Multikábelezés
2015. február 04. írta: Analoglued

Multikábelezés

avagy hogyan kábelezzük lineárfázisra?

Néhány szó a bi-wiring-ről, vagyis a dupla-kábelezésről.
Most, mielőtt belekezdenék ebbe a témába, jól átnéztem a netet, egy ide illő fénykép után kutatva (nem találtam meg a legjobbat, amit elképzeltem, de ez is megteszi). El se hinnétek, mennyi baromság terjeng a neten ezügyben.

bi-wire-111.jpg
A kezdők kedvéért (vannak itt ilyenek? Majd lesznek...) elmondom, hogy itt a hangdoboz mély/közép és magas hangszóróinak az erősítőhöz külön kábel-szettel való bekötéséről lesz szó, a miértekről és a hogyanokról.
Szögezzük le, hogy NE legyints. Az egy duma, hogy "a hangszórót gyártó cég már kikísérletezte, hogy a doboz így jó ahogy van, ezen két szett kábel már nem javít". Vannak olyan dobozok, ahol ez így van, valóban, de ez az összes szóba jöhető esetek 10%-a alatt van.


Miért? Mert a keresztváltót a legritkább esetben modellezik le jól, az adott hangszórókkal együtt mérve, és sokszor a mért eredmények alapján megépített doboz végül élettelenül, laposan, dinamikátlanul szól. A világon a legtöbb váltót empirikus úton, kísérletezgetéssel hozzák létre. Ilyenkor fülre beállítják a váltófrekvenciát, meg a meredekséget, és a hangszórók egymáshoz képesti hangerejét. Ha ez megnyugtatóan sikerül, már fél siker. Ha már próbáltad, akkor tudod: idáig eljutni is komoly munka eredménye. És ekkor a legtöbben (kommersz dobozoknál - értsd: kb. 300 000 Ft/pár alatt) itt meg is állnak, a doboz eladhatóvá lett, mert nem kell kiszaladni a szobából amikor bekapcsolod. DE ! Ilyenkor van az, hogy az egyes hangszórók fázismenete szanaszét van, jellegzetesen a váltó meredekségétől függően, ÉS a doboz mechanikai felépítésétől is függően. A fázismenetben a közép-magas régióban - ahol a térhatás keletkezik - vannak a legnagyobb anomáliák, itt néhány millisecundum eltérés is sokat számít  Ha jó a dolog, a hangok leválnak a dobozokról, nem a dobozt hallod szólni, hanem egy egész hangteret. Szélsőségesen rossz helyzetben a hangok a dobozokból szólnak két oldalról. És ekkor jön a haddelhadd: a hangszórókábel. Mert a kábelnek sok a rossz hatása, ellenállása van, ami beleszól az erősítő-hangszóró párbeszédbe (damping factor) anyagminősége van, ami beleszól a torzításokba, szerkezete van, ami miatt bizonyos frekvenciák elmosódnak, mások meg kiemelődnek, és ezen felül a különböző frekvenciájú hangok nem egyforma sebességgel haladnak át rajta. Vagyis, fázistorzítás keletkezik. Ez aztán hozzáadódik a keresztváltó okozta, meg a doboz okozta fáziseltolódásokhoz, és ott a krach.

A multikábelezés egy eszköz a kezünkben a fázistorzítások kompenzálására. Alig valamivel leszel előrébb, ha azonos hosszúságú kábelt használsz a mélyhez és a magashoz is. Nem állítom, hogy nem jó ötlet elszeparálni a nagy áramú mély hangokat a kis áramú magasaktól két külön kábellel, de ennek a hallható hatása marginális, épp az észlelhetőség határán. Ezért nem érdemes - egy High-End rendszerben - százezreket költeni még egy szett kábelre. Annyi mindenképpen igaz, hogy ha dupla kábelt használsz, de NEM bi-wire-felállásban, akkor csökken a kábelimpedancia, ezt elég jól lehet hallani a felbontás növekedésében. Ha mindenképp bi-wire-ben gondolkodsz, és ha eltalálod a kábelhosszokat, olyat ugrik a térhatás, mintha kétmillióval drágább erősítőt vettél volna. EZ megér egy kis pénzt... vagyis, a helyes multikábelezés az egyik legjobb ár/érték arányú dolog egy komoly audio berendezésben.

