Tripla Transz (formáció).
2017. július 21. írta: Analoglued

Tripla Transz (formáció).

avagy, tercett hat fülre és három MC trafóra

Kissé rendhagyó módon, ez a bejegyzésem teljesen ad hoc születik, semmilyen tervezettség sem húzódik a háttérben. Egyszerűen adódott egy lehetőség, hogy meghallgathassak egy Tim de Paravicini trafót, a The Head névre hallgató kis ékszerdobozt. Sokan tudjátok ( mert már többször leírtam itt, ezeken a lapokon ) hogy egy Qualiton MC trafóval masszírozom a füleimet, amelyet nagyon nagyra tartok, ismert – apró – hibáival együtt. Semmi sem tökéletes, a tyúkszarban nincs ütőér, a banán a hajón még egyenes, mint az országút,  a vasmagok pedig nem lineárisak. Mi a fenét lehetne tenni egy ennyire alulspecifikált világban???

Ne panaszkodjunk, kérem, örüljünk a meglévő jónak. Persze az ember gyerekét eszi a kíváncsiság, az a kegyetlen audiofil fajta, mégis mi van, ha más trafó esetleg mégis jobb ennél, vagy talán csak jobban illeszkedik a meglévő hangszedőnkhöz.... ki tudja, érdemes volna erről megbizonyosodni. Pláne, ha a lehetőség az ölünkbe pottyan. Mint most nekem.

Nemrég felhívott az egyik audiofil sorstársunk, Bodnár Zsolt, hogy volna-e kedvem megfülelni egy Paravicini trafót? Már hogy a hóviharba ne volna, mondom. Az ember ( meg a jó pap ) holtig tanul, minél kíváncsibb, annál inkább. A mai délutánra visszaültem az iskolapadba.

the_head_and_the_companion.jpg

Tim de Paravicini: The Head

Elegáns hosszúkás dobozka, hátán 4 pár RCA csatlakozóval, ebből 3 a különböző bemeneti impedanciákat illeszti, a negyedik a kimenet. Paravicini 1979-ben tervezte, akkoriban a legjobbnak, ami egyáltalán volt az angol piacon. Persze az angol magazinok felkapták, anno még a magyar HiFi Magazin 776 rovatában is helyet kapott, egy kép és egy mondat erejéig. Összesen pár száz darab készült belőle, manapság meg afféle kult cikk lett . Használt példányai 1200-3000 Dollár közötti árakon kelnek el az internetes licit oldalakon.

Nos, talán érthető az izgalmam, amikor egy ilyen neves, ritka jószágot tarthatok a kezemben, rádughatom a Koshin kar kábelét, és megszólal a zene.

Az izgalom nem tart sokáig. Sokat változott a világ 1979 óta, jobb anyagok érhetők el, a mérnökök is többet tudnak ma már, tulajdonképpen ez is épp olyan, mint bármely másik vintage ( kevés kivétellel ) – egyszerűen nincs versenyben a mai legjobbakkal. Lecsúszott a középkategóriába. Hallani, hogy jó lehetett valamikor, de a mai trafók után csalódás. Szépen szól, de se íze, se bűze. Elzenélget, de se igazi dinamikája, se igazi sávszélei, se rendes tere, viszont cserébe legalább sima hangja van. Simán rákenheted a hajadra.

tx4.jpg

Utánaolvastam egy kicsit, úgy látszik az öreg Tim nem nagyon vett tudomást a világ tudományos és technológiai előrehaladásáról, ahogy a következő linken található cikkből kiderül. http://twogoodears.blogspot.hu/2016/05/tim-de-paravicinis-head-tx4-universal.html

Még mindig abban a szilárd hitben él, hogy Ő 40 évvel ezelőtt megtervezte a világ legjobbját, és ez magától értetődően még mindig így van. Szerintem ugyan sohasem volt, de ezt most ne feszegessük.

