Allegro Audio - Rega Hungary
2017. október 27. írta: Analoglued

Allegro Audio - Rega Hungary

Interjú Teleki Bélával, az Allegro Audio, a hazai Rega és Chario képviselet tulajdonosával

Akik intenzíven olvassák az írásaimat e helyt, még emlékezhetnek néhány posztommal korábban szóba került az egri Allegro Audio. Kaptam Tőlük egy top Regát (RP10) ami várakozáson felül jól szerepelt nálam, nem sok kívánni valót hagyott maga után. Akkoriban, a teszt után, kaptam egy szívélyes meghívást Egerbe, ha egyszer véletlenül arra járnék, ugorjak be egy látogatásra. Az efféle meghívásoknak nem nagyon tudok nemet mondani, oké, miért is kellene, de bennem van egy jó adag kíváncsiság, ki mivel próbálkozik, és mire jut? Emiatt, ha már hívnak, mielőbb megyek, ha csak egy mód van rá.

Aztán eljött az alkalom, üzleti okból amúgy is arrafelé kellett járnom, hát ezzel az erővel, le is ülhetek Teleki Bélával egy kicsit beszélgetni, megenni egy jó pizzát, zenét hallgatni a bemutatótermükben, és általában, kicsit jobban összeismerkedni. Végül már a beszélgetésünk korai szakaszában rájöttem, ami aztán a bemutató teremben megszólaló zene mágiája után még jobban tudatosult bennem, hogy Béla, és egyáltalán, az egész Allegro Audio történet sokkal nagyobb publicitást érdemel, mint amit a maguk szerény módján kiküzdenek maguknak.

Így aztán, a baráti látogatásból megszületett bennem ennek az interjúnak az ötlete, hadd mondja el Béla a saját szavaival, amit röviden érdemesnek tart. Profizmusára teljesen jellemző, hogy bár én csak egyetlen mondatban említettem, futólag, hogy egy interjú célszerűen tömör, de ha valamit jobban ki kellene bontani, hát csak rajta, mégis igyekezett a kérdéseimre a Rá oly jellemző módon röviden, lényegre törően válaszolni. Így aztán, ez az interjú kicsit feszesnek hat így leírva, de a beszélgetésünk egyáltalán nem volt az, Béla nagyon közvetlen is tud lenni, és barátságos, a szűkszavúsága nem párosul távolságtartással.

 dscn7030.jpg

Kevés szó esik mélyebb szakmai dolgokról, nem villant semmit az image kedvéért, de amikor a bemutató teremben, ami Eger központjában, az Érsek u. 3-ban van, bekapcsolja a zenét, azonnal tudom, hogy amit hallok, az nem a véletlen műve. Jól képzett hallással lehet csak ilyen rendszereket összeválogatni, tudni kell, mit mivel párosítunk, és abból hogy lehet a lelket előcsalogatni, mint szellemet a palackból.

Érdekes hely ez az Eger. Egyik meglepetés ér a másik után. És elkezdek még jobban hinni abban, hogy van magyar audiofil jövő.  Minden vidéki városunkban legyen egy ilyen kaliberű kereskedő, és akkor nagyon szép  lehet a jövő.

Alább a Bélával készített interjú, külön köszönet Ohár Andreának a közreműködésért. Béla, Te pedig ne szidj engem, légy szíves, amit ide írtam, az úgy is van, még ha Te ezt szerénységből nem is mondanád. Én megtehetem, a hírnök szabadabban nyilatkozhat. Ha messziről jön, annál inkább. Pedig Eger  nincs annyira messze. Érdemes rászánni egy laza napot. Allegro-ra és a városra.

  •  Hogyan kezdődött az audiofil életed?

 Az audiofil történet valamikor 1998-ban kezdődött, amikor egy barátomnál hallottam megszólalni egy audiofil rendszert. Persze már sokkal korábban is érdekelt a zene, a zenei hangzás, de ekkor fogott meg először ez a hangzás, ami más volt mint a korábbi tapasztalatom a „konzum” hifi világgal.

  • Milyen berendezéseken keresztül vezetett az út a mai otthoni rendszeredig? Mit hallgatsz odahaza?

