Nos, akkor ugorjunk fejest a részletekbe, nézzük végig, miken változtattam, mert ezek majd jól mutatják a további szűk keresztmetszeteket.

Igyekszem a technikai részleteket egyszerűen, közérthetően tálalni, hogy azok is értsék, akik nem építenek napi szinten erősítőket. Aki viszont ott tart elektronikailag, hogy azt nem érti, miért nem folyik ki a petróleum a konnektorból, az most ugorjon a harmadik részhez ( ha majd fent lesz, később )...

Technikai részletek következnek. Mellékelek egy rajzot, hogy az elektronikában járatosabbak tudjanak követni.

Kezdjük azzal, ami egy kis magyarázatra szorul a DCD-3-ban, a híd helyreállításával.Ahogy fent említettem, a Quad-design egy hídkapcsolást használ a torzítások minimalizálására. A híd egy – elvben négy alkatrészből álló négyszög , amelynek két bemeneti pontja és két kimeneti pontja van. HA a szemben levő alkatrészek azonos értékűek, és a két bemeneten azonos jel van, a kimeneteken nulla kimenő jelet mérünk. Ha a bemeneti jelek nem egyeznek meg, a kimeneten a két jel különbségével arányos hibajel keletkezik, amit tovább erősítve a hibát okozó bemeneti jelet egy ellentétes fázisú hibajellel ismét rendbe hozhatjuk. Ennyi a híd. Elvben. A Quad-ban a kompenzáló hidat elmés módon L-C / R-R ( tekercs-kondenzátor / ellenállás-ellenállás ) alkották meg, ez stabilitási szempontból jobb, mint a tisztán ellenállásokból létrehozható híd. Ugyanakkor nehézséget okoz a pontos kondenzátor és tekercs értékek beállítása, amit csak válogatással, és a tekercs nagyon pontos előállításával lehet biztosítani. Sajnos az eredeti Quad tervben a híd ezen a négyen kívül más elemeket is tartalmaz. Ezek legérzékenyebbike a T2 tranzisztor, amely aktív alkatrész mivoltában a híd egyensúlyára nézve katasztrofális hatással van ( saját torzítás, hőmérséklet függő viselkedés, frekvenciafüggő tranziens viselkedés, stb.) Teljesen logikus lépés volt a Snook-féle változatban a híd elvi egyensúlyának helyreállítása, a T2 körön kívül helyezése. Nagyon nagy lépés előre, de ettől még a híd megmaradó elemeit ugyanúgy guvadt szemmel válogatni kell.

Véleményem szerint, a T2 körön kívülisége ismét csak megold egy problémát, és előidéz egy másikat ( ahogy ezt már jól ismerjük ). A tervezők a T2 körön belül tartásával elvben kikompenzálták T2 lehetséges hatásait, azonban a gyakorlatban ez abszolút nem így van, mert a T2 tranzisztor sokkal gyorsabban változtatja meg a működési állapotát, mint azt a híd kompenzálni tudná. Emiatt, a hídban keletkező hibajelek állandó fáziskésésben vannak a tranzisztorhoz képest, rosszabbat teszünk, mint gondolnánk. Immár nem egyetlen tranzisztor hibáját halljuk, hanem az egész azt követő A-osztályú fokozatot hülyítjük be. Keith Snook megoldása függetleníti a kompenzációs kört a T2 hatásaitól. De CSAK a kompenzációs kört… Ettől még T2 viselkedése nagyon is benne lesz a hangban, hiszen ez nem más, mint egy különbség-képző elem, a bemeneti jel és a visszacsatolt jel között. Ha T2-t úgy tekintjük, ahogy azt a japán Luxman cégnél – nagyon helyesen - tennék, akkor ez egy Duo-béta erősítő, hiszen az emitterére érkező visszacsatolt jelet a tranzisztor bétájának értékével szorozva erősíti relatíve, a bemeneti jelhez képest. Ez az érték praktikusan 100-300-szoros is lehet. Innen nézve belátható, hogy ha a kimeneten torzítatlan jelet szeretnénk viszontlátni, akkor a T2-es tranzisztornak a., alacsony bétájúnak kell lennie, b., egyszersmind nagy sebességűnek kell lennie, és c., lehetőség szerint hőstabilnak kell lennie. A lehető legeslegjobb volna ide egy izmos végtranzisztort tenni, egy jó masszív hűtőbordán. Erre persze a panel praktikus méretei nem adnak módot, már megint belefutunk egy kompromisszumba. Én megtettem, amit lehetett, az általam használt MJE340 egy relatív alacsony bétájú, hűthető ( fűthető ), kis méretű tranzisztor, ez cirka felére csökkenti a torzítást Keith DCD-3-asához viszonyítva. Jelen esetben, a T2-es tranzisztor gyakorlatilag semmilyen visszacsatoló körön sincs belül. Sem a műveleti erősítő körében, sem az A-osztályú fokozat körében. Emiatt aztán ennek a fokozatnak a torzítását semmi sem kompenzálja, vagyis ránk van hagyva, hogy azt a lehetőségeinkhez mérten minimalizáljuk, ha tudjuk. Persze tudjuk. Ha megoldanánk, hogy ez a tranzisztor is kb. 60 fokon fusson, akkor eleve egy nagyságrendet csökkenthetnénk a torzításán.

