Mielőtt elkezdenénk ennek a nem túl frappáns főcímnek a kibontását, érdemes volna egy kicsit – a teljesség igénye nélkül – visszatekinteni a múltba, felidézni a „Magyar Hi-Fi” eddigi kis és nagy dobásait, már hogy egyáltalán megfogjuk ennek a fogalomnak a gyökerét, és jobban lássuk, honnan indultunk, és merre tartunk.
Nem mennék bele a HiFi, mint szabvány ( DIN 45500, 1973 ) születése előtti idők készülékeinek taglalásába. Végül is a HiFi, immár mint technikai hobby illetve ezzel párhuzamosan a magas minőségi igényű otthoni zenehallgatás, mai szóval audiofilia köztudatba kerülése is nagyjából a 70-es évek közepére, vagy inkább a végére esett. Ekkor kezdődött a hifi-tornyok korszaka, s bár külföldön, Németországban ( Grundig, EMT, ITT, Nordmende, stb.) vagy Angliában ( Quad, Michaelson-Austin, KEF, stb.) vagy Amerikában ( Hafler, McIntosh, Advent, Dynaco, stb.) jóval korábban megjelentek mai szemmel is jó minőségű készülékek, idehaza csak a 70-es évek végétől beszélhetünk a komolyabb HiFi megjelenéséről. Ez előtt csak Unitra hordozható lemezjátszókon, meg mono csöves rádiókon hallgatott zenét az átlag magyar.
Videoton Cleopatra
Aztán, a HiFi mint fogalom megjelenésével ( kicsit egybemosódik a korábban megjelent sztereofónia általános igénnyé válásával), és az erre irányuló készülékek megszületésével elindult útjára a magyar gyártmányú HiFi is. Csak kiragadnék néhány ikonikus készüléket a sorból, mindannyian emlékszünk még a Videoton Cleopatra receiverre, amely eleve sztereo volt, és fixen beépített loudness korrekcióval rendelkezett, ami kis hangerőn is kellemes hangot adott, még az akkori idők kissé mélyhiányos dobozain is. A Videotonról mint cégnévről érdemes ide beszúrni azt a rövid infót, hogy a VT kezdőbetűk a cég korábbi, háború előtti fedőnevéből származnak, VT = VadászTöltény gyár, igazi háborús lőszergyártó üzem volt. A háború után részben megmaradt hadiipari létesítménynek, de szovjet mintára, itt is elkezdték a közszükségleti cikkek gyártását, s ehhez a VT kezdőbetűk megtartásával kerestek egy újabb alkalmas nevet. Így lett Video Ton, ez utóbbi nem a tonhalra hajaz ( hogy jön ez ide?) hanem a hang szó német megfelelője. Azt is érdemes a szárnyaló fantáziával megáldott Olvasó kedvéért megjegyezni, hogy Washington –ban a ton nem innen ered…
Folytatva a sort, sokan használták akkoriban az Orion cég Orister erősítőjét, amelynek egynéhány tervezési hibáját később a HiFi Magazin technikai munkatársai javítgatták, ill. ajánlották módosításra, hogy végülis beleférjen a HiFi fogalomkörébe. Meg kell említenünk a BEAG (Budapesti Elektro Akusztikai Gépgyár ) munkásságát is, ahol otthoni használatra főképp hangdobozokat építettek, de professzionális célra sok jó készülékük született, studio magnók, lemezjátszó, hangosítási berendezések, lásd APX széria, de lesznek, akiknek az EA-057 típusú csöves erősítő is beugrik.
A nagy Orion torony
A HiFi tornyok Japánból induló korszaka a hazai gyártókat (Orion, Videoton) is „megihlette” a 80-as években megjelent a Videoton torony mellett a „nagy” orion torony, amely akkoriban meghökkentően jó minőségűnek számított, még a csilli-villi japán Kenwood, Akai, Pioneer elektronikákkal összevetve is, bár megjelenésében messze lemaradt ettől a távol-keleti sztenderdtől. Később lett kicsit adekvátabb, a kor elvárásainak jobban megfelelő megjelenésű minitorony is. Egész jó hangja volt, emlékszem mennyire meglepődtem, amikor egy ismerősömnél hallottam a kis Orion tornyot az akkoriban Ramovill által a HiFi Magazin kezdeményezésére frissiben behozott Heybrook HB-1 –es dobozokkal.