Most az életem nagy része a bemutatóteremhez köt, ott hallgatok zenét. Az otthoni „rendszerem”  a természet, a madárcsicsergés, a szél hangjai, a Bükk zengése a teraszon. Amikor megépült a házunk, terveztem és építettem „zenehallgató szobát”, itt megfordult nálam Etalon, California Audio Labs, Magneplanar, Opera Audio, Human Audio  és még jónéhány márka, de ma már inkább a bemutatóteremben élvezem a zenét. Itthon kikapcsolok.

  • Hogyan született meg az Allegro Audio? Mi a névválasztás mögötti szándék?

Az Allegro Audio-hoz vezető út hosszú volt, két vállalkozáson keresztül vezetett. Az első még 1998-től 2000-ig Agria Audio néven működött, majd a Timpani Bemutatótermet üzemeltettük társammal 2006-ig. Ekkor a szakmai tapasztalatgyűjtés időszaka következett, kiállításokat látogattam, itthon és külföldön, nemzetközi és belföldi koncerteken gyűjtöttem élményt és készültem arra, hogy a kereskedelmi tevékenységen túlmutató munkába fogjak. Így jött létre  2015-ben az Allegro Audio Kft. Eger történelmi belvárosában kezdtünk el társammal, feleségemmel dolgozni azon, hogy olyan márkaképviseletek legyenek újra itthon, amelyeket már régen nem tudott képviselni magyar vállalkozás.

dscn7035.JPG

  • Beszéljünk egy kicsit a sokakat érdeklő Rega képviseletről. Hogyan találtatok egymásra az angol céggel?

Volt egy REGA Planet CD jászóm még 1998-ban. Megfogott az egyszerűsége a zenei világa és nagy álmom volt, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhessek nem csak készülékekkel, hanem a céggel is. És tudtam persze, hogy évekre visszamenőleg nem volt képviselet Magyarországon. 2016-ban vettük fel a kapcsolatot a céggel és hosszasan tárgyaltunk, egyeztettünk és építettük a kapcsolatot. Majd 2017 januárban meghívást kaptunk Angliába, Essexbe a Rega központjába. Nagyon sokat leveleztünk már a sales vezetőjükkel addigra, sokszor hetekig csönd volt és türelemre intettek, miszerint a Rega nem hamarkodja el a döntést. Sokszor csak átfutottam a válaszlevelet, de egyszer csak jött a meghívás.  És a meghívás azt jelentette, hogy a tárgyalásaink magasabb szintre léptek. Már csak két lépés és ha megfelelünk, nálunk lesz a magyar képviselet joga. Olyan sikeresek voltak az egyeztetéseink, hogy már kint eldöntötték, hogy bekerültünk a REGA családba, ahogy Roy fogalmazott.

  • Jó személyes kapcsolatot ápolsz Roy Gandi-val, a Rega főnökével. Milyen embernek ismerted meg őt?

Nehéz erről elfogultság nélkül beszélni. Roy egészen egyszerűen egy zseni, minden tekintetben, emberként és szakemberként egyaránt utánozhatatlan. Egyszerű, mégis hiteles, olyan alázattal közelít a zenéhez, hogy azt tanítani kellene, kell. Abban a megtiszteltetésben részesültünk a látogatás során, hogy a házában látott vendégül, jókat beszélgettünk, hallgattunk zenét. Szinte gyermeki kíváncsisággal közelített a magyar kultúrához, történelemhez, előszedett Fleck Béla és Liszt lemezeket, zenét hallgattunk a házi stúdiójában  és jó borokat ittunk együtt.

  • Mesélnél pár szóban a Regánál szerzett élményekről, tapasztalatokról?

Nagyon sokat lehet tanulni a Regától, a hitelességről, a munkához való hozzáállásról, a lojalitásról. Az emberi kapcsolatokról, nyitottságról. Egy napot töltöttünk a gyárban, minden lépést, minden munkafázist külön nekünk demonstráltak, mert azt vallják, hogy csak akkor tudom hitelesen képviselni a márkát, akkor lehet tudatosan eladni a készülékeket, ha tudom, értem, mi hogyan és miként készül. Milyen minőségi követelményeknek kell megfelelniük a készülékeknek. És persze sokat lehetett tanulni arról, hogyan közelítenek a partnereikhez, valóban a család része lettünk, úgy ültünk le második napon a vacsoraasztalhoz, mintha régi barátok lennénk.