Az A-osztályú fokozat nagyon lényeges, tulajdonképpen az egész erősítő kimeneti jelét ennek a kimenete határozza meg. Az a tény, hogy ez a fokozat nagyon melegszik, az nagyon jó, mert ez a kis dinamikus hőtorzítás záloga. ( Ez az A-osztály másik erénye. Több nincs…) Egyetlen tranzisztoros erősítő sem szól igazán jól, amelynek a hűtőbordái 20-30 fokon üzemelnek. Egy jól tervezett félvezetős High-End végfoknak 50-60 fokon kell működnie, osztály-beállítástól függetlenül. Ezt MOS-FET-el könnyebb megoldani, mint tranzisztorral, ezért épül így az Aquincum LZ. És épp ezért nem teszek hatalmas bordát a Quad-ra sem. Nagyon látványosak és izmos kinézetűek azok a végfokok, ahol a doboz két oldalát 20 centi magas, 40 centi hosszú hűtőbordák alkotják, de mindig mosolyognom kell, amikor arra gondolok, milyen hűvösen tartják ezek a végtranzisztorokat, és az egekben azok dinamikus hőtorzítását. A hőtorzítás ellen sokan küzdenek azzal, hogy sokszorozzák a végtranzisztorokat a kimeneten, nem ritkán 6-10 db is van csatornánként. Ez annyiban jó, hogy növekszik a teljesítmény-keresztmetszet, és az áram is megoszlik közöttük, csökkentve a dinamikus hőtorzítást de ( már megint ) azon az áron, hogy az együtt futásuk kritikus, és a teljes frekvencia sávban nem biztosított.

Itt kell szót ejtsek az ellenállásokról. Egyetlen erősítőt sem lehet egyöntetűen ugyanabból az ellenállás típusból felépíteni. Legalábbis nem célszerű. Vannak a kapcsolásban olyan alkatrészek, amelyek minősége nem szól bele a hangba, (pl. DC-szervo, stb.) ezeket nem érdemes méregdrága audiofil vagy katonai szintű típusokkal építeni. Tökéletesen megfelelőnek találom a preciziós, 1-2% ipari tűrésű fémrétegeket. ( az átlag az 5%, de gyakori a 10%-os tűréshatár is a boltban)

  Dale RN-60 - kiegyensúlyozott katonai minőség, hangra is kitűnő.

Azokban a poziciókban, ahol az ellenállások hangminősége számít, nem lehet és nem érdemes takarékoskodni. Mi most High-End erősítőt építünk, nem hangosítást a műhelybe, „ hogy zörögjön valami, amíg forrasztgatok…” A választék sajnos nem túl széles. A két örök darab, a PRP és a Dale RN60, ezek „military-grade”, azaz katonai specifikációknak is megfelelő alkatrészek, ennek megfelelő a hangminőségük is. A hangminőség és a specifikáció között erős a kapcsolat. Leginkább a TC értéket érdemes figyelni, de erről lásd a „Hogyan építsünk rossz erősítőt?” c. cikkemet, ugyanitt. Ide kell sorolni a Holco a Welwyn és a Vishay típusait is, amelyek ugyan nem katonai standardok, de nagyon közel esnek ehhez. Hangban is. Továbbá, itt vannak afféle kvázi-highend gyanánt a Roederstein, és a Texas Instruments ipari ellenállásai. Csak említés szintjén, a szénréteg és a szén-kompozit ellenállások nem ide valók, azokkal az éles hangúra sikeredett DIY erősítőket szokás szelídíteni, de mi most eleve nem építünk éles hangú erősítőt, nincs szükség a szén okozta kenődésekre, lekerekítésekre.