jtd_cable.jpgEgy jól méretezett kábelszett


DE hogy? Nos, alapvetés, hogy a magas sugárzóhoz hosszabb kábel kell mint alulra. A mennyivel a kérdés, ez függ a hangszórókábel teljes hosszától, a váltófrekvenciától, a váltómeredekségtől és a magas sugárzó akusztikai középpontjának a középsugárzó azonos pontjától való horizontális távolságától. Általánosságban, ha nem akarsz sokat szarakodni, akkor hangszórókábel méterenként kb. 2,5-3 cm a különbség, de ez eltérhet a fentiek szerint. Ha nagyon precíz akarsz lenni, és nem akarod a százezres kábelt szabdalni, vegyél négy ugyanolyan hosszú - mint a leendő komoly kábel - olcsó SAL (Somogyi Audio Line) kábelt, (szarul szól majd, de ez most nem érdekes) és kösd be, úgy hogy egyforma legyen a hossz. Ezután kezdj levágogatni a mély/közép sugárzó kábeléből. Méterenként 2 cm-t élből levághatsz, ezután hallgasd így egy darabig. Szoknod kell az új világot. Aztán vágj le méterenként még 1 centit, majd még egyet. Mindig hallgasd a különbséget. Amikor már egyértelmű visszalépést érzel, akkor túlmentél, de EZ VOLT A CÉL. Már tudod, hol a határ, ameddig nem szabad visszavágni. Most vedd a mínusz 2cm/m és a határhelyzet közötti középértéket, és az lesz a jó.

Kétutas dobozoknál ez a technika legtöbbször beválik. Három utas dobozoknál a mély és a közép szekció között nem kell eljátszani ezt, csak a közép meg a magas között.

Dícsérd az Urat, hogy erőt adott, ( vagy engem, hogy ötletet, esetleg mindkettőnket :-D ) sikeresen multikábelezted a hangdobozaidat, és szétröhögheted magad mindazokon, akik vagyonokat költenek két egyforma hosszú kábelszettre, és azt biwire-ben használják... Sok sikert!

NGP @AudioWorld

A bejegyzés trackback címe:

https://audioworld.blog.hu/api/trackback/id/tr877141175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lindalinda 2015.10.24. 18:15:30

Nagy baromság, vagy az irója szóhasználatával, nagy szarság! Miért engedtek ilyen primitív bolondot audio oldal közelébe?

Analoglued 2015.10.25. 15:43:10

@Lindalinda: Kedves Lindalinda !
Köszönöm az építő jellegű hozzászólásodat. A cikk megírásakor számítottam arra, hogy lesznek egypáran az Olvasók között, akiknek az ebben foglaltak kb. ugyanannyira lesznek értékelhetőek, mint a vak embernek a naplemente. Lám, nem is gondoltam rosszul.

Mégis, köszönettel tartozom. Néha az első látásra értéktelennek látszó dolgok mögött is találni pozitívumot. Az efféle hozzászólások mindig, újra és újra megerősítenek abban a meggyőződésemben, hogy nagy szükség van a releváns információk széles körű terjesztésére. Az efféle szelíd "sötétségoszlatás" - bár szakmai szempontból bizonyára hasznos - sajnos egy dolgon abszolút nem javít. Az T.Olvasó meglevő intelligencia szintjén nem tud emelni. Erre hála az égnek, legtöbbször nincs is szükség, de esetünkben azért ez nagy kár. Őszinte sajnálattal, NGP.

kimondom 2015.11.03. 15:00:45

Üdvözlöm!
Sajnos a cikkből nem derült ki számomra, hogy az ilyen különböző méretűre szabott hangszóróvezetékekkel történő bikábelezésnél kivesszük az összekötőket a hangdobozoknál vagy sem?