Hogy mindenki világosan értse a dolgot, hárman voltunk, Tóth Gábor aki a Clearaudio MC Conzeptre volt nagyon kíváncsi, Zsolt meg én. Hármunk közül kettőnknek, semmilyen kötődésünk sincs semmiféle trafóhoz, márkához, stb. Zsoltnak van, de ezt beleszámítottam a szeánszba. Gábornak ’Sájsz egál’ volt ( állatira mindegy ) a végeredmény, én meg már nagyon régen leszoktam arról, hogy a sajátomat halljam feltétlenül jobbnak, kivéve, ha tényleg az ( meg persze kivéve a gyevi bírót, akit – mint tudjuk -  mindenből ki kell hagyni ). Hagytam a srácoknak egy fél órát az akklimatizálódásra ( csak hogy szokják a jó hangot :-) ) feltettem pár lemezt a Pinken. ( Pink Triangle PT-TOO, némi Anniversary utánérzésű moddal, Origin Live DC motorral, Koshin GST-1-es karral). Phononak a még mindig nálam vendégeskedő Qualiton-t használtuk, az LZ Mk5-ös végfokon és a KEF Reference Model2 dobozokon.

Benne volt a rendszer hangjában két új fejlesztésű Gauss Audio szűrő is, de erről majd később, az így nyert plusz felbontás nagy segítség volt a trafók megítéléséhez.

Szóval, feltettem pár lemezt, Carment, Cohent, Amadindát, az cca.3, ha jól számolok. Ez az este a 3-as számról szól, hát ragaszkodjunk ehhez, gondoltam. A Paravicini trafóhoz a Qualiton után elég volt 1+1 kontra track, 1 a Qualiton-on, majd ugyanaz a Head-en, ahol olyan mélyre esik vissza a hangminőség a Qualiton után, hogy mindhárman egyöntetűen és azonnali hatállyal leparancsoltuk az öreg Timothy szarját játékszerét a színről. Hát, ezt a mai napig is a világ legjobbjának tartani, elég nagy tájékozatlanságot árul el. A magam részéről, nem is tudom milyen hangszedőhöz volna ez jó. Hangminőségre egy 100 ezer jó pengő Forint magasságban kapható pickuppal volna kb. partiban, de ahhoz ki vesz 1000 zöldhasú Dollár fölötti illesztő egységet? A 250 ezres Clearaudio-t meg annyira visszafogja, hogy könnyek szöknek a szemembe, siralmas.

head_back.jpg

Nagy szerencsénkre, a szeánsznak még nem volt vége. Zsolt magával hozott egy saját készítésű, nemes egyszerűséggel 72 Audio névre keresztelt trafót is, amelyet már több mint 6 éve fejleszt, mondván, próbáljuk már azt is ki. Uraim ! Mint felhők közül a nap ! A Head után bedugva, visszatér az életkedvem.

Nem állítom, hogy nagy MC-trafó guru volnék, ismereteim csak pár típusra korlátozódnak ( mint pl. az Ortofon STM-72, a T-20, T-30, a néhai KFKI, a Black Head, az Audio Innovations 800 és 1000, az Audio Note 3, a Vanderveen, és hát a jelenlegi Qualiton). Ezeknél ezoterikusabb trafóra még nem futotta, és sokáig jól elvoltam az MC elektronikákkal is. De azért a jóhoz könnyű hozzászokni, és én a Qualiton után már nem nagyon adnám lejjebb. A kérdés az volt idáig, ha valaki nem a Qualiton trafót veszi meg, ugyan, milyen alternatívája maradt fél millió alatt??? Maximum valamilyen jobb, MC-képes elektronika.

Nade, most azonban már nem így van. A 72 ( maradjunk ennél ) zenei értelemben simán hozza a Qualiton szintjét. Az a fajta eszköz, amit ha bedugsz a rendszeredbe, többé nem szeretnéd kihúzni, mert rájössz, hogy lényeges eleme a hangminőségnek, és egyébként is annyira ritmikus, könnyed, lágy, folyékony, nyílt, tonálisan szinte teljesen kiegyenlített, hogy én itt, a saját rendszeremben esek-kelek. Keresném benne a hibát, a fogódzkodót, de nem találom. Nehéz volna választani a két trafó közül. Szerintem a választás a hangszedő dolga, a vékonyabb hangúakhoz a kissé teltebb, mélyben picivel erőteljesebb Qualiton a jobb, a melegebb tónusúakhoz pedig valószínűleg a picivel nyíltabb, levegősebb 72-es. Mindkettő félelmetesen jó. A Missa Criolla (argentín) lemezen végig azon gondolkodtam, vajon melyik hangzás a valóságosabb? Az ember ilyenkor érdekesen működik, szeretne magával konszenzusra jutni, és lezárni a fejben keringő kérdéskört, és inkább egyszerűen csak zenét hallgatni. Úgyhogy arra jutottam, a valóság valahol a két trafó között húzódik, a Qualiton mélyben, a legeslegalján átadhatna egy csipetnyit a 72-nek, ami pedig magasban adhatna egy kis pluszt át a Qualitonnak. Nüanszokról beszélek, ezek épp csak észlelhető különbségek, semmi komoly.A 72-esnek hihetőbb a térleképzése, és egy épp észrevehető mértékben nagyobb a dinamikája. Ugyanakkor a Qualiton ad egy energia-utánérzést, érezni az erőt ( nem egészen úgy, ahogy Luke Skywalkernek kellett volna, de ez legyen az ő baja ).