Ebben a Quad változatban ezúttal a Vishay SFR-25 típusára voksoltam, ami hangban elég közel esik a Dale RN-60-hoz. Nagyobb áramokra pedig a Welwyn „Vitreous Enamel” (W21) szériájából választottam. Ez utóbbiak dróttekercses típusok, non-induktív kivitelben, 1% pontosság és 50-75 ppm–es TC mellett. ( ppm = parts per million, azaz milliomod rész) Minthogy a hídban és az ehhez közvetlenül kapcsolódó visszacsatolásban a relatív alacsony ellenállás értékek miatt ( 500 Ohm és 180 Ohm ) nagyobb teljesítményen némi vaskosabb áram is megjelenhet, ezeket az értékeket muszáj nagy teljesítményű típusból kiválasztani. Nos, itt van pl. a másik pont, amiről szintén érdemes beszélnünk. Ha megnézed bármelyik Quad-405 utánépítést, sőt, az eredeti gyárit is, azt látod, hogy a T2 emitterében lévő 180 Ohm más típus, és kisebb teljesítményű, mint a 2 x 1K a hídban. De hát miért, könyörgöm??? Ha kiszámolom, hogy mekkora teljesítmény disszipálódik a T2 emitterében, közel 1W. Igaz, ez 100W kimenő teljesítményen, ami ritka, de előfordulhat. De nem ez a lényeg. Az A-osztályú fokozat teljes erősítését az 500R/180R hányados határozza meg. Ez a hányados elvben 2,77 ( kiszámolod, oszt annyi…). NEM így van. A gyári Quad-ban ( meg az utánépítettekben sem ) semmiképp. Már megint valamit túl egyszerűen kezelünk. Ugyanis minden alkatrésznek spektruma van. Ez azt jelenti, hogy az átviteli karakterisztikája frekvenciafüggő. Ahány típus, annyiféle. Ezért halljuk az egyik ellenállást tisztának, a másikat vékonynak, a harmadikat fátyolosnak, a negyediket meleg hangúnak, stb. Na most, ha két ellenállás azonos típus, jó eséllyel várható, hogy kettejük hányadosa frekvencia-független lesz, mert mindkettőnek az ellenállása azonos módon változik a frekvenciával. Ellenben ha nem azonosak, a fenti hányados minden frekvencián más és más lesz, ezzel pedig az A-osztályú fokozat erősítése is minden frekvencián más és más lesz. Vagyis, a szubjektív hangerő frekvencia-függésbe kerülne. Érdekes módon, ez nem mérhető a szokványos módszerekkel, esetleg csak spektrumanalizátorral, de jól hallható. Mert az emberi fül energia-eloszlást érzékel, térben és időben egyszerre. Ebbe a zsákutcába nem hajtunk be kérem, ekkora blődséget nem építünk be az erősítőnkbe. Ugyanez lesz igaz majd az elején, a műveleti erősítő visszacsatoló körére is. Szinte biztos vagyok abban, hogy a Világra vonatkoztatva, két (de lehet, hogy egy ) kezemen meg tudnám számolni, hányan építették meg a 405-ösüket az iménti alapvetések szerint. Szinte senki. Még a Quad cég sem. De ez legyen az Ő problémájuk, mi most haladjunk !

A következő kritikus pontunk a hídban található 47 Ohm. Sem a cég, sem a különböző utánépítési leírások nem adnak érdemi vezérfonalat ennek az ellenállásnak a fontosságáról. Az eredeti Quad-ban is egy szimpla, kis teljesítményű ellenállást használnak ebben a pozícióban. Azt kell mondjam mai fejjel, ez is egy szarvashiba. Az A-osztályú erősítő kimenete ezen az ellenálláson keresztül jut ki a hangszórókra ( !!! ) , és bár igaz, hogy 47 Ohmon pár tíz milliamperen nem jelentkezik számottevő teljesítmény ill. ezzel együtt disszipáció ( hőleadás ), vagyis egy fél Wattos kis fémréteg „elbírja” ezt a terhelést, mégis gondoljuk ezt át. Az erősítő MINDEN 1W alatti teljesítményen jelentkező hangot ezen az ellenálláson keresztül ad ki magából. Ha ez az ellenállás történetesen nem a panelen lenne, hanem a hangdoboz csatlakozóira kötnénk, betenne oda bárki is egy kis negyed-fél Wattost? Aligha. De ide, a panelre konzekvensen, mindig beteszik…