Egyébként azt külön szeretném kiemelni, hogy önnek rendkívüli tehetsége van az íráshoz, mert annyira olvastatják magukat az ön blogjai (témától függetlenül), hogy én ilyennel még nem találkoztam.

kimondom 2015.11.04. 01:17:06

@kimondom:
Kérdésem tekintse tárgytalannak.
Egy szakember időközben felvilágosított, így már tudom hogy ez a cikk nem egy újoncnak szól. Sajnos én a bi-wiring lényegével sem voltam tisztában.
Viszont mostmár tudom, hogy a felső "kép" szörnyen rossz választás. Élénk fantáziával ki lehet belőle látni az eltérő kábelhosszakat, de a kettős kábelezést semmiképp.
Az újságírói vénára vonatkozó megállapításom, viszont továbbra is tartom.

Analoglued 2015.11.04. 07:54:17

@kimondom: Köszönöm a kommenteket. Valóban, a cikkeim olvasásához előnyös ha van a T.Olvasónak némi előképzettsége. A Bi-Wiring elég rég megjelent már az audiofil köztudatban, úgy 1985 táján, és hát azóta eltelt 30 év... ma ezt a fogalmat ( ebben a körben ) ugyanannyira nem magyarázzuk, mint a KRESZ vizsgán azt hogy mire való a gumi az autón. Hogy milyen gumit kell használni, azt persze igen, ahogy a kábelezés lehetséges módozatait is, ezzel sokan nincsenek tisztában, még azok sem akik amúgy eleve multikábelezve hallgatják a zenét.
Sajnos nincs túl sok jó kép a témában a neten, tényleg lehetne az a kép informatívabb, de talán az eltérő kábelhosszakat jól mutatja. Elnézést ha ez megtévesztő volt esetleg.
Köszönöm a dícséretet :-) Jó ezt hallani....
Tulajdonképpen úgy érzem, hiány pótlóak az írásaim, mert a megboldogult HiFi Magazin ( később Mozaik ) után nem született authentikus HiFi sajtó az országban ( a Sztereo magazint és a HiFi Piac nevű kezdeményezést ne említsük ezen a címen ), eltekintve néhány online blogtól, ahol voltak ( vannak ! ) remek írások, hozzáértőktől. Ugyanakkor, ezek egyike sem vállalja fel az alapvető ismeretek követítését, sem pedig az általános ismereti szint emelésének igényével sem lépnek fel, ami pedig fontos volna a jövő magyar audiofil társadalmának megteremtése, kinevelése szempontjából. Nos, én ebben gondoltam tovább tolni egy kicsit a szekeret, amennyire tőlem telik.

Köszönettel, Nagy Gábor Pál, AW

belashx 2016.02.25. 19:50:27

Szia!

Nem is értem, hogy nyilatkozhat valaki anélkül, hogy kipróbálta, meghallgatta volna.
Én pl. érdekesen jártam. Vásároltam direkt bikábelezéshez készült kábelt, amiben különbözőek az erek. Szerencsétlenségemre fordítva kötöttem be, így teljesen szétesett a sztereó tér, hatványozottan érvényesült az a bizonyos space-hatás. Szerencsére olvastam korábban ezt a cikket, így neki akartam állni az általad emlegetett rövidítésnek, de előbb (milyen mázli) megcseréltem a hangsugárzó termináljánál az ereket, és helyreállt a rend. Jól sejtem, hogy az ilyen kábelek úgy vannak kitalálva, hogy azonos hossz esetén szól fázishelyesen?
A kábel nem nagy szám, sima kácsás KCE-BI40 típus egyébként. Van egy érpár, ami nagyobb átmérőjű, vékonyabb elemi szálakból áll, a másik pár pedig kisebb keresztmetszetű, de vastagabbak az azt alkotó szálak.

Ha így van, kiegészíthetnéd vele a cikket, nehogy valaki feleslegesen szabdaljon.

Üdv., Gábor

Analoglued 2016.02.26. 00:00:12

@belashx: Köszi az észrevételt, jó ezt tudni. Minthogy minden kábel más, és a hangszórók is mind mások, a kábelhosszak sem egyformák, a változók száma miatt nincs két egyforma eredmény sem. A cikkben nem egyfajta tutti tippet szerettem volna mondani, hanem felhívni a figyelmet egy jelenségre, és a multikábelezés értelmére. Ezen belül, sajnos mindenkinek kísérleteznie kell...
Azt kipróbáltad már, hogy a negatívokat a vékony szálon viszed, a pozitívokat a vastaggal???
G.

belashx 2016.02.26. 11:48:25

Ez még nem fordult meg a fejemben, és amennyit mostanában szórakoztam vele, biztosan hanyagolom egy ideig, de mindenképp észben tartom. Köszönöm a tippet!
Hagyom megnyugodni a madzagot, és tegnap óta nem sok időm volt hallgatózással foglalkozni, épp csak megállapítottam, hogy megszűnt a fentebb írt hatás.
Mi várható az általad javasolt bekötéstől? Persze, minden rendszer más, de általánosságban mi a jellemző?