72_mc_transformer_back.jpg

Jól ránk esteledett, csak ültünk a sötétben Zsolttal ( Gábornak megfájdult a háta – szerintem inkább a szíve, de ezt nem mondta el – és elment korábban ), emésztettük a hallottakat. Ugyanaz az érzés, mint amikor egy iszonyat jó filmet nézel meg, és a végén már a felirat megy egy jó ideje, de az egész nézőtér csak ül, és senki sem áll fel, mert az élmény nem engedi. Most velünk ugyanez történt meg tegnap este. Ma reggel, újragondolva, újra értékelve a dolgokat, az gondolom, a 72-es egy leheletnyivel neutrálisabb trafó a Qualitonnál. Magasban mindenképpen jobb, nyíltabb, levegősebb, hangszerszerűbb. Tulajdonképpen azonos értékű a kettő, és nagyon jó rendszer kell ahhoz, hogy a különbség közöttük elegendően nagy legyen ahhoz, hogy a döntést erre vagy arra billentse.

Tanulságok....

Végre ismét egy nagyszerű, vitán felül csúcskategóriás magyar termék!  Minden tiszteletem azoké, akik ilyet tudnak letenni az asztalra. A dolog kimeneteléről is beszélgettünk egy kicsit. Zsolt nagyon szerényen adja elő, nem akar semmilyen felhajtást maga körül, amiről pedig szerintem le kell mondania ( monnyon le! Mint Gyurcsány ). Mert egy ilyen színvonalú eszközzel a kezében értelemszerűen lesz közismert, még akár híres is, idővel. Ha jó lesz a marketing, amit mögé tesznek. Jelenleg a 72-es trafó nem kapható termékként, mert folynak a tárgyalások egy ismert magyar gyártóval, aki ezt a saját márkaneve alatt szeretné forgalmazni, addig amíg megállapodás nem születik, nem rendelhető. Zsolt szerint szeptembertől már valószínűleg igen, az ára még kérdéses. A valós értéke igen magas, figyelembe véve a Qualiton trafó árát, amit a majdani árazásnál is célszerű lesz majd szem előtt tartani szerintem. A gond, mint mindig, a magyar piac és a nyugati piac közötti árszakadékból adódhat, ezt a minőséget Németországban simán lehetne 2000 Euróért vagy még többért adni, amire idehaza némi fanyalgás volna a válasz. Minden azon múlik, melyik piacot célozzuk meg. Célszerűen azt, ahol el lehet belőle adni 100-nál többet. (Ugye? )

NGP @ AudioWorld

2017 Július végén

Ui.: További információ a 72-es trafóról Zsolt-tól kérhető: oliszilard [kukac] live.com

A bejegyzés trackback címe:

https://audioworld.blog.hu/api/trackback/id/tr6412677967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kekedilevi 2017.07.21. 11:31:56

Van egy olyan érzésem, hogy akkor ez a 72-es trafó sem a hazai közönségnek fog készülni. :) Max eleinte megpróbálkoznak vele, aztán jól felnyomott árral megy a külföldi piacra. Ha valaki a hazai piacra szeretne gyártani valamit, azt kellene már végre megérteni, hogy többszázezer vagy millió forintja úgysem lesz semmire a magyarnak, tehát sokkal kisebb költségvetésű dolgokban kéne gondolkodni. Érdekes, hogy ez pl. a hangszóró készítésben már évek óta működik nálunk, és a minőség mégis alig rosszabb, mint amiért 5X-10X annyit kéne kifizetni.