Ha az elejét jól építjük meg, a híd egyensúlyán múlik ebben az erősítőben szinte minden. Bármi, ami eltérést okozhat az egyensúlyban, kritikus. Nos, esetünkben a 47 Ohm hőmérséklet függése, és pontos ellenállás értéke a kritikus. Egy fél Wattos ellenállás ekkora áramokon durva hőingadozásra képes, ezzel együtt az átlagos ellenállások 3-500 ppm körüli TC értéke mellett a hídegyensúly is úgy kóvályog, mint gólyafos a levegőben. Emiatt célszerű a 47 Ohmot nagy teljesítményű, kis TC értékű, 0,1-1% tűrésű precíziós ( egyszersmind méregdrága ) típusból választani. Továbbá, érdemes ezt az ellenállást vagy egy hűtőbordával ellátni, vagy pedig az A-osztályú erősítő munkaellenállásait felhasználva fűteni, ezerrel. Így a rajta átfutó jel által létrehozott hőingadozás minimálisan tartható. Ha a totális maximumot szeretnénk, a 47 Ohm, a 2 db 1K és a 180 Ohm is azonos, csúcskategóriájú típus kell hogy legyen.

Igen, én is érzem, hogy túlságosan technikai ez a leírás, és nincs vége még. De már nem sokára.

A következő módosításunk a bemenetet érinti. Ahány fórum, utánépítő, stb. annyi féle műveleti erősítőt ajánl a Quad-ba (miért éppen én volnék kivétel? ). Sokáig nem is nagyon volt miből válogatni, volt az eredeti LM301AN, ami egy kellemes, meleg hangú IC, de semmi különös. A már említett FET bemenetű ős-tipusok, pl. a TL071 szellősebbé, kontúrosabbá, ugyanakkor mesterségessé tették a 405-ös hangját, a „Quad-hang” rovására. Néhányan az „audiora tervezett” 5534-el kísérletezgettek, de az semmivel sem jobb, mint a 301-es. Aztán eljött az OP-amp kánaán. Manapság dömping van műveleti erősítőkből, ezek között szép számmal van ténylegesen audiora tervezett darab is. Szerencsémre, a DAC-om kimenetének finomítgatása során a szóba jöhető modellek nagy hányada átment a kezem alatt, sikerült elég jó összképet alkotnom az elérhető IC-k hangminőségéről.

Így aztán, az extrém-Quad-ba jó szívvel és nagy biztonsággal ajánlhatok választási lehetőségeket. Számomra majdnem vita nélkül a legjobb választás az Analog Devices AD 8065. Hangja messze túlmutat a legtöbb analóg IC lehetőségein ( talán mert eléggé felmelegszik működés közben ), testes, erőteljes, de közben egyensúlyban van, a magasa finom, torzítatlan, és térből szól. Majdnem annyira, mint az LM6171, anélkül hogy kiürítené a hangképet , mint amaz teszi – bizonyos mértékig. A másik jó választás lehetne az OPA1611, amely alulról közelíti a 8065-öt. Erénye, hogy kevésbé gerjedékeny, és szemben az AD alacsonyabb, max + / - 12V-os tápfeszültségével, az OPA1611 2x 18V-ot is elbír, jobban vezérelhető.

Szóba jöhetne még az AD825, az AD797, az LME49990 és az OPA 637 is, de a legjobb ár-minőség mutatót a fentiek adják. A 825 olyan, mint egy gyengébben sikerült 1611, a 797-es olyan, mint egy gyengébben sikerült 6171, és az OPA 637 pedig egy túl drága 8065-ös, kisebb dinamikával. Szóval, számomra hangban a 8065 felel meg, a műszaki tökéletességért rajongóknak ugyanilyen nyugodt szívvel merem az OPA 1611-et ajánlani, épp csak észrevehető hangminőség-visszalépés mellett. AZ LME 49990 is ígéretes.

