Most így hajnali hatkor, hogy belekezdek ebbe a cikkbe, van egy kis belső vívódásom önmagammal. Kinek tegyek jót?

A kereskedelmi érdekek ezeken a lapokon nem játszanak szignifikánsan, a kérdés sokkal inkább az, melyik audiofil rétegnek tegyek jót? Azoknak-e, akik jól hallgatható, harmonikus, kellemes hang irányába törekszenek, bevállalva ezzel bizonyos nem perdöntő hiányosságok meglétét, vagy azoknak, akik ebben az árkategóriában joggal várnak el minőséget és viszonylag magas fokú kompatibilitást? Mert egy tesztben rajtam áll, melyik irányra állok, amikor egy ennyire sokféleképpen megítélhető produktum kerül a kezeim közé, mint a Goldring egyik zászlóshajója, a Legacy MC hangszedő.

Mielőtt azonban a részletekbe bocsátkoznánk, tegyünk egy nagyon rövid virtuális utazást a Goldring cég háza táján, érdekes műsor az is. Számomra is az, mert noha már jó néhány Goldring hangszedő volt a birtokomban, a cég történetéről eleddig keveset tudtam.

A céget 1906-ban alapították Berlinben !  Eredeti néven Gebrüder Scharf Nachfolger, Gesellschaft für Radio- und Phonoteile m.b.H.. –ként lettek bejegyezve, lemezjátszó és hangszóró berendezések gyártására. 110 év tradíciót kevés audio specialista cég mondhat magáénak, talán csak a dán Ortofon, hogy a konkurrenciát se hagyjuk említés nélkül. Az első néhány év termékfejlesztésekkel telt, majd a 20-as években jelent meg egy „Juwel Electro Soundbox” nevű lemezjátszó szerkezetük, amely elsőként hordozta a Goldring feliratot, eredetileg mint díszítő elem, később mint logo-t, egyszersmind a minőség garanciáját.

Aztán eljött 1933, és a Scharf fivéreknek sürgető mehetnékjük támadt, a céget átköltöztették Angliába. ( Összhangban azzal a német rendelkezéssel, hogy 1935. Január 30-ig hagyja el az országot mindenki, aki nem tudja igazolni német származását egy bizonyos – már nem emlékszem pontosan az évszámra, de Dachauban utána lehet olvasni – időpontig visszamenően. )

A 30-as évek relatív termékenyen teltek, egyre-másra jelentek meg a cég lemezjátszói, a Senior és Junior elnevezésű modellek. Az igazi, mai szemmel is értékelhető produktumaik már az 50-es-60-as évekre tehetők, az 500-as ,600-as ill.700-as mágneses hangszedő modellek ekkor tűntek fel a piacon.

Goldring G700

Az ötvenes években a Goldringot is utoléri a növekvő családi cégek sorscsapása, a két tulajdonos szétválik, s a fiatalabb fivér Ausztráliába költözik, ahol persze továbbra is a Goldring termékek eladásából él.

1973 egyfajta mérföldkő, a mai napig is nagy becsben tartott Goldring GL85 (Goldring-Lenco) idler-drive (dörzskerék hajtású) lemezjátszó kiadási éve. Döbbenet, hogy 1973-ban elérhető volt egy olyan lemezjátszó, amelyet szinte változatlan formában, manapság egyfajta High-End futóműként asszociál az audiofil társadalom. Hogy a gép valós kvalitásai miért nem váltak nyilvánvalóvá akkoriban, elég az audio lánc többi komponensének relatív fejletlenségére gondolni, sem kar-hangszedő, sem pedig megfelelő színvonalú elektronika nem állt ehhez rendelkezésre. Tudom, ezért a kijelentésemért majd megköveznek a vintage hívők, de akkor is igaz, hogy a régi erősítők, kellemes hangjuk ellenére, nem rendelkeztek elegendő felbontással ehhez a felismeréshez, persze a High-End, mint fogalom sem létezett. Azért azon el lehet gondolkodni, mekkora nagy fejlődési íven ment át a lemezjátszó technika, ha 50 év elteltével, miután már a kezeim és a lábaim ujjai sem elegendőek megszámlálni a felső kategóriás lemezjátszó futóműveket, egy 1973-as modellt még mindig a top 10%-ban tartanak nyilván.