Jetiinasia 2017.07.21. 13:48:21

Mekkora is a magyar piac?! Erre céget építeni ebben a szegmensben hülyeség. Max pár 10db a hazai felvevő piac. Azért nem olyan egyszerű műfaj ez az mc trafó, az embernek elég a két keze hogy megszámolja világszinten az igazán kiemelkedőket.

kekedilevi 2017.07.25. 00:44:31

Akkor meg hanyagolni kell az MC trafózást (egyébként sem feltétlen ez az egyetlen és legjobb megoldás) Tisztességes trafó nélküli MC phono elektronikákat is lehet építeni. Hallottam már egy-kettőt, ami több mint elfogadható. A trafó egyébként is sok szempontból kompromisszum, és problémás is.

kekedilevi 2017.07.25. 00:53:45

A másik meg, hogy nem feltétlen a magyar piac nagyságával lenne gond. Ahogy én látom, a kereslet meg lenne ezekre, csak a hazai kereskedő egy olyan "állatfaj", amely szeret jókora árréssel dolgozni. (tisztelet a kivételnek!) Nevetséges az egész.

Jetiinasia 2017.07.25. 14:07:51

Szerintem rossz helyet választottál a frusztrációd kiélésére.

kekedilevi 2017.08.08. 21:34:37

@Jetiinasia: :) Ugyan, miért lennék frusztrált az ilyenek miatt? Én csak jókat mosolygok magamban. Amire meg szükségem van, azt úgyis beszerzem külföldről, csak sokkal olcsóbban. Annyit meg nem ér az egész hazai kereskedelem, hogy emiatt legyenek álmatlan éjszakáim. :)

Jetiinasia 2017.08.09. 21:40:23

@kekedilevi: Hát nem tudom hogy mit olvastál ki ebböl az írásból hogy így becsípődött. Teljesen értelmetlen a hozzászólásod ehhez a témához, csak szapulod itt a kereskedőket... Tudod nem kötelező fekete korongokat hallgatni sem. Hogy te mit szerzel be külföldről az a te dolgod, nemigaz?!
Ez a cikk trafókról szól, az egyik már nem kapható, amásik igen, a harmadik meg még nem, mi itt a probléma?

living stereo 2017.09.24. 14:55:00

Nagy érdeklődéssel olvastam a a fent leírt tapasztalatokat és tesztet a három MC trafóról.Meglepődve tapasztaltam,hogy a Paravicini trafó milyen "szarul" teljesített a két Magyar trafóval szemben.Igen komoly kritikával illette a blog írója és ítészei a Paravicini trafót,amely a high end világában egy elismert,de természetesen nem a legjobb trafónak tartott termék.Nem vonom kétségbe a Magyar szakember (Zsolt) szakmai tudását és sok éves fejlesztői tevékenységét.Nagyon örülnék,ha egyre több hazai hangkeltő eszköz érné el a világszínvonalat( vagy meghaladná),s fel venné a versenyt a nagy világmárkákkal,melyek már hosszú ideje bizonyítottak.Kíváncsi volnék,ha nem csak hat hanem több fül is minősítené a három MC trafó tudását mindenféle elfogultság és "uram bocsá" marketing nélkül,hagyatkozva a halottakra.Nagyon hamar lehúzta a blog írója a Paravicini TX4 trafót és alkotóját Timothy de Paravicini tervező és elektromérnököt aki igen neves cégek (Quad,Musical Fidelity,Luxman,Mobile Fidelity) mellett alaptotója az EAR Yoshino-nak is.Nos Őt lepipálni nem kis dolog.Örülnék,ha ez egy hazánk fiának sikerülne,s várom a további hiradásokat és teszteket a "72" nevű trafóról.

Analoglued 2017.09.25. 22:14:36

@living stereo: Minthogy az égvilágon semmilyen anyagi érdekem nem fűződik sem Tim sem pedig Zsolt üzleti sikeréhez vagy kudarcához, az általam leírtakban semmiféle marketing szempont sem volt jelen. Ugyanabban a rendszerben meghallgatva, többen is ugyanarra az eredményre jutottunk, és ennek végképp semmi köze ahhoz, hogy Paravicini hány és milyen cégeknek dolgozott életében. Egyetlen cégnév sem jelent garanciát a megkérdőjelezhetetlen minőségre, mindenütt vannak jobban és kevésbé sikerült produktumok. A külföldi High-Endre pedig nagyon is jellemző az indokolatlan szuperlativusz, nagyon kevés olyan termék van, ami valóban kiemelkedően jó. Azok általában félelmetesen drágák is.
Nagyon könnyű félremenni, amikor az ember ismert nevek mentén próbál a jó hang közelébe férkőzni. Én magam soha nem szerettem a tekintélyelvűséget, épp ebből a gyakori tapasztalatból kiindulva. Szívesen meghallgatok bármilyen új eszközt, és egy ismeretlen magyar srác nálam fél óra alatt nagyobb megbecsülést tud szerezni, mint bármilyen világhírű más tervező, ha teljesen nyilvánvalóan jobb készüléket tud letenni az asztalra. Mivel senki üzletében nem vagyok érdekelt, ez az egyetlen, ami érdekel, a többi teljesen lényegtelen.
Nem vagyok ellenére annak sem, hogy a fenti tesztet megismételjük, akár 6-8 ember bevonásával is, szívesen rászánom az időt, a rendszer adott, csak össze kell hozni a társaságot. Ha ugyanaz jönne ki, amit leírtam, mindenki jön egy sörrel. Minimum! :-)