  • A Regánál épp most zajlik egy kisebb típusváltás a lemezjátszók vonalán. Lesz-e ennek a magyar vásárlókat érdeklő újdonsága? 

Valóban jókor lépett be az életünkbe a Rega, 2016-ban indult a lemezjátszók upgradelése, sok újdonság került a készülékekbe, ekkor újultak meg a Planar 1, a Planar 2 és a Planar 3, a 330as hangkar. Ez is érinti a magyar vásárlókat is, hiszen most már az új készülékek vannak itthon is piacon. Nyáron újult meg a Planar 6, ami egy igazán jelentős újításokat magában hordozó változás, talán a legjobb ár-érték arányú készülék a mostani piacon. Ez a Regának egyébként is erőssége és törekvése.

 dscn7026.JPG

 

  • Bemutató termetekben a Regák mellett az olasz Chario cég dobozai is látványosan uralják a teret. Mit kell tudni a Chariokról?

A Chario a másik nagy „szerelem”. Az Ursa Major volt az a doboz, amelyet mindig szerettem volna, de valahogy nem jött össze. Az első High-End élményem a ’99-es High End Shown Budapesten is egy Chario dobozhoz kötődik, Nagy Lacinál, a l’auditeur-nál az Academy 1 szólt utánozhatatlanul.

Tavaly már bőven benne voltunk a tárgyalásokban a Regával, amikor jött az idea, hogy próbáljuk meg megkeresni a Chario-t és pont egy éve, októberben voltunk Vimercate-ban és nyertük el a forgalmazói jogokat. Nem könnyű időszakban, hiszen a Charionál is sok minden változik, új koncepció és új sorozat kerül bevezetésre az Aviator line-al. Az olasz design, a kiváló minőség és a kiegyenlített, természetes hangzás teszi ma is kivételessé a Chario hangsugárzókat. 

 dscn7022.JPG

  • Aki először látogat el Hozzátok, azonnal szembe találja magát egy, a Chario-k design világát reflektáló elektronika családdal, a saját fejlesztésű, gondolatébresztően Flow-nak keresztelt erősítőkkel. Bemutatnád az elektronikáitokat néhány mondatban?

Valóban van azonosság a szemléletben, nem csak a design tekintetében. Az olaszországi látogatásra is vittük magunkkal a Flow akkor még koncepció szintjén létrejött verzióját a meghallgatásra, és már akkor is nyilvánvaló volt, hogy jól szólnak együtt rendszerben. A Chario két új tulajdonosa gratulált az erősítőhöz. 

A Flow technikai jellemzői: dual-mono felépítésű, oldalanként egy-egy db toroid trafóval, kiváló minőségű ellenállás-hálós hangerő szabályozás, szigorúan párba válogatott Mosfetek, első osztályú WBT csatlakozó aljzatok és 4 vonal szintű bemenet. És ezek a technikai paraméterek sok érzéssel, méréssel, szakértelemmel erősítővé építve.

dscn7029.JPG

  • Nehéz nem hallani már a legelső meghallgatás során, hogy az általatok kínált rendszerekben magas szintű szinergia, rendszertervezés rejlik. Mit tartasz egy rendszer megalkotásakor a legfontosabbnak?

Igen, talán az egyik legfontosabb törekvésünk az, hogy ZENÉT haljunk, ne csak a készülékek szóljanak. Fontos, hogy a hallgató élményt szerezzen, nem csak az fontos számunkra, hogy eladjunk. És szinte küldetésemnek tartom, hogy aki bejön hozzám a bemutatóterembe, új élmények, információk birtokában lépjen ki onnan, mert hiszem és vallom, hogy a zenehallgatás tanulható. Persze szocializálódni kell, kellene, koncerteken valódi hangszerek hangját hallani és tapasztalatot szerezni. Ezt szeretném visszaadni a bemutatóteremben. Büszkén szoktam elmesélni, hogy amikor a Chario tulajdonosai jöttek el hozzám zenét hallgatni, tesztelni, hogyan szólnak a dobozaik a bemutatótermemben, azt mondták, hogy még nem hallottak így szólni Academy Sovrant. Ez a fontos. Hogy úgy szólaljon meg Liszt, hogy elvarázsoljon a zene. 

