Audio Technica újdonságok 2017
2017. január 07. írta: Analoglued

Audio Technica újdonságok 2017

Végre, másfél-két évtized elteltével, az AT-nél valakinek feltűnt, hogy meg kellene nézni a fórumokat, hogy a vevők mihez kezdenek a hangszedőikkel. Rájöttek, hogy mekkora divatja van audiofil körökben a különböző tűk cserélgetésének. Már amikor ezt mechanikailag a hangszedő test és a tű kialakítása lehetővé teszi. Itt most szigorúan csak MM pickupokról beszélünk, az MC-ken nem lehet házilag tűt cserélni.
Nos, ennek a felismerésnek a mentén, az AT idén egy teljesen új termékskálával áll elő, a teljes csereszabatosság megteremtése okán. Hadd legyek egy kicsit rosszmájú, és hadd szúrjam ide be, hogy ennek van egy elég jelentős gyártási költség-csökkentő hatása is, Csak hogy ne gondoljuk, hogy bármelyik nagy cég szimplán a vásárlók érdekében cselekszik, ahhoz nagy bajban kell lennie. Az AT egyáltalán nincs nagy bajban manapság, csak simán több margint ( árrést) szeretne, és ez abszolút érthető is.

Az új termékcsaládok egyöntetűen VM kezdőbetűkkel indulnak, ezen belül van 500-as, 600-as és 700-as sorozat.
Az 500-asok a kis pénzű, és/vagy az alsó árkategóriákban mozgolódó vásárlókat célozzák. Itt választhatunk a VM510CB (belépő modell, CB=Conical Bonded, azaz ragasztott kúpos tű), a VM520EB (fejlettebb változat, EB azaz Elliptical bonded, ragasztott 0.3 x 0.7 mikronos elliptikus tű) illetve a

vm530en.jpg

VM530EN, ( EN azaz Elliptical Nude, beágyazott elliptikus gyémánt tű) között. A Nude tűk mindig jobban szólnak, mint a ragasztottak, ez közismert tény. A ragasztó anyagnak van egy bizonyos csillapító hatása, valahogy visszavesz a realizmusból. Az alap test mindegyiknél azonos, semmi flikk-flakk, a régről ismert V-kialakítású mágneskör, és ennyi. 180 Dollár az Amerikában 3 órai munkabér, mintha idehaza az 530EN 5-6 ezerbe kerülne.... erről ennyit.
A széria csúcsmodellje a

vm540ml.jpg

VM540ML (ML azaz MicroLine, ami csaknem ugyanaz mint a Jico SAS, vagy a Dynavector tű, egyfajta Line contact ), 250 Dollárért. Ha hozzáteszem, hogy ma egy SAS tűért 210 Dollárt kell leperkálni a Jico-nál, ez az ár kb.rendben is van.Igaz, ott a tűszár nem sima aluminium, hanem titán. Valószínűleg nem mindegy.
A 600-as széria ( most tessék meglepődni ! ) ugyanazt a testet használja, csak a tűk vannak a mono lemezek lejátszásához optimalizálva ( VM610MONO ) vagy a régi sellak 78-as fordulatú lemezekhez (VM670SP).
Tovább lépve felfelé, az audiofil kategóriába, a 700-as sorozat immár arany színű aluminium hangszedő testet kínál, megnövelt merevség és jobb rezonancia csillapítás mellett. A test alakja totál ugyanaz mint a kisebb szériákban ( csereszabatosság ), de belül a generátor azért nem. Itt PCOCC tekercselést találunk (bár ezt a gyár immár nem említi, lehet hogy már a tekercs anyaga sem teljesen ugyanaz ) , nagy tisztaságú rézből, és a tűszár felfüggesztése is lágyabb. A mágneskör azért maradt azonos, ha jól látom.