1987 azért érdekes a számunkra, mert ekkortól datálódnak a Goldring mai, számunkra is jól ismert modelljei, az Eroica, az Excel, az 1000-es és 2000-es sorozat.

Talán jószerével azt mondhatnók ( figyeled, milyen irodalmira vettem a figurát? :-) ) hogy a Goldring inkább az MM hangszedőiről ismert, vagy híresült el, mint az MC-iről, talán az egyetlen Eroica kivételével. Ennek a gondolatnak vannak folyományai, amikbe nemsokára bele fogunk futni. Ugyanis a cég mindig is a józanul árazott, relatív magas minőségű termék mellett voksolt, soha nem szálltak el az egekbe valami széthájpolt termékcsaláddal, ami végül alig mutatna többet, mint egy-egy jól sikerült középkategóriás modell. Maradtak a reális, racionális hifinél, és azon belül próbálták kihozni a lehető legtöbbet. Ez a gondolkodásmód ugyanúgy tetten érhető az Eroica-ban mint a 1042-ben, vagy a 2300-2500-asokban.

Zászlóshajóra azért minden flottának szüksége van, amiben megjelenik mindaz a tradíció, know-how, tapasztalat, ami az évtizedek során óhatatlanul felgyűlik egy specialista cég háza táján. Nos, a Goldringnál is megalkották a maguk csúcsmodelljeit, a Goldring Legacy-t, és az Elite-t. A két modellt világok választják el egymástól, utóbbi minden tekintetben modern elvek szerint készülő hangszedő. De mi a helyzet mai vendégemmel, a Legacy-val?

A Legacy szó angolul hagyatékot, vagy örökséget jelent. Elsőre nem volt számomra túl világos, hogyan is lehet egy relatív új modellt egy múltba mutató névvel illetni? A meghallgatás során jöttem rá a név és a modell tulajdonságai közötti párhuzamra.

Ha valaki elegendően ért angolul, vagy körültekintően használja az online fordítókat, számos tesztet olvashat erről a hangszedőről. Ezekben mind szinte egyöntetűen, nyíltabban (http://www.highfidelity.pl/@main-468&lang=en ) vagy kissé burkoltabban (http://www.hi-fiworld.co.uk/index.php/vinyl-lp/25-cartridges/478-goldring-legacy.html ) írják le, hogy ez a hangszedő, minden egyéb erénye ellenére, bizony magas hiányos.  Itt el kell mondanom, hogy az említett tesztelőknek igazuk van. Az adott, szokásos körülményeik között teljesen értelemszerűen jutnak erre a véleményre. A futószalag-teszteken ( így hívom ezt a gyakorlatot ) adott egy jól ismert kontroll berendezés, amibe tól-ig határokon belül sok minden beilleszthető, és a jellege megítélhető. Ilyen ismert ( és csakis ebben a minőségében referenciának tekinthető ) berendezés egy szükséges eszköz ahhoz, hogy valaki – mindemellett komolyabb tapasztalat birtokában – nekiállhasson tesztelgetni valamit is. Azonban a megállapításai sokszor csak az adott tesztkörnyezetben lesznek igazak, kevesen vannak, akik az így született eredményeket el tudják vonatkoztatni, és használható ajánlásokat tudnak tenni az adott eszközre vonatkozóan. Pontosan ebbe a csapdába futunk bele a Goldring Legacy külföldi tesztjeit olvasgatva.