  • Nyakunkon az idei AV-Trend kiállítás, természetesen Ti is kint lesztek, Regával, Flow-al, Charioval. Ezeken kívül milyen újdonságokkal, kiegészítőkkel jelentek majd meg a kiállításon?

Igen ott leszünk, mert fontosnak tartom a jelenlétet. Hiszek abban, hogy meg és be kell tudni mutatni a készülékeinket egy hotel szobában is, nem csak a bemutatóteremben, ideális körülmények között. Hiszek abban, hogy a kiállítás közelebb hozza az audiofil világot a hallgatókhoz.  És igen, készülök újdonságokkal, meglepetés is lesz, ez maradjon még titok. Itt fog debütálni a Flow, a bemutatott rendszer legfontosabb tagja lesz. A Viard Audio innovatív kábeleit fogom használni. És lesznek új kiegészítők, amelyek meglepően járulnak hozzá a hangzáshoz. Ilyen pl. a görög Simply Analog cég kiegészítő termék portfóliója, amely első alkalommal kerül bemutatásra itthon.

  • Jövőbéli tervek?

Azt gondolom, hogy a kereskedelmi portfólió majdnem teljes, a minőség és a rendszer szinergiáinak legteljesebb kiaknázása a cél. A közeljövőben a Flow gyártása és nemzetközi piacokra történő bevezetése fogja jelenteni a legnagyobb kihívást és mi bátran nézünk elébe!

  • Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok a munkátokhoz, vevőiteknek pedig sok-sok örömteli zenehallgató estét, amihez méltán hozzáteszitek a magatok szakértelmét.

 

 2017. Október

NGP@AudioWorld

 

A bejegyzés trackback címe:

https://audioworld.blog.hu/api/trackback/id/tr813095494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ogab 2017.10.27. 09:46:50

Az a lemezjátszó asztalka csupa szögvasból van, vagy a felső része zártszelvény?

Allegro Audio 2017.10.27. 23:38:26

@ogab: Kedves @ogab, a szóban forgó asztalka a Rega fali konzola. A jelenleg forgalomban lévő összes Rega lemezjátszóval kompatibilis (RP8 és RP10 esetében adaptor segítségével). Allegro Audio

Homo ludens 2017.10.28. 21:53:39

Kedves Bécó !
Mit is mondhatnék,talán csak annyit: sok sikert és jó egészséget a munkádhoz!

ogab 2017.10.31. 19:20:03

@Allegro Audio: Persze, láttam, hogy gyári, csak a felépítése érdekelt.

Allegro Audio 2017.10.31. 19:59:41

@Homo ludens: Kedves Ludens, köszönöm szépen! Üdv., Bécó

Allegro Audio 2017.10.31. 20:01:24

@ogab: A Rega oldalon egész pontos információkat találsz, képeket is! Üdv., Bécó
www.rega.co.uk/turntable-wall-bracket-1.html

Admiral_General_Aladeen 2017.10.31. 20:53:44

Évente többször járok Egerben,de nem tudtam,hogy található ott,ilyen színvonalú üzlet. Azt hiszem el kell látogatnom a bemutatóterembe,még az idén! Syntar 200-am van évek óta,és nagyon szeretem,de még keresem a megfelelő erősítőt hozzá.kíváncsi vagyok az újabb Chariok hangjára is,megfelelő környezetben.

Allegro Audio 2017.10.31. 23:32:57

@Admiral_General_Aladeen: Várlak szeretettel! Kérlek hívj előtte, egyeztessünk, telefonszám a www.allegroaudio.hu-n. Lehet hozni saját, jól ismert lemezt (digitálisat és analógot is). Üdv., Bécó

ogab 2017.11.03. 17:06:49

@Allegro Audio: Köszönöm! Kedves vagy!

Listen 2020.11.27. 14:00:03

"Szinte gyermeki kíváncsisággal közelített a magyar kultúrához, történelemhez, előszedett Fleck Béla és Liszt lemezeket" - Mondjuk Bela Fleck-nek nem sok köze van Magyarországhoz :-) hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9la_Fleck
süti beállítások módosítása