Üdv., Gábor

eichler 2017.07.15. 16:44:46

Ugyan a cikk nem mai, de egy kérdésem nekem is lenne a témában. A legtöbb sztereo erősítő 2 pár hangszóró kimenettel rendelkezik (A és B). Bi-Wiring-nál "A" hangszórókimentről indulunk a két eltérő hosszúságú kábellel, vagy "A"-ból az egyikkel és "B"-ből a másikkal, majd A+B-re állítjuk az erősítőt?

Analoglued 2017.07.16. 20:36:16

@eichler: Helló! Mind a két megoldás jó, de mivel általában a multikábel erősítő felőli vége elég vaskos, emiatt valószínűleg az A+B megoldás fog működni.
Üdv, Gábor

maxxboy 2017.10.23. 10:41:51

Szia!

Pár napja döntöttem el, hogy kipróbálom a bi-kábelezést.
Meg is vettem a második garnitúra kábelt, persze ugyan olyan hosszban mint ami már volt korábban.
Én picit nehezebb helyzetben vagyok, mert QED márkájú a kábel (XT400), és préselt Airloc dugókkal szereltettem. De majd a méretezés után rakatok rá újakat. Itt egyből lenne is egy kérdésem: Tapasztalatod szerint van hallható, lényegi különbség a banándugó, illetve a villa használata között? Erősítő oldalon csak banándugó jöhet szóba, viszont hangfal oldalon (Canton Ergo 122 DC) működne a villás megoldás is. Itt mindenki mást mond, hogy melyik a jó...
A bi-kábel méretezéssel kapcsolatban pedig olyan kérdésem lenne, hogy én jelenleg úgy használom az eősítő (NAD C 388) kimeneteit, hogy "A" (felső) hangszóró kimenetről szól a közép-magas, a "B" hangszóró kimenetről pedig a mélyek. Mellékelek ide egy linket amin látható, hogy nem egyforma hosszúságú az "A" és a "B" hangszóró kimenet réz vezető száljai. Vajon ezek hossza is beleszámít a hangba, a méretezésbe, vagy csak a kábeleké?
Előre is köszönöm segítő válaszod!
üdv,
Balázs

Itt pedig a link az erősítőm kérdéses részéről:

www.av-online.hu/pictures/gallery/nad-c-388_2017-02-21/NAD-C-388-inside-2.jpg

Analoglued 2017.10.24. 15:56:12

@maxxboy: Szia Balázs!
Dugó kérdés.
Önmagában az hogy dugó vagy villa, szerintem ebben a kategóriában nem befolyásol semmit. Ha nagy áramokról volna szó, talán jobb a villa, de Nálad szerintem formailag mindegy. Azonban az anyagminőség nem mindegy. Egy jó anyagú dugó mindenképp jobb lesz, mint egy gyengébb anyagú villa. Sajnos ezt nem lehet igazán tudni előre, melyik gyártó melyik terméke fog beválni. Mindazonáltal, tapasztalatom szerint az RCA dugók érzékenyebbek mint a hangszórókábel dugói. De nem kell 10 ezer per darabos dugókkal szerelni a jó hanghoz.
Az erősítődön belüli hangszóró kivezetések nem osztanak-szoroznak. Csak a kábel. A méretezésnél vedd figyelembe, hogy a hosszabb kábelt CSAK a magas hangszóróra kell vezetni, a középhez nem. Ha nincs a hangszóródon a közép meg a magas különválasztva, akkor nem érdemes méretezned, használj egyforma hosszakat.
Üdv, Gábor

maxxboy 2017.10.25. 18:30:18

@Analoglued:
Szia Gábor!
Nagyon szépen köszönöm a segítő válaszod!
Így akkor maradok az eredeti tervnél, és 2 egyforma kábelt használok továbbra is.
üdv, Balázs

Dr P(r)epper 2018.02.24. 18:51:38

Kedves Gábor!