Természetesen, én is éppen a fentiek szerint kezdtem neki a Legacy megismerésének. Nálam is megvan a jól ismert alap berendezés, amelyre tekintve, vagy akár elé ülve, úgy gondolom, kevesen kezdenének élből fanyalogni. A Roksan Xerxes futómű, rajta egy Funk Firm Achromat alátéttel, Söund Organizatiöns fali konzolon, Origin Live Zephyr karral egy kifinomult, erőteljes, nagyszerű kombó. Illesztésnek az Audio Hungary Qualiton MC trafóját használom, 120 Ohm bemeneti impedancia ehhez a hangszedőhöz is megfelelő, a - méltán -  referenciának használt Clearaudio Konzept MC hangszedőmhöz is, és a vendégségben nálam lévő ( erről majd külön cikkben lesz szó ) Rega Ania MC hangszedőhöz is. Phono erősítőnek már régóta az Indiscreet általam épített audiofil alkatrész bázisú változatát használom, a végfok a szokásos MOS-FET-es LZ, a lánc végén pedig a KEF Reference Model 2 dobozaim elég szélsőségesen oda tudják tenni magukat. Műsoranyagként Hans Theessink ( Baby wants to boogie ), Kraftwerk (Man Machine, 180gr), Loreena McKennit (An ancient Muse), Egy kiállítás képei ( Mazel ) , Carmen Suite (Schedrin) , Missa Criolla ( argentín változat ) és Al di Meola ( Cielo e Terra ) szolgáltak.

Hogy ne fussam a felesleges köröket, a Zephyr karban pontosan az jött be, amiről a külföldi tesztelők is beszámolnak, és amit én is vártam. Adtam a Goldringnek 4 lemeznyi előnyt lecsavart hangerőnél, ez ugyan nem bejáratás, de a kezdeti katasztrófát nem szeretem hallgatni. Nagyon sok hangszedőt bejárattam már életemben, ismerem az effektust, miben lesz nagy javulás az idők során. Ma már nem kell teljesen bejáratnom valamit ahhoz, hogy megfogjam a dolog jellegét. A felbontás valamelyes javulását, a torzítások csökkenését, a mély tartomány teltebbé válását pedig hozzászámolom.

Az ötödik lemez: Loreena McKennit. Fátyol. Meleg, kellemes, de függöny van, a magas tartomány lehajlik, van, de nem elég pregnáns. Érdekes, hogy ennek ellenére, a tere jó. Csak a finom részletek szégyellősek kissé, inkább a középsáv kommunikatív, a női énekhang szép. A „Vital” tű nem túl zajos, és mentes az elliptikusok jellegzetes torzításától. (Nagyon körültekintően kell beállítani, jobban, mint ahogy nekem időm volt rá. Tűerő 1,7 g környéke. ) Mélyben is elegendő, kissé megfogatlan, elomlós, nem rockra való. Ilyen a tonalitása. Más lemezeket is feltéve, kiderül, hogy a jellegzetes saját hang karakter ellenére, jól mutatja a lemezek karaktere közötti különbségeket. Ami pedig talán még ennél is fontosabb, és ami ennek a hangszedőnek számomra a teszt végéig legfontosabb „paramétere” maradt, hogy a dallamra, a zene hullámzására koncentrál, folyékonyan szól. Nem minden féle zene fekszik jól, akusztikusokon nagyjából rendben van, kicsit fénytelen, a felfutó élek nem indulnak el. Klasszikus zenén a mozgalmasabb részeken lehetne fürgébb. Elektronikus zenén, a Kraftwerken lehetne feszesebb, robbanékonyabb. Ha leveszem az Achromatot a P6 tányérjáról, és a lemezt extrém módon közvetlenül az üveg tányérra teszem, megjön az ide kellő „snap”, meg a „diumdisu” faktor ( :-D ). Jó, ha ez a hangszedő kicsit előrébb dől. Ideális háttérzene-hangszedő így elsőre, nem ráz ki a székből, inkább belesimogat, maradj még egy kicsit...