A 80-as évek még javában a hiánygazdaság idejét jelentették, messze nem volt az az árubőség a boltok polcain, mint manapság. Ez főképp a választék szűkösségében látszott jól, tejből sem volt nyolcféle, csak zacskós, zsíros meg sovány, ’oszt ennyi. Hát még a HiFi-ben, kérem! Akinek nem volt elég jó az Orion HS-280 ( jómódúaknak a HS-500) az valutát vett a zugárusoktól ( még volt valutakeret, 100 Dollár fejenként három évente egyszer!!! ) és vett valami jobbat Bécsben vagy Londonban. És volt, aki felvette a szálat, hogy építsen a közönségnek valami jobbat. Akkor, úgy 1985 táján született meg a Zsolt Audio, Huszti Zsolt első „cége”, akkoriban még az Alkotmány utcai szülői ház (lakás) egyik szobájában. Emlékszem, akkoriban Zsolt még hangdobozokat épített, az ehhez szükséges külföldi hangszórókat a Németországban élő bátyja hozogatta be az országba. Ott hallottam életemben először Linn Sondeket szólni, egy AT-OC7-es hangszedővel, bár a pontos típusra lehet, hogy nem jól emlékszem. Nos, ez csak azért érdekes, mert ezt a pontot tekinthetnénk a mai (!!!) magyar audio-ipar origójának, bár ezzel is lehetne vitatkozni, hiszen ma a Qualiton márkanév fényesebben cseng, mint valaha is, a Fábián László által vezetett utódcég jóvoltából, s annak múltja jóval korábbra nyúlik vissza. Mindegy, így vagy úgy, nagyjából a 80-as évek óta van magyar audio-ipar, és azóta megfigyelhetünk egy elég hangsúlyos, meredek felfelé ívelő tendenciát.
Qualiton - minőségi hang
Oké, a rossznyelvek mondhatják azt, hogy a nullából ( mai szinthez képest, hangminőség tekintetében csaknem valóban a nullából) nem nehéz meredeken kiemelkedni, azonban valamikor a 90-es évek végére a magyar gyártmányú audio készülékek elérték a hasonló árkategóriájú külföldi termékek nívóját. Gondoljunk csak a Heed elektronikákra, a Stand-Art dobozokra, a Mellorn Audio készülékeire, különös tekintettel a lemezjátszójukra, Szilvai Tibi Söund Arts állványaira, a Sallai Laci-féle Etalonra, Dénes Péter vagy az AVA csöves erősítőire, vagy a Monaudio ( emlékszik még valaki erre? ) nagyobb hangdobozaira. Eszembe jut Alízka is, de sajnos nem mondhatnók egyetlen „terméküket” sem ide tartozónak, így maradjunk csak az említés szintjén. Viszont mindenképpen itt a helye Krahling Zoli dolgainak, amelyek azóta a Soner márkanév alatt híresültek el.
Mellorn Nemesis futómű
Nos, ha a 90-es évekre elértük a hasonlóan árazott ( ismét csak !!!!) külföldi készülékek nívóját, az azóta eltelt huszon-harminc év alatt idehaza jelentős fejlesztések történtek, különösen elektronika terén, és bízvást mondhatom, hogy mostanra ott tartunk, hogy nem csak hogy bőven leköröztük az azonos árkategóriát, hanem sok esetben a legrangosabb külföldi készülékekkel vagyunk minimum partiban, de inkább előrébb.
Hogy ez a meghökkentőnek tűnő állítás hitelessé váljon, mondok néhány jó példát, s akik ismerik az említett készülékeket, netalán van elegendő tapasztalatuk, összehasonlítási alapjuk azok valós megítéléséhez, azok élből tudni fogják, mennyire igaz ez a felvetés.
Heed Thesis CD
Ma olyan magyar gyártmányú készülékek, mint a ( sorrend nélkül, ahogy eszembe jut) 72 Audio MC trafói, a Qualiton csöves erősítői, a Soner elektronikák, a Core Audio digitális front-endjei, Szabó Tibor Taylor Acoustics hangdobozai, a Heed Audio Thesis vonala, a Stradi Sound nagy doboza, a Valhalla kábelek Ákostól, az Allegro Audio Flow intergált erősítői, a Győrvári Balázs-féle csöves fejhallgató erősítők, vagy a Gauss Audio MOS-FET-es LZ-k, s a lista korántsem teljes, hangminőség terén, nemhogy a maguk árkategóriájában, de nemzetközi szinten szemlélve, abszolút értékben is az élvonalba tartoznak. Ez nem túlzás, ez TÉNY.
Stradi Sound hangdoboz
Ma a magyar HiFi a világ élvonalában van, nem vagyunk rosszabbak. Valamikor a magyar ipar egyéb termékei jelölték ki az utat a nálunknál tőkeerősebb, nagyobb piaccal bíró multinacionális cégek „fejlesztéseinek”, emlékezzünk csak Déry-Bláthy-Czipernowsky transzformátorára, Kandó Kálmán villanymozdonyára, a Ganz vasúti forgóalvázára, a Bíró-féle golyóstollra, a Puskás Tivadar –féle telefonközpontra, a C-vitaminra, a digitális számítógép alapjaira, de magyar ember tervei szerint készült a Zeppelin léghajó, a legendás VW bogár, a Csepel Művek gyártotta a világ legjobb fúrógépeit, és a BMW gyár mai motortechnikáját is egy magyar mérnök nevéhez kötik. Akkor sem voltunk rosszabbak, sőt.
