túl sok értelme, csak annyiban, hogy Karcsi kis híján magába roskadt, álmatlan éjszakák rendel. Nem túl rég volt, hogy bizalmat szavazott a kis Luminnak, és most ebben a rendszerben nem tartottuk további értelmét 2 számnál többet meghallgatni rajta… Később állítólag kiderült, hogy mint lejátszó azért nem annyira rossz – egy külső DAC-al. A beépített DAC-ot kerülni kell.

Nos, ennyit sikerült kiderítenünk este 6-tól 11-ig. Öt óra, egy ötcsillagos rendszerrel. Meghatározó élmény volt.

Nagy Gábor Pál, AudioWorld, Budapest