A hangszedő a kábelezés mellett az egyik leginkább szinergia igényes eszköz egy audio rendszerben. EZ a hangszedő pedig láthatóan, azonnal tudhatóan elképesztően szinergia igényes. Meg kell találni hozzá a megfelelő partnert. Ezt már akkor is tudtam, mielőtt kibontottam volna a dobozát. Megmondom őszintén, kíváncsiságból előre elolvastam a lengyel tesztet, és abból azonnal lejött, hogy a futószalag teszten nem tudták kihozni a hangszedő képességeit. Vajon miért?

A válasz olyan egyszerű, mint a faék. Minden Goldring hangszedőnél figyelembe kell venni azt az évtizedes tapasztalatot, hogy a Goldringok a Rega karokkal vannak első rendű szinergiában. Hogy ezt a gyárban direkt csinálják így ( gyanítom hogy igen ) vagy csak notóriusan a véletlen műve ( erre jóval kisebb az esély ) nem tudom biztosan, de a jelenség sokak számára ismert. Vagyis, hiába fogom beszerelni egy közel fél milliós karba, ha egyszer nem oda lett tervezve, hangolva. Muszáj lesz szereznem egy mostani Rega lemezjátszót, hogy megítélhessem ezt a pickupot úgy, abban a környezetben, ahogy azt megálmodták. Szerencsére ez az igény nem okoz különösebb nehézséget. Mint mondják, mindennek megvan a maga ideje. Már régóta beszélgetünk Teleki Bélával, a magyar Rega képviselet Allegro Audio tulajdonosával, hogy érdekes volna az új Rega P6 tesztje. Miután a Legacy-t az új E-sorozattal egyetemben kézhez kaptam a Stream Audio-tól, mint a hazai hivatalos disztribútortól, azonnal bekattant, hogy ha már úgyis kell ehhez egy Rega, és a Legacy árkategóriája is egy komolyabb Regát feltételez, legyen az a P6, úgyis szerettem volna azzal is közelebbről kokettálni.

Pár nap elteltével befutott Béla a P6-al, én pedig először azt hallgattam meg, gyári állapotában, az új Ania MC hangszedővel, majd átszereltem a Zephyr-ből a Legacy-t a Rega RB330-as karba. Akik ismerik az újabb Rega karokat ( 303-330 ) talán osztják azt a véleményemet, hogy az új kábelezés nem sikerült igazán neutrálisra, van ezeknek a karoknak egy kis magas tartományú kiemelése a prezensz tájékán, ami a tapasztalatlanabbakból azonnal a jelenlét érzetet váltja ki, hú mekkora tér, hú de élően szól, stb. Nos, épp erre a viselkedésre alapozva gondolom, hogy a Goldring Legacy ebben a karban lesz igazán otthon. És tényleg. Valószínűleg a Zephyr 13,5 grammja helyett az RB330 9,5 grammja is segít a magas tartomány nyitásában, plusz a már említett tonális jelleg, a végeredmény magáért beszél. Nem 100%-osan, de nagy mértékben felmegy a függöny, és megjön a magas tartomány intenzitása, amely azonban még nem lesz ettől fényes. Kicsit olyan ez nekem, mint mindig, amikor egy közepes Audio Note rendszert hallgatok, erényeit elismerve, számomra kicsit fénytelen az egész. Azonban ettől még nagyon kommunikatív. Most esik le a fatantusz, miért is hívják ezt a hangszedőt Legacy-nak, Örökségnek.