vm740ml.jpg

A VM740ML-ben (lásd a képen) 20-as körüli az engedékenység érték 8 grammos saját tömeg mellett.Picivel drágábban itt a VM750SH, az előbbi hangszedő test plusz egy Shibata tű, amit iszonyat nehéz jól beállítani, de ha egyszer véletlenül sikerül, akkor nagyon jó, testes, melegebb tónusú hangot kapunk, szép térhatás és nagyon sok finom részlet mellé. 400 Dollárért ez kb. a korábbi AT150SA megfelelője, olcsóbban, és az egy nagyszerű hangszedő.
Végül elérkeztünk a széria topmodelljéhez a VM760SLC-hez, amit nem tudok pillanatnyilag hová tenni, a gyári specifikáció állati szűkszavú, nem fejti ki rendesen, mi különbség rejlik az ML és az SLC (Special Line Contact ) között. Gyanítom azért, hogy kb. ugyanaz, mint amit a Clearaudio is használ a saját MC-iben, a Microline tű tovább van polírozva, hogy jobban igazodjon a lemez barázda alakjához, ami a gyártás során legtöbbször egy egész kicsit íveltté válik, nem teljesen sík a két oldal. Így a tű kopása kisebb, és a barázdát is jobban kíméli.
Jól mutatja az AT költségcsökkentési törekvéseit, hogy az aranyozott boron tűszár az ML tűvel eltűnt a palettáról, az állati drága volt. Ehhez képest nézve, alig van árváltozás, hacsak nem a VM750SH-nál, mint kivétel,, ott látszik a különbség. Már megint egy rejtett áremelésnek vagyunk szemtanúi, első látásra megkapjuk a hangszedőket ugyanannyiért, vagy egy kicsit drágábban, de a műszaki tartalom egyszerűbb. Ez ugyanannak a folyamatnak a folytatása, ami már elkezdődött az AT háza táján az AT 120 EB-re és a 440 MLb-re váltásával.

Na, utóbb megtaláltam a specifikációt, persze nem a gyártó oldalán, aki jellegzetesen, politikusokat szégyenítő módon, gomba-módszert alkalmaz velünk szemben. ( Trágyát rájuk, és tartsd őket sötétben! ) Ez csak poén, de azért....

Szóval az     ML Microline az 2,2 x 0,12 mil
          a       Shibata               2,7 x 0,26 mil
          az     SLC pedig           1,5 x 0,28 mil

Ha ez mond valamit. Ha nem, itt a blogon a tűhegy, tűszár, felfüggesztés c. cikkem.

MC vonalon, mint tudjuk, megérkezett az ART 1000, csaknem 2 millióért (az USA-ban 5.000 Dollár, ha már itt tartunk, ugye...) és a régi jó AT33 vonalon maradt az SA változat, a többi kikerült a szortimentből. (kivétel a Mono). Viszont az OC 9 több változatban is kapható, bölcs dolog, azok nagyon jó hangszedők.

Amit hiányolok, az a hyperelliptikus tű, amit könnyű lenne beállítani, és majdnem olyan jó mint egy ML, és sokkal olcsóbb. Mondjuk, ha én tervezném a termékvonalat, még beillesztenék egy VM730NHE-t (Nude Hyper Elliptic). Dural kúpos tűszárral.....Világbajnok hangszedő lehetne mondjuk 300 Dollárért.

signet_tk7e.jpg

Mióta ezt írtam, rájöttem, hogy nyitott kapukat döngetek, létezik ilyen hangszedő. Az a neve, hogy AT7V. Csak Japánban és az USA-ban kapható ( lpgear.com ) és az egyik oldalról megegyezik a néhai, nagyon sima, kiegyenlített, folyékony, zenei hangú Signet TK7-el, a másik oldalról kb. ugyanaz a test, mint a 150MLX-é, csak épp hyperelliptikus tűvel.... és (írd és mondd..) 160 Dollár ! 

A Signet volt az AT audiofileknek szánt brandje, de aztán meggondolták magukat, és most a Signet technológiát árulják AT150 néven, de ugyanez a 7V is, 60 ezerért.... gyorsan kell venni egyet, mielőtt a csavaros eszű csíkszemű japán megint meggondolja magát!

Még egy dolog. Az AT7V alacsonyabb engedékenységű (14 mikron/mN) mint a régi Signet TK7LC, mert Japánban sokan használnak nehezebb karokat, és kell az AT-nek egy jobb alacsony engedékenységű hangszedő is az AT95E mellett. (az is csak nehezebb karokban szól jól ).

Hát, ennyi elsőre, kíváncsi leszek, mit mondanak majd az első tesztek.

A bejegyzés trackback címe:

https://audioworld.blog.hu/api/trackback/id/tr612107629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nightrunner 2017.01.19. 17:27:56

60 dollár volna az órabér az USA-ban?

Analoglued 2017.01.20. 01:05:24

@nightrunner: Hát, kinek-kinek. Van akinek sokkal több. Van akinek sokkal kevesebb. Nekem pár éve 55-öt ígértek, de nem vállaltam be, mert napi 12 órát már nem bírok. És itthon is megvan az elegendő. Itthon, a családommal, a barátaimmal, mindazzal amit szeretek. Nem minden a pénz.