AD-8065 - számomra a legjobb hang, nem teljesen versenytárs nélkül

Kondenzátorok

A Quad-design egyik zsenialitása, hogy a jelútban található csatoló és visszacsatoló kondenzátorok úgy vannak elhelyezve, hogy egymást kompenzálják, így a jelre gyakorolt hatásuk – bár jelentkezik – de mégis csekélyebb, mintha nem ezen a módon működne ez az erősítő. Ne dőljünk azért nagy nyugalommal hátra, egyáltalán nincs minden a legnagyobb rendben, nem mentesülünk a jó kondenzátorok használatától. Amikor az alkatrészbázist formálgattam a gondolataimban, az első, szinte automatikus ötletem a német Mundorf Supreme Silver volt, csakhát sajnos ebből a 2 db 680nF is akkora, hogy elfoglalná a fél panelt. Szerényebb méretben érkezne a Jantzen Superior Z, vagy az Obbligato Gold Premium, de mivel szeretnék valamit megőrizni a „vintage-hangból” is, ezúttal a Siemens MKL típusát választottam, amellett, hogy ezzel párhuzamosan a Vishay 100nF-os MKP 1837-es „nyitó” kondikat is bekötök. Az MKL majdnem teljesen neutrális szinte az egész hallható hangtartományban, kivéve a legmagasabb hangokat. Itt szükség lesz egy kis segítségre, egy parallel kis értékű, de transzparens kondi személyében.

Külön szót érdemel a bootstrap, feszültség-utánhúzó elkó. A 47 mikrofarados érték kissé konzervatívan lett megállapítva, különösen az eredeti gyári Quad-ban, ahol az A-osztályú fokozat munkaellenállásai nagyon közel vannak a panelen ehhez a kondenzátorhoz, így az melegszik, ami az élettartamot drasztikusan csökkenti. A bootstrap akkor működik jól, ha a kondenzátor érték elegendően nagy. Így célszerűen a 47 mikrofaradot Long Life 105 fokos típusból válasszuk, és az sem baj, ha 100 mikro lesz az érték.

Minden jól megépített ( nem a Quad cég szerinti értelemben gondolom ) erősítő hangkarakterének első számú letéteményese a puffer kondenzátor. Ha az erősítőt magát átgondoltan, és nem ad hoc alkatrészekből építettük, a kábelezéssel sem mentünk félre, akkor közel semleges, karakter nélküli hanghoz juthatunk – HA ezt a puffer kondenzátor lehetővé teszi. Sajnos, elképesztően ritka és drága az a pár típus, amelyik stabilan hozza a számunkra kellő minőséget. És azok sem szólnak egyformán, csak legalább megütik a mértéket. Ide sorolható az ELNA Starget, A Nichicon Fine Gold, a Kemet (RIFA) PEH200, a Sprague 36DX, A Siemens Sikorel és a Philipsek meg a Panasonic-ok. Én ezúttal a RIFA PEH200-at választottam, mert kitűnő, és volt 4 db a fiókban.

RIFA ( KEMET ) PEH-200  - elsőrangú

Tranzisztorok

Szerencsére mindent megvehetünk a négy nagy márka típusai közül, amikből célszerű építkezni. ( Hitachi, Toshiba, Motorola (ON-Semi) és Zetex. ) A kimeneten mindenképp egy nem túl gyors ( 5 MHz alatti ) végtranzisztor ajánlott, hogy az áramrásegítő fokozat ne legyen gyorsabb, mint az A-osztályú, mert ez tüskéket idéz elő a jelben, amit szeretnénk elkerülni. Így a legjobban akkor járunk, ha két On-Semi MJL-21194 –es végtranzisztort építünk be, míg a meghajtást a szintén ON-Semi MJE 15031 adja.

Pár szó az induktivitásokról

Az ős-Quad-ban három tekercs figyel, amelyből kettő a végtranzisztorok fázismenetén javít, egy pedig a híd egyik eleme. A Snook-féle változatban már csak két tekercs van, ebből az egyiket lehet gyári, ferrit magos kivitelű tekerccsel megvalósítani, azonban a hídban található darab kritikus. Részben azért, mert ugyan a gyári rajzon 3 mH érték szerepel, de ha pontosan szeretnénk a hidat beállítani ( ez egy extrém-Quad lesz, ne feledjük, nincs „á, az még belefér” ) akkor a valós célérték az 2,84 mH, ekkor kerül a híd egyensúlyba. HA a többi érték pontos. Ezt a tekercset továbbra is légmagosban KELL építeni, mert a levegő B/H együtthatója lineáris, és frekvencia független, ami viszont a ferrit magról még esti mese gyanánt sem mondható el. (Meg lehet nézni a neten, milyen tekercsekkel építik a 405-ösöket. Minden olyan panel, ahol nem légmagos, vastag huzalból van az L2, hanem ferrit magos vékony huzalos, aminek se áramkeresztmetszete, se linearitása, High-End szempontból eleve kukaérett ) A tekercset rezonancia-mentesíteni KELL. Nem elég, ha megtekerjük, beforrasztjuk, aztán szevasz. Amikor meg van tekerve, fogunk egy pillanatragasztót, és szép akkurátusan menetről-menetre összeragasztjuk a meneteket egymással. Sajnálom, hogy nem áll rendelkezésemre az orosz repülőgép technikában használatos „atombiztos” ragasztó, ami végérvényesen rögzítené a meneteket, de a Ferrobond sem rossz. Ezen a tekercsen megy ki a hangszórókra a teljes áram, emiatt a tekercsben rezonancia keletkezik, amely a meneteket egymástól hol széthúzza, hol összepréseli, ezáltal kicsi, de valós induktivitás-változás keletkezik. Önmagában nem volna sok, de ugye, mi nem hanyagolunk el efféle dolgokat ( extreme… extreme…) és ha összeadjuk a hídban található ellenállások hőingadozásából és a tekercs rezonanciájából adódó változásokat, ezek együtt lehetnek problémák forrásai. Én inkább rászánom azt a kevés ragasztót, meg azt a 10 percet.