Ebben a felállásban, a P6-ba szerelve, minden olyan ismérve megvan, amitől a régi, csöves hanggal asszociált, sokak számára oly kívánatos, léleksimogató vintage hangzás ismét életre tud kelni. Telt, meleg tónus, nem túlságosan részletező, nem igazán feszes, pontos, de azért jól bele lehet látni a zenébe, a hangszerek szépen külön válnak, térbeli elhelyezkedésük is jó. A térhatása inkább mély, mint széles, egyik irányban sem különösebben kiterjedt, a színpad kicsit szűkebb, mint amihez ebben az árkategóriában szokva vagyok.  Dinamikailag nem az a világbajnok típus, lehetne kicsit élénkebb, Kraftwerken hiányzik egy kicsivel több agilitás. Amit tud, azt viszont remekül tudja. Hihetetlenül hallgatható, sohasem éles vagy bántó. És hát, a dallam.... Annyira visz magával a dallam, hogy az egy külön élmény. A P6 persze rátesz erre az érzésre, a Regák között is szerintem kiemelkedően jó az angol rövidítéssel PRAT, Pace, Rhythm and Timing. Nehéz pontosan lefordítani, de a ritmikáról és az időzítésről van szó. Ehhez jön még a már említett folyékonyság, a zene nem darabokból áll össze, hanem a különböző részeinek - már ami a felvételből átjön - egybefont, minden mindenhez kapcsolódó, hullámzó szövete, ami ad egy jóleső egységességet az egésznek.  Bárcsak azon az irányon mozognék, aki egy nagyon kellemesen, jól hallgatható lemezjátszó után kutat, mindenféle audiofil hókuszpókusz, vélt vagy csinált „paraméterek” nélkül. Amikor egy lemez feltevése csakis arról szól, hogy öntsünk egy pohár vörösbort ( én is leküzdhetetlen kényszert éreztem erre, meg is tettem hallgatózás közben egy Balaton-felvidéki nedűvel ) és engedjük el magunkat, dúdolgassunk, közben esetleg olvassunk egy jó könyvet, és általában véve a zene minden zavaró momentum nélkül legyen része az életünknek, azt hiszem megtaláltam volna életem lemezjátszóját.  Sajnos, én személy szerint már beteg audiofil ( ez gyógyíthatatlan, sajnos ) kategóriába esem, vannak további igényeim, és a vintage hang sem az álmaim központi eleme. Mégis, értem, érzem, hogy ez a hangszedő miről szól.

Összefoglaló

A Legacy nem mindenki pickupja. Rega 303-330-as karba való, ott tud kiteljesedni igazán. Nem feltétlenül csak Rega lemezjátszókkal, de a P6 nagyszerű platform ehhez a hangszedőhöz. A kettő együtt, a Rega egyszerűsége, könnyen kezelhetősége, problémamentessége, a P6 kitűnő hangminősége, karöltve a Legacy vintage jellegével egy olyan, csak a zene szövetére, hangulati hullámzásaira, dallamára koncentráló kombinációt tesz a kezünkbe, amelyen el lehet felejteni az analóg lejátszás minden nyűgét, ugyanakkor magas fokon meg lehet kapni annak szinte minden örömét. Vannak abszolút értelemben vett hibái, emiatt nem hozható fedésbe más, hasonló árkategóriájú MC hangszedőkkel, amelyeket sokkal inkább a mai, modern hangzást szem előtt tartva fejlesztettek. A Legacy az ellenpont, a skála másik vége, ahol feledhetővé válnak a technicista megközelítések, a hifi világ közszájon forgó agyalása térhatásról, felbontásról, s még ki tudja mennyi más, a zenehallgatás lényegét nem mindig érintő paraméterről.  Ami marad, az pontosan az, ami miatt a mai napig vagyonokért cserél gazdát rengeteg 60-as, 70-es években gyártott eszköz. Mert kell egy olyan zug, ahová boldogan vissza lehet húzódni egy lemezzel, amikor belefáradtunk a modern audiofiliába.

Ilyen virtuális zug a Goldring Örökség-e. Szinte egyedüliként a nagy Audiofil Hangszedő Világegyetemben.  Tervezői pontosan tudták, mit építenek, és miért.

Nagy Gábor Pál @AudioWorld , 2017 December

Ui.: Akik a műszaki adatokra kíváncsiak, megtalálják a cég WEB-oldalán.