Jetiinasia 2017.09.27. 17:51:03

Természetesen benne vagyok én is a tesztbem, már csak azért is mert egy picit sikerült javítani a hangján azóta, ill. a TX4 még nálam van egy rövid ideig.
Egyébként az őszi showon is meghallgatható lesz.
De visszatérve a trafóra, a meghallgatás óta igen komoly vasak mellé le tudtam tenni és sehol nem kellett szégyenkeznem, sőt! Csak jelzem hogy vannak demó darabjaim amiket szívesen kölcsön adok 1 hétre meghallgatásra.

living stereo 2017.09.30. 15:46:51

@Jetiinasia: Az remek ha az őszi shown is meghallgatható lesz a trafó :) Kíváncsian várom :) Milyen rendszeren fog szólni és csak egymaga vagy lesznek vetélytársai is ?

living stereo 2017.09.30. 15:54:08

@Analoglued: Amint írtam nem vonom kétségbe a tervező tudását és örülnék,ha egy hazánkfia olyat alkotna amely felveszi a versenyt vagy meghaladja a nagy neves márkák színvonalát.Hajrá ! :)

Jetiinasia 2017.09.30. 19:39:52

@living stereo: Természetesen a show az nem tesztről szól, csupán egy bemutatkozás lesz a részemről. Egy félvezetős riaa lesz és csöves elő és végfok SE kapcsolású. Na meg egy 3 utas hangfal. Egyelőre ez a terv,na meg sok jó lemez.

Jébandi 2017.10.17. 19:33:08

Megcsináltam én is a tesztet. Na nem teljesen, mert a 72-eshez nem volt szerencsém, de volt nálam egy Paravicini The Head (köszönet a tulajnak érte), és a Qualiton mc trafó, valamint az én csöves mc előerősítőm. KB egy hét állt rendelkezésemre a hallgatódzáshoz.
Sajnos mindkét trafó jobbnak bizonyult az én általam épített, alaposan tuningolt mc előfoknál.
A két trafó közötti különbség nem volt olyan drasztikus mint a cikkben, de volt, mégpedig a Qualiton javára. Benz Micro WoodSL2 hangszedővel, az én kábelezésemmel a Qualiton hangja élettelibb, zaftosabb volt a Paravicininél. Üdv,

Jetiinasia 2017.10.19. 14:18:55

@Jébandi: Adok tesztre ha kérsz szívesen, meg kábelt is hozzá.

Jébandi 2017.10.28. 18:20:43

@Jetiinasia: Köszönöm a nagylelkű felajánlást, de nem hiszem, hogy össze sikerülne hoznom a három trafót megint... A saját kábelezés alatt azt értettem, hogy a Van den Hul MC 150 ms karkábel két WBT csatival egyből a trafóba, onnan pedig Transparent Musiclink Ultra Phono kábellel a RIAA korrektorba. Tehát kábelem az van... A döntő érv pedig, hogy miért nem törekszem a 72-est meghallgatni az az, hogy megvettem a Qualiton trafót....

Jetiinasia 2017.10.28. 19:00:02

@Jébandi: Akkor az olcsóbbik megoldást választottad:D. Azért még meghallgathatod az én trafómat is, így megtudhatnád hogy miről maradtál le.

Jébandi 2017.11.01. 21:07:24

Üdv, nálad hogy működik a trafóhallgatódzás? Most olvasok vissza, és látom, hogy a Rezsőshown is meg lehet hallgatni a trafódat. Melyik szobában lesz erre lehetőség?

Jetiinasia 2017.11.02. 19:20:54

@Jébandi: A 109 es szoba, be leszek szorúlva az AN szobák közé:D
süti beállítások módosítása