Nos, mostanra nagyjából sejtjük, mikből fog összeállni a szuperspéci 405-ösünk. Kell egy panel, amire építkezni fogunk.

Panel szintjén kezdődnek a dolgok

Ezúttal azzal találtam szembe magam, hogy semelyik, a kereskedelemben elérhető NYÁK panel sem lesz jó. Az ok nem csak az eltérő alkatrészekben és kapcsolástechnikában keresendő, hanem abban is, hogy a szokvány panelek nagyon vékony fóliát használnak. A vékony fólia a bemeneten nem nagy baj, de az A-osztályú részben és a visszacsatolásban már nem elegendő, így kénytelen voltam a DCD-3 Extreme paneljeit 70 mikronos rézzel borított alapanyagból készíttetni. Szívesebben látnék itt még ennél is vastagabbat, pl. 120 mikront, de végül is a 70 elegendő. Magán a terven, az elrendezésen legalább ugyanennyi múlik, vagy még több. Az alábbiakat kellett a tervezéskor szem előtt tartani:

• a kis és nagyjelű részek nem keveredhetnek
• biztosítani kell a kisjelű részen a zavarvédettséget, megfelelő árnyékolással
• a kisjelű tápokat megfelelően szűrni kell, nagyfrekvenciásan is, az IC lábain, SMD kondikkal
• csillagpontos földelést kell kialakítani
• az alkatrészek mágneses tere ne, vagy csak nagyon kissé zavarja egymást
• a hűtött alkatrészek bordáinak el kell férnie
• az elektrolit kondenzátorok nem lehetnek forró alkatrészek közvetlen közelében
• a lehető legrövidebb jelutakat kell kialakítani
• az alkatrészek nem lehetnek túl közel egymáshoz
• az ajánlott bemeneti IC-k felületszereltek ( SMD )
• áttekinthetőnek kell lennie, a könnyű megépíthetőség és javíthatóság miatt

Az általam tervezett DCD-3 Extreme panel. 70 mikronos fólia, átgondolt elrendezés, profi kivitel

Jó panelt egyáltalán nem könnyű tervezni. Erre a panelre is elment vagy 40-50 óra ( !!!! ) mire végül is elégedett voltam. Vagy ötször átterveztem, mert a fenti igények egyike - másika kevéssé, vagy egyáltalán nem volt biztosított. Mi több, miután a jónak talált paneleket legyártattam, és beforrasztottam az alkatrészeket, rájöttem, hogy még mindig van, amin javítani lehet. Nagy segítség, amikor az ember fizikailag a kezében tarthatja, és látszik, hogy mi nincs elég jó helyen. Valahogy a számítógép képernyőjén nem ennyire egyértelmű a dolog.

Az általam tervezett – tovább javított - panelek DIY célra elérhetők, mai ára 8.000,- Ft / db. Nem olcsó, de a panelen sok múlik, és ez egy professzionális kivitel. Ha valaki szeretne belőlük, hívjon bátran. A számom: 06-30-213-8232. Kérem, hogy senki ne keressen meg azzal, hogy küldjek gerber file-t, nem tudok.

Egyenlőre ennyi technikailag, a jövő héten érkeznek a bordák, és igyekszem hamar összerakni, hogy a meghallgatásról is beszámolhassak nemsokára. Kezdek izgulni....

Nagy Gábor Pál,  AudioWorld 2016 Február