Többször szó esett már az illusztrációként használt fotóról (első kép). Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy a fotón látható megoldásnak van bármilyen előnye a gyári, megszokott lemezből készült összekötő hidaknál és ezeknek fóton is látható a rövid kábeleknek a hossza illetve azoknak változása milyen mértékben befolyásolja hangot?

Üdv. Dr. Prepper

Analoglued 2018.02.24. 23:30:02

@Dr P(r)epper: Ez itt a képen egy kompenzáció szerintem, de a dolog a magas sugárzó tonalitásának hangolására is jó, ha tudod milyen kábelt kell betenni a kívánt eredményhez. A magashoz vezetett hosszabb kábel egy bizonyos mértékig nyitja a teret, leválasztja a hangot a dobozokról. Túlzott esetben inkább ront, szétesik a sztereo kép.

Üdv, Gábor

Sanyikaaaa 2018.03.06. 15:23:40

Nem értem azokat, akik lehurrogják a cikket, vagy nem próbálták ki, vagy rosszul csináltak valamit, vagy ehhez már nincs fülük...
Én hálás vagyok, a cikk alapján újraszabtam a kábelek hosszát és meg vagyok döbbenve az eredményen. A sztereó tér hatalmasat nőtt, és a magasabb frekvenciatartomány is sokkal részletgazdagabb lett. Tényleg, mintha lecseréltem volna az erősítőmet egyel nagyobb kategóriásra. Hálás köszönet még egyszer.

Analoglued 2018.03.06. 16:24:51

@Sanyikaaaa: Örömmel hallom, hogy sikeresen megcsináltad. Nagyszerű, ezért írtam ezt a cikket. Akiknek nincs fülük, vagy eleve elvetnek valamit ami szerintük "nem működhet" azok csak hallgassák úgy. Így jártak... :-)

zveres 2018.03.19. 13:30:15

Üdv! Egy ideje igyekszem kiigazodni a biwiring/biamp témában, de kicsit elakadtam. Az erősítőm leírásában kifejezetten ajánlják a dupla kábelezést, le is írják hogyan kell bekötni (Marantz pm7001 KI signature). Ez vajon azt is jelenti, hogy ilyen esetben a gyártó gondoskodik a fáziseltolódás kiküszöböléséről, tehát nekem nem kell a kábelhosszakkal variálni, vagy ettől még szükséges erre figyelnem. Próbálkozni nem szívesen kezdek, mert még az olcsóbb kábel is drága. :-) Tudnál ebben segíteni? Köszi előre is! Üdv: Z.

Analoglued 2018.03.28. 22:20:49

@zveres: Kedves Zoli!
Bocs a kései válaszért, kissé el voltam havazva mostanában az új LZ tervezésével, anyagbeszerzéseivel.
Az, ha egy gyártó ajánlja a multikábelezést, nem jelenti azt, hogy a., tudja is hogy az pont mire jó, b., hogy a termékeiben bármiféle elő-kompenzáció lenne. Nem is lehet, mert annak mértéke kábelhossz függő, és azt ugye a gyár nem tudja előre, milyen hosszú kábelt fog használni a vevő. Szóval, ott tartasz, hogy Neked kell kitalálnod. A leírásomban ott van, hogy hogyan. Hívj fel ha elbizonytalanodtál, megbeszéljük személyesen. Üdv, Gábor

Ferenc Császár 2018.06.15. 14:57:38

Szia !

Köszönöm az írást,tényleg hiánypótlók a cikkeid.
Azt szeretném kérdezni,hogy a beállítást vagy a hatást,egy átkötéssel illetve annak hosszának változtatásával a hangfal csatlakozókon is elő lehet idézni,esetleg más anyagú ,szerkezetű kábeldarabbal kísérletezni,lásd legfelső Nordost-os kép ?
Akkor esetleg nem működik a dolog,ha a hangdobozgyártó a doboz belsejében levő hangváltótól a magassugárzóhoz menő vezetéket pont annyival hosszabbra hagyja ami kompenzálja a fázistorzítást ?
Válaszodat,előre is köszönöm.