Mostanra, a HiFi-ben is eljutottunk csaknem idáig. Ma magyar gyártmányú komponensekből ( talán a lemezjátszó kivételével , Cserkuti Gyuri Nude-ja egy fecske) nagyszerű High-End berendezést lehet összeállítani, meg merem kockáztatni, sokkal jobbat olcsóbban, mintha ugyanezt külföldi „márkás” készülékekkel szeretnénk elérni. Mert egy Sonerhez vagy LZ-hez mérhető minőségű külföldi erősítő ára minimum négy-ötszörös (inkább tízszeres), egy Core digitális front-endet a külföldiek csak távolról tudnak követni, de hasonlóan jó a helyzet ár-minőség tekintetében más vonalon is, A Taylor hangdobozok bár elsőre drágának tűnnek, jóval olcsóbbak, mint azt a minőségük indokolná, különösen nemzetközi összehasonlításban. Lehet, hogy ugyanez a helyzet a Babos-féle hangdobozokkal, vagy az NCS Audio dobozaival is, és szinte egészen biztosan így állunk a Qualiton elektronikákkal.
Taylor hangdoboz kánaán
Ha ezeket a készülékeket nem Magyarországon gyártanánk, hanem mondjuk Svájcban, akkor mostanra a fenti cégek világhírűek lennének, és nem tudnának annyit gyártani, amennyire igény lenne. Mert tőlünk nyugatabbra magasabb a vásárlói intelligencia, és nem feltétlenül a márkanév meg az alkalmi vétel és az ezzel járó kedvezmény számít, hanem a valós minőség. Legalábbis, amennyiben az Svájcban vagy Németországban készül. (Ami Kelet-Európából érkezik, az minimum gyanús…) És épp ez, az említett valós minőség az, amiben itthon nagyon-nagyon jól állunk.
Gauss Audio LZ Mk7. MOS-FET végfok
Egy igazi (nem csak annak mondott és árazott) High-Endre vágyó magyar vásárló ma nem az öt-tíz milliós külföldi elektronikára kisírt 20-25%-os, magában is milliós tételt jelentő kedvezménnyel tud nagyon jól járni, hanem azzal, ha azonos vagy annál jobb ( néha sokkal jobb) hangminőséget választ, hazai gyártóktól, jóval olcsóbban. Már ha tényleg zenét szeretne rajta hallgatni. Azonos minőséget figyelembe véve, egy csúcskategóriás külföldi „márkás” és egy hazai gyártású komplett rendszer árai valahol a 4:1 és a 8:1-hez arányok között lehetnek, ez pl. egy 30 milliós rendszer árnál a 30 millió kontra 7 millió, a kettő között 23 millió Ft az igazi különbség. Igen, tudom, aki 30 milliós hifit vesz, annak mindegy, nem számít a 23 milla különbség. De akkor miért alkudoznak ezek az emberek a kereskedőknél ??? A zenei minőségről pedig nem a hallása, hanem az árcédula árulkodik. Legalábbis az Ő fejében.
Soner Audio SL-1
Ráadásul, minden egyebet félretéve, megvan nekünk itt Magyarországon az a faramuci helyzet, hogy a kevés kereskedő nem a hazai terméket akarja eladni. Mert az nyűg, meg kell változtatni a betérő érdeklődő fejében elterpeszkedett „ismereteket”, ez a feladat felér a rémálommal és csak a lehetetlent izgalmas kihívásként szemlélők sportja. Ezért inkább azt adja el, amit a vevő venni akar, még akár kedvezmény árán is, csak vigye már. Így is marad rajta pár százezer. Végül is mindenki ebből él. A vevő pedig úgy gondolja – ilyen a magyar ember – hogy ha közvetlenül a gyártótól tud vásárolni, akkor jobban jár, több kedvezményt tud kapni, pedig ez nem mindig van így. Emiatt a kereskedő nem vállal fel egy magyar márkát, mert nem hiányzik beletenni egy csomó demó időt, háttérmunkát egy vásárlói döntésbe, hogy aztán a vevő elballagjon a gyártóhoz, és végül ott vegye meg a kiszemelt készüléket. Ez főképp azoknak a hazai cégeknek kellemetlen, akik simán kiállják a versenyt a termékeikkel az adott kereskedőnél található egyéb márkákkal, hiszen így sokkal kevesebb helyen tudnak „jelen lenni”, pedig azt a gyártmányuk méltán megérdemelné. Kedvezményeket csak azok osztogatnak, akiknek az eladás tisztán a minőség okán nem nagyon sikerülne.
Core Audio D/A konverter
Összefoglalva, ma Magyarországon a komoly HiFi-re áhítozó vevő kivételesen jó helyzetben van. Akinek sok az elszórható pénze, az bármit megvehet a kereskedőknél, némi alkudozás árán még „beljebb lehet” egy-két millióval, miközben három-ötszörös árat fizet ugyanazért vagy gyengébb minőségért, amit több intelligenciával vagy jobb hallással magyar gyártóktól is megkaphatna, a különbség egy nagy BMW SUV ára is lehet. Akinek kisebb a büdzséje, itthon még mindig hozzá tud jutni egy csúcsminőségű rendszerhez, amire pl. 250 km-el odébb, Bécsben már semmi esély sincsen. Itthon 6-7 millióért világklasszis hangminőséget lehet vásárolni. Kár hogy ezt Bécsben és Münchenben kevesen tudják. Vagy senki. Ha ez nem így lenne, ma még előrébb tartanánk.
Nagy Gábor Pál @AudioWorld 2019 Július